Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
Szerintem is érdemes volt a hmm... (gondolkodom a topic szó magyar megfelelőjén, ami gyakorlati szempontból is megállja a helyét) ... alfórumot (ez nagyjából fedi, nem?) létrehoznod, bár én nem elsősorban a saját hozzászólásom megjelenése miatt volnék ezen a véleményen ;-)
Az mindenesetre biztos, hogy amikor az Oracle fórumról idelátogattam (miután megnézted az adatlapodon, hogy milyen saját fórumod van), láttam, hogy érdemes lesz ide írogatni, mindenféle kötöttség nélkül, tapasztalva azt a kellemes, elfogult érzelmű vitahangulat nélküli beszélgetős légkört, ami oly ritka manapság mind a világhálón, mind a való életben (az én tapasztalatom szerint).
/kis kitérő: annyi a kétpártra szakadás manapság, mint pl. Linux vs Windows, Ferrari vs McLaren, otthon szülés vs kórház; hogy pontosítsak most arra gondolok, hogy milyen elvakult hívei vannak egyiknek is, másiknak is, és nem lehet összeegyeztetni még annyira sem az álláspontokat, hogy legalább a másik létjogosultságát elfogadják; a közelmúltban láttam a Secret (Titok) c. filmet, aminek egy érdekes momentumát emelném most ki, mégpedig azt, hogy mennyire kifacsarodott dolog "háborút viselni" a terrorizmus ellen, "küzdeni" az éhezés ellen, ahelyett hogy tennénk a békéért és a jólétért...szóval nem ellenezni kell a rosszat, mert azzal csak tápláljuk, hanem az adott dolog helyett annak napsütötte oldalát jobb inkább erősíteni - kitérő vége;-) /
Mondjuk az általad írt első hozzászólásokhoz nem sokmindent tudnék hozzátenni, mert ama zenei területen meglehetősen járatlan vagyok, bár a kelta és a komolyzene ötvözete felkeltette érdeklődésemet, de nem tudtam belehallgatni az említett együttes egyik dalába sem :( Ha esetleg belefér számodra a még törvényes cselekedetek kategóriájába, akkor egy kedvcsináló dal feltöltését szívesen fogadnám.
Ha van kedved Neked is számodra még idegen zenei vizekre hajóznod, akkor ajánlanám Neked a Therion nevű együttes néhány dalát. Nem mondanék sokat róluk, mert ha járatlan vagy a metálzene területén, akkor lehet, hogy inkább az előítéledetet (ha van) piszkálnám fel vele, de ha mégis érdekelne, hogy ezt hogyan lehet komolyzenével ötvözni (de komolyan ám, nemcsak egy háttérben éppen csak hallható női vokálhanggal), akkor szívesen mutatok Neked kedvcsinálót (ha igen a válaszod, megkérnélek, hogy előre ne járj utána neten az együttesnek;-))
Visszatérve a zene örvényén át az irodalomhoz: nekem is megvan a Songs of distant Earth Mike Oldfield-től (egyszerűen imádom a hangulatát!), és a könyvet is olvastam. Utóbbi már kevésbé ragadott meg.
Clarke-nak érdekes regényei vannak. Sajnos az említett példány pont nem azok közé tartozik, amiket én a mesterműveinek mondanék. Bár nagyon már nem emlékszem rá (talán ez önmagában is árulkodó jel), de tőle olvastam zseniális regényeket is. Egyszer tán kifejtem, ha Te vagy más idetévedő kíváncsi volna a véleményemre erről, de most inkább egy másik könyvet említenék meg, ami a Mike Oldfield albumról jutott eszembe, és nem szeretném, hogy kimenjen a fejemből, miközben a másik témát taglalom :)
Van Larry Nivennek (ő már a kevésbé híres/népszerű írók közé tartozik) egy sci-fi regénye: Időn kívüli világ (A world out of time). 1977-ben írta, és legalább 3× olvastam. Minden alkalommal lenyűgözött. Az első 100 oldalhoz a Songs of Distant Earth-t szoktam hallgatni és megvárom az est leszálltát. Olyankor belemerülök a csillagok, a térben és időben végtelen világűr csodálatos és félelmetes világába... (most is libabőrös leszek, ha csak rágondolok:o)) Nem mondanék a történetről sokat, mert hátha kedvet kapsz hozzá, a lényeg az, hogy igazi űrutazás hangulatot teremt. Nem úgy, mint a StarWars, ahol ez mindennapos, hanem sokkal lélekhez közelibb módon.
A szegmentációról szóló gondolatmenetedhez most nem tudok hozzászólni, mert munkaidőben vagyok, és valóban olyan téma, amiről aztán órákig lehet szaporítani a szót;-) (hogy aztán utána kibányásszuk belőle a lényeget:o)) Ezen kívül nem is vagyok nagy tudora a dolognak. Az idősorelemzést anno én is imádtam, mikor a közgázon ökonometria és prognosztika tárgyból sor került rá. Hihetetlen, hogy köznapi szemmel nézve oltári nyers, részletekben egyáltalán nem bővelkedő adatokból mennyire helytálló becsléseket lehet kinyerni...
Ezért a hozzászólásodért érdemes volt a topicot létrehoznom. :o)
Abszolút egyetértek veled, noha én ezt nem is tudtam volna ilyen frappánsan megfogalmazni.
Nekem elég gyér a sci-fi műveltségem, de nem azért, mert utálnám, hanem mert nem vettem (még) a fáradságot kimazsolázni a műfaj értékeit. Egy Solaris elolvasására mióta vágyom, de még nem volt meg. Arthur C. Clarke Távoli föld dalait mondjuk épp elolvastam pár éve (Mike Oldfield hasonló c. albuma révén), attól nem dobtam hanyatt magam.
Huxley tananyagon kívüli 'kultuszkönyv' volt a gimnáziumban, rám nyomasztóan hatott, Orwell, meg még inkább.
Amit írsz a szegmentációról az tökéletesen állja a helyét, mutatja is a háttérben a fogyasztói társadalom fonákságát. Az izgalmas számomra azonban az, hogy milyen ismérvek alapján, milyen összefüggések alapján kerül be valaki - mondjuk - öt csoport valamelyikébe.Nagyon sokszor az egész egy fekete doboz, de jó modellválasztással és annak jó inicializálásával intenzíven lehet megdöbbenni az outputon. Ahogy én tudom, pl.: a neurális hálóknál az egyik intenzíven forró kutatási téma, a fekete doboz "kifehérítése".
Imádom az adatbányászatot, jelenleg is ebben nyomulok, szinte nem is szeretnék mással foglalkozni szakmát illetően, életem hátralévő idejében: max esetleg még további adattárházépítéssel. (Feltéve, hogy nem figyel be valami még szimpatikusabb jelenleg nemismert új okosság ;) Sajnos a legtöbb tapasztalatom pont az emlegetett crossell(=keresztértékesítés) témájához köthető: "hogyan pumpoljuk tovább jó ügyfeleinket" témában. Pedig mennyi de mennyi megoldásra váról rokonszenves adatbányász-feladat van a világban, alakfelismerés, képfelismerés, hangfelismerés, automatikus betegségfelismerés/-osztályozás EKG-tól kezdve és így tovább. Én perpillanat az idősorokra fókuszálok, mert az egyszerre speciális és általános az ízlésemnek.
Na abbahgyom, mert aztán nem tudom abbahagyni, ha belelendülök a témába. ;)
Nem tudom, hogyan álltok a sci-fivel, mint irodalmi műfajjal (mielőtt esetleg sérelmeznétek, hogy műfajnak bátorkodom nevezni, szeretném közölni, hogy nem a mostani sikerkönyvekre gondolok, hanem a klasszikusokra!), de ha valamelyikőtök olvasta az Alapítványt, akkor az abban felvázolt pszichohistória nevű tudomány sokban emlékeztet KingFishR hozzászólására.
Azért okos egy emberke volt Asimov, hogy 1951-ben már ilyeneket talált ki, de talán Aldous Huxley még jobban eltalálta a dolgok alakulását a Szép új világban. Ugyan Orwell regénye sokkal szívbemarkolóbb, mégis Huxley jövőképe áll közelebb a mi valóságunkhoz.
Hogy mit akartam ebből kihozni, azt már nem tudom, mert a megírás közben 2× kellett mást csinálnom, mindenesetre az biztos, hogy hiába különböznek alapvetően az emberek, ha a döntési lehetőségeik bizonyos nagy kategóriákon belül mozognak (élelmiszer, ruházkodás, stb...) akkor ezekre vonatkozó szűkítéssel már nem is olyan különbözőek (tudom, hogy kismillió féle ruha van, de valószínűleg nem annyiféle, mint ahány elme/lélek/szellem - mert ugye hányan hordják ugyanazt a fajta divatos ruhaneműt, vagy hányan eszik vasárnapi ebédként a rántott húst sült krumplival? - noha én mondjuk nem tartozom közéjük, mert vega vagyok, de pl. ez is kiválóan megfelelő szegmentációs ismérv).
Az adatbányászat tudományának már a létezése is önmagában óriási veszély az emberek adatbiztonságára nézve. Olyan dolgokból lehet következtetéseket levonni, amikről az ember nem is gondolná. És sok esetben elég statisztikai szinetn összekapcsolni a dolgokat, mivel bár sokan vagyunk, és sokfélék, mégis nagyon sok szempontból az emberek néhány csoportra (vicc szerint két felé) bonthatóak. Így a jelenlegi összes erőfeszítésünk, hogy az egyes emberek ne legyenek megfoghatóak, különböző helyeken fellellhető adataik ne legyenek összekapcsolhatók, nagyjából feleslegessé válhat. Mivel az elemzőnek elég, ha a célközönségét tudja megfogni, nem érdekli, hogy valójában ki is tartozik bele. Pl. ha egy elemzés során kiderül, hogy ilyen-és-ilyen viselkedésű/érdeklődésű emberek egyátalán léteznek, akkor érdemes lehet a számukra egy termék fejlesztését befejezni, majd megpróbálni eladni. A viselkedésminta ismeretében a reklám is lehet hatékony, holott fogalmad sincs, hogy valójában kikről is van szó. Csak pl. annyit tudsz róluk, hogy érdeklődnek a piros hajszárító iránt és egyébként szoktak olvasni ilyen és ilyen típusú újságot/weblapot.
Ha van adatod arra, hogy az egyedi embereket is azonosítsd, az meg már nagyon durva (akár házhoz is küldhető a DM ember).
A "kereskedői" mentalitás valóban teljesen más mint a "termelői". Azt szokták mondani, hogy a "termelő" szerint 2x2=3, míg a 'kereskedő' szerint 2x2=5. ;)
Cégeknél a közép- és hosszútávú IT-stratégiai fejlesztés 'életciklusként', eleinte a stressz, aztán a kínlódás, végül olykor a vicc kategóriájába zuhan. Persze nagyon nehéz az ügy, mert szakmailag hiteles és kompetens emberek kellenek hozzá, akik kellően rugalmas kitartással tudják képviselni a csapatjáték során meghozott döntéseket mindenféle lokális ellenérdekekkel szemben. És ez nem hangzik triviális perspektivának. ;)
A közös ügyféltörzs is nagyon nehéz téma. Én például jól működőt még nem is láttam nagy cégnél. Ellenben rá kidobált milliókat annál többet. ;) Az a megdöbbentő, hogy szerintem ugyan elosztott ám egymással lazán kapcsolódó/kommunikáló ügyféltörzsekkel is lehetne szép eredeményt elérni.
És ez a kérdésnek csak a technikai oldala: ott van még az adatvédelmi oldal is, ami rendesen befigyelhet tervezéskor. Az milyen, hogy évekkel ezelőtt volt egy 30+-os részlete egy ügyfélnek, majd évek múlva _ezért_ sokkal kedvezőtlenebb kondíciókkal juthat egy újabb hitelhez. Vagy, ami kötelesség lenne, de tudtommal nem sokan csinálják, hogy adatvédelmi okból egy idő után törölni kell(ene) az ügyféltörzsből az azonosításhoz szükséges perszonalizációt (bank, egészségügy, stb.) A kapcsolhatóság egyszerre lenne óriási előny a - pl.: adatbányászati ;) - kutatás szempontjából, és hordozhat potenciális orwelli veszélyeket.
Na igen, a storage-ok iszonyatosan fejlődnek. És nincs az a lemezterület, amire nem lehetne "értelmes" indokkal tenni még valamit, csakhogy elfogyjon. A kereskedők szeretnek egyéb igényeket támaszatni, mint ami van, mert különben hogy fogják azt eladni, amit árulnak, de egyébként finoman szólva "megelőzte a korát"? Egyik ismerősöm mondta, hogy a kereskedőknél létezik egy "beszomorítás" nevű lépés, amikoris elmagyarázzák a potenciális vevőnek, hogy mi is az igazán nagy hiba a meglévő rendszerével. Amikor ez sikerül, akokor persze kiderül, hogy neki viszont van egy olyan terméke, ami az illető hibára tökéletes megoldás. Persze arról nem szól a fáma, hogy egyebekben mi olyat nem tud, amit a régi rendszer igen... Azt gondolom, hogy céges IT startégia szintjén mindenképpen érdemes a dolgok újrafelhasználhatóságára törekedni (pl. közös ügyféltörzs), csak arra kell vigyázni, hogy ez ne váljon túlzott hibaforrássá (pl. kis teljesítmény, single-point-of-failure, stb.) Ehhez pedig előre kéne gondolkodni kb. 3-5 évet és ha változtatni akarnak, akkor azt inkább új startégiai irány felvételével kell figyelembe veni és nem hirtelen kormánymozdulatokkal.
Igen-igen, meg is van két verzióban, szeretem is őket. :o)
Sőt a Wanderer-fantáziát kiegészítette zenekarral. Mondjuk abból jó felvételt még nem hallottam: valószínűleg azért, amiért magából a Wanderer-fantáziából is keveset. Ez utóbbiból nálam az abszolút csúcs Julian von Karolyi recsegő-ropogó 40 éves Eterna felvétele.
Lisztnek nagyon tág fantáziája volt a téren. Kb 100 cd-nyi zongorára írt életművében jó nagy szerepük van az ilyen átiratoknak, parafrázisoknak, stb.
Döbbenetes dolgok vannak a világban. Hiába ilyen a világ régóta, kell egy kis extremitás, hangulatfokozásnak / miegymásnak. ;)
30 euróért (igaz dupla cd-n), Mozart Varázsfuvola, zongorán, 4 kézre / 20 ujjra/. És nagyon jól szól / jó hallgatni, varázslatos hangulata van. Akkor is, ha érződik, hogy nem "valódi" négykezes műről van szó (hanem átiratról). De még ezt is lehet überelni, mert ugyanott kapható a Fidelió is, ugyanilyen átiratban. Mondjuk nem értelmetlen a műfaj, ha valakit nagyon taszít az opera műfaja, legalább ilyetén módon van esélye nem lemaradni, varázslatos dallamokról. Plusz, ahogy én tudom régebben arisztokratáknál az ilyesmi zenélés napi bevett gyakorlat volt.
BTW: a "rekordom" (szintén fesztivál-felvétel) 4 zongora, 8 kéz, fiatal növendék-lánykák 40 ujjára, sajnos csak LP-n. De jólesően 'csobognak' rajta a hangok. :o)
Ebéd közben rájöttem talán nem volt helyes a 'Good Enough' poén olyatén elsütése, ahogy tettem, ezért legalább utólag, legalább itt kifejtem.
A történetet egy 'kicsit' távolabbról kezdem.
Alapvető üzleti/vállalati modell - az én tapasztalatom szerint - _gazdasági_ szakemberek élveznek nagyobb prioritást az _informatikára_ költendő pénzek vonatkozásában. Persze, ha korrupciós simlisségeket vesszük alapul, sajnos az informatikai vezetők sem mennek értük szomszédba. (többekközt ami miatt sose akartam vezető lenni: mindig is technológiában utaztam, és rendesen a 'csatatér" kellős közepén dolgoztam, ahol mindig is a legnagyobbak voltak potenciálisan a konfliktusok).
De ha ezt most egy pillanatra ignoráljuk, az az állításom, hogy elvben az ugyanolyan okos informatikai vezető könnyebben szedi fel a megalapozott döntéshez szükséges gazdasági jellegű tudást, mind a gazdasági vezető a szükséges célirányos, szerteágazóan komplex folyamatosan frissülő, sokkal nehezebb informatikai tudást. Még ha ennek sokszor nem is látni jelét. Ezért (is) hallottam sokszor azt a "közmondást", hogy az "IT általában az üzlet qrvája szokott lenni." (Nem mondom, hogy minden esetben megalapozatlanul, de némileg azért sértően hangzóan)
Én világéletemben - persze csak és kizárólag a szakmát illetően és az emberi szempontokon túl - költség/profit szemmel néztem az informatikai döntéseket, a kicsitől a nagyig, mert így tartom helyesnek, mert szórakoztatónak találom, és mert jó tréninglehetőség, ha van visszacsatolás. És hangozzék _bármilyen_ hihetetlenül; képes voltam ilyen alapon nemet mondani Oracle Hungarys tanfolyamra, mert a kapott csereértéket nem éreztem egyensúlyban a költséggel ==> háttérben gondolva arra is, hogy elsősorban mindig a közösségnek/szervezet egészének szempontjából kell jónak lennie bármilyen döntésnek, nem az egyén szempontjából (noha természetesen a téma mindig intenzíven érdekelt, és noha, ugye, haszonélvező lettem volna)
Ugye, 'mindösszesen' csak két hibát lehet elkövetni projektekra való pénzallokáláskor: ha túl keveset kalkulálnak a projektekre, vagy ha túl sokat. ;)
A második nagy állításom, hogy _van_ / _létezik_ lokális üzleti haszonnal nem járó (tehát csak költséget jelentő), csak vállalati szinten profitábilis informatikai rezsi /hiába ebből is látszik, hogy az informatika _csapatjáték! ;)/. Egy konkrét példa: a potenciálisan erősen lehetséges vállalati projektszemléletben könnyű abba a hibába esni, hogy minden projekt saját ügyféltörzzsel, saját informatikai fogalomtárral dolgozzon (feltéve, hogy belefér a budgetjébe). A vállalat meg 'szívhat' az ügyféldeduplikálás amúgy rendkívül érdekes problématikájával... ;) /sok-sok éves tapasztalatból beszélek/. Dolgozhat a termék- és kockzatkezelés-menedzsment különböző átlagegyenleg-fogalommal. Egy 'előnye' biztos lehet a dolognak: mindenki bebizonyíthatja az igazát vagy éppenséggel a másik tévedését. ;) Már pedig profitban/éves tervben/bónuszban érdekelt termékmenedzsment, sosem fog magától egységes vállalati fogalomtár-szerű "hülyeségekkel" bíbelődni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a centralizálság/elosztottság az egyik legnehezebb probléma az informatikában -> az sw-vendoroknál is 'pulzál' a kínálat: mindig a _másikat_ preferálják, mint ami éppen az ügyfélnél üzemel... ;) /De ez csak rosszindulatú pikírtség, lépjünk tovább!/
Két "kedvenc" történetem az alul- és felülkalkulálásra:
Egyik cégnél az informatikai üzemeltetés nagyon erős (lobby) volt /Külön misét érne meg az elemzése/. Az üzemeltetés kitalálta, hogy mennyit tud "spórolni", hogy nem két szervert üzemeltet, hanem csak egyet. És sikerült keresztüleröltetni évekre meghatározóan, hogy a 100+ darab nagyságrendű OLTP-rendszer mellé kerüljön az adattárház is. Ugyanarra a méregdrága, aranyárban mért tükrözött, hibatűrő diszk-alrendszerre. Vezérigazagató engedély is kellhetett egy-egy dw-select(!) lefuttatásához, amit az ügyintézői rögzítések persze azonnal megéreztek /ez addicionálisan persze mutatja a korabeli drága erőforrás-menedzsmentek hatékonyságát is, de ezt most hagyjuk a továbbiakban/. És mindenki anyázott. Plusz a dw-projekt megkapta, hogy milyen nagy a rezsije (pedig azt a bődületes pénztömeget mennyi de mennyi hasznos dologra el lehetett volna költeni, értelmes fejlesztésileg)... De az üzemeltetési vezető jól tudott prezentálni abból, hogy mennyi költséget csökkentett. ;) És mi a legnagyobb poén az egészben? Még ezen a tükrözött rendszeren is sikerült táblateret veszteni....;)
Nem tudom kinek mennyi infója van a gyors, hibatűrő és nagy diszk-alrendszerek költségeiről: brutális árak vannak, és még brutálisabb a fejlődés/avulás (pl.: szerverekhez képest). Elég csak arra gondolni, ha valaki "home"-célra akar otthonra egy megbízhatóan mobilis, de nagyobb (és nem feltétlen lassú és/vagy offline) háttértár-rendszert, mondjuk film-tárolásra... ;) Vállalati szinten ez köbös arányban sokkal brutálisabb. /Zárójeles sztori: az egyik ilyen nagy diszk-rendszer gyártó az EMC, ami fogalom a szakmában. Ők képesek voltak vasárnap SMS-t küldeni Írosrszágból a szükséges hazai szakembernek, hogy melyik vinyót kell hétfőn kicserélni, mert a végét járja, nyílván nem ingyér. Sose tudtam kezdetben megjegyezni, hogy EMC vagy ECM. Aztán kiderült, hogy az einsteini-képlet miatt -> EMC (E=MC^2)/
Az alulkalkulálásra tipikus példa,hogy mindenből mindig a legjobbat, tükrözve, 24/7 online, hibatűrő és egyéb bűvszavak. Aztán jöhet a meglepetés, hogy százmillióknál jár a tervezett, de menetközben alaposan elszállt költségigény. És mindez sokszor torkollhat végeredményében használhatatlan keserű kompromisszumba. "Drága pénzért ócskavas-típusú cuccba.
Ezért lehet létjogosultsága a Good Enough elvnek, hogy lassan legyek már ontopic ;) Legyen jó, de 'elég' jó, vagyis meglehet állni az irreális álmokkal. Na és persze hol született meg az elv? Hát a GE-nél (General Electric => Good Enough)
Ha egyébként mindegyik focista játszott már rézfúvós hangszeren, pl. úgy, hogy egy fúvószenekarban játszottak valamikor, és ismerik is az adott nótát, akkor erre van némi esély, bár csekély. Ha korábban még nem csináltak ilyesmit, akkor teljesen kizárt, hogy felismerhetően elfújják. A kellő számú próbálkozáshoz kell néhány nap.
Petyus, ha még itt vagy... Létezik egy aranyos kölyökfilm, "Kiskrapek visszavág" címmel: http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=47131&i_city_id=3372&i_county_id=&i_where=2 Abban az egyik poén az, amikor három jól megtermett, ám nem túl fényes eszű, nagy darab focista felvesz egy-egy tubát a zeneteremben és bár hamisan, de azért felismerhetően egy nótába kapnak bele. A kérdés, hogy mi ennek a valószínűsége, a való életben. Ahogy én tudom közel nem triviális megszólaltatni egy ilyen hangszert (hogy abból akármilyen hang kijöjjön). De talán nem elképzelhetetlen, hogy kellő számú próbálkozás után összejön egy laikusnak is. Vagy kizárt?
Értem, köszi Azért nagyszerű dolog lehet érteni/hivatásként gyakorolni a hangszerkészítést, -javítást, netán -restaurálást. Na és egy orgonaátadásba torkolló orgonaépítésről már nem is beszélve... :o))
>de Steinway-ből elég sokat gyártottak ahhoz Ezt én értem, de ezeket meg is kellett venni. Tudhattak valami pluszt szakmai szempontból, amit mondjuk a többiek nem, amitől így kiemelkedhettek? Nem tudom elképzelni, hogy csak marketing és/vagy árverseny és/vagy egyéb dolgon múlt volna a sikerességük. Ez mégsem egy PC, meg Microsoft szintű porhintéses téma, ahol a siker ilyesmiken áll vagy bukik... :o))))
Azt persze semmiképpen nem mondanám, hogy rossz a Steinway - pláne egy Schubert-összes után, ugye :o) - max azt, hogy idegenkednék tőle. Kiváncsi vagyok az ilyen idegenkedés mennyire egyedi eset, mennyire tud téma lenni a hallgató közönség körében.
Egyébként a Bösendorfer iránti vonzalmam elsősorban onnan ered, hogy a régvolt családi zongoránk angol-mechanikás gyönyörű, meseszép hangú és tökéletes állapotú Bösendorfer volt (amit én is 'kínoztam', darabok megtanulásával).
Valóban nincs meg. Nem tudom megkülönböztetni, illetve ha hallanék is különbséget, nem tudnám, hogy melyik melyik. Sajnos jó zongorákkal ritkán kerülök közelségbe, annál gyakoribb eset, hogy valami elhanyagolt, hulladékból megmentett példányt kell használhatóvá tenni. Kisvárosunk kb. 4db koncertzongorája közül tudtommal 2 Blüthner, 1 Yamaha, 1 Bösendorfer. Steinway-ről nem tudok errefelé. Játszanak manapság másokon is, de Steinway-ből elég sokat gyártottak ahhoz, hogy sok helyre jusson, és azért nem rosszak azok. Késő romantikától kortárs zenéig teljesen jó, bécsi klasszikusokhoz és korai romantikusokhoz valami kevésbé feszített, vékonyabb húrozatú zongorát megfelelőbbnek tartok.
Értem. Illetve próbálom érteni... :o) Kiváncsi lennék - te mint hozzáértő - mit szólnál a kérdéses Buchbinder felvételhez - de gondolom neked nincs meg... Egyébként, hallás alapján te meg tudod különböztetni a Steinwayt és a Bösendorfert? /Már ha van értelme a kérdésnek/ És legfontosabb amit nagyon szeretnék érteni/tudni: hogy tudott ekkora jelentőségre szert tenni a Steinway a zongorájával? Szinte máson sem játszanak manapság, nem?
Valószínűleg hozzáértő hangolta és valószínűleg jól, de nem biztos, hogy a több jó lehetőségből az ideálisat választotta. Ráadásul az is szubjektív, hogy mi az ideális. Haydn-hoz valamilyen összehúzott kvintű (negyed- vagy ötödkommás) hangolást választanék, legalábbis azokhoz a darabokhoz, amelyek nem lépnek ki az ebben játszható hangnemkörből. (Tudtommal a Haydn művek többsége ilyen.)
Szia PETYUS! :o) De hát, te most azt mondod, implicite, hogy egy _felvételhez_, amiből CD-kiadvány lesz, (Ráadásul mondjuk egy Haydn-összes) egy hozzánemértő hangolt? Ezt te el tudod képzelni????? Mert, azt hogy főiskolai ünnepségre az első elérhető, elöző esti buli miatt esetleg kapatos zogorahangoló nem végez 100%-osan tökéletes munkát, azt megértem. De hány Haydn-összes készült a világon per a mai napig? /Én négyről tudok, mondjuk biztos van több is./ Arra ne koncentrálnának oda? És mi a helyzet a zongoristával? Ő nem lázad?
Úgy gondolom, hogy a zongora hangzása a gyártmány minősége mellett nagyon függ a hangolástól is. Sokféleképpen lehet egy zongorát jól hangolni, és még többféleképpen lehet rosszul. Az, hogy egy zongorát az adott esetben milyenre kell hangolni, az attól is függ, hogy mit akarnak rajta eljátszani.
Van Haydnnek egy zseniális zongoraszonátája (a több közül), az amit Vedres Csaba fedezett fel spiritiszta szeánsz révén (némi blues elemekkel megspékelve).... :o))))
Ez csak vicc és kitérő volt, amit említeni akartam az a 37-es D-Dúr szonáta. Tudtommal nagyon szeretik választani a zongorista növendékek (én legalábbis többtől hallottam), mitöbb annó a gimnáziumban is megtanultam az első tételét. E kompozició-tétel legnagyobb nevezetessége számomra, hogy sokkal-sokkal könnyebb technikailag, mint hallatszik és látszik (no persze csak iskolás szinten), és ezért nagyon jól lehet vele hatásvadászni. :o)
Na a tragédia, hogy ebből én nem ismerek jó felvételt, pedig rengeteget hallottam. Még Ruzickova csembaló-verzióját sem szeretem (se a Buchbinderes, se a Deccás, se az Eternás, se a Hungarotonos sorozatbelit, se az egyéb egyedi felvételeket). Egyszerűen nem értem, hogy nem tudják életörömmel teli játékosságot lazán/frissen interpretálni. Minden felvételt végtelenül modorosnak, mesterkéltnek hallok. Belül magamban hallom, hogyan kéne szólnia, de hát ugye a kezembe jelentős korlátaim miatt nem tudom átvinni (meg képzettség hiányában)
Ma nem akármilyen box került a kezeim közé. Schubert összes zongoraműve, 13 cd-n, Michel Dalberto 1955-ös születésű francia zongorista, Steinway-zongorás interpretációjában.
Mostanság kezdtem külön nagyon odafigyelni, hogy milyen zongora van a felvételen. Ezt abbéli nagy csalódásom váltotta ki, hogy kedvelt zongoristám Rudolf Buchbinder mint kiderült egy szörnyűséges Steinwayen nyomta le Haydn összes zongoraművét, 1974-75-ben. Hiába tetszene a zongorista játéka, egyszerűen a zongora hangját nem bírom elviselni, annyira darabos, művi/mesterkélt.
Jó lenne érteni ehhez az egész zongora-témához, mert egyre inkább elveszettnek érzem már magam. :o( Mint kiderült Wilhelm Backhaus - az általam tán legjobban tisztelt - zongorista is játszott fel hangfelvételt Steinwayen, pedig őróla úgy tudtam, hogy nagy Bösendorferes. És most itt van ez a Schubert-összes, és naggggyon jól szól a Steinway-zongora. Képtelen vagyok elhinni, hogy 20 év alatt ennyit fejlődött a hangrögzítés technikája (hogy tévesen okoljam a Steinwayt a fertelmes zongorahangért)
Visszatérve a Schubert-összesre az első benyomás nagyon jó. A zongora ugye szépen szól, a srác nagyon ott van a szeren technikailag (virtuózitásilag lazán bírja a követelményeket). A gyors (és az előírt lassú) tempói tökéletesek. Egy dolog tűnik számomra egyelőre - ráadásul nem egyedileg, hanem visszatérően - problémának (leginkább a Wanderer fantáziában tettenérhetően) -> hogy direkte közbeiktat visszafogott, sőt zavarbaejtően lassú tempókat a gyors tételekben, pedig a fül és a kotta ezt egyáltalán nem igényelné.
De mindez elhaványul, hogy szerintem tökéletesen ragadja meg az előadó a schuberti lényeget, még olyan népszerű művekben is, mint a Moments Musicaux. Ami külön nagyon nagy teljesítmény volt az Op.142/4-es impromptu, amit nagyon sokan nagyon rosszul játszanak (az én fülemnek), na ő a tökéletest ostromolja. A Drei Klavierstücke is perfekt! :o) Brendel immáron mehet a 'levesbe', őt csak ezért a Schubertjéért tartottam (se az Impromptu-jeit, se a Moments Musicauxját nem szeretem annyira, Beethovenje egyenesen tragikus számomra)
Úgy vélem nemkicsi örömforrás lehet az, ha valaki élethivatásként megteheti, hogy elmerül egy zeneszerző életművének komplett szakaszában, majd hangfelvételt tud csinálni belőle. Mindig sok vita övezte, hogy mondjuk például egy Beethoven 32 zongoraszonátát összkiadásban érdemes hallgatni, vagy össze kell szedni a vonatkozó szonáták egyedileg legjobb felvételét. Kétségtelen, hogy egy összkiadásban elő-előfordulnak kisebb-nagyobb hibák, míg másfelöl egy-egy konkrét műre konkrét rákoncentrálás csodákat eredményezhet, de azért azt gondolom meglehet a maga varázsa az összkiadásoknak. Ez a Schubert-összes, mindenképpen nagyon sikerült darab, minden esetleges kritikus pontjával.
Kedvet kaptam hozzá és én is megnéztem mégegyszer ki tudja hanyadszorra. :o) Még mindig lenyűgöz és nem győzöm csodálni a filmbéli történések totális kiszámíthatatlanságát/ötletességét, és a feszes dialógusokat. Dustin Hoffman óriási figurát alakít, látszik, hogy élvezi. De az összes szereplő nagyon bejön nekem. A film eredeti angol filmhangját is nagyon szeretem, bár a péklány egzotikus sütis receptjeit nem lehetett könnyű fordítani :o)))
>mert jobb szeretem teljesen "naivan" nézni a filmeket Na ez megint egy érdekes téma. ;) Ha a partnernő visz a moziba és ezáltal 'kötelező' a film, akkor teljesen igazad van, nincs mit tovább okoskodni. Viszont, szerintem, nagyon sok jó film van a világban és mellette nagyon kevés idő a mozizásra. Tehát valahol érdemes lehet 'optimalizálni'. Kérdés persze, hogyan...Milyen infót miképpen lehetne pusztán figyelemfelkeltés-maximalizálással közölni, ám természetesen 100%-ban spoilermentesen.
>fárasztó ez az esti fősuli Elhiszem, és nem irigyellek. Az ELTE prog.terv. matekot (progmat után) úgy végeztem munka mellett estisként, hogy nappalisként... ;) Ezt úgy 'hoztam össze', hogy a rendszerváltás forgatagában estire vettek fel a nyáron, majd szeptemberben megszüntették az esti tagozatot. Bementem tehát nem éppen virágos jókedvemben a nappalisokhoz az első analízis órára, és egy árva szót sem értettem (a két tagozat közötti egy év különbség miatt nem voltak egymással kompatibilisek a nappali és az esti tagozatok). És az egyetemi 'felsőbb' analízis azért nem a legtriviálisabb témák közé tartozik. Máig a fantasztikummal határosnak tűnik, hogy végül sikerült lediplomáznom. :o)
Még nem láttam a filmet, de nemrég töltöttem le, mert az asszonykám kinézte magának. Az ismertetődet nem olvastam el, mert jobb szeretem teljesen "naivan" nézni a filmeket, tehát ha nem tudok szinte semmit róluk.
Viszont úgymond "megérte" megemlítened a filmet, mert általam eddig olvasott hozzászólásaid alapján adok annyira a véleményedre, hogy megnézésre érdemesnek tartom :o)
Úgyhogy hétvégén - ha a tanulás mellett lesz időm /fárasztó ez az esti fősuli/ még erre - szerintem sort kerítünk rá!
Mostanság jött ki DVD-n a Stranger Than Fiction (Felforgatókönyv). Az utóbbi hónapok számomra talán legeslegjobb filmje. Akárhányszor nézhető zseniálisan szórakoztató és igazi 'filmes' film. Értve ezalatt, hogy a merész alapötlet és a belőle következő eseménydús történések filmért kiáltanak.
Az alábbi igen részletes és jólsikerült összefoglalót találtam róla:
Felforgatókönyv (Stranger than Fiction) amerikai film Hang: 5.1 magyar, 5.1 angol Felirat: magyar, angol
Rendezte: Marc Forster Szereplők: Will Ferrell, Emma Thompson, Dustin Hoffman, Queen Latifah
Műfaj: vígjáték Játékidő: 113 perc Forgalmazó: SPI (2006)
Tartalom: Egy reggel Harold Crick (Will Ferrell), a teljesen átlagos és szemlátomást magányos adóellenőr arra ébred, hogy egy női hang kommentálja minden mozdulatát, gondolatát és érzését, méghozzá félelmetes alapossággal. Harold precíz élete egyik pillanatról a másikra feje tetejére áll, hisz a narrációt csak ő hallja, s mikor a hang bejelenti, hogy Harold Crick hamarosan elhalálozik, a férfi elhatározza, hogy felkeresi a hang tulajdonosát, aki élete történetét írja, s meggyőzi arról, hogy változtassa meg befejezést. Kiderül, hogy a hang tulajdonosa az egykoron szebb napokat látott írónő, Karen �Kay� Eiffel (Emma Thompson), aki nehezen találja a befejezést karrierje talán legjobbnak tűnő könyvéhez. Már csak azt kell kitalálnia, hogy tegye el láb alól figuráját, de fogalma sincs arról, hogy Harold Crick létező személy, s nagyon is tisztában van azzal, hogy mik a szándékai vele. Ráadásul a kiadó Kay nyakára küldött egy erőszakos asszisztenst, Penny Eschert (Queen Latifah), hogy minél előbb sajtolja ki az írónőből a regény befejezését, azaz Harold Crick végzetét. Harold egyre kétségbeesetten próbálja kézbe venni a sorsát és elkerülni végzetét, ezért egy irodalmárhoz, Jules Hilberthez (Dustin Hoffman) fordul segítségért, aki azt javasolja neki, hogy a befejezés megváltoztatásához életét úgy kell alakítania, hogy az tragédiából komédiává váljon. Hilbert professzor szerint számos komédia alapját egy olyan pár szerelme képezi, akik gyűlölik egymást. Javaslatát követve Harold meglehetősen szokatlan és váratlan románcba bonyolódik Anna Pascallal (Maggie Gyllenhaal), az eleven pékkel. Midőn Harold belekóstol az igazi szerelembe és a valódi életbe, úgy hiszi, végre megszabadult végzetétől, hisz az élete egy komédia összes jegyét magán hordozza, így nincs az az Isten, hogy meghaljon a végén. Azonban Harold nem tudja, hogy Karen Eiffel írásaiban a karakterek akkor haláloznak el, amikor a leginkább élnek... Harold és Kay egy ismeretlen birodalomban találják magukat, amely mindkettőjüket gondolkodóba ejti: az emberi élet mennyit ér egy halhatatlan irodalmi művel szemben, amely életről és halálról szól. És az adókról.
Hozzáteszem azonnal, az egész idegennyelv 'hisztériából', engem egy dolog izgat igazán (konstruktív értelemben). Mégpedig a _tanulása_ (annak módszertana). Hogy hogyan lehet általánosan vagy speciálisan egyénre szabottan hatékonyan tanulni és szinten tartani (+fejlődni, lásd új szavak/terminológiák). A hatékonyság itt minimum két dolgot jelent: költség- és ezáltal időhatékonyságot, valamint az élvezetet.
Viszont van az internetnek egy olyan sarka, ahol - most már jó pár éve és destruktív értelemben - 'sikerült' fellázadnom és elég nagy vitát generálnom a témában (főleg több nyelvet beszélő 'humán'-osok körében). Valami olyasmi topic-címmel, hogy "Miért utálom az angol nyelvet /tanulni is/". Ez körülbelül olyan volt, mint egy oroszlánbarlangban oroszlánok gyűrűjében elkezdeni hadonászni... ;)
