Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
> Szerintem a zene más. Amikor Van Goghot hamisítanak két eset lehetséges: meglévő képet másolnak; a stílusában festenek újat, de az ő aláírásával.
Ilyen zenében is van. Pl. Neidhart von Reuenthal halála után sok olyan "eredeti" kéziratos kottalapot adtak el jó pénzért, amire az ő neve volt odahamisítva, és ezek között egészen jó nóták is akadtak.
Na megjöve a fogászati székben eltöltött élvezetekből ;) két dolog jutott eszembe:
- Tudni kell, hogy szakmámból eredően (informatika), állandóan törekszem arra, hogy mindig a "legerősebb" állítást írjam le (az általánosból a konkrét felé). Na most, van amikor ez nem megy: amikor egyszerűen nem tudok konkrétabb lenni. Ilyen lehetett erre a kérdésedre "Miről kell szóljon egy alkotás, ahhoz, hogy művészinek hasson?" adott válaszom is, amin 'kiakadhattál'. Most sem tudok "precizebb" választ megfogalmazni, mint tettem délután. Vess a mókusok közé, de a korlátaim miatt nem jön ki belőlem több. :o)
- A másik ami eszembejutott, hogy minden művészeti ágnak megvan a maga keresztje, ami rombolja, ami homályosítani próbálja értékeit. Az irodalomnak a verbalizmus korlátai vagy a politika, a zenének a kommercializálódás, az ipari méretű tömegtermelés, a képzőművészetnél meg ilyen a műkincskereskedelem. Szerintem... Nem kell velem egyetérteni.
>>>>>>>>>>>> Szerintem a zene más. Amikor Van Goghot hamisítanak két eset lehetséges: meglévő képet másolnak; a stílusában festenek újat, de az ő aláírásával. ma már mindkettő szintén "értékes" csak mert különleges, egyedi(?) >>>>>>>>>>>>
A zene tényleg más műfaj ennyiben, és erre amit írsz nem is gondoltam. Zenében nincs értelme az ilyetén hamisításnak, mert nem képezi pénzügyi tranzakció tárgyát a mű, a dolog jellegéből fakadóan.
Ha Van Goghot másolnak, azért az nem olyan triviális dolog szerintem, és el tudom képzelni, hogy értéket képvisel a másolat. Nyílván nem annyit mint az eredeti. Az eredetinél a "brandet" kell megfizetni, a "nevet", az "eredetiséget", a "hivatkozási alapot". Ezért is torz az egész. Felmerül az a kérdés is, hogy szabad szemmel megállapítható-e a szakembernek (nem tudom) az, hogy eredeti avagy hamis művel állunk szemben, de ha nem akkor ott komoly gondok vannak, úgy en block. De hálistennek ez nem az én problémám... :o)
>>>>>>>>>>>> Csontváry képeit nem manipulációból nem vették. Egyszerűen nem értették, nem tetszettek, nem kellettek...majd valaki rájött, hogy jé mégis dejó! >>>>>>>>>>>>
Ilyen példát számtalant ismer a művészettörténet, zenében is. Ez még belefér nekem.
>>>>>>>>>>>> ...hanem, hogy valaki hitelesnek érzi magát, hogy azt merje állítani, bizonyos művészre, hogy az ő alkotása értékes, míg másikra akár az ellenkezőjét. >>>>>>>>>>>>
Bizony ilyen van: klikkesednek meg lobbiznak a művészek. Ráadásul van amikor jogos a kritika, amikor egyik művész fenntartással van a másik iránt. És ezt végtelenül nehéz kommunikálni.
>>>>>>>>>>>> színházi bemutatón azon izgulnak, hogy mit fog írni másnap a Times kritikusa, mert ő egyszemélyben dönt mondhatni sorsokról, azaz amit ír kritikát aszerint nézik, vagy nem nézik meg a műsort. Holott mennyi munkája van benne sok embernek. És függetlenül még jó is lehet a darab. >>>>>>>>>>>>
Én erre azt mondom, hogy _kevés_ ember tud igazán _nagy_ kárt csinálni, mint például lásd régen a sanzon-bizottságot. Hatalmas egó kell ahhoz, hogy valaki Times- kritikus legyen. Nem is irigylem a mindenkori szerencsétlent.
Én a hiteles rajongók véleményére igyekszem adni, az sokkal jobb hatásfokkal/megbízhatósággal tud működni, sokkal emberibb adott esetben.
>>>>>>>>>>>> Warhol >>>>>>>>>>>>
Igen erősen kétlem, hogy azért használt vizeletet, mert mást nem tudott. ;) Tőlem nem kell félnie, hogy megkajálom a baromságait.
>>>>>>>>>>>> zavarosság >>>>>>>>>>>>
Az ilyen fórumos trécselés teljesen másképp működik, mint egy pohár kávé mellett társaságban beszélgetni. Úgy kell felfogni, hogy szokni kell... És akkor szoktad meg, ha már nem érzel ilyesmit. Egyébként én is sokszor érzem magam rosszul régebbi hozzászólásaim miatt. Nem azért mert megtagadnám akkori mondandómat, hanem mert nem úgy ment át ahogy kellett volna (amit szerettem volna közölni).
Ha végigolvastad, láthatod a konklúziót, és, hogy bocsánatot kértem. :D
Este már nem biztos, hogy leszek., de várom a további reakcióidat!
Tudod, sokszor érnek impulzusok, amiket nem tudok feldolgozni. Eszembe jutott pl. olyan Andy Warhol, aki konzerves dobozokat tervezett, festett... a vizeletét használta a festészetben, majd kinevette a vásárlóit, hogy "ezt" képesek megvenni, sőt ajnározni. Holott, a vizeletet valóban használhatják, festéshez (még a fazekasok is; van egyfajta díszítési mód (tanultam), amit csak így lehet elkészíteni)...
Különben örülök a lazaságodnak. Azt hiszem másként nemigen tudnánk beszélgetni ;)))
Egyszer frappáns vagyok, másszor meg közhelyes? ;) Én sokkal lazábban állok a kérdéshez... Most el kell menjek, majd még megpróbálok visszatérni a konkrétumokra.
Azt hiszem, nekifutok még egyszer a témának. Szerintem nagyon nem volt érthető. (bocsi, de némely válaszodat kissé közhelyesnek éreztem).
Szerintem a zene más. Amikor Van Goghot hamisítanak két eset lehetséges: meglévő képet másolnak; a stílusában festenek újat, de az ő aláírásával. ma már mindkettő szintén "értékes" csak mert különleges, egyedi(?) Csontváry képeit nem manipulációból nem vették. Egyszerűen nem értették, nem tetszettek, nem kellettek...majd valaki rájött, hogy jé mégis dejó!
Műkincskereskedelem engem sem tud felizgatni különösebben, én az alkotásokat múzeumban szeretem látni, szerintem odavalók.
>>>Visszakérdezek: Miért nehéz elképzelni, hogy valakiben óriási tudás és óriási erő halmozódik fel, válik eszenciálissá és ezt az anyag korlátait legyőzve még meg is tudja mutatni, horribile dictu hitelesen és autentikusan?! A művészek is különbözőek, mások-mások az erényük, a korlátuk, másképpen tehetségesek. Ily módon ezen tényezőik eredője is más. Alapvetően....
Nem ezt nehéz elképzelni, hanem, hogy valaki hitelesnek érzi magát, hogy azt merje állítani, bizonyos művészre, hogy az ő alkotása értékes, míg másikra akár az ellenkezőjét. Egyszer vmi műsorban mutatták, hogy New Yorkban egy (bármely) színházi bemutatón azon izgulnak, hogy mit fog írni másnap a Times kritikusa, mert ő egyszemélyben dönt mondhatni sorsokról, azaz amit ír kritikát aszerint nézik, vagy nem nézik meg a műsort. Holott mennyi munkája van benne sok embernek. És függetlenül még jó is lehet a darab.
Azt hiszem egyre zavarosabb amit írok, de úgy gondolom, mégis elküldöm.
Lehetséges, hogy maga az írásom közhelyes, és megint csak túlbonyolítottam a dolgokat, és valójában nem is lehet, nem is kell rá érdemben válaszolni.
>>>>>>>>> >Többek között ilyeneket alkotok. >>>>>>>>>
Mik ki nem derülnek... :o)
>>>>>>>>> >Másolta K. M.-ot (nem szószerint a tárgyait, hanem az arckifejezéseket, a formákat, díszítéseket...) és ő is elismert művész. Hogyan lehet ez? >>>>>>>>>
Az én felfogásomban símán. ;) Ha a zenére gondolunk, egy adott zenei témának is lehet új értelmet kölcsönözni, ki lehet valami mást is bontani belőle. Egészen más a "felfedező" és más az "áttekintő" szerepkör. Szokták mondani azt is, hogy Haydn újító volt, Beethoven meg a nagy összegző. Persze ilyen általad említett esetekben kötelező plusz értéket felmutatni. Csak símán nem lehet plagizálni, különben nincs miről beszélni.
>>>>>>>>> >Vagy amin még sokat gondolkodom: mitől lesz egy alkotás ÉRTÉKES? >>>>>>>>>
Hát az esztétika és műkincskereskedelem, az szerintem két különböző műfaj. Nézd meg a tőzsdét mikor mi szárnyal, és milyen valós érték van olykor egy-egy cég mögött. ;)
Számomra abszolút irreleváns, hogy 10 vagy 100 millió egy Munkácsy kép. Számomra csak az releváns, hogy milyen művészi élvezetet generál bennem. A fordított irány (én húzzak hasznot egy műkincsből) sose érdekelt, sose nem is foglalkoztam vele.
>>>>>>>>> >Gondolok itt pl. Van Goghra, vagy Csontvárira. >>>>>>>>>
Szerintem ez a kereslet-kínálat piaci törvényszerűsége.
>>>>>>>>> Bár az is érdekel, hogy életében nem megbecsült művészek munkái miként érnek annyit haláluk után? >>>>>>>>>
Ez megint külön fájdalmas momentum. Ráadásul én emögött sokszor érzek durva emberi manipulációt is.
>>>>>>>>> De miért ér sokat ma pl.egy Efzámbó (ha jól írom?) aki még itt él közöttünk, mit tud, amit mások nem? Holott van még rajta kívül számos magyar kortárs festő, aki biztosan jól fest. Vagy ki mondja meg, hogy Ő a jó? >>>>>>>>>
Visszakérdezek: Miért nehéz elképzelni, hogy valakiben óriási tudás és óriási erő halmozódik fel, válik eszenciálissá és ezt az anyag korlátait legyőzve még meg is tudja mutatni, horribile dictu hitelesen és autentikusan?! A művészek is különbözőek, mások-mások az erényük, a korlátuk, másképpen tehetségesek. Ily módon ezen tényezőik eredője is más. Alapvetően....
>>>>>>>>> Miről kell szóljon egy alkotás, ahhoz, hogy művészinek hasson? >>>>>>>>>
Mondtam, hogy nem beszélek semmilyen nyelvet. Ez összevágott felvétel különben, azon a versenyen épp így kezdtek, ami nem épp megszokott. Ugyanis általában egyből a pirosak közé löknek. De a cél megvalósult annyiban, hogy a lehető legkevesebb piros mozduljon el, és az ellenfél ne tudjon megindulni. Az utolsó pillanatokban egy valódi kezdés volt, amire a másik játékos be is tudta lökni az első pirosat.
(Ja különben bár valóban nem beszélek mást, a snooker kifejezéseket ismerem, és értem.)
>>> Különben is, ha így pörögnek az események a világban, akkor érdemes lassítani és figyelni....
elmúlt időszakban épp a politika, közélet, gazdaság elől menekülök ide a művészetek világába.
különben magam is próbálkozom "alkotni", ha nem is épp művészi szinten: fazekaskodom. Voilá:
Többek között ilyeneket alkotok. Sajnos a "művészettől" még igen messze vagyok. Bár ebben a témában is érdekel, hogy mitől válik művészivé bizonyos alkotás?! Jó, vannak ún. iparművészeti alkotások, én is zsűriztettem már; "A"kategóriás eredménnyel, de most nem erre gondolok.
Kovács Margit szobrai elismerten művésziek, valóban csodás alkotások. Múltkor valaki mutatott nekem egy keramikust, megtévesztően hasonló munkákkal. Másolta K. M.-ot (nem szószerint a tárgyait, hanem az arckifejezéseket, a formákat, díszítéseket...) és ő is elismert művész. Hogyan lehet ez?
Vagy amin még sokat gondolkodom: mitől lesz egy alkotás ÉRTÉKES? Főként kortárs munkákra gondolok. Bár az is érdekel, hogy életében nem megbecsült művészek munkái miként érnek annyit haláluk után? Gondolok itt pl. Van Goghra, vagy Csontvárira.
De miért ér sokat ma pl.egy Efzámbó (ha jól írom?) aki még itt él közöttünk, mit tud, amit mások nem? Holott van még rajta kívül számos magyar kortárs festő, aki biztosan jól fest. Vagy ki mondja meg, hogy Ő a jó? Miről kell szóljon egy alkotás, ahhoz, hogy művészinek hasson?
Benne kell legyen a világ fájdalma, vagy elég, ha jó érzést csal az ember gondolataiba?
Azt hiszem kissé zavarosra sikeredett ezen gondolatmenetem, de talán ki tudsz igazodni rajta....
>Még itt a városban megértem, de másfelé nem is jársz? Hálistennek többnyire Budapesten kell mozogjak, ami amúgy nem nagy öröm. Emiatt például nehéz vidéki koncertekre járni (mondhatni lehetetlen), illetve igyekszem kerülni a nem pesti munkát.
>Mondhatni snookeres poén. Nem nagyon értettem, bár megnéztem (hogy csak vicc, vagy ez volt a legjobb stratégia abban a pillanatban). És az angol szöveg ami alatta megy folyamatosan, arra figyelsz?
Szoktam ám olvasni a komolyzenés topikot, még ha nem is írok bele. Bár a linkekre most nem kattintottam rá.
Személyes kérdés: hogyan tudsz közlekedni autó nélkül egyáltalán? Még itt a városban megértem, de másfelé nem is jársz?
Erről jut eszembe, mesélek neked a fóbiáimról (van jópár): múltkor én is bementem a központba (mióta vannak plázák, nem igazán járok be) Utálom a hosszú mozgólépcsőket. Lefelé menet mindig várok valakit, hogy elém álljon, különben nem merek lemenni. Ha nem jön senki, akkor hátat fordítok , nem bírom a mélységet. Utálom a barlangokat, nem is jártam már gyerekkorom óta; és a neon világítású üzleteket (ahol nincs természetes megvilágítás) ilyen helyeken mindig rosszul leszek.
Ezt még ide biggyesztem, bár azt hiszem téged nem igazán fog meghatni:
http://www.youtube.com/watch?v=qysNTYdnT2s
Két kedvenc játékosom bohóckodik kicsit. Mondhatni snookeres poén.
Én ilyesmi kérdésekről a zenében már nagyon sokat gondolkodtam, és ami fő, nagyon sokat élvezkedtem már. Viszont azt azért nem hinném (és nem a kötelező szerénység miatt), hogy 1-2 mondatban kielégítően tud bárki is megválaszolni ilyen kérdéseket, én csak számomra fontos startpontokat próbáltam meg leírni egy hozzászólás keretében. A lényeg meg úgyis a részletekben rejlik.
PS: Írtam a komolyzenés topikban a hétvégén egy hosszabb Hammerklavier szonátás szösszenetet, amilyet emberemlékezet óta nem tettem. Kicsit nagyon félve tettem meg, de azt veszem észre magamon, hogy még mindig nem bántam meg, hogy lemertem írni. :o)
>Te nem dolgozol véletlenül?
Dehogynem! Nem kicsi munka ám egy-egy hosszabb szólást megírni! :o)
Én a hétvégén dolgoztam sokat, ma pihi van, hogy felpörögjenek körülöttem holnaptól az események, úgy uszkve 4-5 szálon, ráadásul Pesten kívül is, úgy, hogy nincs se jogsim, se autóm. Bele sem merek gondolni...
Különben is, ha így pörögnek az események a világban, akkor érdemes lassítani és figyelni....
Már megint ezt teszed velem! Néha úgy érzem magam, mint a tanár-diák viszony; minden lehetetlen kérdésemre frappáns, kielégítő magyarázatot tudsz prezentálni pillanatok alatt.
Vigyázz, mert folytatom, mert még mindig tele vagyok megválaszolatlan lehetetlen kérdésekkel!
Apropó: Te nem dolgozol véletlenül?
A legrosszabb/legjobb az egészben, hogy valahol én is hasonló választ adnék magamnak, jól esik a megerősítés. Mégis annyira bizonytalan vagyok.
Én csak azt hiányolom a nagyszerű összefoglalóból, hogy a tennivalót nem fejti ki az elemzést író.... Olyan ami túlmutat az irreális vágyakon, kivitelezhető és ami legfontosabb _hihető_.
Még az előbbi hozzászólásom elött olvastam egy nagyon hosszú, ám döbbenetesen jól összeszedett blogbejegyzést. Innen tudtam odaugrani. A komment végén van a blogra mutató link!!
Vezessük be az ajrót! http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2008/10/27/vezessuk_be_az_ajrot/
2008.10.27 10:50:30 Gesell kommentje:
"A jegybankelnök azt mondja mi vagyunk a leglassúbb antilop európában, ezért ránk vadásznak az oroszlánok. Ha mi elesünk, jön a következő. De valószínűleg nem esünk el, nagy nehezen, de kamatot is emeltünk és minden visszatér a régi kerékvágásba. A 2008-as forint válságnak vége."
A hatalom tudja, hogy a nép előszeretettel gyűlöli a pénzügyi spekulációkat, főleg annak hatásait. Ezért most a jegybank elnöke is ezt a népi érzést meglovagolva próbálja erősíteni bizalmi pozicióját. Azonban a báj mögött ott lapul a ravaszság is. De ugyan ki meri ilyenkor feltárni az apró lényeget, ami a nemzet felett álló legfontossabb hatalmi intézményt is esetleg ilyenkor negatívan érintheti.
De miért is pont ránk vadászik az oroszlán?! Talán még emlékszük a nyár folyamán keletkeztetett hatalmas nyersanyag áremelkedésre. Ennek ellenére csodák csodájára emelkedett a Forint is, aminek a kormány örült mint ölébe hulló kenyérnek. Most viszont csökken a Forint, de keményen.
Július elején figyelmeztetni próbáltam [1] honfitársaimat az eljövendő turbulens időszakra amelyet a harmincas évekhez hasonló globális pénzügyi és azt követő gazdasági válság irányít. Ecsetelve az ok okozati összefüggéseket, említésre került a Forint erősödésének valódi oka is.
"A magyar valuta sokak számára érthetetlen erősödését is annak tudhatja be, hogy a dollárból menekülő tőke ideiglenesen Forint felvásárlásában is keres menedéket." - írtam az előbb említett figyelmeztetésben.
Honnan is menekült a tőke?
"Az elmúlt év során kipukkanó pénzügyi lufi miatt megroppanóban van a bizalom a pénzrendszer iránt és a megtakarításokat elkezdik kimenekíteni a pénzügyi szektorból és a tőzsdéről, nyersanyagokat és aranyat vásárolva. Így a nyersanyagárak és a nemesfémek ára drasztikus növekedési pályának indult."
Mivel az MNB jóval magasabban tartotta az alapkamatot, ezért a nagyvilágban rövid távú menekülési lehetőségnek számított a Forintvásárlás. Tudták ugyanis azt, hogy a nyersolaj ára a recesszió miatt még az idén csökken, ezért jobbnak látták a magas kamatozású forintba menekülve megvárni a nyersanyagok árának csökkenését. Más szóval az MNB a kormány pillanatnyi kedvező fényben való feltütetése érdekében a kirívóan magas jegybanki kamattal egy vonzó spekulációs célpontot csinált a Forintból. Akkoriban a témáról vitatkoztunk s a Forint emelkedésére való figyelmeztetésem miatt végül kétségbe vonták az egész cikk mondanivalóját, mondván hogy
"A forint jelenlegi erősődése még tovább tart. Ennek és az inflációnak együttes hatása igen jótékony az államháztartásra, még nyugdíjemelésre is tellik belőle."
Azóta megtörtént a nyersanyagok piaci korrekciója, azaz csökkentek az árak és eljött az ideje az ideiglenesen Forintban állomásozó tőke elvándorlásának. A tőzsdei spekuláció pedig nem más mint ennek az elvándorlásnak a meglovagolása, különböző shortolás és egyéb tőzsdei spekuláció igénybevételével.
Erre fel a jegybank elnöke és a kormány, továbbá a balliberális média retorikája szerint összefogott ellenünk az oroszlán és vadászik ránk, ártatlan lebetegedett antilopra, vagyis legfőbb tervük az, hogy bennünket és elsősorban bennünket megroppantson. A valóságban a tényleges tőzsdei spekuláció jóval kevesebb mint az ideiglenesen idecsalt majd távozó tőke. Éppen ezért a Forint elleni spekuláció valódi kivédése abból állhatott volna, ha a kormány és a jegybank már akkor felismeri a kialakuló helyzetet és korlátozza az ideiglenesen Forintba menekülő tőke mennyiségét, ezzel megelőzve a spekuláció lehetőségét. Más szóval nem ad el annyi Forintot!
De az akkor is magas jegybanki kamat jó a nemzetközi pénzügyi kartellnek, ahonnan az MNB szokta felvenni a hitelt, ez által több adósságterhet borítva az amúgy is eladósodott lakosság nyakába. De a mostani 11,5%-os még magasabb jegybanki kamat mégjobb a nemzetközi pénzügyi kartellnek, mégtöbb adósságszolgálat, mégtöbb adó sújt majd bennünket.
"Erős spekulációs nyomás alatt továbbra is a forint, az ez elleni küzdelemben a jegybank kamatot emelt, ezzel jelentősen drágította a spekuláció költségét – mondta a kormányülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc."
Értjük hát! A spekuláció költsége drágult, tehát mi a nép többet fizetünk minden kamatszolgálatért.
De legalább a nép nagyobb elfogadtatásban részesíti az MNB-t, hiszen megvédi a Forintunkat az oroszlántól! Így az elsődleges spekulátor, a központi bank ténykedése rejtve marad.
Ha a lakosság többsége valóban értené a kétszintű bankrendszer működését más téren is, akkor már holnap forradalom lenne.
>>>>>>>>>> >Ezek után mitől lesz mégis művészi? >>>>>>>>>>
Ezek nehéz kérdések, és én meg nem vagyok a bölcsek kövének birtokában. ;)
>>>>>>>>>> >Mitől válik egy mű, egy előadó/előadás különlegessé >>>>>>>>>>
Szerintem itt a legfontosabb momentum, hogy - a darabban benne kell lennie a különlegesség csírájának, ráadásul a különlegesség, ha minél kevésbé extravagánsan specifikus, annál jobban tud rügyezni (az én felfogásomban) - az előadónak kell tudni rügyeztetni - és kell a hallgató aki ezt tudja fogni. Hiába van ugyanis a különlegesség meg kibontása, ha ez nem jut el a hallgatóig, nem tudja értelmezni -> az olyan lehet, mint ha "kínaiul" mondanak neki valamit.
Mindig a fenti hármas szerint érdemes gondolkozni, szerintem, a konkrét esetekben.
Erre szerintem egyértelmű a felelet: kötelezően semmiképpen nem. Ha valaki feltesz egy lemezt otthon magának, akkor nemfeltétlen vár el újabb egyediséget, maximum a recsegés fokozódásában ;), noha egy újabb hallgatással rádöbbenhet valami újabbra, valami mélyebben fekvő összefüggésre. Az én felfogásomban, ha valami egyedi, új, szép, értékes kikristályosodik akkor azt érdemes megmutatni. De semmiképpen nem szabad eröltetni, pláne túleröltetni. A statisztika is azt sugallja, hogy a folyamatos egyediség tarthatatlan cél (szerintem). Az egyediség leginkább az idő pillanatában ragadható meg leginkább.
>>>>>>>>>> >Ki mondja meg, hogy mi a jó, mitől válik egy előadás művészibbé mint a másik? >>>>>>>>>>
Objektíve senki (szerintem), szubjektíve te magad, vagy azok akiket hitelesnek gondolsz és véleményüket megfontolva építed be a világképedbe.
Jó példa az "objektív tutiság megmondásának lehetelenségére" a legutóbbi időkből az avantgarde hódítása és megítélése (szerintem). Beethovenről lehet vitatkozni pro és kontra, hogy milyen volt a megítélése. Az avantgarde-ról viszont leírt betűk garmadája van, amit mi magunk élhettünk át (aki nem most kamaszodik).
>>>>>>>>>> >Egyáltalán meg lehet-e ; meg szabad-e mondani, hogy melyik előadás a jó (itt a kritikusokra gondolok, nem egyéni véleményre) >>>>>>>>>>
Mivel a kritikusé is egyéni vélemény, ezért igen szabad, szerintem. Más kérdés, hogy a kritikus tekintélye és jelentősége egyre csökkenőben van, úgy globálisan, szerintem. Persze vannak hivatásos véleményformálók, akik nagyon elhivatottnak érzik magukat erre, és akik inkább csak ártani tudnak, de jó sokat.
>>>>>>>>>> >A laikus számára szabad-e irányt adni, illetve milyen mélységig lehet ezt megtenni? >>>>>>>>>>
Szerintem igen. Ez az egész egy nagy társasjáték az én olvasatomban. A társasjátéknál is (ha megfertőz), igyekszel a mélyére ásni, akár utánaolvasással is. Minél jobban játssza valaki a társasjáték megértését, annál előrébb tudhat jutni a társasjátékban magában (most feltéve, hogy maga a társasjáték nem mindig és pláne nem fonalasan nyerhető)
>>>>>>>>>> >Egyáltalán mitől válik egy előadás művészivé? >>>>>>>>>>
Technika, tudás, tapasztalat, a lélek kifinomult sugárzása, koncentrálás, jó idegállapot, lét kérdései iránt való érzékenység, alázat a szerző és a közönség irányába, művészetre termett alkat/tehetség (én például szeretem a zenét, de semmiképpen nem vagyok alkalmas művésznek).
Vagy a megfelelő mennyiségű szereplés határanak felismerése/testreszabása, hogy a feszültség, az érdekesség fennmaradjon az előadóművész iránt. Aki tehetségesebb több szereplés fogadható el, mint egy kevésbé tehetségestől...
Ezek a legfontosabbak, ami most eszembe jut, aztán jönnek ezen dolgok finomabb fel- és alábontásai... ;)
>>>>>>>>>> >Barenboim >>>>>>>>>>
Ő például meglehetősen túlreprezentált szerintem és egyoldalúbb tehetség az én szememben. A zene materializmusa tükröződik benne a zene idealizmusának rovására.
>>>>>>>>>> >Most akkor kinek van igaza? >>>>>>>>>>
Senkinek és mindenkinek? ;) A konkrét kérdéshez nem hozzászólva, lehet, hogy az elutasítók valamit nem értenek, vagy rosszul értenek, amit a lelkesek meglátnak, belelátnak: jól vagy rosszul, ki tudja? ;)
Ha még emlékszel, mikor elkezdtük anno beszélgetéseinket, épp ez volt az egyik problémám.
Mitől válik egy mű, egy előadó/előadás különlegessé, egyedivé, egyáltalán kell-e egyedinek lennie, újat mondania, csak akkor állja meg a helyét? Ki mondja meg, hogy mi a jó, mitől válik egy előadás művészibbé mint a másik? Egyáltalán meg lehet-e ; meg szabad-e mondani, hogy melyik előadás a jó (itt a kritikusokra gondolok, nem egyéni véleményre) A laikus számára szabad-e irányt adni, illetve milyen mélységig lehet ezt megtenni?
Egyáltalán mitől válik egy előadás művészivé? A technikai kivitel, az átvitt érzelem gazdagsága? Mondtad, hogy Barenboimot nem kedveled, pedig borzasztóan technikás, jól játszik. Mégsem tartod érzékinek az előadását.... Ezek után mitől lesz mégis művészi?
Eszembe jut Raffaello: Két véleménytípust hallottam róla (művészettörténészektől) az egyik szerint ő "csak" egy jó, technikailag kiváló mestre, nincs semmi érzelem a munkáiban míg a másik épp az ellenkezője, miszerint az ő Madonnája a legszebb, legérzékibb, amit festettek. Most akkor kinek van igaza?
>azért szerettem az előadását, mert a "legunalmasabb" mondhatni legközhelyesebb volt,
Ezzel egy érdekes témát feszegetsz... :o)
Mindig felmerül a kérdés, hogy van-e _a_ legjobb interpretáció, amiről a szakma és a közönség konszenzussal mondja a legszebbeket illetve hány eltérő értelmezés/hozzáállás van, amik azért többről szólnak, mint pusztán eltérni a konvencióktól, csak az eltérésért magáért l'art pour l'art (esetleg pusztán csak a meghökkentés érdekében).
Én mindkettő megközelítést igyekszem respektálni. Én nagyon tudok örülni (többször is) egy rajongók által kiválasztott felvételnek éppúgy, mint szívesen evezek ismeretlen és vadabb tájakra is (remélem! :o))
Egy dologban nem hiszek, azt hiszem; nevezetesen hogy egy előadó * darab szorzat minden eleme mindig kötelezően és törvényszerűen _egyedi_ és csak úgy lehet teljes képet alkotnia magának az embernek, hogy minden kombinációt végighallgat. Abban már sokkal jobban hiszek, hogy egy-egy darabnál más-más esetleg jobban tudja elkapni a fonalat. Nézegetem Youtube-n Brendel Beethoven interpretációit, számomra nagyon lehervasztóak, de amit Schuberttel olykor tud művelni, az valami fenomenális.
PS: Meglehet elkezdem a Youtube-s favorites-okat gyűjteni. Arra nincs energiám és időm, hogy offline le is szedjem (pláne megkonvertáljam őket), védekezve a későbbi Youtube-ról leszedés ellen, de egyre több videó van, ami nagyon lelkesít és szívesen nézegetem+hallgatom őket. Sőt érdekes lenne egy negatív "feketelista" is, tipikus hibákkal, szélsőségesen rossz negatív példákkal.
Valójában úgy tudom, a darabot zongoraszólóra írta, de nekem is a csellós változat a kedvencem. Pedig azt csak nemrég találtam. Perlman szerintem is a leggyengébb. Különben anno a !évszaknál is eleinte azért szerettem az előadását, mert a "legunalmasabb" mondhatni legközhelyesebb volt, olyan amit ált. megismertem közepes előadókkal. Mikor először hallottam Kremert, idegbajosnak tűnt hozzá képest. Míg rá nem jöttem, hogy épp ettől van tele élettel az egész előadása. Attól kezdve Ő lett a kedvencem. Talán Kennedyt is azért szerettem meg, mert benne még több energia volt, mikor hallgattam.
Gilels - Kissin Nem tudom, hol az egyik, hol a másik jön be.... egyszerűen nem tudok választani.
A kérdéses Rachmaninov darabot eddig nem ismertem, de jól van így nagyon is, hogy hallottam.
Perényit nagyon szeretem és ez a darab tényleg kivételesen szépen szól vele/általa. A darab tényleg cselló után is tud 'kiáltani', bár én, ha választanék, akkor a 100% zongorát választanám, ebben a konkrét esetben.
A Gilels vs Kissin "párbaj" nagyon érdekes volt, nekem mindkét felvétel nagyon tetszett, meglepetésemre Kissin egy leheletnyit jobban bejött, elsősorban a középrész nagyobb dinamizmusáért.
Perlman verziótól vártam a legtöbbet, és végül a legkevésbé tetszett. Valahogy egy mély meleg tónusú hangszer jobban passzol a darabhoz, mint egy veretes hangszerelés. Valahogy úgy érzem a nagy hangszerelésnek nincs nagy tere e konkrét esetben.
PS: A hozzászólások között egyébként voltak nagyon csúnya beszólások is...
