Megy is majd! Illata sajnos nincs, de annál igénytelenebb. És ha nem félsz egy beteg rózsától, a nagyon illatos futó rózsaszinből is vágok.
Az első két kép felirata közben eltünt: 1. Ida K. , 2. ua, ami a 3. :))) És a szine vicces mód sokféle tud lenni.
Egy "vörös örökség" is nyilik közben. Este meg is szagoltam hazaértemben. A Krasznaja Moszkva kutyafüle hozzá képest!
És nemtom, hol a Golden Shower! Egyszerűen vicc... Virága volt, amikor vettem. De a helyen, ahol vártam, egy pirops bimbó nyújtózkodik. Egy másik helyen pedig valami piros boimbó sárga szegéllyel. Erre kéne gombot varrni...
Bizony, sajnos lehet, hogy befülled ebben a csúf esős időben:( Én fájó szívvel 18!! ki nem nyílt virágomat kellett levágnom a Kronenbourgról:(( Szerencsére maradt még rajta bimbó. Sajnálom, hogy a Te virágaid is így jártak.
Úgy érdemes levágni a már elnyílt, vagy sajnos befülledt virágot, hogy a virág felől számolva a második 5 levélkés levél fölött kb. fél centivel vágod.
Ha a virág felől számoljuk, általában van két 3 levélkés levél, majd jönnek az 5 levélkések. Na, az első ilyen után, a következő levél fölött jó vágni.
Képet csak később tudok hozni (kb. 3 nap múlva), mert ma megtörtént a lemetszés, meg a permetezés is végre:))
Elvileg lehet. Elvileg bármi lehet. :) Igen, nagyon kellemes illata van, én édeskésnek mondanám asszem. Hajlok az Evelyn-re, a mérete is kb. stimmel. Ha sikerül összehozni, majd megnézem, -szagolom lepkéét, és összehasonlítom. :) Köszi szépen!
A kép viszonylag nagy, hogy jól látszon a színe. Kívül nagyon halvány rózsaszín, bimbós állapotban is. Aztán belül sötétebb rózsaszín, illetve halvány barack, vagy ilyesmi. :) Én valami angol fajtára tippelnék, de ez a belső barackos-sárgás szín... hát fogalmam sincs, mi lehet.
a Graham Thomas még elég kicsi, tavaly ültettem, szerintem nem futó, inkább bokorrózsa, a barátnőmé csodás, 2-2,5 m magas, tele virággal igaz már 6 éves.
Ne aggódj, ha még kicsi, majd megnő. Nálam is minden kicsi volt, most meg minden ősszel költöztethetek, mert nem férnek egy egymástól a növények.
A rozsak betegsegeirol hol lehet reszletesebben esetleg kepekkel illusztralva olvasni.
Az en rozsaim kozul egy-kettonek a nehany szara elfeketedett es a leveleken is megjelentek feketes foltok.
En a forumbol es nehany mas informaciokbol gombara gyanakodnek, de okozhatja ezt siman a sok eso is? Mostanaban annyi eso esett rajuk, hogy szinte nem is latszottak ki a vizbol.
Kicsit sokára értem vissza a fényképezésből, bocs:(
1. Késmárk Min 2. Noémi Fl -de lehet, hogy nem az 3. még nem tudom, majd kiderítem, de nagyon szép világosbordós floribunda 4. Ráskai Lea Fl -- egész alakos:) 5. Dorottya Min -- egyelőre nagyon szerencsétlenke, de majd helyrebillentem:) 6. Vörösmarty Mihály emléke Fl
Irigylem a Graham Thomasodat (Futó?)! És biztosan a kertedet is, vagyis a dzsungelt. Teasing Georgia nálam még csak ilyen kicsi - vagy ilyen nagy, tekintve, hogy tavasszal ültettem: