Örülök, hgoy irsz, várom ám :-) Igyekszem vigyázni magunkra. Basszus nekem is az a bajom, hgoy olyan gyorsan elmúlik az a 6 hét. 2 hét múlva már NST-re kell majd járnom :-) És a szülésznőmmel még csak 1x beszéltem telcsin :-)))))))
jó, mi? Hétvégén most szalma vagyok, babaruhákat mosok, meg lakást rendezgetek, már ha épp nem itt ülök és pihegek :-)
Gonoszkám, jól vagyunk, köszi, írok mélt mindenképp!!!! Hú, meglátod, az a hat hét úgy el fog röpülni, hogy csuda:-) Vigyázz magadra, kismami!!!! puszi:D
masszírozás általában beválik, próbálj figyelni arra is, hogy mit eszel (kb. amitől te puffadsz, attól ő is), és a szoptatós teától is fájhat a hasa. megami még jó, a tigrisként lógás hasonfekve az alkarjaitokon, kezei lábai lelógnak közben, ettől szinte mindegyik bébi megnyugszik.
Linda, igenigen, örültünk mi is nagyon, hogy meglesz a sorminta:)
Nekünk a Sab Simplex vált be, kétszer kap egy nap, dálután és este.
Azon kívül hasmasszírozás, a köldöke fölül indulva, a bal oldalon, lefelé irányuló mozdulatokkal + körbe-körbe az óramutató járásával megyező irányban. Érzezni, ahogy a kemény hasa puhul tőle. Azután a két lábát megfogni és a térdét a hasa felé nyomni. Ezek után (kb. 5 perc) megtörlöm a hátsóját popsitörlővel és már jön is az anyag. Kétszer a lázmérővel csalogattam ki, de ennek nem vagyok a híve. Nekem két hónapos a lányom. A legfőbb 'gond' az hogy 9-10 órát alszik éjféltől, azután úgy ki van éhezve, hogy nem tudom büfiztetni, mert sikít, ha elveszem a cicit. Ma nem is volt elég egy cici, annyit kajált, pedig reggelre van benne rendesen. Az édesköménytől pedig csak pukizott, de nem láttam, hogy megkönnyebbülne tőle. Van, akinek a fürdő, a meleg víz is segít. Kapható a gyógyszertárban kikevert gyógyszer is rá, ha nem akarsz drasztikus lenni, akkor a Grippe Watert javaslom, mert az csak termeszétes anyagokat tartalmaz, vagy van az Infacol nevű szer és az Espumisan. A tesóm esküszik ai infacolra, de nekünk nem használt.
Nálunk 3 hónapos kor körül egyik napról a másikra elmúlt a hasfájás. Nekünk nem vált be az Infacol és barátai.. mi édeskömény teát adtunk a lányunknak, az enyhitett valamit. Régen is azt itattak a babákkal hasfájás ellen.
Gratula minden új kisbabának, és kismamának. Jó régen nem írtam, bocsi, de elég hasfájós Manóka, nehéz időszakon vagyunk túl (legalábbis remélem). Azért ha van valakinek jó ötlete szívesen fogadom. Most Infacolt kap minden evés előtt és melegítő párnán alszik, de az esték még mindig kritikusak. Éjszaka szerencsére alszik.
Rég látogattam ide, főleg mivel offtopik leszek még pár évig, mégis vannak ismerősök itt, akikkel olyan jó együtt örülni, drukkolni, babát várni:-)
Most viszont le vagyok sújtva, hogy 4.0.-ra változott a topik, mióta nem voltam. Drága Vidramam... erre nincsenek szavak:(((( Mielőbbi testi-lelki felépülést, és lesznek még kistesók...!
...és álljon meg a topik számlálója itt!!!!!
Stuncomnak itt is gratulálok a kis tündérkirálylányhoz!!!:-))))
Alliának pedig sok szeretettel gratulálok a 3. gyerökhöz, éljen a kislegény!!!! Hogy bírod otthon egy naggyal, egy kicsivel és egy picivel, Te nagycsaládos? ;-)
Allia, a honlap főoldalán a fórumos link még mindkét helyről az Szt 3.0-ra mutat. Ha hozzájutsz szerintem javítsd légyszives! Sipric történetét megtalálod nálunk, a 2008. első félévi babás oldalon.
Az indexesbabak.uw.hu oldal frissítve csikoska és Celtic Moon szüléstörténeteivel, gyermekeik fotóival. És bizony megtaláltam Stunc történetét is a blogjában, szóval az is olvasható a közösben. :-) Azért ha lehet, kérném a kedves táblába bejelentkezetteket, ne hagyják parlagon ezt a topikot, és legalább a szüléstörténetek linkjét írják be ide, ne kelljen nekem keresgélni... Köszönöm.
Allia: köszi, hogy ilyen ügyesen megoldottad a szüléstörténetemet:))) Kérek szépen egy pontosítást viszont: nem 8/9, hanem 9/10 az Apgar, ez van Liza zárójelentésén. Amúgy meg mindegy is.