E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
"... a zsidó évezredes ószövetségi értelmezést miért nem hallom, a zsinagógákon kívül?"
Ezt a zsidóktól kellene megkérdezned.
"Te ariánus vagy?...Vagy J.T."
Nem érzem magamat egyiknek sem. A Biblia útmutatását maradéktalanul betöltő kereszténységhez szeretnék tartozni.
"... a Te magyarázatod nem több a többieknél?... rosszul tanítod!"
Nem vagyok több másoknál, ezért nem is adhatok többet náluk. Tanítónak sem gondolom magam, csak egy egyszerű ember vagyok, aki leírja itt a saját gondolatait. Ha pedig olyat írtam, amit a Bibliával meg lehet cáfolni, akkor kérlek, mutass rá pontosan, hogy ne legyenek ezen a topikon antibiblikus tévedések.
"Minden ami összefügg a Bibliával felhozható itt..."
Tévedsz, hiszen ha elég lazára veszed a kapcsolatot, akkor minden összefügg a Bibliával. A topik a topiknyitóban leírt téma számára lett nyitva, aki attól eltér, az tartalmi romboló. Idézem a "MODUS MODERANDI"-ból a "Hozzászólások törlése" címszó alól: "Tartalmi rombolás: ...témán kívüli ("offtopic") hozzászólások."
"Akkor szólhatnál egy szót ezekről, ha elolvastad volna E. Swedenborogon kivűl, Gottfried Mayerhoffer, Karg KLasszián, Bertha Dudde, Jakak Lorber stb. műveit."
Ezen emberek írásai nem részei a Bibliának. Ha valaki mégis őket akarja tanulmányozni, azt kérem, hogy nyisson egy másik topikot, és ott vitassa meg.
"Ezt a Bibliával nem alátámasztható elméletet miért itt a Biblia topikon hirdeted ismét? Miért nem nyitsz neki egy topikot, ahol nem lenne off megvitatni?
Kérlek, hogy ne offolj Swedenborg Emanuel tanaival!"
Ez az elmélet, legalább annyira levezethető a Bibliából, mint a Te tévtanaid.
Akkor szólhatnál egy szót ezekről, ha elolvastad volna E. Swedenborogon kivűl,
Gottfried Mayerhoffer, Karg KLasszián, Bertha Dudde, Jakak Lorber stb. műveit.
Ha, gondolod megvitathatjuk a 12 kötetes Nagyevangéliumot, amely egy magában csak A János evangélium magyarázata.
Semmivel sem rosszabb mint a Tied.
Mint előbb, ha csak HIThű megnyilvánulásokat kívánsz itt hallani, akkor minek ez a topic?
Bizzuk a moderátor belátására azt, mit lehet és mit nem.
"Ha valamit nem értesz visszahúzódol a Biblia falai mögé, de én ott is megfelelek Neked!
Mert rosszul tanítod!"
A Biblia falai közé nem lehet visszahúzódni, a Bibliával élni kell, érteni kell, és a tanításait követni. Nem kiragadni egy-egy részt, és azt szajkózni, hogy ellentmondásos, hanem az egészet nézni, az értelmét, célját, azt hogy mire mutat. Lehet hivatkozni más könyvekre is, de te sem ismersz mindent. Meg lehet ismerni sok célt, és elméletet, de meg kell vizsgálni, mire irányít engem, mit tanít nekem. Aki felismerte a Biblia igazságait, az már elhagyni sosem fogja. A rosszindulatu, szemetelen kötözködés, pedig a kötözködőt minősíti.
"A Biblia is szól, ha nem szó szerint kell a sorait érteni."
Szól, de csak annak akinek van füle a hallásra. Ezzel szemben botfülüek is sokszor magyarázzák.
Azért én ráddupláznék:A Biblia is szól, ha nem szó szerint kell a sorait érteni.
"1. ahol jelképes értelem nincs, hanem csak egyszerű szószerinti (ebből van a legtöbb),
2. ahol van jelképes és szószerinti értelem is,
3. és végül ahol csak jelképes értelem van."
1. szószerinti
2. parafrázis
3. allegorikus
4. a szövegbe rejtett misztérium
5 egyes helyek összevetése és új értelmezése
6 tipologikus
Az általad feltüntetettek, csak elenyésző része az igazságnak.
"A Biblia a jelképes értelemmel bíró szövegrészeket egyértelműen jelzi, és megértéséhez pedig magyarázó részeket, illetve egyértelmű (!) beazonosításokat ad."
Aha neked egyértelmű, másnak nem annyira. De, ha már itt tartunk, akkor a zsidó évezredes ószövetségi értelmezést miért nem hallom, a zsinagógá
kon kívül?
Te úgy fogod fel és nagyon rosszul. Ezt a" nem csak részeít, hanem egészében" már hallottam az ariánus vitában is, ezek szerint Te ariánus vagy? Vagy J.T. Hiszen Ők is erre hívatkoznak? Nem gondolod, hogy a Te magyarázatod nem több a többieknél?
Hiszen még az alapokkal sem vagy tisztában. Ha valamit nem értesz visszahúzódol a Biblia falai mögé, de én ott is megfelelek Neked!
Mert rosszul tanítod!
Miről beszélsz Hamurápival kapvsolatban? Nem érted, hogy az Ő törvénykönyvére hivatkoztam a talió elvnél? Összevontál két témát, mert nem értesz semmit.
Te a Biblia kicsiny részét sem érted, nem hogy az egészét.
Minden ami összefügg a Bibliával felhozható itt, és azt nem Te fogod megmondani, hogy mi ez, hanem a moderátor!
Ezt a Bibliával nem alátámasztható elméletet miért itt a Biblia topikon hirdeted ismét? Miért nem nyitsz neki egy topikot, ahol nem lenne off megvitatni?
Kérlek, hogy ne offolj Swedenborg Emanuel tanaival!
Erre már a 84-es hozzászólásomban is megkértelek:
"Ez a topik nem Swedenborg Emanuel tanait hivatott megvitatni, hanem a Bibliát. Persze mondhatod, hogy a Bibliáról van szó. De szerintem az, amit írsz, az már a Bibliához való hozzárakás (ami Biblia ellenes >> Jel. 22:18), hiszen okfejtésed (ill. Swedenborgé) a Bibliából le nem vezethető. (Pl. hogy mi van a 3 égben, vagy hogy az angyalok mind emberek voltak egyszer. Persze a véleményed lehet ez, de a Biblia ezt mégsem támasztja alá.)"
Amet, téged is arra kérlek, amire Fürösztölőt is kérem: tartsd be a topiknyitóban leírt irányelveket, ha ide írsz.
Azt kérdeztem, hogy "Vajon a te szavaid szó szerint értendőek?"
Erre te azt írtad, hogy "Szó szerint , majd szólók, ha asszociálnod kell."
Na, ez a lényeg. A Biblia is szól, ha nem szó szerint kell a sorait érteni.
A Bibliában jól elkülöníthető, három fajta szövegtípus van:
1. ahol jelképes értelem nincs, hanem csak egyszerű szószerinti (ebből van a legtöbb),
2. ahol van jelképes és szószerinti értelem is,
3. és végül ahol csak jelképes értelem van.
A Biblia a jelképes értelemmel bíró szövegrészeket egyértelműen jelzi, és megértéséhez pedig magyarázó részeket, illetve egyértelmű (!) beazonosításokat ad.
"Isten csak képletesen teremtette 6 nap alatt a világot, hiszen tudjuk, hogy több milliárd éves."
Én a Bibliát Isten hozzánk intézett szavaként fogadom el. Nem csak egyes részeit, hanem az egészet. (Persze Isten feltárja benne néha az ihletett író gondolkodásmódját is.) Ezért nem értem, hogy az egyértelmű történeti leírások mitől lennének elsősorban jelképesek?
A Biblia az írja, hogy a teremtés 6 nap alatt ment végbe. Azt hiszed, hogy ehhez nem volt hatalma a mindeneknél hatalmasabb Istennek? Inkább hiszel a tudatlan emberiségnek, mint az egyedül bölcs Istennek?
Hihetünk bármit, a valóságot nem fogja megváltoztatni. Végső, minden kétséget kizáró bizonyítékot pedig csak Jézus 2. eljövetelekor kaphatunk majd. Addig meg megmarad a hit: van, aki az embereknek hisz, és van, aki a Biblia Istenének, és van, aki összevegyítve hisz hol ennek, hol annak. Én maradok a Biblia mellett, mert tapasztalataim ezt az utat igazolják helyesnek.
"Lásd. Hamurápi törvénykönyvét. Miért ne lenne itt mérvadó?... Kevesen vannak, akiknek elég a Biblia, és itt is írtak már sok mindent róla, úgy, hogy ez is belefér a topikba."
Azért nem mérvadó "Hamurápi", mert ez egy ilyen topik. Idézek a topiknyitóból, hogy érthetőbb legyek: "Kiknek lett nyitva ez a topik? ... Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát."
Azt írod, hogy kevesen vannak, akiknek elég a Biblia. Szerintem ez nem baj, majd lesznek többen, ha az Úr úgy akarja. De addig annak a kevésnek ez a topik megpróbálja biztosítani azt a lehetőséget, ami a topiknyitóban olvasható.
Az pedig, hogy már eddig is sok off hozzászólás volt, nem jogosít fel senkit sem arra, hogy ő maga is offoljon itt.
Szia Haszika! Nem létezik purgatórium. De az, hogy valaki ateista volt egész életében, még nem jelenti azt, hogy élete utolsó másoperceiben nem tért meg. Az örök üdvösség feltétele a megtérés, és a bűnánat. Akkor már ez csak őszinte lehet. Tudod, Jézus mellett a jobb oldali Lator is megtért. A megtérés nem idő függvénye, és nem érdemel külön jutalmat az aki az élete nagy részét Isten közelségében töltötte. Már az önmagában elég jutalom. Nem akarok békétlenséget szítani, de a katolikus tanítások nagy része elrugaszkodott a Bibliától. A purgatórium léte a Biblia tükrében egy teljesen logikátlan dolog.
húha, namost bajban vagyok, mert tudom, sok mindent nem tudok, de mégis gondolja az ember, hogy sokmindent ért, de amit írtál az is bebizonyította, hogy semmit nem tudok...
más: nemtom offtopik-e, a kaolikus dogma szerinti purgatórium létezik? illetve ki mit gondol róla, van-e stb.?
én soáig baromságnak tartottam az egész funkcióját lényegét tekintve, aztán mikor nagyapám haldoklott, akkor kezdtem el gondolkozni, hogy lehet, hogy mégis van? illetve kell lennie, úgy éreztem ha Istentől vagyunk akkor ő nem juthat pokolra, annak ellenére, hogy ateista volt ...
igazságtalannak éreztem akkor ezt a gondolatot, és most is annak gondolom, amennyiben létezik a pokol - de a purgatórium nem - és a bűnösök oda jutnak...
Az emberben három fokozat van. Ezek a fokozatok nincsenek mindenkinél egyformán nyitva. Ennek megfelelően három menny, ("...elragadtatott a harmadik égig" 2Kor 12,2.) és szintén ennek megfelelően a Szentírásnak is három jelentési fokozata van (elrejtett manna).
Mik ezek a fokozatok: - Az első fokozat a természeti fokozat. - A második a szellemi fokozat. - A harmadik a mennyei fokozat
- Alap helyzetben mindenkinél az első fokozat nyitott. Itt csak a természeti dolgok, és az érzékiség szintjéig tart az érdeklődés. Ez a szint csak a Természeti, vagy Első mennybe vezethet, és csak a Biblia írott betűjéből táplálkozik. Ebben a mennyben élőknek nincs kedvük a Biblia mélyebb értelmének ismeretére, de az Úr és egymás szeretetében élnek. Ez a szint van nyitva a Pokol lakói között is, mert semmi "élet" másszóval szellemi értelem ott nincs. Ott is csak a Biblia betű szerinti értelmén vitatkoznak (a betű öl), tévtanítások rengetegében. Sem egymást sem az Urat nem szeretik. Itt vallásokhoz ragaszkodnak az Úr helyett, és az igazsággal szemben azok dogmáit kedvelik, mert ebben kiemelkedhetnek a többi közül.("Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.Jak 2,19 "). Ennek a szintnek az alján már nyílt istentagadás uralkodik. A Pokol és az Első menny bár egy szinten van, mégis elválasztott, az Úrhoz, és az egymáshoz való viszony miatt.
- A másodk fokozat akkor nyitott, ha az Úr szeretete mellett a felebarát iránti szeretet a domináns. (az igazságból látják, hogy mi a jó.)
- A harmadik fokozat akkor nyitott, ha a felebarát iránti szeretet mellett az Úr szeretete a domináns. (a jóból látják az igazságot)
A három szint elkülönült, és nem átjárható. Csak az Úr engedélyével. Mivel ezek helyzete lelki, ezért egymás beszédét sem értik. Ezt így mondja az Ige : Az Isten országa tibennetek van.
E kis bevezető után elmondom, hogy a Biblia minden részlete, mennyei dolgokról szól. Az Úr népéről, vagy egyházáról. Ezt egy emberként is láttatja az Ige, és a Krisztus testének nevezi. Ennek a testnek a történelem folyamán négy nagy életszakasza volt. Úgy mint az embernél: gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor, öregkor. Az élet kezdete megfelel a hajnalnak, vagy tavasznak míg vége az estének, vagy télnek. Hogy azonositani lehessen, az embernek nevet adnak. Ezért Ádámnak nevezték az Úr testének/testületének első életszakaszát, Nóénak amásodikat, Izráelnek a harmadikat, és Kereszténynek a negyediket. Mindegyik önmagában is átesett a fent említett életszakaszokon, a felvirágzástól a bukásig. Ádám tehát jelképezi Isten első népét itt a földön. Hogy egyedül lakott, azt jelenti, hogy nem keveredett a népekkel, hanem egyedül az Úrral volt. (Keljetek fel, menjetek a békességes nemzet közé, azok közé, a kik bátorságban lakoznak, azt mondja az Úr, sem kapujok, sem zárjok nincsen, egyedül laknak! Jer 49,31) Ahogy telt az idő Istentől kezdett elhajlani a saját elgondolásai felé. Az embernek pedig minden sajátja gonosz. Ezt jelenti, hogy nem volt jó neki egyedül. Tehát Isten Ádám sajátjából (oldalbordájából) formált feleséget neki, akit már el tudott fogadni társának, mert ezt mondta: És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. 1Móz 2,23). Hogy történt ez? Istennek is van sajátja ami az Ő élete. Az ember sajátját, (ami az ő önmagában gonosz élete, és itt az oldalbordája képvisel) átformálta életével miközben mély álomot bocsátott rá. A mély álom jelenti az ember azon időszakát amikor gonoszságához mérten keres tanítókat ("mert viszket a fülük") miközben Istent is keresi. Az ébredéskor, vagyis amikor rátalál Istenre, már úgy tekint a "hozzátartozóra" mint segítőtársra, és nem mint azelőtt vágyai céljára.
Ádám fiai az Ádám nevű egyházból keletkező egyházakat jelenti, azok szellemi ismérveivel. Feleségeik ugyan úgy mint Éva a lehetőségeik szerinti végső Istenismeretüket jelenti.
Én gyerekkoromban nem ismertem a Bibliát, és felnőttként tértem meg. Akkor kezdtem tanulmányozni, és sok mindent nem értettem, de volt bennem egy alapvető bizalom az egész iránt. Nagy hiányosság volt részemről, hogy a történelmi ismereteim hiányosak. Ha az eseményeket a megfelelő történelmi háttérrel, és akkori szokások ismeretében vizsgáljuk, sok minden értehetőbb. De az alapvető bibliai tanítás, hogy Isten kiválasztott minket Jézus Krisztus áldozatáért, és emiatt állhatunk mi is igazként előtte.
Ki az írója? Hát szerintem sok-sok ember, akik magukat, gondolataikat is beleírták.
Tudtommal legfeljebb ihletett műnek mondható.
Szó szerint , majd szólók, ha asszociálnod kell.
Isten csak képletesen teremtette 6 nap alatt a világot, hiszen tudjuk, hogy több milliárd éves.
Csak ezzel az a baj, hogy az ihletett HITtanítók azt magyaráznak belé amit akarnak.
Amiről korrábban itt szó volt: szemet-szemért magyarul.
Lásd. Hamurápi törvénykönyvét.
Miért ne lenne itt mérvadó?
Úgyan azt tette, mint a korábbi lejegyzők?
A szívéből hallott hangot leírta. Azaz magyarázta a Bibliát. Talán jobban mint a maiak. Hiszen itt az a kérdés, a mai magyarázok miért hiszik azt, Ők szólják az igazat? Miért nem volt igazuk azoknak akik 2 ezer év alatt szintén a Sz.Sz. hatása alatt voltak? Vagy szunnyadt eddig a Szellem, és most őket ihlette meg?
A tiedében nincs és az enyémében sincs, mint ahogy az sincs benne, amit magyarázatként a Bibliához hallasz az ihletett tanítóktól.
Tehát csak azon múlik mit ismersz el belőle, hogy melyik felekezet magyarázatát fogadod el. Kevesen vannak, akiknek elég a Biblia, és itt is írtak már sok mindent róla, úgy, hogy ez is belefér a topikba.
hát erre azt tudom monadni, hogy kiskoromban olvasgattam a Bibliát, meg hittanra jártam és sokmindent tanultam, de sok mindent nem értettem ,csak elfogadtam ,úgy ahogy le van írva, aztán az ember felnő, megváltozik, el kezd gondolkozni és.....
aztán rájön dolgokra, el kezd kételkedni - mondjuk ehhez elég körülnézni a világban, és elég hamar elfordulhat az ember; majd eljut arra a szintre sok év "ateizmus" után, amelyikre én, hogy noha eddig is érdekeltek a dolgok de csak önmagamban gondolkoztam ezekről, ismét előjönnek a régi tanítások, és szeretné az ember értelmezni, vagy újraértelmezni, pontosan megérteni, esetleg meg tudni minél többet arról, amiről korábban elfogadtam gyerekfejjel ,hogy az úgy van, de tudni nem tudhattam - na persze a kételkedés már kiskorban is benne van az emberben
"... a Biblia ezen helyei nem szó szerint értendők..."
Miért nem? Vajon a te szavaid szó szerint értendőek? Ki dönti el, hogy egy adott szöveg szó szerint értendő e? Nem az Írója?
"... talió elv..."
Kérlek, világosíts fel, hogy mi is ez az elv, és hogy honnan (kitől) származik. (Már ha ebbe a topikba való... Ha nem, akkor inkább ne.)
Ha nem tévedek, akkor "J. Lorber nagyevangéliuma" ebben a topikban nem mérvadó, hanem sokkal inkább a Biblia (ez a topik címe). Az én Károli féle Bibliámban pedig nincs ilyen nevű rész...
Mint azt az írásmagyarázók / zsidók / már jóval korábban kimutatták, Szét-en kivül lehettek még gyermekei az első emberpárnak, de azok nem kerültek megemlítésre.
Elméletileg így úgyan családon belül, de lehetséges volt a házasodás. Azonban itt pusztán formai és történeti motívumokkal van dolgunk.
Ha a tud. álláspont is érdekel akkor a JEDP felosztással fogsz találkozni.
A Bibliában nincs benne hajszál pontosan minden, csak utalások vannak. Már a kiinduló pont alkalmas arra, hogy ha valaki nem az üzenetet, hanem a kifogást keresi, akkor itt le is ragadjon. Ha téged valóban érdekel a Biblia tanítása, akkor érdemes beszélned róla, és érdemes más könyveket is olvasnod. Nagyon sok okos ember értelmezte, elemezte. Egyszercsak kialakul az emberben az értés. Nem jön gyorsan. Olvasd, csak ezt tudom ajánlani. segítő könyvcímeket majd ajánlok. Most mennem kell, este leszek.
nem értelek, már hogy a viharba lenne mindegy, hogy ki volt Káin felesége?????????????????
igenis fontos, pont ez a lényeg
na meg az, hogy akkor hány gyereke volt az első párnak????? mer hiába megy el vkit Keletre feleséget keresni, ha az egyszem nő a az egész sárgolyón a saját anyja - ez is elég ellentmondásos
A "szemet szemért"- nagyon kedvelt azok körében, akik csak kritizálni akarják a Bibliát. Nem szabad semmit kiragadni az eredeti szövegkörnyezetből. De ez a kijelentés arra is utal, hogy az itéletek nem kiválthatók pénzzel, és mindenkinek bűne mértéke szerint kell bűnhődnie. A jómóduak nem válthatták meg büntetésüket, és nem szenvedhette el más helyettük. Abban a korban ez egyedül álló törvény volt, más törvénykezési gyakorlatban, megváltható volt a büntetés. Ez valószinüleg már előre mutat arra, hogy csak egyetlen egy helyettes állhat a büntetés elé, és ez Jézus Krisztus.
gondolom ezek nekem szóltak, én tudtalan azért jöttem ide, hátha felvilágosítást kapok, én tulajkéép csak kérdezek, nem állítok semmit, mindettől függetlenül ezt az egész dolgot nem értem amit leírtál
Teljesen mindegy, mert a Biblia ezen helyei nem szó szerint értendők.
2. Szemet szemért - Enyém a bosszú
Az írások ezen része, még a talió elv korában írodott, ezért annak hatása egyértelműen kimutatható. Nem csak Isten, de emberek fogalmazása is került bele.
3. "Jézus élete?! 12 éves kor után mi következik
Jézus életének epizódjai, amelyek a megkeresztelése előtt játszódnak le, annyira igazak, mint J. Lorber nagyevangéliuma, ha az igaz, akkor ezek a részek is, ha az nem igaz akkor ezek sem.
Ha valaki nem látja át, hogy ezek, a pogánykereszténység teológiai védelmei a kor zsidó tamadásai ellenében, az ne magyarázza az írásokat, mert csak azokra tud vele hatni, akik egy felekezet tekintélyének alávetik magukat.
Haszika, megpróbálom az ellentmondásokat a Biblia oldaláról megnézni. (Nem pedig a csak szemében bízó ember nézőpontjából.)
1. Ki volt Káin felesége? (Van ilyen topik is.)(Ábelről azért nem írok, mert róla nem is tudható, hogy volt e egyáltalán felesége...)
Úgy többszöri olvasatra, én úgy látom, hogy mivel Ádámon és Éván kívül nem volt más ember teremtve, így vagy Éva volt Káin felesége, vagy Ádám és Éva lányai (azaz Káin lány testvérei) közül egy.
Az Éva lehetőségét azért zárom ki, mert Káin elment keletre, és ott kelt egybe feleségével, míg Éva Ádámmal maradva megszülte Séth-et. Tehát marad a lány testvér, amire szintén mondhatod, hogy vérfertőzés. Ma valóban az. De vajon az volt e a teremtéskor? Szerintem nem. A Biblia csak kb. 2500 évvel később kezd el vérfertőzésről beszélni, amikorra a bűn hatására már az ember genetikus állománya annyira leromlott, hogy az öröklődésben is meglátszott pusztító munkája. De a 2500 év alatt több esetről is beszámol a Biblia arról, hogy testvérek házasodtak, és az Isten nem fejezte ki helytelenítését. Ilyen pl. Ábrahám és Sára esete is. Így számomra teljesen elfogadható, hogy Káin vérfertőzés nélkül házasodhatott össze a saját lány testvérével. Szerintem így is történt.
2. Szemet szemért - Enyém a bosszú
Azért látsz itt ellentétet, mert nem nézted meg a szövegkörnyezetet, hogy miről is van szó. Szerintem itt két különböző dologról van szó.
2./A, "Szemet szemért"
Nézzük a szövegkörnyezettel együtt a kifejezést: "És ha valaki sérelmet ejt a felebarátján, a mint ő cselekedett, vele is úgy cselekedjenek: Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; a milyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is." (3. Móz. 24:19-20)
Egyértelmű, hogy ez a rész a testi Izrael mindennapi életét szabályzó polgári törvény része. A bírák ezen törvények alapján ítéltek okító büntetést a vétkesre, és kártalanítást a vétkesnek. E törvények nagyon kegyetlennek tünhetnek nekünk, de vegyük csak figyelembe azt, hogy az akkori Izraelt lángoszlopként vezette a kettéválasztott tengeren keresztül Isten. Mekkora bizonyság! Ezeknek a bizonyságoknak a nagyságához volt szabva a "tudott" (nem hitték, hanem tudták >> látták a saját szemükkel)Isten parancsolatainak a megszegése is.
(Ezek a törvények kötelezöek voltak, de bárki elhagyhatta Izrael népét, és akkor már nem voltak felette ezek a törvények.)
2./B, "Enyém a bosszúállás"
Nézzük a szövegkörnyezettel együtt a kifejezést: "Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár! Mert megítéli az Úr az ő népét..." (5. Móz. 32:35-36)
A Biblia beszél egy végső ítéletről, ami közli, hogy kik azok akik üdvözültek, és kik azok akik elvesztek. Az "Enyém a bosszúállás" a szövegkörnyezetet is figyelembe véve egyértelműen ezt a végső ítéletet mutatja be.
Tehát a lényeg az, hogy míg az egyik egy általános polgári törvény része, míg a másik az egyszeri végítélet része.
3. "Jézus élete?! 12 éves kor után mi következik a Bibliában? a 30 éves Jézus történetei.... mi van közte? a rendes életével? amikor kamasz lesz, serdülő, majd felnőtté érik ésatöbbi....."
Biztos olvastál már lényegre törő életrajzot. Pl. ha én egy könyvtáros állást pályázok meg, oda nem adok be egy horgász múltamat ecsetelő önéletrajzot, de az összes könyvet sem fogom felsorolni, amit életemben elolvastam.
A Biblia lényegre törő, és nem ír le mindent, hanem csak azt, ami szükséges az ember megváltásához. Jézus szerepe, és munkálkodása pedig világosan és érthetően le van írva. Ez a lényeg, nem pedig az, hogy hány háztetőt ácsolt össze apjával keresztsége előtt.
"lenne még bőven"
Kíváncsian várom a többit is, hogy van e köztük valódi ellentmondás, vagy csak látszólagosak, mint ez a három...
első olvasatra? pl. első ember Ádám, első nő Éva, az első pár Ádám és Éva. Ádámnak és Évának született 2 gyermeke, Káin és Ábel, mindketten férfiak
...felnőttek, majd elindultak asszonyt keresni maguknak - elég ellentmodásos
teszem azt találtak maguknak asszonyt! ez az asszony nem lehetett más, mint a saját anyjuk; csak vérfertőzéssel maradhatott fenn az emberi faj - ez is elég ellentmondásos, már ha sikerült; kissé belterjes..., továbbá az is érdekes hogy Éva hány éves koráig szülhetett vajon gyereket......
sorolhatnám még az ebből eredő megválaszolatlan kérdéseket, ellentmondásokat
az Úr azt mondja: "szemet szemért, fogat fogért", más helyütt meg azt, hogy "Enyém a bosszú!"
elég ellentmondásos, nem?
DOGMÁt láttad?
Jézus élete?! 12 éves kor után mi következik a Bibliában? a 30 éves Jézus történetei....
mi van közte? a rendes életével? amikor kamasz lesz, serdülő, majd felnőtté érik ésatöbbi.....