A Helloween csinált már ilyet, ha nem is komplett album formájában. Maxin megjelent Michael Kiske énekével nóta a Kai Hansen-es időkből, de Andi Deris hangjával is rögzítettek már stúdióban régi nótát.
No akkor én is nosztaligázok. Én 12-13 éves koromban hallottam először, ahogy a nagyfiúk istenítve emlegetik az Ájrömédört :) Akkoriban kezdtem hard rockot hallgatni, Rainbow, Black Sabbath, de bejött a Destruction és a Venom is :) Szóval megkaptam a játszótéren a Number of the Beastet, és nem volt visszaút. Szerettem nagyon az első három lemezt, de ami később teljesen lenyűgözött az a Piece of Mind volt, azóta is ez a kedvenc albumom. A Powerslave sem volt csalódás, de a Somewhere lassabban nőtt rám, ahogy a Seventh Son is, de aztán megszerettem ezeket is. Először nem igazán tetszettek a szintik és a hangzásvilág változása, akkoriban még metál purista voltam, a szintikre csípőből felhördültem :) A No Prayer viszont már teljesen kiábrándító volt, és miután kijött a számomra hasonlóan gyenge Fear, X és XI, végleg leírtam a Maident, főleg, hogy Dickinson kilépett. Egészen az újraegyesülésig...
De ez tök jó, hogy most már a Maiden is az a társaság, amit sok-sok generáció mondhat kedvencének. Három éve én is láttam, hogy - hasonlóan a Purple- höz vagy a Heephez - apák a fiaikkal jöttek el megnézni, mit domborít Öreg Bruce. Tehát valami maradandót, értékeset hoztak létre ezek a fickók, hogy harminc év elmúltával zabálja a nép, amit csinálnak, és a régi dalaik kiállták az elmúlást. Szeretném őket megmutatni a gyermekeimnek egy pár év múlva, amikor már elég nagyok lesznek, hogy elvigyem őket egy koncertjükre.
Amúgy abban, hogy ki melyik albumot szereti a legjobban, a legjobban a szubjektív tényezők dominálnak, ez az összes hozzászólásból látszik. A legtöbben azt a lemezt szeretik a legjobban, amit először megismertek, vagy azt amihez egy szép emlékük kötődik, vagy átélte az újdonság varázsát, amikor kijött. És ez így van rendjén. Elég unalmas lenne, ha mindenkinek ugyanaz tetszene. Én nekem nagyon ilyen szubjektív élményeim nincsenek, mert amikor a maiden az aranykorát élte, a legnagyobb problémám az volt, hogy az oviban kicsúfolnak a gomba frizurám miatt:) Én ömlesztve kaptam a maident, minden albumról a legjobbnak titulált slágerszámokkal, így magamnak kellett felfedeznem a többit. És én azért tartom a Somewhere-t és Seventh-et a csúcsnak, mert ebben a két albumban láttam azt, hogy egy olyan bandáról van szó, akik meg tudják újítani a műfajt, és mindíg olyan slágereket gyártani évrőé-évre, amiket képtelenség megunni.
Blaze Bayley zseniális arc, jó fej, korrektül viselkedett a történtek után is, jól kihasználta a lehetőségeit a Maiden után, de a hangja átlagos maximum.
Nem Bruce-hoz képest ( akkor fényévekről beszélünk ), hanem általánosan.
Az X Factor-t nagyon jól illesztették az Ő hangi adottságaihoz, de nekem kicsit nyomasztó sokáig hallgatni ( csak az énekről beszélek!!! )
Értem a rokonszenvet, én is nagyon bírom és tisztelem, de.....
Albumok:
a legalulértékeltebb a vélemények alapján:
Piece of mind, No Prayer és a Virtual.
Előbbinek mindezek ellenére nem kell cégér... :)
A Virtual minden szempontból zsenge gitárhangzása és az ének (...) ellenére szerintem zeneileg eléggé ott van a szeren! Legalább 5 nagyon erős nóta!!!
A No Prayer-hez lehet, hogy hangulat kell, de nekem nagyon bejön.
Amikor kazettán megvettem anno, hát... de amikor meghallottam bakeliten megdörrenni, abban a minőségben letaglózott.
Az Assassin refrénje azóta is a fülemben zeng.
A Fear nekem egy kicsit túl könnyed, szellős album.
Azon van az egyetlen Maiden dal, amit nem tudok befogadni: Fear is the Key.
Tudom, hogy óriási siker volt, emlékszem a Headbangers Ball-ban ( Vanessa Warwick:))) ) a lemez bemutató partyjáról volt beszámoló, minden dalhoz volt építve egy külön stand, zseniális volt.
De mégsincs olyan egyedi hangulata számomra, mint a többinek.
Én 6 évesen, 81-ben ismertem ( Apuci:) ) és szerettem meg a Maident a baltás bácsi-val ( Killers ), azóta nekem Istenek!!!!!
Én nem értek hozzá, zeneileg előre léptek-e ezzel vagy azzal az albummal, de nekem a Power-Number-Piece ( ez a sorrend ) a felülmúlhatatlan!
Nem sokkal marad el a Somewhere ( a legnagyobb váltás és legegyedibb atmoszféra, tökéletes összhangban van a cím/borító/hangzás/zene.
Seventh son szintén teljesen újszerű ( NEKEM ), egyetlen koncept album, óriási dalokkal.... ás így tovább.
Killers-ön a dobjáték fenomenális.
Iron Maiden szintén egy külön atmoszférájú, zeneileg még elég punkos, de mégis metál. Remember, Phantom, Prowler...
Tulajdonképpen mindent imádok, ami Maiden:))))))
A Brave-nek kellett pár év, de azóta király. Én is Nomad párti vagyok, imádom.
Dance hangzása kicsit túl sűrű számomra, azok a dalok AMOLAD hangzással sokkal jobban szólnának. De megintcsak mit lehet mondani egy albumra, amin Dance-Paschendale(!!!!!)-No more trió található+Rainmaker. Az az album is tökéletesen sokszínű dalszerkezetileg ( Maiden határokon belül természetesen ).
Hú, holnap meghallgatom mindet:)))) Totál beleéltem magam az albumokba, miközben itt untatok mindenkit:)))))
A turnéval kapcsolatban úgy látom, azért nem csak a Power-Somewhere-Seventh dalok lesznek. Jó lenne azért a 3 címadó+Nagy Sanyi végre!!
Tegyük hozzá, Dickinson is bír hamiskodni a koncerteken, de tény, klasszisokkal jobb, no és karizmatikusabb, mint Blaze, noha nem egy rossz énekes azért ő sem. Mikor 95-ben láttam őket a Pecsában az X Factor turnén, hát nagy hiányérzettel mentem haza.
azért ez egy kicsit erős. Ha olyan hamis lett volna akkor Harris diktátor úr fel se vette volna, nemhogy x éven keresztül még turnézgasson is vele. Blaze egy fasza énekes csak tényleg nem Dickinsonnal kell összehasonlítgatni.
Lehet, hogy vezette, de nem hinném, hogy összeségében több kelt volna el belőle mint a Powerslave-ből vagy a Piece Of Mind-ból. Azért a Maiden lemezei slágerlistán igen furán viselkednek, egy hét alatt mindenhol a csúcson, majd lezuhannak a mélybe és szép lassan pötyögnek tovább. Az, meg hogy a turné meg már jóval rövidebb volt, tény:)
Nem tudom pontosan, Priest témában nem vagyok nagy szakértő, csak valahol hallottam. Egyedül a Painkiller volt meg, akkor vettem amikor a No prayert. Mostmár megvan az összes Judas a gépemen. Egyelőre ismerkedem vele. Jó zenének tartom, de annyira nem fogott meg mint a Maiden. Halfordnak nagyon jó hangja van, csak kevesebbet kéne visítania (szerintem) :)
A Dickinson-os Man on the edge-ről: amikor először hallottam, azt mondtam, ez nem igaz, ez Blaze! Annyira úgy énekelte. Amikor felmerült Bruce visszatérése, az MHH-ban kérdezték mi a véleménye Blaze énekéről. Erre ő azt mondta, hogy tiszteli annyira Blaze-t, hogy inkább nem nyilatkozik. Bár ezzel szerintem sok mindent elárult...:) De még mielőtt nekem esnének a Blaze-rajongók; nem akarom bántani, ő is jó énekel, - lehet még feljlődött volna is - csak nem Bruce-szal kell összehasonlítani.
Az újravett Rapid Fire eredetileg a Jugulator japán bónusza volt, aztán meg feltették a Demolition európai digis verziójára is, a szintén újravett Green Manalishi-vel egyetemben.
A Man On The Edge is van Dickinsonnal. Nem tartom valószínűnek, hogy ezeket a lemezeket újra felveszik Bruce-szal. Melyik Priest lemezre gondolsz? Mert egy olyanról tudok, hogy Ripperrel a British Steelről újra felvették a Rapid Firet stúdióban. Embertelenül szól.
Vajon elképzelhető az, hogy az X Factort meg a Virtualt egyszer újra felveszik Bruce énekével? Mintha már lett volna ilyenre példa, talán a Judas Priest esetében. Vagy rosszul tudom?
Szerintem a Seventh son volt az utolsó hibátlan lemez, a No prayeren volt több töltelékszám, olyannyira nem tetszett, hogy én is csak évekkel később találtam vissza hozzájuk, így a Feart már majdnem akkor ismertem meg, amikor kijött a BNW.
Nálam Maiden top 5 (MHH topicba már egyszer beírtam):
1. Powerslave
2. Somewhere In Time
3. Piece Of Mind
4. A Matter Of...
5. The Number Of The Beast
Ezután jön a Seventh Son, az első kettő, és a Dod. A maradék 5 kb. egyszinten van nálam.
Kimaradt egy gondolat, a félreértés elkerülése végett: a Sign of the cross-sal azt akartam nyomatékosítani, hogy a Virtual XI mellett az X-Factor is míves darab szerintem.
Én 1986 óta hallgatok Maident, már túl voltam "néhány" klasszikus korong és nóta hallgatásán, ennek tükrében is ütött a FOTD.
A No prayer-hez képest pedig végre nem csak egy jó kis metállemez volt, hanem akkora bivaly nóta is volt rajta, ami a korábbi évek korongjait jellemezte. Pl. a Seventh son minden pengetése, minden hangja márványtáblába való. Abnormálisan sokat hallgattam.
