Hát nem leszünk sokan holnap a vendégszektorban, úgy 30-40 főre taksálom jelenleg a létszámot. A ballagások okozzák a zűrt legtöbb helyen, én is holnap Debrecenbe vagyok hivatalos (most éppen Bökönyből írok). Azért páran fogunk szurkolni, nem hagyjuk, hogy a Capricorns átrobogjon rajtunk... :)
Szerintem itt az emberek többsége "megunta" a kosárlabdát! Igazából az első két igazi siker év-(2001-2002)-ben voltak igazi teltházak,most meg már volt itt minden bajnoki-kupadöntők és már 'úgymond mindent láttak' fociban is első pár évben meglesz a néző szám,aztán szép lassan fogyni fog
Eléggé kedvtelenül érkeztem Körmendre, a nézőszám sem volt az igazi, nem úgy indultak a dolgok, ahogy az ember várná. Ez az állapot azonban max. két percig tartott (itt jegyezném meg, hogy az NS állításával ellentétben nem tapsoltuk meg a Meszlényit, a Lapovot, csak a McClendont), és fergeteges buzdításba torkollott már ekkor az addig sem rossz szurkolásunk. Mindenki idegbeteg, őrült volt, minden egyes támadásnál együtt izgultunk a csapatért. Ungi, Lizi Borden, Bucsi, Gery (Csabesz szerintem ismeri mindannyiukat, talán mások is) és a többiek is nem csak szurkoltak, hanem folyamatosan űzték a többieket is, próbáltunk mindenkit bevonni. A Red Devils és az MTE Ultras között lévő fiatal srácok most nem higították a tábort, ők is üvöltöttek, ahogy tudtak, volt hogy egy rigmust valamelyikük kezdett. Mujke triplái után tényleg elszabadult a pokol, éreztük, hogy ezért a meccsért nekünk is mindent meg kell tennünk! Végén csarnokzengető "Nyitva van a pálya", ahogy illik. Nagyképűség nélkül mondom, qrva jók voltunk!
A vendégek szép számban érkeztek, de egyszer sem zúgott tőlük a csarnok. Bizonyára azon az oldalon azért lehetett őket is hallani, de a mindent eldöntő negyedben a vártnál visszafogottabbak voltak. Szurkolgattak, de egyértelműen mi nyertük a meccset a pályán kívül.
Hétvégére is jó szurkolást mindenkinek, a Pécs-Debrecen párosítás kivételével jó kis hangpárbajoknak kell kialakulniuk, ahogy az a rájátszáshoz illik!
Hazaiak: megszámolás után jóindulattal 600 néző volt jelen Pakson, az A.B. 12 fővel képviseltette magát, ez szvsz értékelhetetlen produkció volt. Ha nem szól a dobjuk, akkor gyakorlatilag duplanulla....
A meccs végén Zacsi hármasa után persze előkerültek a középső ujjak, meg az öklök, szerintem annyira meg voltak elégedve a bírók teljesítményével, hogy még az "Indul a busz!" is elmaradt....
Olaj tábor: mintegy 70 fő Szolnokról, ami nagyon kevés, ennek a fele szurkolt végig, soha rosszabbat ilyen körítés mellett. A 3 negyedbeli produktum értékelhetetlen, az uccsóban - megérkeztek a kocsmajáratosak...:-)) - viszont királyság volt.
Sajnos tényleg nem volt akkor hangunk. De emlékszem nektek se nagyon... :) Igaz nem volt azonos súlycsoportban a két csapat. Azért én emlékszem, volt pár paksi meccsünk, ahol elég jó hangulatot csináltunk mi kaposváriak is. :) Meg természetesen ti is.