Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Attól függetlenül, hogy én is túlzottnak érzem Lea irtózását a gyerekektől (ami viszont valószínűleg nem ok nélkül alakult így), miért kell rögtön devianciát emlegetni? Ez kb. olyan, mint mikor hörögnek az ismerősök, hogy miért nem akarjuk megkereszteltetni a gyerekünket. Ez a meggyőződésünk, ránk tartozik, kész. Fintorogni lehet, de akkor ne lepődjenek meg, ha visszafintorgok.
Az meg nagyon rendes tőled, hogy a gyerekekre való tekintettel nem kérnéd vissza a kölcsönadott összeget, de biztos vagy benne, hogy korrekt eljárás kérni majd nem visszafizetni? Szvsz az, hogy te balek vagy, az nem mentesíti a másikat attól, hogy tartsa magát az adott szavához. _Nekem_ ahhoz nem lenne pofám, hogy tarháljak valakitől, aztán egy képzelt piedesztálon ugrálva, az eltérő jövedelmi viszonyainkra hivatkozva ne adjam vissza.
Én már azt mondom, az is "normálisabb", vagy tán "tisztességesebb" lenne, ha az önként vállalt szingli életmód, hedonizmus, felfokozott szabadságvágy, karrierizmus, homoszexualitás, promiszkuitás, akármi lenne az "indok"!
No lám, még az indok szót is idézőjelbe tetted... az is nagyon jellemző, hogy indokként kizárólag szélsőséges példákat hozol. Miért nem tudod elfogadni, hogy valakit más vágyak vezérelnek, mint téged? Csak az a jó, ahogy te élsz?
Különben miért kellene rangsort felállítani az indokok között elfogadhatóság szempontjából? Nem tökmindegy neked, hogy Kiss Mariska miért nem szeretne gyereket?
Ez olyasmi, mint az, hogy szereted-e a spenótot. Van, aki szereti, van, aki nem. Van, aki szeretne gyereket, van, aki nem. Ezt nem rosszindulatból teszi, még csak nem is azért, hogy a gyerekesek orra alá borsot törjön, sőt, továbbmegyek: egyáltalán nem szándékos. Lehet, hogy evolúciós zsákutca, mert hiányzik belőle az a vágy, hogy a génjeit továbbörökítse, de erről aztán végképp nem tehet.
El nem tudom képzelni, miért elfogadhatóbb indok számodra a hedonizmus, mint az, hogy valakiből egyszerűen csak hiányzik a vágy, akaratán kívül.
Amúgy sem kell izgulnod: ezek a deviáns, máglyára való véglények alkotják a kisebbséget, és nem törnek világuralomra.
Ez már-már egyfajta mentális és társadalmi beilleszkedési zavar, ugyanolyan deviáció, mint a pedofília csak a ló másik oldalán.
Na-na! A gyermek utáni vágy hiánya nem árt senkinek, a pedofília viszont igen, nagyon is. Nem szerencsés egy kalap alá venni a kettőt.
Mellesleg én "méltányosságból" nem kértem volna vissza az összeget a kisgyermekes barátnőmtől, igen, a gyerekek miatt nem lett volna hozzá pofám!
Az ember tesz egy szívességet, azzal, hogy kölcsönad, és még ő a bunkó, amikor vissza merészeli kérni a pénzt? Na ne már!
Miért e bősz kirohanás a gyermeket nem akarók ellen? Nem ők azok, akik iszonyodnak, hanem te.
Úgy érzékelem, hogy akik ide beírogatnak, hogy abszolút nem akarnak gyereket, azoknál nem pusztán arról van szó, hogy nem szeretnének kölyköket és slussz, hanem inkább attól harsognak hsz-aik, hogy iszonyodnak a gyerekektől! (Németh László: Iszony című műve nagyon idevág, bár ott nem elsősorban a gyerekétől iszonyodott a főhős...)
Szerintem ez óriási különbség!
Én már azt mondom, az is "normálisabb", vagy tán "tisztességesebb" lenne, ha az önként vállalt szingli életmód, hedonizmus, felfokozott szabadságvágy, karrierizmus, homoszexualitás, promiszkuitás, akármi lenne az "indok"!
Ez már-már egyfajta mentális és társadalmi beilleszkedési zavar, ugyanolyan deviáció, mint a pedofília csak a ló másik oldalán.
Mert felteszem újra a kérdéseket:
- hogy lehet az, hogy még az abszolút a mának élő, szélsőségesen a szabadságot kereső, "nomád" életmódot folytató, kommunákban élő hippik életébe is belefértek a gyerekek?! (ld. Szelíd motorosok, Hair, Tillsammans c. filmek...)
Még a fenegyerek rockzenészeknek, roadoknak (legtöbbször férfiaknak) is "kellett" a család, még ha időről időre otthagyták asszonyaikat és pulyáikat, akkor is!
És még a nyolcvanas években szexuális szabadosságot hirdető Madonna is szült 2 gyereket és énekesnői karrierje mellett is amennyit tud, igyekszik velük törődni?
- hogy lehet az, hogy sokkal nagyobb szegénységben, háború idején, ezerszer rosszabb lakáskörülmények között és gépesítettség híján megterhelő, valóban robotolást jelentő házimunka mellett is szívesen vállaltak gyermekeket a nők? És a férfiak is büszkék voltak a családfenntartó szerepre?
- hogy lehet az, hogy még a prostituáltak közül is sokan igyekeznek élettársi kapcsolatot vagy házasságot létesíteni, és azon belül gyermeket is nevelni?! Pedig azt gondolná az ember, hogy a "lányok" életmódjával aztán végképp összeegyeztethetetlen a család...
Az évszázadok során a "kuncsaftoktól" megesett prostituáltak sem dobták el maguktól a gyermekeiket, felnőttek ott velük, a bordélyházban.
Barátok elvesztése, kölcsönpénz: a kölcsönkéregetés/-adogatás megronthatja a barátságot. Aki rászokik a tarhálásra, az előbb-utóbb eljut oda, hogy nem adja meg, visszaél a barátja bizalmával. Ám ez nem a családi állapottól függ! (Engem egyedülálló, gyermektelen barátnőm vert át és ő luxusdolgokra szórta el az elkunyerált összegeket.)
Azt sem szabad elfelejteni, hogy mindez a kölcsönadótól is függ: annyit adj csak kölcsön, amibe nem halsz bele (sem anyagilag, sem emberileg) ha nem adják meg! Fel kell arra készülni (mert ez a gyakoribb), hogy nem kapod vissza!
Mellesleg én "méltányosságból" nem kértem volna vissza az összeget a kisgyermekes barátnőmtől, igen, a gyerekek miatt nem lett volna hozzá pofám!
ez olyan hülye álláspont, hogy "nekem is meglegyen az, ami a szomszédnak...". Én is 30-as, sőt, 33-as vagyok, mégsincs gyerekem, DE még lakásom, kocsim se! Egy albérlet egyik szobáját bérlem, a másik szobában egy másik 30-as lány lakik, de neki legalább pasija van. Igaz, kb. 9 évvel fiatalabb nála, de legalább van neki. Nekem még az sincs...
Ha legalább vagy ez, vagy az lenne (kicsi vagy kocsi. :-)
Na, ÉN tényleg érzem, hogy elmentek mellettem az évek...
Sokat gondolkodtam az írásaidon, és csatlakozom az előttem szólókhoz, főleg rejához.
Elöljáróban: nincs gyerekem, bár benne vagyok a korban, és jó a párkapcsolatom is. Szeretnék szülni, de a magam érzései szerint, a magam idejében. Leszögezem, nem akarlak rábeszélni a gyerekszülésre. Viszont úgy látom, segítene neked, ha egy kicsit toleránsabban tudnál viszonyulni a gyerekekhez és szüleikhez. Nehéz, tudom. De nyernél vele, és nem a társadalmi helyeslésre gondolok, hanem a személyes kapcsolataid alakulására.
Azt írod, hogy semelyik gyereket nem szereted, kivétel nélkül mind bosszant v. untat. Ezt nagyon nehezen tudom elfogadni: a rosszcsontok mellett igenis vannak kedves és értelmes gyerekek - csak nehéz őket észrevenni. (Ez egyébként tipikus: már felnőtt voltam, amikor egy hisztis gyerek láttán anyám, a felismeréstől megrendülten közölte: Te sose csináltál ilyet ...!) Pedig a gyereklétnek is vannak értékei - szereted, érted a művészeteket, találkozhattál többször is azzal, milyen nagy becsben tartják az alkotók a "gyermeki látásmódot", "frissességet", pl. a modern festészet mennyit merített a gyerekrajzok világából.
A kicsik a látókörödből kiesnek, a hangjukat nem hallod meg, és negatív előítéletekkel közelítesz hozzájuk, ha, egyáltalán. Megérzik a viszolygásodat, hiába próbálod illendően palástolni. És ugyanazzal viszonozzák. Az anyukák hasonlóképpen. Ahhoz, hogy a pólyacsomagból Ember váljon, nem elég a puszta elhatározás - megváltozik a nő (a hormonok segítenek), átalakul a feladathoz. És az a kis vakarcs lesz a legfontosabb akkor. Aztán ha megérkezel vendégségbe, és úgy tekintesz a gyerekre, mint valami különösen undorító csótányra - akkor bizony, előtör belőle az anyatigris. Hiába kedveled, és viszel akármilyen klassz ajándékot, nem fogja kívánni a látásodat. (Még az is lehet, h. ezt nem fogalmazza meg tudatosan, és maga sem érti, mitől lettél neki ellenszenves egyszeriben.)
Az "önfeláldozó mártírokat" én is nagyon utálom, pl. anyámat is gyakran kell helyreigazgatni emiatt. DE: gyereket felnevelni, a szó valódi értelmében, igenis nagyon felelősségteljes, és embert próbáló feladat, némi toleranciát, tiszteletet, - és adott esetben, segítséget is, megérdemelnek az anyák. (Mondjuk, a kölcsönpénzt meg kéne adniuk - én egyébként egy rokony apukával kerültem ilyen helyzetbe :-(((
Nem azért furcsák veled a barátnőid, mert nem szülsz - én csupa anyuka között dolgozom, semmi bajunk egymással. Azért furcsák, mert totálisan elutasítasz valamit, ami az ő életükben nagyon fontos. Ekkora nézeteltérés simán tönkrevág bármilyen jó barátságot.
Sajnálom, hogy egy ilyen értelmes nőnek így alakult az élete, és tartok tőle, hogy a barátnőid elvesztése csak a kezdet, ettől sokkal súlyosabb következmények is lehetnek.
Ha az én anyám ilyen szöveggel jött volna vagy jönne valaha, hogy "feláldoztam érted az életemet", akkor csak annyit tudnék mondani rá, hogy "én nem kértem ezt". (szerencsére szó sincs ilyesmiről) az ilyen ember szerintem teljesen hülye és szörnyen buta is. Vagy ki tudja, elvégre valakik szeretik, ha verik és megalázzák őket, szeretnek szenvedni...lehet,hogy nekik az a "feláldozás" örömet okoz? Egészségükre...
én csak azt mondom, hogy a kettő között nincs összefüggés...mármint az anyaság, meg a nem-anyák, illetve anyává válni nem akarók elitélése között :))
Aközött viszont van, hogy ha valakinek nagyon jó valami, akkor feltehetően nehezen érzi át, hogy másnak, aki sosem próbálta, miért nem az. De ez sem csak gyerekre igaz...
Igen, de azért ez kicsit más eset, mintha szinte szégyellnem kellene magam azért, hogy nincs gyerekem. Soha nem neheztelt rám még senki, mert nekem nincs, neki meg van, nem küldött fröcsögő bezzeg-én-nem-vagyok-olyan-egoista-mint-egyesek e-maileket, és nem szakadt meg miatta barátság.
A kulcsmondat: "feláldozza magát és egész életét a gyerekeiért". Először is, miért kellene az egész életét feláldoznia? Tipikus mártírszöveg, amely mögött szinte mindig irigység áll. Az erkölcsi szempontú helytelenítés mögött is.
Másodszor, miért kell ebből kiindulva értékítéletet gyártani?
A beszédtémánk egyébént nem sokat változott, mivel addig sem a ki-kivel-dugott-ra és a milyen-színű-szemfestéket-vettem-legutóbb-ra korlátozódott.
Tenyleg ez az elet??? Elmegy mellette egy csomo ev,amit kizarolag munkaval tolt,semmi kedvteles,semmi kikapcsolodas,semmi szoarkozas.Viszont lesz lakasa,kocsija,mittudomenmije.
Nem tudom, milyen anyagi helyzetben van az ismerősöd, mert ettől függ nagyrészt, hogy mennyire jellemző, amit most írok. Gürizni csak azért, hogy lepipáljuk a szomszédot vagy valamelyik rokont, egyértelmű marhaság. Viszont vannak olyan pályakezdő fiatalok, akik tényleg nem tehetnek mást. Már írtam többször is a másik topikban, hogy nulláról az egyre lényegesen nehezebb eljutni, mint egyről a kettőre. Ha a szülők nem tudnak segíteni, akkor havi 100.000Ft-os megtakarítás mellett 8 év alatt jön össze egy 10 milliós panelra való. Miért csodálkoznak az emberek, hogy sokan 30-35 évesen alapítanak családot? (Nyilván van, akinek pénze az van, de kedve nincs. Most nem róluk beszélek.)
Nemrég mondta valaki, hogy "a fiatalok rögtön kacsalábon forgó palotát akarnak". Ja, hogyne, másfél szobás panel, mint kacsalábon forgó kastély. Most néztem itt Szegeden az ingatlanárakat, hát van 6 millióért 25m2-es garzon, de olyan, hogy ráadásul amerikai konyhás (mármint ezzel a gúnynévvel illetik). Nulláról indulva mondjuk egy ilyet pár év alatt össze lehet kaparni, na de szüljön oda a halál.
Ha apuci nem tolja a feneked alá, akkor tényleg csak két választásod van: vagy szülsz albérletbe, amiből még nehezebb kikeveredni, mert egy rakás pénz elmegy rá, ahelyett, hogy gyűjtenéd, vagy pedig éjjel-nappal gürcölsz, és majd esetleg 30 fölött megengeded magadnak azt a luxust, hogy családot alapíts.
És igen, így az ember mellett elrohan az élet. Dehát ez van.
Na, jól eltértem a felvetett témától, vagyis az értelmetlen flancolástól. Mindenesetre én ilyen sznobból ismerek kevesebbet.
de eltavolodtatok egymastol ti is,gondolom.Nekem van olyan gyerektelen baratnom,akivel,ha egyutt vagyunk,kenyesen ugyelek arra,hogy a gyerekeimet csak szormenten emlitsem,hiszen azert hozzatartoznak a mindennapjaimhoz,de ne telepedjen rank ez a tema.
Szamonkeres fele,hogy miert nincs mar neki is,soha nincs,hiszen ismerem a maganeletet nagyvonalakban,ezert meg is ertem.
Egy ismerosommel beszelgettem a minap.Harmincas lany,egyelore parkapcsolatban,gyerek nelkul.Elkeseritett,amit mondott.
Azt mondta,hogy azert nincs meg gyereke,mert annyira hajt,hogy meglegyen neki is,ami a szomszednak,az unokahugnak,a kollegainak,hogy egy gyerek mellett nem tudna este 9-ig dolgozni hajnaltol+ hetvegen.
Tenyleg ez az elet??? Elmegy mellette egy csomo ev,amit kizarolag munkaval tolt,semmi kedvteles,semmi kikapcsolodas,semmi szoarkozas.Viszont lesz lakasa,kocsija,mittudomenmije.
Nem a gyerek volt a tema,az csak erintolegesen.
Nem az keserit el,hogy nem akar gyereket,hiszen ez szive joga,hanem hogy mennyire beszippantotta ez a fene nagy fogyasztoi tarsadalom,amikor csak megfelelni akar es sajat maga szinte nem is szamit,csak az,hogy anyagilag megmutatjassa,hol tart.
Szerintem amiről Lea írt, az az irigység tipikus esete.
Én sem járok túl gyakran össze a kisgyerekes barátnőkkel (eltekintve attól, hogy egy másik városban tanulok, nyilván más az időbeosztásunk, változott az érdeklődési körünk stb.), de azért nem köpködünk és nem minősítgetünk.
irigykedni a masikra teljes marhasag.Ha eldontom,hogy gyerekem lesz,akkor tudtaban kell lennem annak,hogy valoszinuleg anyagilag nem fogom tudni azt elerni,amit a gyerektelen baratnok.
Egesz egyszeruen ezek a barasagok nem biztos,hogy irigyseg miatt szakadnak meg.Egesz mas az erdeklodesi kore egy darabig annak,akinek gyereke van,mint annak,akinek nincs.
Nem tud olyan konnyen elszaladni moziba,koncertre,barhova,mint addig.
Ha megis,az esze otthon jar,nem olyan jo partner a trecseleshez.
Ettol nem jobb,vagy rosszab az egyik,vagy a masik,csak legalabbis ideiglenesen egesz mason jar az eszuk,az a szoros baratsag egy ideig maskepp mukodik.
Mert egyébként az, akinek van gyereke - és ez való is neki- majdnem biztosan nehezen fogja megérteni, hogy te miért nem szeretnél, mert egyszerűen azt gondolja, hogy kimaradsz valami jóból. Csakhogy ez nem jelenti, hogy elitélne érte.
De igen, ld. a mellékelt ábrát. Különben ez nem magától értetődő, nekem is van több olyan barátnőm, akinek már minden vágya egy gyerek, tudják rólam, hogy nem igazán érzem át eme vágyukat, mégsem volt ebből soha vita és irigykedés.
Azután sem, hogy közben páran tényleg szültek. Semmi neheztelés, egyik oldalon sem.
És közben lenézik azokat, akik másképp szeretnének élni. Erre én nem tudom azt mondani, hogy "többek". Akkor lennének azok, ha nem irigykednének ilyen vadul, és ezt nem próbálnák a saját sértettségükkel palástolni.
Ami azt illeti, egy ilyen barátság, melyben a felek ennyire nem tudnak napirendre térni az eltérő életmód fölött, nem valódi.
Érdekes módon ilyesmi szinte csak a nőkre jellemző. Évtizedes férfibarátságok nem szakadnak meg azért, mert az egyik családra vágyik, a másik meg a helyi főmacsó, akinek esze ágában sincs lehorgonyozni.
Erről jut eszembe, egy topikban egy anya bevallotta, hogy valójában a környezete nyomására szült - mert ez az élet rendje, stb., és most néha visszacsinálná az egészet (nem a gyerekét magát, hanem úgy "általában" a gyerekvállalást), mert hiányzik neki az a könnyedség, amely a gyermektelen életüket jellemezte (pl. kettesben lehettek a férjével, mert most senki sem segít). Ne tudd meg, hogy nekiestek. Elmondták mindenféle érzéketlen, büdös ribancnak. Szerintem csak annyi volt a bűne, hogy bedőlt az idióta elvárásoknak, ahelyett, hogy megvárja, amíg lelkileg is megérik a feladatra, és ő maga vágyik rá.
Szerintem egyébként a történeted a példa arra, hogy sose késő...na jó, majdnem :)
M. néniben alighanem nem volt korábban túl sok olyan vonás, amitől egy gyerek -akár a sajátja- szerethette volna. Ezek szerint most van - és lett olyan gyerek, aki szereti, meg akit szeret.
A barátnődnek se késő. Késő ahhoz, persze, hogy szoros kapcsolata legyen gyerekkorában az anyjával, ez neki nem jutott :( (ahogy az anyjának se jutott abból, hogy milyen boldogító dolog tud lenni egy ilyen kapcsolat egy gyerekkel) De ahhoz nem késő, hogy most jobb legyen vele a kapcsolata, meg ahhoz se, hogy más kapcsolatoktól boldog legyen. Kívánom neki, ismeretlenül is :)
Hány éves a barátnőd? Úgy írsz róla, mintha már felnőtt lenne, nem is nagyon fiatal felnőtt - és még mindig attól boldogtalan, hogy gyerekkorában nem szerette eléggé az anyja? vagy attól, hogy ő nem tudja szeretni most már? Vagy mitől?
Ez szomorú, bizony. A természet megoldásai mindig ilyenek: a többség számára és hosszú távon működnek, de a "selejtet" könyörtelenül elpazarolja, egy szálkás lábujj vagy lyukas fog miatt eldob egy pompás oroszlánt.
amúgy igen, láttam ilyent. szerencséra a barátnőmnek ott volt az apukája, aki bevált anyapótléknak. mármint nagyjából. amennyire egy alkoholista apa beválhat anyapótléknak.
és tudod, a lány tanár, van egy autója, nagy saját, gyönyörűen berendezett lakása és nem látom, hogy boldog lenne.
ja igen, itt a jó a rosszban, hogy M. néni most már tud mit kezdeni a gyerekekkel és a lányát is megszerette (lánya közben ugye felnőtt...), M. néni testvérének az unokája számára M. néni az isten, olyan jó barátok.
Erre írtam Leának, hogy aki így vélekedik, az nem attól van, hogy ő maga gyerekes, hanem attól, hogy nemigen tudja elfogadni, hogy nem mindenki ugyanolyan. És szerintem ettől nehezen fog szülőként működni, mert éppen ez az egyik -hogy mások, mint mi- amit a gyereknél is tudomásul kell venni :)
