E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
"Ezt örömmel olvasom. De ha a Bibliát "az első betűtől, az utolsó jottácskáig" Istentől származónak fogadod el, akkor mit jelent az az írásod, hogy "a Feltámadott valóban megjelent Pálnak, de nem úgy, ahogy azt Lukács leírja"? Hiszen Lukács írása a Biblia része. Most akkor elfogadod, vagy nem?"
"Istentől származónak fogadod el," Ihletett, de nem származó.
Pál levelei korábbiak, mint Lukács evangéliuma. Pál kitért volna leveleiben a megtérésére úgy, ahogy azt L. leírta, ha úgy történt volna.
Megtörtént, de nem egészen úgy. / Nem volt tragédia idézet. /
Éppen ezért, ha ellentmondás van az írásban, miként a teológusok, úgy én is fenntartom jogomat az értelmezésre.
Oké, nem vagyok kiakadva. A tízparancsolatot azért írtam le, mert azt írtad, hogy van aki aszerint él, de nem foglalkozik Istennel. És ez lehetetlen, olvasd el. De ha gondolod, ki is tárgyalhatjuk pontról pontra.
Hidd el nekem, a jó emberek megtalálják Istent. Hogy mikor, az nem a mi dolgunk.
jól van na, nem kell kiakadni:) általánosan mondtam, sz'al akinek nem inge, tudod!:)
én nem állítom 100%-osan, persze
de most mondod, hogy igenis nyitott Isten szeretetére
na erre azt tudom mondani, hogy ismerek olyan embert akinek marha egyszerű a véleménye az életről:
szerinte nincs Isten, megszületünk, élünk, és meghalunk, ami jutott, azt ki kell használni, mert utána nincs emmi, ennyi
és ennek ellenére felnevelt 3 gyereket, pontosabban még 1 folyamatban van boldogan él azóta is a gyerekek apjával, és ha nem is állítom 100%osan h a 10 parancsolat szerint él, de biztos vagyok benne h tisztában van az összessel, mégha az egész Teremtő elvet nem is hiszi el, hogy azokat a parancsolatokat bizony megtartja, nehezen tudnám elképzelni h nem így lenne
és sztem az emberek igen magas százaléka így is ondolkodik, sőt a nagy része az embereknek boldogan éli életét mégha nem is hisznek Istenben,...
a 10 parancsolatos dolgot meg nem értem, hiába olvasom el újra, nem tudom mit akartál ezzel mondani
mielőtt ellentmondás gyanújába kerülnék.. "..a földet, akik még láttak, mindent amit látni akartak... " értelemszerűen túloztam ezzel.. csak nehéz volt tömören kifejezni mit értek látás alatt.
Az sem igaz, hogy nem ismerek senkit aki így gondolja, sőt, akikkel valaha beszéltem erről így gondolják, de pont az viták hiánya miatt senki nem jutott eszembe:)
Azt az "egy-két embert" akiről tudok eddig, én jelentem összesen..:)
Hallottam egyszer egy szép történetet, ami megmutatja a kontrasztot a két út közt. Egyszer régen titánok lakták a földet, akik még láttak, mindent amit látni akartak... de egy napon egyikük csápokat növesztett, melyekkel tapogatni lehet, agytekervényekké álltak össze, és ezeket használta, a többiek követték a példáját, így végül megvakultak mind... a csápok csak egy bizonyos távolságra érnek el, és bár lehetneh részletek szempontjából érzékenyebbek, mindig csak részleteiben tapogathatnak le valamit, soha, semmit nem láthatnak át egyszerre, teljes valójában! És soha, semmit nem vehetnek észre, ami kívül esik a csápok hosszán, VAGY ami épp elkerülte azokat.. őszintén szólva azt még nem értem, mi csábíthatta őket a látás feladására... talán volt pár lényegtelen kis rés ahova mindenképpen szerettek volna valahogy "belátni".. mivel nem voltak ők istenek, hogy mindent láthassanak.
Engem Ő segített át ide, engem akkor kinek a képére teremtett?...
Az, hogy az embert a saját hasonlatosságára, mint mondtam, nem jelenti azt hogy kis Istenek járják a Földet.... megalkotta azt, ami oda fejlődhet (attól függetlenül, hogy könnyen lehet, soha nem fog) ahol Ő van... de ez egyáltalán nem feltételezni, hogy az ember mindarra képes lenne amire Ő, csak kicsiben.... képes lesz, ha eljön az ideje. A világ nem ennyire egyszerű, nem ugyanazon dolgok másmilyen minőségével dolgozik a legalja és a legteteje..
Hogy miért is vagyok ilyen biztos benne? Ebben élek... ismerem mind a kettőt, és bár ebből még alig tapasztaltam ( = kicsi a gyakorlati értéke), alig van szükségem az előzőre... és hogy mondjam.. sokkal.. tisztább.. nem érzek benne rosszat.. ezt a másikról nem tudom elmondani.
Tapogatózni a sötétben szokás... és akinek nincs gond a látásával, az fényes nappal nem fog..
Még valami, a logikát sokszor az Ördöggel társítják... jobban ismered az Írást nálam, onnan származik ez? Ami viszont valószínű hogy onnan az az, hogy bűn használni a gonosz erejét még ellene is...
""Most értettem meg, hogy te nem akarod elfogadni a Bibliát Istentől származónak" De igen, az első betűtől, az utolsó jottácskáig."
Ezt örömmel olvasom. De ha a Bibliát "az első betűtől, az utolsó jottácskáig" Istentől származónak fogadod el, akkor mit jelent az az írásod, hogy "a Feltámadott valóban megjelent Pálnak, de nem úgy, ahogy azt Lukács leírja"? Hiszen Lukács írása a Biblia része. Most akkor elfogadod, vagy nem?
"Úgy gondolom, inkább szeretsz örömmel válaszolni..."
Rosszul gondolod (hacsak nem ismersz jobban engem, mint én magamat).
Haszika!
Én most írtam neked először idézetet a Bibliából, eddig csak a saját gondolataimat mondtam.
"van egy rendes normélis kialakult értékrendje, amit jónak tart és az emberek nagy része és aszerint él, aszeront neveli a gyermekeit stb........ "
Az ilyen ember pedig igenis nyitott bizonyos helyzetekben arra, hogy befogadja Isten szeretetét. És a halál előtti pillanatok nagyon is ilyenek. De ha valaki azt mondja, hogy erre 100%-os választ tud adni, az enyhén szólva lódít. És ez is a saját gondolatom.
"Most értettem meg, hogy te nem akarod elfogadni a Bibliát Istentől származónak"
De igen, az első betűtől, az utolsó jottácskáig.
"azoktól szívesen tanulok, és nekik örömmel válaszolok is."
Úgy gondolom, inkább szeretsz örömmel válaszolni, de én nem kívánok tanítani. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy szükségszerű figyelembe venni a tudományos vizsgálatokat / mert ilyenek is vannak, sőt.../ és azok tükrében elvetni a korábbi tekintély elvből származó magyarázatokat, és az új bizonyítékok tükrében Isten arca nem kevésbé tökéletes, és szeretetteljes.
"Ezért eddig hozzád intézett soraimat kérlek, nézd más szemmel, hiszen azt hittem, hogy a megoldást keresed"
Betettem a kontaktlencsémet:)
„akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa."
A tanulás feltételezi az oktatást, az épülés a helyes oktatást.
Azt gondolom, hogy eddig is a Biblia talaján áltam, még akkor is, amikor azt mondtam, Pál másként írta le megtérése történetét, mint Lukács az "orvosa".
"... van Menny, és van Pokol mindkettő számtalan országgal... A Menny, és a Pokol egyensúlyban van létszámát, ill a jó és a gonosz mértékét tekintve. Talpának sikjától tükörképe egyik a másiknak. Szellemi formáját tekintve emberre hasonlít mind a kettő. a Menny fejjel felfelé állva jelképezi az értelmes világot, míg a pokol fejjel lefelé a bolondot."
Tisztelettel megkérlek, hogy vagy bizonyítsd be állításodat a Bibliából, vagy más topikokban írd le ez irányú, Bibliai alapokat nélkülöző véleményedet.
"...új dolgokat megtudni, és ezt a képességet fejleszteni. A Teremtőnek nem lehet erre a módszerre szüksége."
Nem ismerjük Isten ez irányú beállítottságát, de azt tudjuk, hogy az Ő képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, akik így gondolkodunk. Miért ne lehetne az Istené ez az általad említett módszer? Talán azért, mert egy-két ember így gondolja?
"...akkora különbség van amit ember szinte el sem tud képzelni... legfeljebb akkor, ha gyerek ..."
Az ige nem csak egyszerűen azt mondja, hogy különbség, hanem a mélység és a magasság méretét tárja elénk. De a gyermeki szemlélet valóban sok mindent áthidalhat...
Most értettem meg, hogy te nem akarod elfogadni a Bibliát Istentől származónak (legalábbis Pál és Lukács írásait, amik egyértelműen a topik címben megnevezett Biblia részei >> "a Feltámadott valóban megjelent Pálnak, de nem úgy, ahogy azt Lukács leírja"). Persze ehhez jogod is van. Az igazság az, hogy azoknak, akik a megismerés vágyával közelednek a Bibliához, és az ellentétek megoldását keresik, azoktól szívesen tanulok, és nekik örömmel válaszolok is. Benne is van a topikleírásban:
"Kiknek lett nyitva ez a topik? ... 3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa."
De te inkább megcáfolni akarod a Bibliát, és én - mint már szó volt róla - nem tanító vagyok, aki az emberek átnevelését tűzte ki célul maga elé. Ezért eddig hozzád intézett soraimat kérlek, nézd más szemmel, hiszen azt hittem, hogy a megoldást keresed.
Ha tévedek, és a Bibliában leírtak mégis döntőek számodra, akkor jelezd, és talán együtt megláthatjuk, hogy nincs a Bibliában egy ellentmondás sem.
Még egyszer, ez a topik azoknak lett nyitva, „akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa." Olyan topik pedig bőven akad, amelyeket a Bibliát megcáfolni, és nem megismerni akarók nyitottak. Kérlek, ott írd le ilyen irányú véleményeidet, ha ezek közzé az emberek közzé tartozol.
Én inkább a hagyományos értelemben vett, azaz a logikus gondolkozásra gondoltam. Gondolatai vannak? Azok mindenkinek vannak. De akkor hagy definiáljam, szerintem mi a gondolkodás. Mondjuk úgy, hogy a rendelkezésre álló adatok (emlékek, gondolatok) rendszerezése, kombinálása újabbak létrehozása érdekében.. ennyiből remélem érthető, mit értek alatta. Ez két dologra jó elsősorban, új dolgokat megtudni, és ezt a képességet fejleszteni. A Teremtőnek nem lehet erre a módszerre szüksége.
"..akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!"
Ez szerintem hajszál pontosan ugyanezt írja le.. hogy felfoghatatlan a különbség, mert míg az ember a mentálsíkra próbál kapaszkodni, neki ott szinte semmi dolga..
"szívének gondolatai".. szerintem ez is a gondolat "típusát" jelzi. És tényleg akkora különbség van amit ember szinte el sem tud képzelni... legfeljebb akkor, ha gyerek..:)
Maga hívta el? És ehhez pont Eurripidész, vagy inkább Aiszkhülosz idézetet választott?
Azt gondolom, a Feltámadott valóban megjelent Pálnak, de nem úgy, ahogy azt Lukács leírja. Érdekes a leveleiben ez nem jelenik így meg, valyon miért?
Ő lett volna a legalkalmasabb? Barnabás pedig megelőzte Őt, időben.
"De a parancsolatok beszélnek a bűnről, ami fogságban tartja az embert."
Most akkor az adóslevéllel igazam volt?
"Jézus békéltető szolgálata pedig nem farizeusi származású"
Nem is arra céloztam, hanem a sok belemagyarázásra.
"Csak nagyon kevesen látták meg... Isten nem egy-két embert akar üdvözíteni, hanem mindenkit. Így mindenki előtt kinyilvánítja szeretetét Jézus által..."
Semmivel sem kevesebben mint most. Hiába mondják sokan Uram, Uram, lásd meg Ő azt fogja mondani: nem ismerem őket!
Mindenki előtt, mikor sokan nem is hallottak Róla?
Nem csak Jézus által, lásd a zsidóknál B.S.Tov: egy gyermek hozzá szóló furulya-játékát Isten szivesebben hallgatja, mint a sok tanító magyarázatát "Isten szaváról"
"Hiszen Jézus bármikor megmenekülhetett volna a kereszthaláltól:"
Nem tévedsz egy kicsit, nem magyarázod tévesen az írást, nem vakok, vak vezetője vagy???
És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok.
35.
És egy kevéssé elõre menvén, a földre esék, és imádkozék, hogy, ha lehetséges, múljék el tõle ez az óra;
36. És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tõlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.
lassan kezd idegesíteni, hogy mindenre idézettel válaszoltok:)(
ne azzal gyertek, hanem azzal, hogy ki mit gondol róla racionálisan gondolkodva, nem azt h a Biblia mit mondd, most attól elvonatkoztatva, hogy hiszel benne vagy sem!
a 6-7 napos dolog meg amúgyse mérvadó, mert az a bizonyos 7 nap nem emberi léptékú nap, azt sztem elég hamar belátja bármely normális ember
de most nem is ez a léyeg, hanem az, hogy igenis van kismillió ember, aki betartja a 10 parancsolatot és mégse keresi Istent! ...
sztem elék sok ember van aki nem lop, nem öl, nincsenek bályvány istenei, és Istent se veszi a szájára még talán semmilyen formában, boldog életet él és nem a szomszédasszony kegyeit keresi, oszt mégse jár templomba, nem imádkozik Istenhez - és nem a Szűz Máriához és aszentekhez, amit szintén baromságnak tartok, nem keresi egyszóval az Istent; csak mondjuk van egy normálk neveltetése, van egy rendes normélis kialakult értékrendje, amit jónak tart és az emberek nagy része és aszerint él, aszeront neveli a gyermekeit stb........
nem tudod elképzelni, hogy vannak ilyen emberek! nemtom, nagyon jártasnak tűnsz számomra és tök jókat mondasz amikből sok infot meg tudhatok, de ha ezt a dolgot így gondolod, akkor szerintem nem sok emberrel találkoztál életedben - na nem azt mondom, hogy én igen, de ilyen naiv dolgot pl. nem gondolok
Ahogy Jézus, úgy Pál is azt mondja, ne botránkoztass. Még mindig nem látok különbséget... Hogyan is lehetne, hiszen Jézus maga hívta el Pált, aki a legalkalmasabb volt a pogányok közötti evangélium hirdetésre.
"A parancsolatok idejében még nem léteztek a zsidóknál adóslevelek..."
De a parancsolatok beszélnek a bűnről, ami fogságban tartja az embert.
Jézus békéltető szolgálata pedig nem farizeusi származású, hanem a Biblia egyik központi tanítása:
"Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által... Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket..." (2. Kor. 5:18-19)
""az Isten szeretetét meglátó ember nem utasítja el többé Isten üdvözítő (bűntől megszabadító) segítségét." Az Isten szeretetét meglátó emberek korábban sem utasították el, így ezért ez a magyarázat sántit."
Csak nagyon kevesen látták meg... Isten nem egy-két embert akar üdvözíteni, hanem mindenkit. Így mindenki előtt kinyilvánítja szeretetét Jézus által...
"...mind ez miért nem történt meg sokkal előbb?"
Istentől tudakozd, mert Ő határozta meg ennek az idejét (nyilván okkal, és a legnagyobb eredmény eléréséért).
"Jézus Krisztus halála, az ember újabb kudarca volt, amikor is a bűnös ember helyett, az ártatlant itélte halálra."
Igen, ez is benne van. De azt olvassuk a Bibliában, hogy ezt Isten előre látta, és Jézus áldozat vállalásával az Atya szeretetét mutatta be. Hiszen Jézus bármikor megmenekülhetett volna a kereszthaláltól:
"És ímé egyik azok közül, a kik a Jézussal valának, kinyújtván kezét, szablyáját kirántá, és a főpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét. Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök. Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál? De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?" (Mt. 26:51-54)
A Bibliában az olvasható, hogy Istennek gondolatai vannak, és az is, hogy ezeket a gondolatokat Ő maga gondolja. Mi ez, ha nem gondolkodás?
"Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!" (Ésa. 55:8-9)
"Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid!" (Zsolt. 92:6)
"Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre." (Zsolt. 33:11)
"Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr..." (Jer. 29:11)
"És megrendül a föld és rázkódik, mert az Úrnak gondolatai beteljesednek..." (Jer. 51:29)
"Megcselekedte az Úr, a miket gondolt; beváltotta szavát, a melyet szólt eleitől fogva..." (Jer. Siral. 2:17)
"... gonoszt műveltek előttem Júdának fiai, azt mondja az Úr... a mit nem parancsoltam, és a mi gondolatomban sem volt." (Jer. 7:30-31)
"Mert ímé, a ki hegyeket alkotott és a szelet teremtette, és a ki megjelenti az embernek az ő gondolatját, a ki a hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel: az Úr ő, a Seregeknek Istene az ő neve." (Ámós. 4:13)
"... az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem." (2. Sám. 14:14)
"A Menny, és a Pokol egyensúlyban van létszámát, ill a jó és a gonosz mértékét tekintve. Talpának sikjától tükörképe egyik a másiknak. Szellemi formáját tekintve emberre hasonlít mind a kettő. a Menny fejjel felfelé állva jelképezi az értelmes világot, míg a pokol fejjel lefelé a bolondot. "Az életnek úta felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzék a pokoltól, mely aláfelé van.(Péld 15,24)"
Talán még sem, ha már a Bibliából veszünk példázatot:
Láttaték más jel is az égben, és ímé vala egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az õ fejeiben hét korona;
4. És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat;
A Menny, és a Pokol egyensúlyban van létszámát, ill a jó és a gonosz mértékét tekintve. Talpának sikjától tükörképe egyik a másiknak. Szellemi formáját tekintve emberre hasonlít mind a kettő. a Menny fejjel felfelé állva jelképezi az értelmes világot, míg a pokol fejjel lefelé a bolondot. "Az életnek úta felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzék a pokoltól, mely aláfelé van.(Péld 15,24)" Ha nem lenne egyensúly fölborulna az egész, ráadásul így könnyen kézben tartható, mert az ellentétes erők semlegesítik egymást. A Mennyet és a Poklot egyedül az Úr tartja fönn és kormányozza, mindenkire kiáradó kegyelme és szeretete miatt.
Természetesen Isten semmit nem törölt el. Jézus törölte el a parancsolatokból a farizeusok szerint következő, értelmetlen magyarázatokat, de nem a parancsolatot!
Pál azonban tovább ment, és amíg Jézus a felebaráti szeretetre hívta fel a figyelmet, addig Ő már egész új tanrendszert állított fel:
Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában.
"A pontosított fordítás még érthetőbbé teszi ezt a részt: "eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló adós levelet"
A parancsolatok idejében még nem léteztek a zsidóknál adóslevelek, tehát az nem is szólhatótt erről. Ez már Pál teológiájának következménye.
Mint ahogy a farizeusok is egy idő után, már a Tóra magyarázatainak magyarázatát készítették el.
"Az ember a bűn fogja. Ahhoz, hogy megszabaduljon az ember, Istennek árat kellet fizetnie, azaz Isten fizeti ki azt, amit az ember magától nem tudott. Ám a helyzet speciális, hiszen Isten az embernek fizet"
Ez már annyira speciális, hogy nyugodtan mondhatjuk: farizeusi gondolkodás.
"az Isten szeretetét meglátó ember nem utasítja el többé Isten üdvözítő (bűntől megszabadító) segítségét."
Az Isten szeretetét meglátó emberek korábban sem utasították el, így ezért ez a magyarázat sántit.
"Tehát az idézett igerész értelme az, hogy Isten "megelevenít" bennünket a lelki halálból oly módon, hogy lefizeti értünk a váltságuk díját Jézus kereszthalála által. "
Azaz eltette az útból" azt az akadályt, amit az ember maga és Isten közzé emelt,"
Ez a magyarázat felteszi azt a kérdést, mind ez miért nem történt meg sokkal előbb? Valójában Jézus mint a Szentháromság tagja, ilyen váltsággal nem élhetett, hiszen a bűnt az ember szerezte, ezért annak is kell eltörölnie életével és imáival.
Jézus Krisztus halála, az ember újabb kudarca volt, amikor is a bűnös ember helyett, az ártatlant itélte halálra.
Olyan nincs, hogy valaki megtartja a Tízparancsolatot, és nem keresi Istent!!!
Emlékeztetőül:
- Én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
-Ne legyen más istened rajtam kívül!
-Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak.
-Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedizig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerizig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.
-Ne mond ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!
-Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd minden mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak a nyugalom napja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod,, se a kapudon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg meg az Úr az eget, a földet, a tengert, és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért áldotta meg az Úr a nyugalom napját
-Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!
-Ne ölj!
-Ne paráználkodj!
-Ne lopj!
-Ne tanúskodj hamisan feléebarátod ellen!
-Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami felebarátodé!
Ez az Úr parancsa, és 2Mózes 20,1-17-ig található.
nos, ez igen érdekes, és más megvilágításba helyezi a dolgokat...
ennek tudatában, az a gyanúm, hogy a Paradicsomban nem sokan vannak
ellenben a pokol tele van normál emberi értékrend szerint jó emberekkel, akik becsületesen, tissztességben élték le az életüket - még a 10 parancsolatot is megtartva - de nem keresték az Isten -> a Földön élő "jó" emberek 85%-a sztem ilyen...
és ők akkor mind-mind a YGehenna tüzére jutottak, az alapján amit te mondasz
...és egy gondolat:
"Bármit akartál adni nekem a földön, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál
adni a mennyben, osszad szét barátaim között, én megelégszem veled magaddal."
-szufi szöveg-
A Biblia nem támasztja alá Jézus indiai neveltetését. Sőt, Jézus nem önmegváltást tanít, hanem pont rávilágít arra, hogy az ember képtelen önmagát megszabadítani pusztulást hozó önző természetétől. (Kiutat pedig az Isten felkínált segítségének elfogadásával mutat.)
Szerintem a Jézus indiai éveiről szóló elmélet emberi kitaláció. Az pedig, hogy Jézus tanításán tükröződik a szeretet törvénye, nem Indiára mutat, hanem az Atya Istenre, akitől minden jó, ill. nem pusztító dolog származik, így az indiaiak szeretetre való hajlandósága is.
Fontos tudni a tisztánlátáshoz, hogy Isten nem ítél senkit. Tehát nem vet senkit Pokolra. Mégis van Menny, és van Pokol mindkettő számtalan országgal. Azért van így, hogy mindenki a szive szerint választhasson. Azért mondtam, hogy szive szerint, mert a szív, a jó, a szeretet, az akarat egy dolgot jelentenek. Hogy egyértelműbb legyen: Amit az ember "szívéből" szeret azt jónak tartja, és azt akarja. Vagy megfordítva: Amit az ember akar azt jónak tartja, és azt szereti. Tehát azt is mondhatjuk, hogy egy ember egyenlő az akaratával. Minden másnak ellenáll. Hiába jobb, és igazabb valami annál amit szeret, nem akarja. Mindenki maga alakítja ki a maga elméjét szabad akaratából. Igy a mennybe is azok mennek akik akarnak oda menni. Aki itt a földön nem keresték Istent, mert nem akarták miért akarnák odaát? A szeretet, vagy akarat irányultsága nem változik meg a halál után sem. Az lenne a büntetés, ha nem oda mehetne ahova akar. A mennyben Istent szeretik, mint egy családtagot, tehát akarják a jelenlétét. Más a helyzet azzal aki beteg elméjű, vagy Hani Istók, vagy gyermekkorában, mielőtt kialakulhatott volna a személyisége meghalt. Minden ember hall Istenről így, vagy úgy, és a szívében dönti el, hogy viszonyuljon hozzá. Ennek megfelelően alakul a belső élete, ami előbb, vagy utóbb, itt, vagy odaát felszínre tör.
Lehetséges, hogy ez a sok-sok beszéd és vita haszontalan. Az imádság nem az. Imádkozzatok és tegyétek a dolgotokat, a többi időpocsékolás! Egy nem bibliai idézet: "Nincsenek válaszok csak választások!"
„A Biblia amellett, hogy leírja, hogy mi az, ami árthat neked és környezetednek, elmondja azt is, hogy az embernek mindent szabad, de nem minden használ. Hol itt a tiltás? Mit venne el tőled a Biblia, ha útmutatása szerint élnél? Elvenne egyáltalán valamit?”
Amiket írtam, nem a Bibliára vonatkoznak. Olvasmányaimban, tévében látottak alapján különböző vallásoknál találkoztam a felsoroltakkal, nem a kereszténységnél. Amennyire a kereszténységet ismerem, benne nem találok olyasmit, ami elvesz az embertől olyasvalamit, ami örömöt adhatna, amivel senkinek sem árt.
Más:
Van a tévében egy PAX nevű csatorna, vallási műsorokat ad. Néha belenézek, mostanság a keleti tanításokról is megy egy beszélgetés-sorozat.
A keleti tanítások és Jézus tanításai hasonlítanak (pl. egotlanság, szeretet). Egyszer beszélgettetek ebben a topikban arról, hol vannak Jézus ’hiányzó’ évei (12 éves korától, melyről nem tesz említést a Biblia). Ezen a PAX csatornán hallottam, hogy Jézus ezekben az években egyes vélemények szerint Indiában élt, s ez tükröződik is a tanításain.