Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésemre, majd ha nem lesz ilyen borongós az idő le is permetezem a rózsákat. Másra is szoktad használni vagy kimondottan a rózsákra?
Sziasztok! Ma is hoztam egy újdonságot, ami kinyílt a kertemben. A neve Lady Hillingdon és régi tea rózsa (nem hibrid!). Szerencsére sikerült belőlle is a futó változatot beszereznem. Persze azt nem tudom, hogy minnyire és milyen gyorsan fog futni, mivel még csak kb 40-50 cm magas lehet...:o)
Meg, hála Istennek. Szép angolkertünk van, csak a rózsák hiányzottak. Persze rakunk alájuk bőven trágyát, alginitet, meg locsolunk ezerrel.
Amivel nem vagyok elégedett, az a gyep, de azt csak talajcserével lehetne igazán szépet rittyenteni. Homokon nagyon könnyen kirúgják a srácok, az a helyzet, folyamatosan küzdök a kopasz foltokkal.
A G.-né (M.-rózsakertészet) által küldött rózsák közel fele feladta a létért folytatott küzdelmet. :-(( Szóval onnan nem biztos, hogy érdemes venni. A Szőregi Áfész-féle rózsák szintén szépek, persze szabadgyökerűként kisebbek, mint a konténeresek.
Ha úgy vesszük, az egész telek egy nagy homokozónak tekinthető, legalábbis a talaját tekintve. Ahol régebb óta (másfél évtizede) vannak növények, ott már képződött némi humuszréteg, de ahol az építkezés miatt ez lekerült (a ház mellett), ottt tényleg olyan, mint a játszórtéri homokozóban... :-)
Ma a gazdaboltban chess helyett (remélem jól írtam!), mert nem volt, mospilan 20 SP-t kaptam. Azt mondták, hogy ez jobb lesz. Van valami tapasztalatok ezzel a szerrel kapcsoltban?
Köszönöm a metszési, és kezelési tanácsokat. Ime itt egy pár kép az erdményről, (ígérm ha belobban a rózsafám rakok fel képeket dögivel) de már nem bírtam kivárni a végeredményt.:
Ilyenek az új ültetésű rózsáim. (A foltoktól kéretik nem megijedni, csak tej!) Mi a véleményetek? Én elégedett vagyok... :-))
Ő a második képen a Szent Erzsébet, szerintem ő is szép, ugye? A játékásó kitaposás elleni védelmül szolgál, hátha észreveszik a gyerekek... :-)) (A kutya tutira kikerüli, de hát ő szót fogad...) Ez a szépség a terasz mellé, főhelyre került, viszont amíg ilyen pirinyó, közvetlen életveszélyben van, mert a gyerekek ott ugrálnak le előszeretettel a teraszról (ami persze amúgy szigorúan tilos nekik!)...
Mellesleg azt is láthatjtok a fotókon, micsoda "príma" sárga homoktalajunk van... :-(
Sajna nálam is elég sok a lyukas hajtás. Ma reggeli szemlén rajtakaptam egy pár araszolót, és vérengztem (de fura ez a szó :)) egyet-kettőt. Első rózsáim bimbóit teszik tönkre, és nem vagyok hajlandó levágni a hajtásokat. Szeretném már látni a virágokat élőben is. :( Szerencsére levéltetűből nem sok van, így még őket is likvidálni tudtam az összenyomós biomódszerrel.
Végre nálam is elkezdenek nyílni lassanként:) Az első egy cserepes rózsa, a második egy rugosa hibrid, a neve Teresa Bouquet, állítólag. Én ilyen néven sehol sem találtam rózsát:(
Nem tudom, hogy mikor jön ki a lárva a hajtásból. Az lenne a jó, ha virágzás után tenné, mert akkor, ha megmarad és kinyílik a virág, elég lenne utána levágni:)) Próba - szerencse!
Pont így néz ki, igaz nem vágtam ketté a szárat, hogy mi van benne. Nagyon sajnálom levágni, mert rengeteg olyan szár van amelyiknek bimbó van a végén.
Pedig annyira örültem, hogy mennyi bimbó van rajta. Ha nem vágom le akkor mi lesz?