Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban – írta a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.
Egyrészt azonnal megkeresték azt a kamatot a hiteleken, amennyiből a nyíltan profitorientált, de legalább jogosult pénzügyi tevékenységet folytató bankok élnek. Ez az Ökotárs idegen ügynökszervezet által is elismert tény.
Másrészt azt is elismerték, hogy az önerő meghitelezése nélkül a krétaporosok és hasonszőrűek nem tudtak volna résztvenni a pályázatokon, így az Ökotárs működése is okafogyottá vált volna a hitelezési tevékenység nélkül. (Vagy kénytelenek lettek volna másokat támogatni.)
Egyébként miből volt saját pénze az Ökotárs idegen ügynökszervezetnek, amiből efféle gittegyletek finanszírozására is futotta?
Rónai Egon kérdezi a "függetlenszakértő" Krémert, hogy az mi, hogy az Ökotárshoz, aminek az irodájában zömmel hölgyek dolgoznak, egyszer csak beállít egy rakás készenléti rendőr.
Azt hinném, Norvégiában már megoldották, ott már nincs nemek szerinti izmus. Ott már férfiak is lehetnek titkárnők, nő is lehet az alapítvány vezetője, és nem kezdenek hölgyezni, ha hatósági eljárás indul ellenük (ld. még: csakazíííímer ...?).
Kell még fejlődnie az Ökotársnak emberjogi értelemben. Ez így sajnos nem éri el az EU-n kívüli Norvégia EU-kompatibilitási szintjét sem.
tehát, ha kérsz tőlem egy ezrest, akkor előbb engedélyt kell kérnem, a pénzügyi tevékenységre, mert ha minden engedély nélkül oda adom neked, akkor törvényt sértek?
Szerintem meg depresszióhoz a kilátástalanság szokott vezetni. Abban egyezik mindkét oldal sárdobálása, hogy egymásra kenik ennek gazdasági okait. Pedig hideg fejjel átgondolva ennek két egyszerű oka van:
1. Az a nyitott gazdaság, ami Magyarországra a háború óta jellemző.
Plusz a PSZÁF, nem ismerem az akkori levél pontos tartalmát, de attól is függhet, hiszen jóhiszemű joggyakorlás, ha valaki az illetékes állami felügyelettől kér állásfoglalást, majd el is hiszi neki. Érvnek lehet használni.
Ezt írod.
Nos, a pszáf levél tartalmát én sem ismerem, de nem hiszem, hogy azt leírták volna, hogy amit az alapítvány csinál, az nem ütközik törvénybe.
Valamit az Ökotárs is gyaníthatott egyébként, mert nem véletlenül kértek állásfoglalást.
:D
A válaszlevelet viszont értelmezni sem tudták, mert ők azt hitték, mivel nem hirdették a kölcsönöket, ezért az nem is üzletszerű.
3. cikk Pénzügyi keretek 1. A 38b jegyzõkönyv 2. cikkének értelmében a pénzügyi hozzájárulás teljes összege 988,5 millió euró, évenként 197,7 millió eurós részletekben, a 2009. május 1.–2014. április 30. közötti idõszakban.
A kutyának sem kell a liberális gondolkodás. Csak a szűk, de annál agresszívebb magyar liberális közösségnek. De ez nem számít. Fontosabb az amit a többség akar! És a többség azt akarja, hogy ti szoruljatok ki a politikából!
Ez az Ökotárs-ügy kezd hasonlítani a Simon Gabesz-ügyhöz, azt is a választások előtt robbantotta a Fidesz, és ott is: "Nem zörög a haraszt... stb. :)))
Az hogy 2/3-otok van a parlamentben, az az ellenzék böszmesége, kétségtelen, nem a ti érdemetek."
Na itt van a tévedés! A kutyának sem kell a liberális gondolkodás. Csak a szűk, de annál agresszívebb magyar liberális közösségnek. De ez nem számít. Fontosabb az amit a többség akar! És a többség azt akarja, hogy ti szoruljatok ki a politikából!
És megelégedéssel látjuk, hogy kormány pont ezen dolgozik!