Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
Azt hiszem, le kell írnom az első benyomásomat a könyvről (főként, hogy annyira rossz jelzővel illettem) Valójában az döbbentett meg, hogy (szerencsére) nem egy szimpla erotikus tartalmú könyv, több ennél: két szinten íródott, a második szint filozófikus tartalmú. A könyvnek van mondanivalója is a szórakoztatás mellett.
(Tizenéves fejjel érthető ez a hátsó tartalma a könyvnek? Vagy a későbbiekben ez teljesen eltűnik?)
Épp ezt szerettem Umberto Eco: A rózsa neve c. könyvében is. Ott három szinten játszódott a történet. Az alap a krimi volt, ami a XIV. században játszódott, ezen keresztül mutatta be az író a kor egyháztörténetét (ez volt a második szint), a Bencés rendet, az egyház megreformálásának jelentőségét. Míg a harmadik szint egy művészettörténeti jelleg, ahol is az alapjában véve művészettörténész író, kiélhette, és bemutathatta a kor építészeti és egyéb művészeti sajátosságait.
(ezekkel a könyvekkel egyetlen gondom, hogy úgy érzem még egyszer el kellene olvasnom)
Ezért elárulom, hogy a Lady Chatterley-re gondoltam (pedig nem akartam, mert ígylényegtelen) Nekünk épp néztem a 2. kiadás van meg, azért nem tudtam, hogy az elsőt úgy elkapkodták. Viszont a végén van utószó, és furamód Kéry László írta. Ez az a Kéry lehet vagy egy másik?
Hozzászólásaim mindig érzelmi alapon, pillanatnyi lelkiállapotom által születnek, légyen az "remekbeszabott", idegbeteg, izgalmas, vagy unalmas.
A zene pedig olyan kifejezőeszköz, ami túlmutat a beszéden, a szavakon. Olyan érzelmeket lehet vele kifejezni, amit másképp nem tudunk. És, hogy ezek mindenkinek mást jelentenek? Igen, így van. Hiszen mindenki más, és másképp gondolkodik, másképp érez. Épp ettől, ezáltal lehet különleges, és szólíthat meg tömegeket.
Na ez remekbeszabott hozzászólás volt, tán a legjobb ebben a topikban :o)
Lehet, hogy Strauss is csak menekülni akart a "beazonosítási" felelősség elöl? ;) Egyébként kétségtelenül nagyon "beszédes" az egész mű.
Abban amit felvetsz meg azt gondolom, hogy az igazán fontos az, hogy _te_ magad mennyire érzed az "ez-az" érzést, amikor beazonosítasz egy-egy momentumot és sokkal kevésbé, hogy mással mennyire vagy ilyenkor "konform". Hogy mennyire érzed, hogy ráálltál a szerző és a zene hullámhosszára.Ezek fokozatok és stációk hosszú útja az ember számára, az én megközelítésemben.
Számomra például az egy kérdés, hogy mennyire van magára utalva ezen az úton az ember.Mennyiben individuális illetve mennyiben közösségi ez a megszerezhető élmény.Mindez elvezet a nagybetűs ZENE szerintem egyik legnagyobb kérdéséig. Hogyan jutottunk az alapvetően közösségi élményt jelentő népzenétől például egy Liszt h-moll szonáta tömeges ám alapvetően individuálisan megélhető élményéig. Ahol csak maximum a "csúcs" a közösségi (a konszenzus, hogy ez egy remek mű), a hozzávezető bejárt egyéni útak sokasága leírhatatlanok, a maguk végtelen komplexitásában.
Nna, mondhatom szép dolog! ;) Így kiszúrtál velem.
Belinkelted a Fidélióról: http://www.fidelio.hu/hvkcikk.asp?id=49&k=1
Szépen végigolvastam, ezek után nem csak a zene szépségeit akartam megtalálni a darabban, hanem értelmezni is szerettem volna, hiszen többek között azt írja:
>>>"Till Eulenspiegel vidám csínytevéseit valóban epikus részletességgel, leíró módon ábrázolja. Programkoncepciójában odáig megy, hogy nem éri be a szituációk láttatásával, sem az emberalakok tömör jellemzésével; szinte valóságos szöveget komponál meg (amit a partitúrában természetesen nem tüntet fel, de amit a hallgató megért). ">>>
Jó tanítványhoz méltón arra gondoltam a célod rávezetni engem a darab értelmezésére. Ezért igyekeztem elképzelni a hangok által a képi elemeket. (Ismét csak a 4 évszakra tudok hivatkozni, ahol - ha becsukom a szemem - minden alkalommal magam előtt látom tavasszal ahogy kibújank a hóvirágok a földből, de jön még egy fagy, és megremegnek a kisvirágok; nyáron, ahogy kisüt a Nap, majd hirtelen jöna vihar és bőrig ázom; ősszel, ahogy bolondoznak a parasztok szüretelés közben, majd a mulatságon; végül télen, ahogy siklik a lovasszán a friss havon, s ahogy jelzi a végén, hogy ismét közeleg a tavasz...)
Próbáltam meglátni, ahogy a cintányér hirtelen hangjaként beugrat lovával Till a kofák közé, és ahogy zeneileg is zűrzavar támad ennek hatására, felbolydul a piac; és megijedtem, hogy nem találom a papot, aki prédikál... viszont még mindig állítom, hogy egy hegedűszólónál szebb szerelmi vallomás nem létezik a világon. És a tudósok akik szintén elbújtak előlem... És hát a legtermészetesebb a dobpregés, ami a kivégzéshez szólít...
Erre fogod magad, és leöntesz egy vödör hidegvízzel: ;)
>>Richard Strauss azt mondta, hogy nem vállalkozik a programpontok pontos megjelőlésére a zenében, és ki vagyok én, hogy erre vegyem magamnak a bátorságot. :o)>>
Bummmmmm
De a lényeg: tegnap útközben Till témáját dúdolgattam magamban... :)
Nekem is nagy öröm volt Furtwänglert látni, egyik kedvenc karmesterem, de videóról most láttam először, neked köszönhetően. Sajnos csonka a felvétel, jó pár perc kimaradt a két rész között(minimum). :o(
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Richard Strausst élőben vagy, ha nem, akkor 192kbit 88Khz 14 csatornás hiperszuperdvdaudión érdemes hallani, úgy hogy lerepüljön az ember fejéről a fejhallgató. :o) Jó Furtwängler is, de az egésznek így ebben az archív formában volt egyfajta aláfestő filmzene jellege számomra, pedig a zenében ennél sokkal több van, érzésem szerint.
Richard Strauss azt mondta, hogy nem vállalkozik a programpontok pontos megjelőlésére a zenében, és ki vagyok én, hogy erre vegyem magamnak a bátorságot. :o) Mindenestre 3.00-ban én nem a vásárt bírtam magam elé képzelni (hogy mit azt nem tudom még perpillanat), viszont az 5:15-nél lévő hegedűszólós rész az símán lehet szerelmi vallomás, egy valamit nem értenék ebben az esetben, mi a célja/motivációja előtte a baljóslatú zenei anyag megszólalásának. A végén viszont a bírósági eljárás és halálraítélés körüli procedúra számomra a legeglatánsabban kifejező rész a dobpergéssel kezdődően (Part II. 1:25)
Szombaton két merőben más, mondhatni ellentétes benyomás ért művészeti téren. A Ludwig Múzeumban Keith Haring kiállítását tekintettem meg, majd az "Építészet és zene a reneszánszban" előadást néztem/hallgattam.
Először inkább második élményemről beszélnék: A téma alapjául egy frappánsan megválasztott esemény szolgált: a Firenzei Dóm felszentelési ünnepsége. Előzményként magáról a Dómról elmondanám, hogy már jóval (kb.200 évvel) korábban kezdték építeni. Akkor még a kupola elkészítéséhez nem volt ötlete az építőmestereknek, ezt az utókorra hagyták. És valóban Brunelleschi már a reneszánsz jegyében új matematikai alapokból kitalálta és felépítette a kupolát.
Ehhez szeretném megjegyezni, hogy a reneszánsz mint új eszme a gótika felülbírálataként "vissza az ógörög kultúrához" jelszóval jött létre. Két fontos felfedezése, hogy mindent matematikai alapra helyez, és felismeri a perspektívát. (A matematikai alaphoz kapcsoltam Da Vinci emberi arányainak rajzát.)
Az avatási ünnepségre Dufay (a kor egyik leghíresebb zeneszerzője) készített egy motettát, amit szintén matematikai alapon talált ki, méghozzá ugyanazon rendszert használta, amit a kupola építéséhez Brunelleschi. A dal négy szólamból állt, két állandó, és két időszakos. Arányai 6-4-2-3 (amit kevésbé értettem, de így leírva jól hangzik :) ) Az előadó kitért a kotta írásmódjára is (és milyen jó, hogy már valamit értettem is belőle, köszönhetően Petyusnak).
A másik élményem Keith Haring kiállítása:
Hát...eddig úgy gondoltam magamról, hogy nyitott vagyok az extrém, elvont, talán sokak számára nehezen értelmezhető irányzatok iránt. Kissé csalódnom kellett magamban. Ne sikerült befogadnom EZT a "művészetet". Sőt igencsak megkérdőjelezem, hogy ez valóban művészet (?). Már anno a dadaizmus is vitatható számomra, de Haring munkái egyszerűen megemészthetetlenek.
Elöljáróban a"művész"ről annyit, hogy 1958-ban született, járt művészeti iskolába, a Club54-be, majd 1990-ben AIDS fertőzésben meghalt. Rövid ténykedése alatt is számos alkotása keletkezett. "Munkásságát" a New York-i metroban kezdte, leragasztott üres plakátfelületekre rajzolt egy vonalból készített, visszazárt vonalvezetésű ábrákat, képeket, általában figyelemfelkeltés céljából . Főbb mondanivalói: a tömegkultúra, erőszak, hidegháború, az "amerikai álom", és főként a másság. Ezekhez saját jelrendszert kapcsolt: mint pl. amerikai álom: Miki egér smiley; tömegkultúra:televízió; erőszak (elállatiasodás): farkas; ártatlanság: négykézláb baba... Képei sokszor vulgálisak, visszataszítók (a keményebbek közül nem is mertem ide feltenni; azt hiszem ti még kevésbé bírnátok) undorítóak... Mindenesetre, ha valóban volt célja kifejezni valamit, a figyelemfelkeltés sikeres volt részéről. Mégis úgy érzem, mint Warhol esetében, mintha ki akarná nevetni a világot: "Ti képesek vagytok bevenni ezt a maszlagot, elhiszitek, hogy ez művészi teljesítmény"
Hát lehet, hogy nem(vagy kezdek öregedni:) ). Mindenesetre az amerikai művészetet kezdem kétségbe vonni, úgy érzem, mintha ott minden a pénzről és a tömegigény kiszolgálásáról szólna, és elhitetik az emberekkel, hogy EZ KELL nekik.
(elkezdtem a könyvet...mellbevágó. Te mikor olvastad utoljára?)
Mostanra sikerült elolvasnom a belinkelt jó hosszúra nyújtott Drábik írást. (Én ezt elolvastam tőle először)
Szerintem nagyon rosszul és inkoherensen megírt cikk. Persze természetesen nagyon fontos és jó megállapításai is vannak, elsősorban diagnózis témájában.Én az alapvető problémát ott látom se az információktól elvágott népet, se a globalokomprádor elitet nem lehet lecserélni tömeges méretekben. A tudás és cselekvőképesség ritkán hozható összhangban pláne kiterjedten és hosszútávon. Legalábbis az én tapasztalatom szerint.
A nagy hajszában sikerült megnéznem meghallgatnom a 2008-as bécsi újévi koncertet, az alábbi műsorral. Párját ritkító élmény volt, noha annak ellenére, hogy nem nagyon voltam megelégedve az általam nem ismert idős karmester bácsikával, főleg, amikor eröltette a pálca nélküli vezénylést, ami nagyon nem állt jól neki. Na de a kép, hang, zene, összhangzás az valami csoda volt a maga perfektségében. Gyönyörű példa amikor a technika nagyon szépen kiszolgálja a művészetet. Amikor annyira egyben volt a zenekar, minden rezdülésében (ami talán nem is csoda, hiszen ekkora figyelem ritkán övez egy koncertet). Azon is gondolkodtam, hogy a Bécsi Filharmonikusok mennyire önjáróak, mennyiben függnek a karmestertől. Nekem a műsor is nagyon bejött (persze az Éljen a magyart! hiányoltam :o). Ez a két óra az, amiből meg lehet mutatni, mi az, hogy "Strauss", meg át lehet valamit adni a korabeli hangulatból. És még humornak is bőven volt tere: például a Sport polkánál, amikor futtball labdával jött be a karmester, aki sárgát ad a rendetlenkedő első hegedűsnek, az meg a végén pirosat a karmesternek.
Wiener Philharmoniker - Georges Prêtre, Dirigent Johann Strauß Sohn - "Napoleon-Marsch", op. 156 Josef Strauß - "Dorfschwalben aus Österreich". Walzer, op. 164 Josef Strauß - "Laxenburger Polka", op. 60 Johann Strauß Vater - "Paris". Walzer, op. 101 Johann Strauß Vater - Versailler-Galopp, op. 107 Johann Strauß Sohn - "Orpheus-Quadrille", op. 236 Josef Hellmesberger d.J. - "Kleiner Anzeiger". Galopp, op. 4 Johann Strauß Sohn - Ouvertüre zur Operette "Indigo und die vierzig Räuber" Johann Strauß Sohn - "Freuet Euch des Lebens". Walzer, op. 340 Johann Strauß Sohn - "Bluette". Polka française, op. 271 Johann Strauß Sohn - "Tritsch-Tratsch Polka", op. 214 Joseph Lanner - "Hofball-Tänze". Walzer, op. 161 Josef Strauß - "Die Libelle". Polka Mazur, op. 204 Johann Strauß Sohn - Russischer Marsch, op. 426 Johann Strauß Sohn - "Die Pariserin". Polka française, op. 238 Johann Strauß Vater - "Chineser-Galopp", op. 20 Johann Strauß Sohn - "Kaiser-Walzer", op. 437 Johann Strauß Sohn - "Die Bajadere". Polka schnell, op. 351 Josef Strauß - "Sport-Polka" (schnell), op. 170 Johann Strauß Sohn - "An der schönen blauen Donau". Walzer, op. 314 Johann Strauß Vater - "Radetzky Marsch", op. 228
Az valószínűleg nem vírus, hanem egy levelezőszerver válasza egy olyan kézbesíthetetlen levélre, amit vagy te küldtél, vagy a te címed volt belehamisítódva feladóként.
Hát még teszek fel képet úgy gondoltam... Gustav Klimt: (osztrák szecesszió festője) a kedvenc az ún. "aranykorszaka"
Az első kép címe: Az asszony három életkora (azt hiszem a cím mindent elárul a képről) Másodiknak: Csók c. képét teszem. Érdekes lehet összehasonlítani Rodin szobrával, melynek szintén Csók a címe (akkor ezt nem írtam oda, de az egyik legelhíresültebb szobra lévén nem tartottam szükségszerűnek)
>>>Idézet a wikipediából: A csók (1908): Keletkezése Klimt arany-korszakának idejére esik, amikor a művész különösen sok aranyfestéket és valódi laparanyat használt képeihez. Az ekkor született alkotások népszerűsége az arany festészet-idegen anyagával függhet össze. Négyzetes kép. Nagy sikere volt, az állam meg is vette. A kép a szerelem oltárképe. A két figura szögletesen kapcsolódik össze. A nő térdel, a férfi olyan, mintha állna. A férfi feje úgy mered a nő feje felé, mint egy fallosz. A ruházaton fel lehet fedezni a női méhet és a férfi nemi szervét. Térbeli bizonytalanságba helyezi a párt, amit az is hangsúlyoz, hogy egy szakadék szélén állnak. A férfi ruhája szögletes mintákkal teli.>>>>
Barenboim mindig mesterkélt, legalábbis én olyannak látom őt (és szerintem meleg, lehet hogy ettől tűnik olyannak). Az első csak poén az "I'm Too Sexi" a lényege, és épp itt találtam...
Nagyon jó a második darab, pompásan van meghangszerelve. Azon viszont teljesen meg vagyok rökönyödve, hogy mennyire sótlan pali ez a Daniel Barenboim. Próbál valami jópofit eröltetni, de nekem nagyon jön be. Vagy az elődök letartoltak volna már mindent e téren?
Úgy gondoltam mégis teszek fel Mucha képeiből is: (nála sem feltétlen a meztelenség az uralkodó). Nem is igazán értettem a "Káma-Szútra feeling" hogy kerül ide(?)
Igen, őrá gondoltam. (Füled érjen bokáig!) Nem is a szecesszióra hoztam példának, hanem a nő egyfajta ábrázolásmódjára, amelynél a felöltözött nőalakokból is sugárzik egyfajta látszólag visszafogott, de valójában visszafoghatatlan erotika.
