Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban – írta a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.
Van valami híred arról, hogy az OTKA-t is be akarja söpörni maga alá Pálinkás az újonnan felállított Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalba...?
Az árnyékszékek összeállítása 3 napot vesz igénybe. A bevont ács-asztalos szakember irányításával, a kiválasztott családok összeállítják árnyékszéküket. A kiválasztás alapfeltétele, hogy az árnyékszék gödre erre az időre elkészüljön. Az árnyékszékek OSB lapokból állnak, zsindely tetőborítással. Az árnyékszékek a családoknál beton járólapokra kerülnek, így statikailag stabilak lesznek. Az összeállítás során cél a műszaki alapkompetenciák (anyagismeret, szerszámhasználat) átadása. A munka mellett a résztvevők és érdeklődők számára közös főzés zajlik, melyet két szociális munkás irányít. A gyermekek számára folyamatos játszóház áll rendelkezésre, így minden korosztály részéről a közös munkához kapcsolódó közösségi rendezvény örömeiből. A folyamatosan készülő árnyékszékek felületkezelése és lefestése szintén közös munka eredménye lesz, amiben a jelen lévő családok nő tagjai is aktív szerepet tudnak vállalni.
Másrészt azt is elismerték, hogy az önerő meghitelezése nélkül a krétaporosok és hasonszőrűek nem tudtak volna résztvenni a pályázatokon, így az Ökotárs működése is okafogyottá vált volna a hitelezési tevékenység nélkül.
Az az állampapír létező államadósság fedezésére van/lesz kibocsátva, tehát a magyar adófizetők teremtik elő a forrást a kamatra - függetlenül attól, hogy kinél van a papír.
Péter három városban nyitott volna trafikot, mindenhová szó szerint ugyanazt a pályázatot adta be. Három teljesen különböző pontszámot kapott. Tovább »
Az alapítvány a közhasznúsági jelentésben igen alaposan minden nagyobb beérkező összegről beszámol, megjelölve annak összegét, felhasználását és eredetét is. Igaz utóbbi kimerül abba, hogy a bevétel forrását besorolják az előre meghatározott négy kategória (központi költségvetés, önkormányzati költségvetés, nemzetközi forrás, más gazdálkodó) valamelyikébe. Ez alapján a szervezet 2012-ben négy fontosabb jogcímen jutott pénzhez: fizetett nekik az államkincstár normatív támogatást, utalt az MLSZ, kaptak adományokat cégektől, és részesültek tao-támogatásban is.
Ez utóbbiból befolyt, és felhasznált közel 2 milliárd forint forrását a beszámoló ezen pontján a más gazdálkodó kategóriába sorolták, ami ugye megfelel a hivatalos kommunikációnak is. Igen ám, de a jelentés korábbi szakaszában a bevétel egy másik felosztását is elvégezték a lelkes könyvelők, és itt már egészen más szerepel. Eszerint ugyanis központi költségvetési támogatásból 2,09 milliárd forint érkezett be 2012-ben az alapítványhoz, ami - láss csodát - lényegében megegyezik a későbbiekben is ilyen (költségvetési forrás) besorolás alatt futó MLSZ támogatás, és a taopénzek összegével.
Ügyes csúsztatás a címban, is... A PSZÁF nem azt közölte , hogy az Ökotárs tevékenysége jogszerű , hanem azt közölte , hogy a tevékenység mikor minősül üzleti tevékenységnek.
A PSZÁF a kérelemre ugyancsak 2004 márciusában kiadott állásfoglalásában a kérelmező alapítvány számára az általa leírt rövid tényállás alapján részletesen, egyértelműen és pontosan összefoglalta, hogy a hitelezési tevékenység a hitelintézeti törvény hatályos előírása alapján mikor minősül – felügyeleti engedélyhez kötött – üzletszerű pénzügyi tevékenységnek.
Hiába tagadta Orbán Viktor minden fórumon, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti stadionja közpénzből épült volna, most egy Mészáros Lőrinc által aláírt hivatalos dokumentum bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Az újabb orbáni hazugságra fényt derítő dokumentum a Puskás Akadémia közhasznúsági jelentése, mely szerint az akadémia már 2012-ben 2,09 milliárd forint támogatást kapott a központi költségvetésből. Ez a szám pontosan megegyezik az MLSZ támogatás és a TAO pénzek összegével.
A 200 milliárd az egy bakfitty, a norvég civil alapból vidáman összejön ugyanennyi 200-250 év alatt. Egyébként abból egyelőre csak a kamatokat lehet ellopni, max évi 5-6 milliárdot.
" Ernst & Young jelentést, az abban foglaltakkal hosszú cikkben foglalkoztunk. A világ vezető könyvvizsgáló cége ugyanis már évekkel ezelőtt lesújtó ítéletet mondott a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek hazai elosztásáról."
Ez nettó fasság. Az E&Y az elosztást nem vizsgálta (végülis nem egy Lézerjankó).