"... Azok már kész anyagok voltak, csak nem jelenhettek meg '86-ig tartó első életükben és most talán összejön a kiadás?"
Ráhibáztál, így van!
Wilpert Imre, az akkori Hanglemezgyár "egyszemélyes ura" pályafutásuk során kétszer is keresztbe tett nekik: terveik szerint 1983-ban jelent volna meg az 1. nagylemezük, a NOAB. Wilpert ezt visszadobta azzal, hogy készítsenek egy másikat... 1982 őszén - nyilván emiatt is - kettészakadt az akkor 6 tagú Solaris (ezután alakult meg az I. Emelet).
Új tagokkal kiegészülve írták az újabb dalokat, majd 1984-ben valami csoda folytán a MARSBÉLI KRÓNIKÁK megjelenhetett - és végül is ez lett az 1. nagylemezük!
Telve energiával, ötletekkel, 1985-ben akarták megjelentetni a LOS ANGELES 2026 c. újabb lemezüket (ez akkor a 2., de ha korábban is minden sikerült volna, már a 3. LP-jük lehetett volna!!!)... Wilpert ezt sem engedte kiadni, mondván ez a fajta zene csak kevés embert érdekel Magyarországon! Ezután már nem volt feleződés, a tagok együttmaradtak és Napoleon Boulevard-ként folytatták...
Hála Istennek, nincs már Hanglemezgyár - Wilpert Imre is már a múlté -, a maguk kezébe vehették a számaik megjelentetését, ennek eredménye ez az archív sorozat.
"Ugye tudod, hogy az "ARCHÍV II."-ről van szó ?" Kösz a figyelmeztetést de tisztában vagyok vele. Arra céloztam, hogy nem évekkel a megjelenés után szerzek tudomást ennek a lemeznek a létezéséről. Egyébként az ARCHÍV I. megvan (k.b. 1 éve vagy mióta? az idő szétfolyt mint Dalinál) na szóval annak a borítóján láttam, hogy a NOAB a II. ARCHÍV cd. Őszinte legyek? Há' persze! Én nagyon sokáig azt hittem, hogy ez már egy megjelent, kiadott cd. Az Első időket a kislányom o.fő-je hozta ki szhelyi könyvtárból, tényleg mint egy archív cd-t, és a borítóján látva II-t és a III-at arra bíztattam próbálja megszerezni. Hát akkor teljesen el voltam tájolódva hiszen azok még csak tervbe voltak véve. Vagy hogy is van ez? Azok már kész anyagok voltak, csak nem jelenhettek meg '86-ig tartó első életükben és most talán összejön a kiadás?
"Valahogy a lassab, akusztikus számok nem tudnak annyira megfogni (pl. Duo (1990-en)" Bocs, hogy ilyen régi témát feszegetek, de új tag lévén még most olvasgatom a régebbi hozzászólasaitokat. Szóval eleinte én sem voltam ettől úgy elragadtatva, de aztán minél többször hallgattam annál jobban megtetszett. Most már nálam besorakozott a Solaris renekművek közé. mer hát melyik számuk nem az?
"Ha azóta egy lábon állnék..." Hát biz'a gáz lenne. Amelyiken állsz már tök rég elfáradt, amelyiket emeled meg elzsibbadt. :-)) Azért legyünk optimisták és bízzunk benn, hogy ez már tényleg valós hír. Hadd legyek egy kicsit önző: végre talán nem fényévekkel lemaradva juthatok hozzá egy új lemezükhöz.
Tegnapelőtt este írta be a Vendégkönyvébe Bogdán Csaba a nagy hírt:
"Ilyen nincs és mégis van !!!" Solaris kedvelők figyelem ! A héten gyártják le az Archív 2 Solaris CD-t,a Noab-ot. A jövő héten már kézzel fogható valóság lesz ez az oly nehezen elkészült, mégis oly fontos CD. Remélem,sokaknak okoz örömet ez a bejelentés.
Én is nagyon megörültem,amikor Tereh Öcsi elmondta a hírt.
Vagy itt van pl. a "Józsi Mátészalkára megy" … Ezt a számot csak úgy kapásból szinte paródia jelleggel írták?
Nem hiszem, hogy paródiajelleggel írták volna... A zenét legalábbis nem, a címe ebben a formájában viszont eléggé poénos, de ennek hosszú története van.
Mivel náluk nem jelentett sosem problémát, ezt a számukat is átkeresztelték ... :o))
Ugyanis eredetileg a nagyon komoly hangvételű "Az igazság pillanata" volt a szám címe és először 1984. dec. 12-én adták elő a 2. planetáriumi fellépésük alkalmával.
1985. március 15-én, a Fővárosi Műv. Házban működő egyik Solaris klubban (a másik, az igazi a Postás Klubban volt) lévő koncertjükön Czigi már a következőket mondta ennek a számnak a felvezetéseként, az „Éjszakai tárlat” c. szám után:
„- És akkor most úgy csinálunk, mint az igazán nagyok és akkor azt mondjuk, hogy ez is nagyon új volt, amit most játszottunk és akkor most játszunk egy még újabbat – mert hát most ez a divat, hogy minden újabb meg jobb. Ennek a számnak egyelőre még nincsen kialakult címe és koncepciója – ill. koncepciója van, csak kialakult címe nincs –, úgyhogy egy ilyen allegórikus átmeneti címet adtunk neki most a koncert előtt az öltözőben: a címe az, hogy „Jóska Mátészalkára megy”. (Derültség a közönség soraiban…)”
Ugyanakkor a búcsúkoncertjükön a következőt hallhattuk ezzel a számcímmel kapcsolatban (a 250-es hozzászólásból másolom ide):
CZIGI: - Elhangzott kompozíciónk a rendkívül komoly című "E-moll concerto allegro con molto", és amint ebből is hallható, a zenekar igen sokat fektet arra, hogy a kompozíciókat megfelelően komoly, érzelmi tartalommal ellátott címekkel ruházza fel.
Ez így van a következő előadandó számunknál is, amelynél a címadás közben még arra is gondoltunk, hogy nekünk is fel kell zárkózni a divathoz, amikor is különböző más zenekaroktól látott példa alapján ... Ugye, hát van egy zenekar nyugaton, aztán idővel beszivárog hozzánk ...
És hát például ez a számunk is egy olyan dolog, hogy van egy "Frankie Goes To Hollywood" nevű zenekar, és mikor őket meghallottuk, akkor kapásból írtunk egy számot, a címe: Józsi Mátészalkára megy! (nagy derültség)
Na, hát csak ennyire kell komolyan venni a címadásaikat ;o)
Saját magamat folytatva, ill. újra kezdve: az "Ősmetál" egy nagyon jól eltalált válogatás, nagyon jó áthangszereléssel. A két Deep Purple viszont továbbra sem a szívem csücske, az énekhangban ( bizonyára helytelenül) de én az eredetit keresem, és nem azt kapom vissza. A zenészek azt bizonyítják, hogy egyszerűen mestereik a hangszereiknek, és ha kell a metálban is megállják a helyüket. Ismétlem Gerderits Feri fenomenálisan énekel.
EMA: a legelső benyomásként: elsőre mintha úgy hallottam volna, hogy Lastoffka Bea Lillásan próbálna énekelni, nem igazán válik be, később már önmagát adja és úgy már kiváló. Az igazi kedvenceim talán nem véletlenül az instrumetális számok. A topik régebbi hozzászólásait nézegetve bukkanatam rá cirrocumulusunk jóvoltából, hogy mint annyi Solaris számnak ennek is egy könyv az alapja. Nagyon kiváncsivá tett, alkalomadtán jó lenne megvenni és elolvasni a könyvet. Érdekes a felvetése, ugyanakkor megpróbálnám a zenéket is hozzátársítani. Mióta cirrocumulus eljuttata hozzám a cd-ket töbször is meghallgattam őket és csak azt tudom mondani, hogy nagyon tetszenek, ugyanakkor elszomorít, hogy én is Dantehoz hasonlóan életem egy szakaszában egy sötétlő erdőben jártam. A lemezek 1989-1992 között készültek és én 2005-ben szereztem róluk tudomást és hallgathattam meg őket számomra vadonatújként. Bár ez a stílus nem az amit meg lehet unni.
Valljuk be őszintén nem adtak ki lemez hegyeket, és sok szám ismétlődik rajtuk más-más hangszerelésben, de amikor hallgatom őket újra és újra a magaslatokba emelnek. Visszatérve az EMA-hoz Attila számomra a fuvolisták koronázatlan királya. Nem tudom pontosan visszaidézni, de az Első időkhöz tartozó kis füzetecskében arról számol be, hogy ő igazából furulyán játszott csak hát egy "ilyen stílusú" ( bocs de a kiselefánt gyosan felejt) zenét játszó együtteshez a fuvola jobban illik, ezért autodidakta módon nagyon rövid megtanult fuvolázni. És hogy milyen szinten hát azt hallhatjuk. Az EMA III-ban pedig megcsodálhatjuk Vámos Zsolt gitárjátékát. Nekem egy áttáncolt éjszakai ünnepség után a hajnal csendjét és a felkelő nap sugarait idézi. Bár sose láttam tengert, de ilyennek tudom elképzelni ahogy a horizonton a tenger fölé emelkedik a nap, a víz a vörösnek vagy narancsnak valamilyen árnyalatában fodrozódik és szelíd hullámokkal mossa a partot.
Egy kicsit más de kapcsolódva a témához: egy szlovákiai magyar faluban lakó ismerősöm aki egyébként leginkább Desperadot, Fiestát és hasonlókat hallgat amikor meghallotta az EMA-t és a Caberet-ot elkérte tőlem őket, gondolom azért hogy átvehesse kazira. Solaris rajongó szerintem sose lesz belőle, de azért én ezt is nagy dolognak tartom. :-)
"Solarisék ezzel ellentétben mindig DALLAMOK-ban gondolkodtak"
és micsoda dallamokban?!! Amiket sajnos (vagy nem sajnos? a jó ég tudja) a tapasztalatom szerint csak mi Solaris rajongók hallunk meg! És hál' Isten mégsem igazán azok a mindenáron fülbemászó egysíkú "slágerdallamok" amiktől nekem a hátamon feláll a szőr. Nagyon szeretem ahogy a számokon belül témát váltanak, ahogy a vezérdallamot a különböző hangszerek átveszik egymástól ill. visszaadják egymásnak. Vagy itt van pl. a "Józsi Mátészalkára megy" ahogy a fuvola és a gitár válaszolgatnak egymásnak, szinte hallani a perpatvart, a vitatkozást, és végül számomra egy operaszerű jelenet következik amikor három énekes van a színpadon - itt szinti, fuvola és gitár -, és mindenki énekli - itt játsza - a saját szövegét. Talán nem voltam túl bonyolult?! Ezt a számot csak úgy kapásból szinte paródia jelleggel írták? Meglehet, mindenesetre nekem személy szerint baromira tetszik. Azt hiszem ezt itt kell abbahagyni, mert tulajdonképpen minden számukat így ki lehetne elemezgetni, s amit ti régebbi hozzászólásaitokban már sokkal szakszerűbben meg is tettetek.
Az előzményben szereplő brazil BLEZQI ZATSAZ-zal kapcsolatban sikerült megszereznem az 1991-ben megjelent debütáló LP-jük mellékletét beszkennelten. Mint kiderült, nem is az LP hátsó borítóján van ez a hosszú köszönetnyilvánítás - mert ott ki sem fért volna -, hanem egy külön lapot mellékeltek a lemezhez.
EeToN segítségét kértem, ő föltette a netre, így most már mindenki megnézheti:
Tegnap egy gyönyörű koncerben volt részünk! Vincze Lilla Kisbéren a katolikus templomban adott elő különböző Ave Mariakat... Félelmetes milyen jól énekel!!!!
Pár hete megkérdeztem az együttes gitárosát, Bogdán Csabát, hogy miért nem indították valamelyik szerzeményét az idei Eurovíziós Dalfesztriválon. (Igaz, én a felesége új CD-jével kapcsolatban kérdeztem, az kicsit más stílus.)
Azt válaszolta, hogy azért, mert az idei versenynek a magyar döntője eléggé "érdekesen" zajlott, először is azt se mondták meg a jelentkezőknek, hogy kik lesznek a zsűriben, kb. 1 napot hagytak a jelentkezésre, plusz kb. 35-en jelentkeztek, ebből 12-t zsűriztek be a magyar TV-s döntőbe, de könnyen lehet, hogy valami bundaszerűség is lehetett a dologban, mert 4-en juthattak tovább a közönségszavazós részből abba a végső fordulóba, ahol a zsűri döntött, és hát ugye összesen kb. 4 ismert név volt a 12-es döntőben, a többit már az előselejtezők során "kizsűrizték", miközben 8 olyat beszavazott a zsűri a döntőbe, akik nagy része egész egyszerűen énekelni és zenélni sem tudott, legalábbis nem olyan szinten, hogy egy ilyen versenyen induljanak.
A www.sf.hu oldal Könyvkritika, könyvismertetés c. fórumából még 2002.09.21-i hosszászólás:
Dschneider: Nos, jöjjön egy magyar író: Robert Forester(Erdész Róbert): Csapda c. trilógiája. Alapból egy érdekes összeesküvés-elméletről van szó: Több, egymástól független dolgozó tudós rájön, hogy a technológia fejlődését egy titokzatos csoport manipulálja, melynek (valószínű) célja egy totális önpusztító háború kirobbantása. Ezek a tudósok hogy-hogy nem elkezdenek eltűnedezni... A "sorban következő" tudós egy nem mindennapi alak, és itt kezdődik a könyv valódi méltatása: sok brutális humorú, cinikus hangvételű íróval találkoztam már, de Erdész Róbert karakterein és hangvételén szó szerint fetrengtem a röhögéstől. Az első könyv tulajdonképpen sztori helyett a főhős ökörködéseiről szól, ahogy megpróbál rájönni, egy ártatlan elmélet miatt miért akarják mindenáron megölni... A további két könyvben már jócskán komolyodik a dolog, és szép lassan kiderül, semmi nem az, aminek látszik...
Egyszóval aki szereti a nagyon debil humorú és elképesztő stílusú karaktereket jó (és elgondolkodtató) sztori mellett, annak kötelező darab.
Csak egy kis érdekesség a www.absolute.hu oldalról, az Eurovíziós dalverseny 2005 c. fórumból:
2 hozzászólás a NOX együttes helyezésével kapcsolatban 2005.05.22-én
Draco: Ehhez Sebestyén Márta kellett volna Erdész Robival hogy megnyerjék. Igaz ők nem showmanek, és lehet hogy nem is motiválta volna őket. Nekem amolyan szokásos ugri-bugri playback shownak tűnt.
válasz erre:
Tere: Drac, inkább Keresztes Ildikó + Erdész Róbert. Ez tényleg ütős kis duó lett volna!
Végig itt voltam, de csak olvasóként, hiszen érdemben nem tudtam hozzászólni a témához.
Ha megjelenne végre valami?...biztosan lenne mit írni. Utoljára talán még a meeting point-ot tudtuk itt elemezni, mint új dolgot (?)...ha jól emlékszem :-((((
Nádas György HOMOKÓRA paródiájához ők szolgáltatták a zenét!!!
Ez az időpont a 2., a NOAB-os korszakukhoz tartozik, az ekkori tagok: Bogdán Csaba, Cziglán István, Erdész Róbert, Kisszabó Gábor, Kollár Attila, Rauschenberger Ferenc (dob).
Jópár évvel ezelőtt (1998-ban vagy ’99-ben) ebből a paródiából leadott egy részletet a rádió, a következő felvezetéssel:
„Kaptunk egy demó-kazettát, amin egy ígéretes hang ígéretes zenei paródiákat énekelt. Ennek nyomán elmentünk az Orvostudományi Egyetem alagsorába, ahol a kísérleti patkányokkal szomszédos helyiségben, egy próbateremben ott állt a Solaris zenekar előtt egy pirospozsgás fiatalember, ő volt Nádas György. Azért mondom, hogy volt, mert azóta a testsúlya az ötszörösére, a magassága a másfélszeresére nőtt. Fiatal korára jellemző, hogy 1 évre rá, amikor külföldre mentünk, akkor az útlevelébe a termetéhez az volt beírva, hogy „növésben”. Most tehát egy növésben levő humoristától hallgassák meg a HOMOKÓRA c. paródiát!”
A paródia alapja Juhász Előd Zeneközelben c. könnyűzenei magazinja volt, melyben aktuális zenékről, érdekességekről volt mindig szó.
Ennek megfelelően Nádas Gyuri is akkori ismert előadókat vagy éppen frissen befutottakat mutatott be 13’34”-es paródiájában:
- elsőként az előző évi Táncdalfesztiválon „Bábu vagy” c. számával nagy feltűnést keltett KFT került terítékre,
- majd Hobó következett,
- utána Amanda Lear - vele kapcsolatban külön érdekesség, hogy kicsit később abban az évben Solarisék az ő (!) előzenekaraként léptek föl Prágában :o))),
- őt Cseh Tamás paródiája követi,
- majd Hernádi Judit akkoriban nagyon népszerű „Sohase mondd” c. számának paródiája hangzik el,
- végül a P. Mobil együttes jutott még erre a sorsra;
- és ráadásként egy mulatós stílusú paródiát hallhatunk.
Természetesen mindet Solarisos körítéssel: ebben a szerepükben sem hazudtolták meg magukat. Hallgassátok csak a jó kis basszusalapokat, meg Attila fuvolabetétjét az Amanda Lear paródiában, és persze Robi billentyűs szösszeneteit!
"Kíváncsian várom/várjuk a véleményedet a zenékről"
Biztos az elfogultság beszél belőlem, de nekem szuper. Legjobban a ... tetszik, mindig változik a véleményem, mindig az a legjobb amit éppen hallgatok.
Ős-Metál: azt hiszem jól válogattak. A metál nem igazából az ő stílusuk, de vannak benn jó zenék, amikkel érdemes foglalkozni, s az adaptációjuk szerintem szuperül sikerült. Az " érdemes foglalkozni" alatt azt értem, hogy a csak őrült fejrázásból és öncélú gitárszaggatásból álló, üvöltözésbe torzuló metál elhajlás nekem pl. nem tetszik. Ezek a számok a metál és egyáltalán a zene színe-java közé tartoznak. Gerderits Feri hangja fantasztikusan jól illik bele ebbe a hangzásvilágba, számomra kivételek a Deep Purple átdolgozások. Bár minél többször hallgatom egyre jobban tetszik ( nem fél 1-kor kezdtem el hallgatni :o) ) de valahogy nem "olyan". Bezzeg a Uriah Heep számok 'bíz Isten' jobban szólnak mint az eredetiek. Nem tudok hosszasan és részletesen elemezni, csak azt hallom hogy ők játszanak a lemezen, és a zenéjük egyszerűen önmagáért "beszél".
Sziasztok, most utazom haza, a másik 2-ről majd otthonról szólok hozzá.
OFF-ként egy másik zenekart is megemlítek: a svéd TRIBUTE együttesről van szó.
Nekik mindössze annyi közük van Solarisékhoz, hogy a New Views c. lemezükre maga Kollár Attila hívta fel a figyelmemet, még 19 évvel ezelőtt. Pontosabban, ezt az LP-jüket akkor - '86-ban - át is vette nekem kazettára.
Instrumentális zenét játszanak ők is, ugyanakkor voltak aktívak, mint a Solaris.
Ezen a lemezükön nagyon sokrétű, változatos zenei témák hallhatók, időnként egészen megkapó hangulatokkal. Némi Oldfield-os hangzás is felfedezhető a számokban, úgyhogy EeToN-nak már tavaly megmutattam ezt a zenét, aki az Oldfield-topik 3752-es hozzászólásában elemezte ezt az LP-t is.
Attila a legújabb hozzászólásainkat olvasgatva felidézte nekem ismételten a TRIBUTE együttest egy napokban írt levelében, ezért gondoltam, hogy őket is megemlítem itt.
És nagyon örült a frissen belépők hozzászólásainak, gondolatainak is!
OFF is meg nem is: akkor én is ajánlanék egy együttest, mert nekik ráadásul közük is van Solarisékhoz! A BLEZQI ZATSAZ nevű brazil együttesről van szó (nagyon ötletes a honlapjukon való navigálás!), akiknek 1991-ben jelent meg az első lemezük még LP-n, és a borító hátoldalán, ahol felsorolják, hogy ki mindenkinek mondanak köszönetet, ill. hogy kik voltak hatással a zenéjükre, a kb. 20 felsorolt név között ott van a SOLARIS is!!!
Figyeljétek a dátumot és a helyet: 1991. és Brazília... Itthon még senki nem sejtett semmit, ők sem! (Ők is mással voltak elfoglalva: akkoriban készült el az E.M.A. és a Cabaret...)
A Solaris-tagok is csak '95-ben, a los angeles-i meghívásuk kapcsán szembesültek azzal, hogy a zenéjüket a világon mindenütt ismerik progrock körökben! Hihetetlen, ami Velük megtörtént: mindenféle reklámhadjárat és csinnadratta nélkül a zenéjük elterjedt az egész világon! És nem itthoni tudatos terjesztés révén, hanem a Japánban kiadott Marsbéli Krónikák által! (Azóta persze már minden anyagukat a Böszörményi Gergely vezette Periferic Records teríti szét világszerte.)
A B.Z. Rise and Fall of Passional Sanity c. bemutatkozó lemezén billentyű központú zene hallható, nagyon jó basszusalapokkal. Fantasztikusan változatosak a billentyűs témák, hangszínre és játékra egyaránt.
01. Dawn (3’45”)
02. The Last Wisdom (6’30”)
03. Mind (1’08”)
04. Heart And Soul (11’24”)
05. Shine (0’57”)
06. In A Flash (4’09”)
07. Haunted Recollections (1’15”)
08. The Wrath (6’12”)
09. Void, The Partner (1’30”)
10. The Rising (6’29”)
Egy kis ízelítő a lemezről:
A „The Last Wisdom” c. szám érdekessége többek között, hogy kb. a ¾ részénél – az előtte elhangzó erőteljes zene kontrasztjaként – egy nagyon szép fuvolaszerű hangzás hallható kétszer, majd visszatér a főtéma.
A „Heart And Soul” c. több mint 11 perces, többtételes számban hallatlanul felszabadult, igazi örömzene szól baromi jó billentyűs futamokkal, nagyon-nagyon jó basszusjátékkal, helyenként nagyszerű gitártémákkal, a vége felé egy nagyon szép basszusszólóval. (A gitár egyébként nem meghatározó a lemezen, de ahol van, ott nagyon jó, időnként egészen szívbemarkoló a játéka.)
Az „In A Flash” c. számuk egy kicsit melankólikus zene, de a közepén itt is beleerősítenek és eközben nagyon jó gitározás hallható, ezután ismét lecsendesednek és egy szaxofont idéző billentyűs szólam veszi át a vezető szerepet, majd szépen lecseng az egész.
Ugyanezt az előbb említett felszabadultságot érzem a „The Wrath” c. számukban is – érdekesség, hogy a szám közepén az igencsak virtuóz billentyűszólamok között van egy olyan is, amelyik kifejezetten fuvola hangszínen szólal meg (fantasztikusan virtuóz fuvolafutamok szólhatnának itt), ezután egy káprázatos zongoraszóló következik, alatta jó kis basszusjátékkal, majd ugyanez megismétlődik gitár-basszusgitár párosításban is, a szám vége felé egy himnikus gépi kórus, majd a szám végén ismét visszatér az a virtuóz fuvolaszerű hangzás is. (Nagyon is bele tudtam képzelni ebbe a számba Attila fuvolajátékát!)
Az LP befejező száma, a „The Rising” egy erőteljes billentyűs résszel nyit, majd egy jó kis orgonás hangzás következik, aztán remek billentyűs témák követik egymást, a vége felé egészen bedúsul a hangzás, majd egy nagyszerű billentyűs futam még átcsap erőteljes orgona hangszínbe, de a szám végét már egy leheletfinom, fokozatosan elhalkuló csilingelő hangzás zárja le.
Nagyon megszerettem ezt a lemezt, időnként kifejezetten sodró zenék vannak rajta. És érzek néha Solaris-hagulatot is ezekben a számokban: nem „áthallás” szintjén, hanem tényleg hangulatilag. A billentyűs részek néhol olyanok, hogy akár Robi is játszhatná, Robitól ismerős hangszínek is vannak helyenként.
És hát nem lehet véletlen az a néhány fuvola-, ill. szaxofon-szerű betét némelyik számban, nyilván nekik is hiányérzetük volt a bővebb hangzás felé: 2. lemezükön, ami jó soká, csak 2002-ben jelent meg, már van egy fuvolás/szaxofonos is az együttesben!
Böszmééknél, a Stereo Shop-ban kapható is az LP-nek a 2000-ben ismételten kiadott, 2 bónusz számmal megspékelt változata, én is náluk vettem meg tavaly.
A másik topikban még volt újabb reagálás a kérdésedre EZsolt által:
"Isildurs Bane: Talán legtökéletesebb és egységesebb albumuk az 1992-es dupla "The Voyage + A Trip To Elsewhere". Legalábbis kortárs zenei megközelítésben ez a nyerő. Ugyancsak kitűnő a 84-es "Sagan Om Den Irlandska" és a 88-as "Sagan Om Ringen" is. Ha valaki most ismerkedik velük, ezeket ajánlom. Szigorúan SzVSz."
