Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban – írta a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.
Az Ökotárs idegen ügynökszervezet tisztviselői nyilatkozták, hogy éppen akkora kamatot szedtek, mint amekkorát akkor kaptak volna, ha bankba teszik ugyanazt a pénzt.
Piaci kamatot kértek és kaptak.
Remélem, azt nem vitatja egyik ügynök sem, hogy a banki kamat az nem szolgál haszonszerzési célokat.
És ha nem folytatnak hitelezési tevékenységet, nem lett volna kit támogatniuk - ez a saját bevallásuk -, így az ő működésük is ellehetetlenült volna.
A pályázatokat elbíráló bizottságban egyes esetekben olyanok is helyet kaptak, akik egy-egy pályázati győztes egyesületnél is érdekeltek voltak. Az Ernst & Young szerint voltak olyan esetek, amikor a döntőbizottságok által megállapított értékelési pontszámokat utólag – írásbeli indoklás nélkül – megnövelték, és ebben a gyakorlatban az Ökotárs-vezető Móra Veronika élen járt. Előfordult, hogy Móra Veronika „az egyes pályázatokra adott pontszámait utólag olyan módon változtatta meg, hogy az befolyásolhatta a pályázatok esélyeit a támogatás elnyerésére”.
Ernst & Young jelentést, az abban foglaltakkal hosszú cikkben foglalkoztunk. A világ vezető könyvvizsgáló cége ugyanis már évekkel ezelőtt lesújtó ítéletet mondott a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek hazai elosztásáról.
A súlyos megállapításokat tartalmazó, portálunk birtokában lévő dokumentum személyi összeférhetetlenséget, belterjes bírálati rendszert, sérülő függetlenséget állapított meg a négy alapítvány koalíciójáról és a pénzek kiosztásának folyamatáról.
Az Ernst & Young 2008-tól 2010-ig terjedően világította át a norvég támogatások fölött rendelkező, az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) és a Kárpátok Alapítvány-Magyarország részvételével működő magyar konzorciumot.
A pályázatokat elbíráló bizottságban egyes esetekben olyanok is helyet kaptak, akik egy-egy pályázati győztes egyesületnél is érdekeltek voltak. Az Ernst & Young szerint voltak olyan esetek, amikor a döntőbizottságok által megállapított értékelési pontszámokat utólag – írásbeli indoklás nélkül – megnövelték, és ebben a gyakorlatban az Ökotárs-vezető Móra Veronika élen járt. Előfordult, hogy Móra Veronika „az egyes pályázatokra adott pontszámait utólag olyan módon változtatta meg, hogy az befolyásolhatta a pályázatok esélyeit a támogatás elnyerésére”.
Móra Veronika ugyanakkor a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, „rendben mentek a dolgok”.
A nagyobb összeget a TASZ, azaz a Társaság a Szabadságjogokért (mintegy 32-33 millió forint) a korrupcióellenes civil szervezet a K-Monitor (36 millió forint) vagy a Transparency International (33 millió forint), illetve a Roma Sajtóközpont, valamint a Levegő Munkacsoport kapott konkrét projektekre.
Szóval a világ ténylegesen nagyobb részének az elvárása szerint.
Pfujj!
Szólni kéne a Szélesnek, hogy csipkedje már magát azzal a marhanagy örökmozgó energiájával, meg kell építeni a nagy rakétát és irány vissza a Sziriuszra!
Még hogy Moszkva, Brüsszel + EU, a Norvégok, az USA, a kisebbekről már nem is beszélve pattanásként élik meg a föld ezen pontjának bajait?
Miközben egy norvég miniszter a magyar demokrácia végéről adott ki nyilatkozatot délelőtt, este fontos norvég üzletembereknek ad vacsorát Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormány stratégiai partnerének számító Telenor igazgatótanácsának elnöke, Jon Fredrik Baksaas lesz a legfontosabb vendég. A vacsorán még négy vagy öt norvég üzletember vesz részt. A magyar kormányt Orbán Viktor miniszterelnökön kívül Seszták Miklós fejlesztési és Varga Mihály gazdasági miniszter képviseli majd. Az étkezést a Vadászteremben tartják.
A Telenornál nem akartak nyilatkozni a vacsoráról. Máshonnan úgy tudjuk, hogy a Telenor (korábbi itthoni nevén Pannon GSM) húszéves magyarországi jelenlétének jubileuma adott okot a közös étkezésre.
Ezért 2014. május 9-én az alap magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. Nem függesztették fel ugyanakkor a kormánytól függetlenül működtetett programok, így például a Lázár és Csepreghy által támadott és felügyelet alá vonni szándékozott Norvég Civil Alap működését, ugyanakkor jelezték, hogy a döntés nincs kapcsolatban Lázár leveleivel.
Noha Lázár már első levelében, majd azt követően is folyamatosan igyekezett kormányközi tárgyalásokat kiharcolni, annak érdekében, hogy a norvég kormány vonja be a magyar kormányt a pénzosztásért felelős szervezetek kiválasztásába, május közepén Tove Skarstein norvég nagykövet jelezte, hogy nem zajlanak tárgyalások a két fél között, és Norvégia a magyar fél válaszára vár az alapok felfüggesztéséhez vezető egyoldalú lépésekkel kapcsolatban.