Ezt a topicot Ida és Vanda a kerékpárbarátok off topicjának szánja. Ahol a versenyek fontos eseményein túl meg vitathatjuk, hogy ki a legjobb pasi, a legcsinosabb hostess, a legjobb mez, a legcsúnyább mez, ki kire hasonlít a hírességek közül, és ki kivel jár, vagy nem jár, sőt ki milyen autón, vagy motoron jár. Egy topic, ahol semmi se off, aminek bármi kicsike köze van az országúti kerékpársporthoz.
Persze, mint általában, itt is a férfiaknak jut a jobb rész. A női mezőny legszebb tagjának Magdalena Neunert tartják. Lena szerintem is bűbájos lány, de persze ő nemcsak a külső adottságaival, de a sportolói nagyságával is kiemelkedik a mezőnyből. Elképesztő futóteljesítményre képes, a lövései azonban nem mindg pontosak. Viszont olyan akaratereje van, amivel hegyeket lehet megmozgatni. Egy versenyen vezető helyen volt, amikor az utolsó lövészetet teljesen elrontotta, öt büntetőkört kellett futnia. Ezek után nem omlott össze, nem adta fel, hanem úgy sprintelt a hatodik vagy hetedik helyért, mintha az élet múlna rajta. Nagyszerű sportember, egy világszép porcelánbaba képében:-) Azt sajnos nem tudom, hogy szeret-e biciklizni, viszborder=0>
Mint silővő nem mérhető a sportág olyan óriásaihoz, mint Björndalen, vagy Hanevold, viszont az általam ismert aktív sportolók közül ő néz ki a legjobban. Pedig nekem általában nem is tetszenek a jóképű férfiak, de ez a német egészen egyszerűen lehengerlő. No annyit akartam ebből kihozni, hogy belenéztem a honlapján a fényképekbe, és találtam egyet, amelyik a galabier meghódítása közben ábrázolja. Lehet, hogy ezt láttam meg a szemében, hogy szereti a biciklit?
Nahát, hogy mit találtam. Van a német biatlon válaogatottnak egy tagja, akit Michael Röschnek hívnak. Egészen elképesztő adottságai vannak, bár ezek nem egészen a sílővői képességeivel kapcsolatosak. Egészen kborder=0>
Péter abszolút érzékkel választottál ki egy szakszöveget:-) A Spanyol Királyi Kerékpáros Szövetség rendkívüli küldöttgyűlést tartott. Az új elnök Castano a gyűlés elé tárta a szövetség pénzügyi helyzetét. A szövetség tartozásai 3.000.000 eurot tesznek ki, amelyből 457.086 euro még az előző vezetés költsége. A szövetségnek jelenleg is 24 pere van folyamatban. Az aktákat elküldik Pat MacQuaidnek is.
Elég fura, de a hosszú cikk Josua Garai nagyon szép, hangulatos megemlékezése Marco Pantaniról, halála ötödik évfordulója alkalmából. Igaz, hogy az évforduló egy hónapja volt, de úgy tűnik, most tudták közre adni a cikket. Az életéről beszél benne, a pályafutása ellentmondásiról, sikereiről, kudarcairól, az életét kísérő ellentmondásokról, és arról, hogy tört ketté az élete Madonna di Campiglioban a magas hematokrit eredménye miatt.
Free user majd kivárni a visszaszámlálást és mehet a download.
Főleg a Madrid-Bilbao meccsel és egyéb spanyol focival foglalkozik a lap, de a 33.oldal Pantaniról szól, és a 38. is kerékpáros.
Kérném is a spanyol nyelvben jártasabb olvtársakat, hogy a 38. oldal bal felső sarkában található hírt a Spanyol kerékpáros szövetségről fordítani szíveskedjenek. :-)
Látjátok? Ahhoz, hogy egy fatörzslábú sprinter napozni tudjon, legalább egy jókora Wolkswagen kell, de egy gizda hegyimenőnek elég hozzá egy Skoda is:-)
Pálcika Frankie szeretne dobogóra kerülni a Párizs-Nizzán. Minden irigység nélkül nyilatkozott Contadorról: Mindegyikünknél erősebb. Egyszer-kétszer oda lépett és már akkora volt köztünk a rés, hogy nem tudtuk utolérni. Jól érzetem magam, de nem elég jól ahhoz, hogy őt legyőzhettem volna." A verseny kitűnően alakult a luxemburgi számára, mert a csapat kitűnő taktikájának köszönhetően meg tudta szerezni a második helyet, és Luis Leon Sanchezzel ők bírták a legtovább tartani a lépést a győztessel. Bár a szakasz eredményével elégedett, az összetettel nem. "Már voltam a top ötben a Párizs-Nizzán, elhatároztam, hogy idén a pódiumra lépek." Ehhez azonban még kell kell küzdenie a 14 "-cel előtte álló Sylvian Chavanellel.
A jó életbe! Thomas Voeckler tegnap bukott, és három darabra törte a kulcscsontját, operáció, hat hét kiesés. Ez egy nagy disznóság, mert most nem lesz ott a baszk körön, pedig mindig nagyon jól szokott menni rajta. Mi baja lehetett a Jóistennek pont szegény Tomával? Nem értem:-(
Jobbulást kívánok a nagy harcosnak, mindent bele!!
Én is 2002-ben láttam először a tourt, mert magyar is indult benne:-)
Épp tegnap, ahogy kezdett morzsolódni a mezőny, és a két riporter fiú próbálta felmérni, hogy ki melyik csoportban van, eszembe jutott egy régi emlék. A 2002-es touron az egyik első hegyi szakaszomat néztem, csodáltam, hogy olvad, szóródik szét a mezőny, miközben Jenő és Sipi ugyanígy próbálták rögzíteni a hadállásokat:
"Jenő: Na ezek itt Virenqueék. Sipi: Viren kék mezben."
Pöttyös Richi abban az időben a Domo-Farm Frittesnél volt, és valami lehetetlen babakék meze volt.
Borzasztó jó szeme volt a tehetségekhez. Milyen kár, hogy történt, ami történt, és most csak a TV-ben nézheti a "fiait". :S
Az angol nyelvű Procycling még januárban indított egy sorozatot, minden hónapban Lance egy éve/TDF győzelme van terítéken. Ma azon gondolkodtam, hogy mennyit változott azóta ez a sportág, mióta figyelem. 2002-ben néztem először igazán a Tourt. Te jó ég, eltelt hat év, lassan 7. :) Armstrong nyert egy csomót, visszavonult, visszatért, megszűnt a Kelme, Once/Liberty, Discovery, TMO. Kirobbant egy soha véget nem érőnek tűnő doppingbotrány. És lezajlott egy nagy korszakváltás is, vagy legalábbis zajlik. A mai szakaszt elnézve, jó lenne, ha végre idén csak erről szólna ez a sportág, hogy a srácok egymást a versenyben győzik le, az marad a győztes, aki valóban elsőnek ért oda. Talán nem olyan nagy kérés. :)
Azért kíváncsi vagyok, vajon mire gondol a Dagi miközben a torrelavegai szállodája halljában azt nézi a tévében, hogy Contador épp legyőzi Luis Leon Sanchezt a P-N királyszakaszán?
Olyan hihetetlen élmény, hogy láttam felnőni egy nagy generációt. Ahogy sokszor írtam róla, a 2002-es tour óta követem figyelemmel a sportágat. Évekig tartott amíg valamit és megtanultam róla, 2005-re jutottam el oda, hogy olvastam a kerékpáros oldalakat és elvakult rajongója lettem egy csapatnak. Természetesen a Libertyé, hiszen ott hajtott két "nagy szerelmem" Heras és Beloki. Mindent elolvastam a csapat honlapjáról, gyűjtöttem az információmorzsákat a nagyokról, és az akkor már szárnyaikat próbálgató kicsikről, Contadorról, Luis Leonról, és Davisról. Emlékszem, hogy hajtott a kis Davis a csapatért a touron, hogy Contador szamárfület mutatott Herasnak a csoportképen, amikor Serranot ünnepelték. Emlékszem Contador első bátor akcióira a német körön. Eszembe jut, amikor Luis Leont és Contadort kivitték a nagyokkal Amerikába, majd belökték a szélcsatornába, amig Herasék "amerikáztak." Emlékszem, amikor Leon Sanchez bátyja meghalt. Amikor Contador az (első) Astana színeiben elütött egy nézőt a 2006-os burgosi körön és elvesztette az eszméletét. Amikor megtűrt páriaként először jelent meg a discovery edzőtáborában.
Még négy év se telt el, és az egykori esetlen kis zöldfülűek helyett itt áll előttem, egy csak Pantanihoz, vagy Armstronghoz mérhető, korszakos tehetségű, bátorságú és harci kedvű hegyimenő, egy mindig megbízható, csendes, komoly összetett versenyző, a spanyol időfutambajnok, és egy kiváló sprinter, aki nem fél a hegyektől. És ezek a rendkívüli férfiak azonosak az egykori a csetlő-botló kölykökkel, első próbálkozásaik a nagyság elérésére még mindig előttem vannak. Nagyon nagy élmény, örülök, hogy megérhettem.
Egy apró emlék. Nekem Contador hegyimenő képessége a 2005-ös német körön tűnt fel. Itt írtam róla az akkori topicomba, az 1091-es üzenetben.
Ma bementem Antwerpenbe. Ott mindig tomeg van, de most valamit nagyon bamultak, ver mindenhol, kint a rendorseg. Az ok pedig: egy hatalmas szarvas garazdlkodott a bevasarloutcan. Szegeny elpusztult, nem tudom vajon csak betevedt e a varosba, vagy az 5 percre levo allatkertbol szabadult el. A minap a hazalott relitett halalra egy kis Bambi, de az legalabb elt es elfutott. :)
Sokáig én is úgy éreztem a sprinterekkel szemben, min te. Nem éreztem igazságosnak, hogy ugyanolyan dicsfény övezi őket, mint a jó összetett versenyzőket, vagy hegyimenőket. Minden tudományok abból áll, hogy végig vitorláznak az úton és az utolsó két-háromszáz méteren bevetik nem csekély bájaikat, és már aratják is babért, amiért a egy klasszament versenyző, vagy egy hegyimenő olyan sokat szenved. Ez addig volt így, amíg 2006-ban el nem kezdtem fordítani Försi naplóit. Írásaiból kitűnik, hogy sprinterek élete valóban a megfelelő hátsókerék megtalálása körül forog. No de addig! Mennyi kitartásra, erőre, türelemre, találékonyságra, vagányságra van szükség ahhoz, hogy valaki a legjobb hátsókerekek közé furakodjon. S amíg a klasszement versenyző egy vagy három hét alatt hordja össze dicsősége köveit, a hegyimenő egy hosszú versenynapon, órákig tartó erőfeszítéssel ugyan, de biztosan építi fel az előnyét, a sprinternek a döntő másodpercben a pillanat törtrésze alatt kell megtalálni a rést, ami a győzelemhez vezet.
Mondanivalóm illusztrálására álljon itt Frösi felejthetetlen naplóbejegyzése a 2006-os vueltán megszerzett szakaszgyőzelméről:
Mámorító érzés
Almussafes, 2006. szeptember 10.
Tulajdonképpen meglehetősen különös etap volt. Ha nem én nyertem volna, az írnám, hogy unalmas. De így természetesen az év egyik legszebb versenynapja volt. Ahogy arról már a giron aratott győzelmemnél is meggyőződhettem, a győzelem határozottan jót tesz. Giro, vuelta megvan, jövőre az lesz a célom, hogy a tour de france-n is nyerhessek egyet. A giron az utolsó etapot nyertem meg, ami után hopplahopp volt mindenkinek. Ma a csapatommal, a segítőkkel és a három megmaradt kollégámmal egy kicsikét szerényebben ünnepeltünk.
A verseny nagyon nyugodtan kezdődött. Ketten időben megszöktek, de nem valami nagy csinnadrattával. Hat km után az egyikük vissza is esett a mezőnybe. A mezőny 30 km/órás sebességgel folydogált tovább, mindenki a sprintre várt. A térképen úgy tűnt, hogy csak lefelé megyünk, a valóságban állandóan emelkedett, süllyedt. Kényelmetlen, de nem hagytam magam a mezőny szélére sodorni. Végül is ez az utolsó esély Madridig. Reimund Dietezen folyton azt mondta a fülünkre: „Fiúk, ha nyerni akartok, együtt kell maradnotok!”Már reggel a csapatmegbeszélésen is mondtam, hogy ma kihasználnám a saját esélyemet, de ha nem érzem jól magam, azonnal lemondok róla. Az első héten ezt sokszor meg kellett tennem. De ma nem! Jól érzetem magam, mindenáron részt akartam venni a véghajrában, aztán hadd lássuk, hogy jövök ki belőle.
25 km-rel a vége előtt befogtuk a szökevényt. Utána megkezdődött az ilyenkor szokásos eljárás: a Quick Step jókora tempót diktált, a Milram és mi négyen is hozzátettünk egy kicsit. Nyolc km-rel a cél előtt Hiekmann bekapált. Utána Haussler és Hasi vett át. Hasi vezetett nekem, kifogta előlem a szelet. Rengetek beszéltem hozzá, hogy úgy tudjam irányítani, ahogy szerettem volna. 2km-rel a cél előtt Haussler kiállt. Hasi előrerukkolt, de megint rákiáltottam: Még ne, Hasi! Maradj nyugton, még korán van, túl korán.
1200 méternél többé nem akarta visszatartani magát, én meg nem akartam visszakiabálni. Okay, induljunk, gondoltam. Beálltam Napolitano mögé. Egy szép kis hátsókerék! Előttem Napolitano a segítőivel és Petacchi. 700 méterrel a cél előtt megindult a négy Milramos. Olyan érzésem volt, hogy lassulunk, már féltem, hogy jobbról, balról elénk fognak vágni. Ez azonban csalóka érzésnek bizonyult.
Napolitano csak várt, és várt. Egyszer csak Petacchi tolakodni kezdett és meglökte Napolitanot, bár bőségesen volt még hely. „Mit csinálnak ezek itt? –gondoltam. Ismét előre néztem. Hé, mindjárt vége! Végre Napolitano kiugrott, én meg elhajtottam mellette. 25 méter, 10 méter, 5 méter még mindig én vagyok elöl. Arra gondoltam, most már senki se jön előre, és a magasba emeltem a karom. Úgy pergett le előttem, mint egy film, amit az imént láttam a tévében. De ezért minden másnak tűnik, ha az ember a saját győzelmét éli meg.
A célba érkezés után a gyúrónk fogadott és ünnepelt engem. Mámorító érzés, ha az ember látja, hogy mások együtt ünnepelnek vele. A gyúróink és a szerelőink minden nap nagyon keményen dolgoznak, és a győzelem nekik is rengeteget jelent. Mindnyájan elmesélték, hogy élték meg a dolgot. A szerelőink Jochen és Andy már a cél előtt 2 km-rel megállították a második kísérő kocsit, hogy jó legyen a kistévén a vétel. Reimundhoz, akinek nincs tévé az autójában, csak pár perc késéssel ért el a hír. Barátaim, az ünneplés rövid ideig tart, de ha egyszer sikert értél el, az emléke mindig megmarad. Ez aztán mámorító érzés!
Utána felmentem a pódiumra. A gyúrónk a kulisszák mögött megmosta egy kicsit az arcom, felvettem egy tiszta trikót. Amikor fent álltam, úgy számoltak alul, mint az időfutamon az indító 5, 4, 3, 2, 1, tíz másodperc az élőadásban. Puszi, puszi, virág, ismét lent. Utána sajtókonferencia 5 db spanyol újságíróval. Egyikük Altigról, Ullrichról, és az új német kerékpáros generációról kérdezett. No de kérem, pár perccel ezelőtt nyertem meg a vuelta egyik szakaszát, a legkisebb szándékom sincs mélyenszántó analízist folytatni a német kerékpársport általános helyzetéről!
A szállodában a csapatom valószínűleg úgy gondolta, hogy a Frösi a győzelme után teljesen bekattant. A szobámban valami félelmetes brummogó zajt hallottam valahonnan. Mi lehet ez? Talán a klíma? Hívtam a gyúrónkat. Hallgasd csak, én itt nem tudok aludni! Nincs probléma, költözzek be a másik sportigazgatónk Faresin szobájába. De ebben a szobában is hallottam a zajt. Valami itt nincs rendben. Körbe vizslattunk, mi lehet ez. Talán a vízvezeték? Gyere az én szobámba, mondta Reimund. Ebben a szobában is azonnal elkezdődött a rémes brummogás. Végre rájöttünk, hogy a zaj egyenesen az én bőröndömből származik, a bekapcsolódott elektromos fogkeféből. Ciki! De egy győztes megengedhet magának efféle csínyeket! Ezután végre megtartottuk a megszolgált ünneplést és legurítottunk egy kis pezsgőt.
