Keresés

Részletes keresés

MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6173

Szász Imre Gyula részecskefizikus ejtő kísérletében is ott van az alap fizikai relativitás. Eddig éppen azért voltak hibásak az ilyen kísérletek, mert sima levegőben, vagy légritka térben történtek az ejtések.

 

Most meg egy aluminium tartályban és alu asztalon ejtettek 7 féle anyagot. Nagyon fontos, hogy elve voltak kontroll anyagok is köztük. (Fe, Al) Amelyeknek nem illett esés közben elmozdulni az alapjuktól.  A többi anyagnál egymáshoz viszonyított relatív elmozdulásuk volt a lényeg.

 

Ez igazából egy nyolc szereplős kísérlet volt. Mert az Al kettőzve volt. A tartállyal.  Nem tudok más ilyen jellegű és alaposságú kísérletről, ami többszörösen kielégíti a kettős vakpróba feltételrendszerét. 

 

Nos ha volt valaha ilyen hasonló kísérlet elvégezve előtte, akkor elég csak azt ide idézni. Semmi értelme egy rakás, teljesen más jellegű kísérletet felsorolni. 

 

Ez a MonoBigBang matematikáját is romba dönti, ha szélesebb körben elterjed, vagy igazolódik. Attól függetlenül új fizikának becézgetni, felesleges dolog.  

Előzmény: őszszakál (6171)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6172

Viszont a körülmények miatt, az hogy ki végezte és hol, és miként lett publikálva el sem hanyagolható. Tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ahhoz túl alapos volt. Sőt túl szakszerű. Igen valóban a kontroll kísérletek hiányoznak és annak el nem végzése, az alap kísérletet erősíti meg jelenleg. Hiszen Szász kívánt még méricskézni és mástól is ezt várta. Az egy értemü, hogy felpaprikázták, de heves vérmérsékletű emberi viselkedés, még nem jelent hibát is. Newtonnak bipoláris zavara volt és akkor még gyógyszerekkel kezelni sem lehetett. Tehát neki is voltak hasonló kirohanásai, mint magán életében Szásznak. 

Előzmény: őszszakál (6171)
őszszakál Creative Commons License 2024.12.21 0 1 6171

Amennyiben az eredeti céljának megfelelően, de gondosabb kivitelezéssel megismételnék ezt a kísérletet, el lehetne dönteni, hogy perdöntő, vagy felesleges pénzkidobás. Mivel egy kísérlet nem lehet perdöntő.:-)

Előzmény: MemetikaTan (6170)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6170

Itt egy jobb kép, fotó az adott kísérletről, amin már több minden jobban látszik. A rosszabb képeken magam sem érzékeltem még, hogy itt minden egyes anyag külön üvegcsőbe lett elhelyezve. Valószínűleg még azt is vákumozták. Gondolom az egész 110méteres ejtőcső is külön vákumozott volt még, ezen kívül is.  Két anyag állítólag letapadt, mert túlságosan csiszolt volt (Be és a B). Kettőnek meg az volt a normális, ha nincs különbség. (Fe Al)

 

Előzmény: Another brick in the wall (6160)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 1 6169

Hasisnak veszem így azt, amit írtál.  = Hamisnak veszem így azt, amit írtál. 

 

Elgépelésekben tehetséges vagyok. :-) 

Előzmény: MemetikaTan (6168)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6168

Nos ha lusta vagy megadni, vagy ismét leírni, akkor én meg lusta vagyok keresni. 

Hasisnak veszem így azt, amit írtál. 

Előzmény: Another brick in the wall (6167)
Another brick in the wall Creative Commons License 2024.12.21 -1 0 6167

iszugyi uramnak számos topikjában részletesen ki van elemezve ez a hülyeség.

Nézd végig őket, ha kíváncsi vagy a tényekre.

Előzmény: MemetikaTan (6166)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6166

Elég ha egy linket adsz arra a korábbi kommentedre, ahol a nem egyszerre indítást már kifejteted. Nincs túl sok, így nem nehéz meglelni. 

Előzmény: Another brick in the wall (6165)
Another brick in the wall Creative Commons License 2024.12.21 -1 0 6165

Egy újszülöttnek minden vicc új, te éppen most izgultál rá erre.

Jómagam számára már hosszú évek óta lerágott, unalmas csont. Akad jobb dolgom is, mint újra kezdeni.

Előzmény: MemetikaTan (6164)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6164

Ezt írtad: "Az persze nem tűnt fel neked, hogy nem is egyszerre indultak."

 

Igen, ez nem tűnt fel és még most sem tűnik fel. Így nem is tartom igaznak. Ha tévednék, akkor itt a lehetőséged, hogy bővebben kifejtsd és bizonyítsd a feltételes  tévedésemet és a figyelem hiányomat. 

Előzmény: Another brick in the wall (6163)
Another brick in the wall Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6163

Nem vagy jó megfigyelő. Lényeges dolgokat nem veszel észre.

Előzmény: MemetikaTan (6161)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6162

Hát ironikusan a Jedi Vallás az ami a legközelebb jár ehhez az elmélethez.

 

"Az Erő az ami alkotja és irányítja az Univerzumot. Az jár át mindent."

 

Az Erő nála mezők egymásra hatása. Ami lényeget tekintve szinonima kifejezés. 

 

 

Előzmény: őszszakál (6150)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6161

Egy sima felületre voltak letéve a megfigyelő, ejtő tartályban. Inkább abban javíthattál volna, hogy a C, azaz a szén nem fém. A B, azaz a bór is kétséges számomra, mert a félfémek közé sorolják. 

Előzmény: Another brick in the wall (6160)
Another brick in the wall Creative Commons License 2024.12.21 -1 0 6160

a különféle fémek nem egyformán esnek.

 

Az persze nem tűnt fel neked, hogy nem is egyszerre indultak.

Előzmény: MemetikaTan (6157)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6159

Most már csak az lenne a következő tudományos módszertani feladat, hogy mennyi kontroll kísérlet történt még ezen kívül. Máshol, itt más anyagokkal is és más által? 

Előzmény: MemetikaTan (6157)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6158

Felhívom a figyelmet az esés különbségi táblázaton különféle fémeknél, különféle jelzések vannak. Elképzelten, általam a várható  állapotokat jelölték be rajta. Amelyek ha kisebb és más mértékben is, de alapvetően helyesek voltak. 

Előzmény: MemetikaTan (6157)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6157

 

Videóban: ~ 11:00 -> 11:20 látható, hogy a különféle fémek nem egyformán esnek. 

 

 

https://youtu.be/53Nv8uKkPP8?si=iYIXrieIN3BFlCFQ

Előzmény: MemetikaTan (6156)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6156

Szász Imre Gyula ejtő kísérletében is ott van az alap fizikai relativitás. Eddig éppen azért voltak hibásak az ilyen kísérletek, mert sima levegőben ejtés történt. Most meg egy aluminium tartályban és alu asztalon ejettek 5-6 féle fémes anyagot. Az egymáshoz viszonyított relatív hatásuk volt a lényeg.

 

 

MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6155

 

A képlet alkotás dolognak a fizikában másként kellene történnie. Mint néha csak kitaláció. Tudom, mert magam is alkottam már képleteket. Sok-sok mérésre, kell ráilleszteni egy, az azt legjobban lefedő matematikát.

 

 

MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6154

Tegnap este, illetve éjfél körül már átnéztem a nyitott topikjait. Persze köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, mert nem feltétlenül figyelek mindenre. Ere most figyeltem és olvasni és tanulmányozni is tervezem. Nem csak "a tömeg meghatározás pontatlan" témakör miatt, ami úgy néz ki bizonyítva lett, hanem a elmevírus fertőzött zombik viselkedése miatt is. 

Előzmény: őszszakál (6153)
őszszakál Creative Commons License 2024.12.21 0 1 6153
Előzmény: MemetikaTan (6151)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6152

Sőt ettől még Einstein munkássága a relativitás elméleteteket illetően nem válik áltudománnyá. Egyszerűen bizonyos dolgokról még nem tudott. 

Előzmény: MemetikaTan (6148)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6151

Köszönöm.

 

Akkor Egyesített Mező Elmélet az elnevezése?

 

Még csak a címet néztem meg, olvasni most fogom.

 

Előzmény: őszszakál (6150)
őszszakál Creative Commons License 2024.12.21 0 1 6150
Előzmény: MemetikaTan (6149)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6149

Az adott videóból egy képkocka, amely a témát összefoglaló könyvének a boritóját is bemutatja.  

 

Aki tudja, kérem írja már le, hogy mi az ezt összefoglaló elméletének az elnevezése. Mert még nem tartok ott a kutatásban, hogy ezt tudjam. 

 

 

 

Előzmény: MemetikaTan (6148)
MemetikaTan Creative Commons License 2024.12.21 0 0 6148

 

LÉNYEGI ELŐRELÉPÉS:

 

Nekem Szász Imre Gyula ejtő kísérletének a lényege "most esett csak le" (gondolatilag és megértésileg)  az adott videó megnézése után. Miért? Mert eddig nem is figyeltem fel rá komolyabban, bár láttam, hogy itt egyesek írogatnak róla és hivatkoznak rá. Nos, most már sok mindent még tisztábban látok az itteni zombi támadások okát illetően is.

 

Az most már kellően bizonyos, hogy Einstein leghíresebb E=mc² képlete KUKÁZHATÓ. Mert nem elég pontos és nem eléggé tudományos. Több okból is. Sem a tömeget nem határozta meg kellően pontosan, sem a fénysebesség maximumával való bűvészkedése sem tartható. 

 

Persze ettől még az einsteni relativtás elméletetek teljes egésze nem fog bedőlni és megbukni, de jelentős változásokat hoz. 

 

JimmyG Creative Commons License 2024.12.20 -2 0 6147

Addig mind a ketten eljutottak, hogy mégiscsak létezik valamiféle fényközeg, sőt még abban is egyetértettek, hogy a közeg ne lehet abszolút nyugvó. De Einstein nem jutott tovább. 

Jánossy viszont igen.  

Előzmény: destrukt (6146)
destrukt Creative Commons License 2024.12.19 0 0 6146

Sajnos Jánossy munkásságának csak azt a részét emlegetik, amelyik ugyanúgy rossz, mint az einsteini elmélet.

De Jánossy tovább jutott, mint Einstein.  

 

Előzmény: pk1 (6143)
Run like hell Creative Commons License 2024.12.19 0 0 6145

Én vagyok az egyik, aki ismeri. 

 

Te egy bohóc vagy, öcsike, akinek csak a pofája nagy.

Előzmény: destrukt (6140)
destrukt Creative Commons License 2024.12.18 -2 0 6144

A fényközeg mibenlétét feszegeti. 

Ahogyan Einstein is tette idősebb korában. 

Ettől kiváló. 

Előzmény: pk1 (6143)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!