Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
Az ELO neves zenekar, a Roll over Beethoven híres sláger. Én mondjuk tényleg nem szeretem, mert Beethoven csak díszlet/mézesmadzag benne (nekem), mégcsak nem is igazán jól eltalált formában. Hozzátartozik nem könnyű rockosítani a Beethovent, úgy en block. Kb. olyan, szerintem, mint gyémánttal gyurmázni. Ha valakinek erős a keze, max... elmorzsolgatni tudja. :o)
Viszont továbbmenve a hivatkozási/ajánlási láncon, az alábbi már nekem is bejön: http://www.youtube.com/watch?v=sYCxXMs4geE&feature=related
Életben nem hallottam erről a társaságról, de nem rossz... :o)
> a szerző meghatározza a létszámot amkor 'zenét szerez'?
Kamaraműveknél igen, zenekari műveknél nem. A vonóskar létszámával (majdnem) mindig lehet játszani.
A concerto pedig speciális eset. Itt vannak "concertino" és "ripieno" szólamok. A concertino szólamokat mindig egy-egy ember játssza, a ripienokat rendszerint több, de amikor egy darab szólóhangszer koncsertál és az valami halxavú, akkor lehet, hogy az egész zenekar egyetlen vonósnégyes-ötössé zanzásodik. Pl. csembalóversenynél van esély ilyenre.
Nem tudom, mennyire közismert, hogy George Gershwin "Rhapsody in blue" című, zongorára és zenekarra írt művét két zongorára írta, de eleve azzal a szándékkal, hogy az egyik zongora lesz majd a zenekar. És aztán Ferdinand Grofé hangszerelte szét "Big Band"-re, tehát nem is szimfonikus zenekarra. Aztán amikor az F dúr zongoraversenyt kellett megírni, addigra már belejött a hangszerelésbe.
> ... egy zeneszerző, hogy képes kiadni a kezéből a hangszerelést
Vannak, akik zenekari komponálásban járatlanok (van ám benne sok buktató), de valami okból mégis olyan végtermékre van megrendelés, aminek majd zenekarral kell mexólalni. Ilyenkor megosztják a munkát. Az egyik kitalálja a lényeget, esetleg zongorakísérettel, a másik pedig végleges formába önti. Aki szimfóniát komponál, az valószínűleg eleve zenekari hangzásban gondolkodik, de egy kíséretes kórusműnél vagy egy operánál gyakorta kiadják a hangszerelést. Lehet hogy csak azért, mert sok a munka és szorít az idő.
> Próbákon is, egy szólista könnyebben finanszírozott egy átiratot játszó zongorista korrepetitort, mint egy komplett zenekart.
Az operák, oratóriumok kiadásakor szinte mindig, kivétel nélkül megjelentetnek partitúrát és zongorakivonatot. A partitúrát szinte csak a karmester használja, az összes énekes és még a karigazgató is zongorakivonatból dolgozik.
> Egy vándoranekdota szerint, én Richard Strauss-szal ismerem, ő úgy komponált, hogy fölülről lefelé, csak akkor ment a következő taktusra, ha már befejezte teljesen az elözőt. :o))) Ez szerintem extrém eset, ha így is volt....
Lehet hogy úgy írta le, de nem úgy komponált. A zeneműveket nem papíron komponálják, hanem fejben. Az olyan ember alkalmas zeneszerzőpalántának, aki képes elképzelni azt a hangzást, amit meg akar valósítani. Ezt a képességet aztán a zeneszerzés gyakorlati alkalmazása során tovább lehet fejleszteni. A kottapapírt csak akkor veszik elő, amikor már van mit leírni. Természetesen sokat segít a munkában a hangszer, a papír, a ceruza, a radír és a papírdaráló, sőt újabban a kottaíró programok, de előbb fejben kell kitalálni, hogy mit akarunk.
> mert akkor nem lett volna szükség pl.Liszt zongoraátirataira(?)
Azokra nem volt szükség és azok nem is átiratok. Beindult a vezérhangya a mester fejében, és újrafogalmazta a gondolatot zongorán. A zongora átiratokat kisebb zsenialitású de szakmailag jól képzett zenészek szokták elkövetni egyszerű gyakorlati okokból, mert azokra viszont szükség van, hogy legyen zongorista által játszható zenekarhelyettesítő szólam.
> És ez akkor azt jelenti, hogy minden interpretáció új hangszerelést kap, azaz a meglévő zenekar struktúrájára építik fel (alakítják át) a művet?
Általában nem. A "szokásos" zenekarok rengeteg "szokásos hangszerelésű" darabot találnak a zeneirodalomban, amelyeket gond nélkül el tudnak játszani az eredeti szólambeosztással, és többnyire ezt teszik. De megesik, hogy egy karmesternek eszébe jut olyan darabot is műsorra tűzni, amit nem olyan zenekarra, vagy egyáltalán nem zenekarra találtak ki. Ilyenkor áthangszereli, és ha ügyesen csinálja, akkor lehet, hogy jobban fog szólni mint az eredeti (ha nem bízna ebben, akkor nem csinálná meg). Ha egy népszerű mű szólal meg újszerű hangzással, az gyakran hatalmas siker, gyakran pedig óriási bukás.
A "kevésbé szokásos" zenekarok gyakrabban játszanak áthangszerelt műveket. A fúvószenekarok repertoárja nagyobbrészt áthangszerelt művekből áll, noha van sok eredeti fúvószenekari mű is. Némelyik hangszerelés annyira jól sikerül, hogy eladják sok példányban, és sok zenekar műsorra tűzi.
Amatőr együtteseknél gyakori a kényszer-hangszerelés. Ez nem feltétlenül jelent rosszat, egy mű legbelső lényegét meg lehet őrizni lecsupaszítva is, nagyon érdekes lehet, amikor egy nagyzenekari művet birtokba vesz mondjuk egy 4 vagy 6 fős énekegyüttes.
Ha egy szimfonikus zenekarban van két fuvolás, akkor az azért van, mert a szerző két fuvolaszólamot írt, és ahhoz kell két ember. Ha figyeled őket, észre is veheted, hogy nem ugyanazt játsszák. Azért mondjuk, hogy két szólam. Ha ugyanazt játsszák, akkor az egy szólam. Nagyon ritkán a szimfonikus zenekarokban is vannak többszemélyes fúvós-szólamok, főleg a 100 fő feletti túlnőtt zenekarokban (meg némely Wagner opera kísérőzenekarában), az viszont gyakori eset, hogy egy mű kisebb részleteiben több fúvós uniszónót játszik, vagyis ugyanaz van az ő szólamába leírva, mint a másikéba. Fúvószenekarokban viszont a többszemélyes fúvós-szólamok ugyanolyan természetesek, mint a szimfonikusoknál a vonóskar. A vonósok létszámával könnyebb variálni, mivel az egész vonóskar többnyire összesen négy szólamot játszik: elsőhegedű (prím), másodhegedű (szekund), brácsa, basszus. Ez utóbbit a csellók és a bőgők játsszák, a bőgők egy oktávval mélyebben. A magas tartományban tehát egyféle hangszer játszik két szólamot, míg a basszusban kétféle hangszer játszik egy szólamot. Van, amikor a vonós szólamok is tovább oszlanak. Ezt úgy hívják, hogy "divisi".
>>>Ha optimális hangzás a cél, akkor a kottából adódó (a szerző által meghatározott) fúvóslétszámhoz hozzá kell igazítani a vonóslétszámot.
Azt hiszem, hogy ez volt az eredeti gondolatom/kérdésem, hogy ezek szerint a szerző meghatározza a létszámot amkor 'zenét szerez'? És akkor már kapcsolódhat a következő kérdésem, amit már szintén írtam talán, hogy a szerző hogyan írja/találja ki a 'mű egészét'? hogyan írja a zenét, az egész kottát, minden hangszererre minden szólamot hogyan talál ki?...(bocsi, de még megfogalmazni is bonyolultnak érzem most a kérdésemet)
És ezek szerint minden szerző, esetleg még uaz a szerző is más-más művénél (és most csak beszéljünk csak a szimfóniákról pl.) más-más létszámot köt ki? Akkor egy zenekar úgy tudja összeválogatni a repertoárját, hogy kikeresi az azonos létszámra íródott műveket, és azt tanulja be?
Huh, jaj, de nem tudom ezt elképzelni....(azért e sok sületlen kérdés...)
:)))
És, ha mindezt korábban írod, megfigyelhettem volna a Mahler-művet, mert a napokban a dta a Mezzo tv.
> egy szimfónikus zenekarnál az hogy működik, hogy milyen létszámmal zenélnek?
Hát az attól függ. Amatőrők pl. szeretnek teljes létszámmal kiállni, és úgy összeválogatni a koncertműsort, hogy a fúvósok és ütősök közül is lehetőleg mindenki szóhoz jusson, ha már egyszer hál'Istennek vannak. Nagyobb zenekarok viszont csinálhatnak "különítményeket", amikor olyan a műsor, hogy nem igényli a nagy létszámot. Ha optimális hangzás a cél, akkor a kottából adódó (a szerző által meghatározott) fúvóslétszámhoz hozzá kell igazítani a vonóslétszámot. Néha gazdasági szempontok is beleszólhatnak a létszámkérdésbe, vagy olyan körülmény, hogy a zenekar egy része szabadságon van. Szükség esetén kölcsönzenészeket, külsősöket is hívhatnak. Vannak különösen nagy apparátust igénylő művek, talán Mahler 8. szimfóniája az egyik csúcs.
Sőt az eredeti is rossz választás, mert az a szép gitárszóló a végén kell,hogy legyen. Ez jobb, és a szöveg is olvasható: http://www.youtube.com/watch?v=Mp29N1OZakc (nem tudom, hogy a szöveg miről szól)
Felteszem kedven Metallica dalom változatait. (ugyanis én ezt is szeretem)
Ha jól sikerül a beszúrás, akkor az első az eredeti, sajnos a klipet nem találtam, de a zene az elsőként megírt. Ez a felvétel az ún. 'unplugged' változat nagyzenekarral.
Tegnap hozzájutottam a 107-es hozzászólásomban méltatott koncert remek felvételéhez. Nagyon pályáztam rá, mert Delibes Missa Breve-je nem tünt elérhetőnek számomra, pedig imádtam a koncerten. Főleg a "harangozós" záró Agnus Deijét.
Most így sokadszorra újrahallgatva erősen érzek rajta taizei feelinget, ami lehet, hogy francia dallamszövési sajátosság lehet? Nem tudom...
Ez megjelent az Abigél-füzetkében is kinyomtatva, ha nem olvastam volna korábban már, amikor még cvsak terveztem elmenni az előadásra. :o) De azért köszi!
Fejcsóválásomat fenntartom. Ráadásul az Abigél-musicalnél a szerző közel nem végzett olyan szintű munkát, mint a régi mesterek, így ez a lepasszolás külön csúnyán veszik ki magát nálam.
"A harmadik ami eszembejut, példáui az Abigél musicalnél, hogy egy zeneszerző, hogy képes kiadni a kezéből a hangszerelést. Nem tudja és/vagy nem akarja csinálni?"
Régi mesterek kiadták a tanítványaiknak. Ez volt a gyakorlat.
Pejtsik Peti barátodról ezt írja az Operettszínház honlapja.
A zongoraátirat dolgot én fordítottan értettem: ha a zeneszerző mondjuk zongorán találja ki a zenét, akkor onnan írja át zenekarra, és nincs szükség "visszaírásra" :)
(mindezt női logikával megoldva:D ).
Mondjuk eddig a hangszerelés témán nem gondolkodtam el soha - pontosabban nem is tudtam, hogy van külön ilyen dolog, amit más készíthet el - de valóban érdekes kérdés, és jó nagy munka lehet.
Talán épp azért nem eléggé elismert laikus körben, mert nem is tudják, hogy mi az...szerintem valahol nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a művészetek bemutatására a hallgató/néző művészetszerető laikusok irányában, hogy jobban megismerjék a művészi tevékanységeket, és akkor változna a vélemény sokmindenről.
Talán ebből a szempontból tetszik a MűPa kezdeményezése (bár még ilyenen nem vettemrészt), hogy vannak előadások előtt ún. "Műhelybeszélgetések".
(Dvorák-maraton előttire majd szeretnék elmenni végre) Bár konkrétan nem tudom, miről szl egy ilyen előadás, de jó kezdeményezésnek tűnik.
Jó kérdés, én abszolút vaktában tapogatózom az ügyben.... :o)
Egy vándoranekdota szerint, én Richard Strauss-szal ismerem, ő úgy komponált, hogy fölülről lefelé, csak akkor ment a következő taktusra, ha már befejezte teljesen az elözőt. :o))) Ez szerintem extrém eset, ha így is volt....
A másik dolog, hogy a hangszerelés is jogdíjas, elismert alkotói/művész tevékenység, ha jól tévedek. Más kérdés, hogy ezt itthon hogyan ítélik meg.
A harmadik ami eszembejut, példáui az Abigél musicalnél, hogy egy zeneszerző, hogy képes kiadni a kezéből a hangszerelést. Nem tudja és/vagy nem akarja csinálni? Fel nem foghatom.
A negyedik, az személyesélmény: Pejtsik Peti nagyon világosan kettéválasztja a zeneszerzést és hangszerelést magában, most attól függetlenül, hogy hangszereléskor el-elsütöget olyan ötleteket, ami alapértelmezésben a zeneszerző kompetenciája amúgy. és lehet, hogy ezért is szeretik és ismerik el őt, például olyan nagyon.
A zongoraátirat az teljesen más ügy szerintem.
Egyrészt XIX-században a polgári házakba szimfónikus zenekar túlzás lett volna, meg akkoriban sokkal inkább zongoráztak maguknak az emberek és nem volt lemez/hangrögzítés sem, következésképp így ismerkedhettek a művekkel.
Próbákon is, egy szólista könnyebben finanszírozott egy átiratot játszó zongorista korrepetitort, mint egy komplett zenekart.
