Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Még nem szakítottunk, és nem is biztos, hogy fogunk. amikor megismerkedtünk, a párom határozottan állította, hogy nem akar gyereket: egy nagyon hosszú kapcsolata is többek közt ezért ment tönkre. Most sem akar, csak már felvetette: ELKÉPZELHETŐ, hogy akarni fog. De a kényelmességét és önzőségét tekintve remélem, hogy erre nem kerül sor. a kutyájára sincs ideje, teljes egészében én viselem gondját. Akkor gyerek minek kellene neki????Hogy este, mikor hazaér, megsimogassa az alvó buksiját???ennek aztán sok értelme van!
a környezetemben többségben vannak a gyereket nem akaró, überöntudatos nők (és férfiak)! Akiknek a munka/karrierjük a mindenük, esetleg még van valami hobbijuk, de semmi több. Vagy nincs párkapcsolatuk, vagy ha van is, az is laza, jobbára szórakozási céllal történő együttjárás (á la tinikorban).
Attól , hogy ők ilyenek, még változhatnak. Nekem is volt ilyen ismerősöm, tipikus multinál dolgozó ranglistaakrobata, aki most férjhezment, azóta terhes és nem is dolgozik. Az, hogy a párkapcsolatban komolytalanok, lehet, hogy kényszerhelyzet, mert a hajtás miatt nincs idejük egy párkapcsolatra. Vagy tényleg nincs rá igényük. Annak is van egy jó oldala. Én világéletemben, még tinédzserkoromban is, minden kapcsolatomat véresen komolyan vettem és úgy indultam neki, hogy ez az ember lesz a férjem. Nem is biztos, hogy ez a jó hozzáállás. Ha újrakezdhetném, valószínűleg másképp csinálnám, és a korosztályomnak megfelelően élnék.
És kapaszkodj(atok) meg: mintha tőlem meg azt várná a környezetem, hogy én is ilyen legyek, mint ők, a fenti példában.
Lehet,hogy csak te érzed így, de még ha így is van: MI VAN AKKOR? Te a saját életedet éljed és ne a másét. Ki nem szarja le, hogy más mit akar? Én sem fogok azért szülni, mert mások azt akarják, hogy szüljek, noha ez az én életem, amihez nekik semmi közük.
Vagyis nem a gyereket (és esetleg kötöttebb párkapcsolatot, házasságot sem) bármilyen okból nem akaróknak kell az "elvárásoktól" tartaniuk, hanem épp ellenkezőleg: ők vannak most többségben, ők diktálják a normákat és én (meg a hozzám hasonlók) lógok ki a sorból.
Hát ez nagyon nem így van. Épp hogy a családokat és a gyerekeket éltetik, mert ugye fogy a magyar. Be akarják vezetni a gyermektelenségi adót, ami szerintem felháborító. Szóval te nagyon spéci környezetben lehetsz, ha azt gondolod, hogy ami nálatok van, az az általános. Hát nagyon nem!
Itt sem ecsetelte tudtommal senki, hogy hű, de megveti a családosokat, és hogy mennyire iszonyodik a gyerekektől,-
De igen, többen is. Te nem voltál köztük.
Senki sem veti meg a családosokat! Sőt, minden tiszteletem az övék, amiért önként vállalnak egy ekkora keresztet. Persze csak a normális, gyereküket tisztességgel nevelő emberekre érvényes ez. A többit megvetem, de nem szülőként, hanem emberként.
Elnézést! Miből gondolod, hogy más embereknél nem zavar a hangoskodás vagy a higiéné hiánya? Már hogyne zavarna! Csak ez nem ennek a topiknak a témája.
Arra, hogy mik az "elfogadható" feleletek az ominózus kérdésre ("Miért nem akarsz gyereket?"), nem tudok tippeket adni, de szerintem el lehet ennyivel intézni (nálam anno működött)
Akkor neked mázlid van, mert egyes embereket SEMMIVEL NEM LEHET MEGGYŐZNI.
Tanulsz? Nem baj!Nyomorban élsz? Mit számít!Utazni, bulizni akarsz? Lehet azt gyerekel is! Stb.
A bajom azzal a szemlélettel van, amikor már messze nem erről van szó, hanem gyermekfóbiáról, és/vagy egy olyan mentalitásról, melyben a gyerek, illetőleg a szülői szerep az "élet megrontójaként" van aposztrofálva. Az ilyen gondolkodású emberek kábé úgy tekintenek a gyerekes szülőre, mint az alkoholistára és a borosüvegre az ő kezében. Megvetéssel, lesajnálással (ahogyan a piásra/"lestrapált" szülőre), egyéni és közösségi kártevőre (az italra/gyerekre).
Félreérthettél valamit. Én pl nem tekintek így ezekre az emberekre, és nem feltétlenül gondolom, hogy a gyerek elrontotta az életüket, bár van ilyen is, és ráadásul még csak nem is tudja magáról. Hanem arról van szó, hogy az ÉN életemet a gyerek tuti elcseszné, mert én semmi örömet nem találok bennük. Az pedig tény, hogy mindenki sokkal több mindent megengedhetne magának, és meg tudna valósítani, ha nem lenne gyereke. Ez egyértelmű, nem?
Nos, aki szellemileg igényes magára (beleértve az apákat is), ott a gyerek nem elbutítja a szülőket, hanem éppen ellenkezőleg: a kisdedkoron túl a gyerek is egy olyan tereppé válhat, ahol a szülők csillogtathatják műveltségüket, tudásukat, intelligenciájukat és ráadásul egy rendkívül fogékony közegre találnak ebben.
Ez legjobb esetben a gyerek késő tinédzserkorában valósulhat meg, amikor már értelmes vita- és beszélgetőpartnerré érik. Addig semmiképp. Lehet,hogy egy ötéves gyerek ötévesnek nagyon okos, de egy felnőtt számára mégsem egyenrangú szellemi partner.
Szerintem én abszolút toleráns vagyok. Ha valaki azt mondta nekem, hogy gyereket akar, még sosem mondtam neki, hogy de hülye vagy, meg hogy ne akarjál.Nekem viszont hányan mondták már, hogy úristen miért nem, meg öregkorodban egyedül leszel, stb. stb. Az, hogy magamban mit gondolok, engedtessék meg nekem, de- a magánügyem. Leával valamennyire ellentétben, ha valahol zajong egy gyerek, nem arra szoktam gondolni, hogy de idegesítő, hanem valami kellemes érzés tölt el: úristen, de jó, hogy ezt nekem csak pár percig kell eltűröm! Mert az illető gyerek anyja, a szerencsétlen, évekig el kell, hogy viselje, én meg csak röhögve arrébb megyek.
Tóthika, nem értem, minek vetted magadra, nem Te mondtad, hogy aki nem akar gyereket, az beteg, hanem gyomnövény.Akinek nem inge, ne vegye gatyára :-)
Miért ugatok bele, ha magam nem vagyok érintett a témában (hiszen én szeretnék gyereket)?
Hát csak azért, mert a környezetemben többségben vannak a gyereket nem akaró, überöntudatos nők (és férfiak)! Akiknek a munka/karrierjük a mindenük, esetleg még van valami hobbijuk, de semmi több. Vagy nincs párkapcsolatuk, vagy ha van is, az is laza, jobbára szórakozási céllal történő együttjárás (á la tinikorban).
És kapaszkodj(atok) meg: mintha tőlem meg azt várná a környezetem, hogy én is ilyen legyek, mint ők, a fenti példában. Vagyis nem a gyereket (és esetleg kötöttebb párkapcsolatot, házasságot sem) bármilyen okból nem akaróknak kell az "elvárásoktól" tartaniuk, hanem épp ellenkezőleg: ők vannak most többségben, ők diktálják a normákat és én (meg a hozzám hasonlók) lógok ki a sorból.
Tehát ez:
Erre máris ott terem az erkölcscsősz banda, és elmondják mindennek, az egoistától kezdve az abnormálison át a ribancig. - az én közvetlen környezetemben nem érvényes!
Itt sem ecsetelte tudtommal senki, hogy hű, de megveti a családosokat, és hogy mennyire iszonyodik a gyerekektől,
De nem hiszem, hogy én lennék az elvakult olyan emberekhez viszonyítva, akiket csak és kizárólag a gyerekek idegesítenek, szinte keresik is bennük a hibákat; másoknak az ugyanolyan zavaró magatartását (illetlenség, hangoskodás, higiéné hiánya, stb.) pedig elnézik.
Szemellenzősen bajforrásnak tekintik a gyerekeket.
altalanossagban irtam, mert en vagyok olyan arcatlan, hogy nett es kategorikus modon kozlom a mehem igenybevetelerol valo kivancsiskodoknak, hogy nem akarok gyereket, es kesz!:-) De altalaban, ha errol esik szo, az emberek folyton akarnak valami elfogadhato magyarazatot, hogy vajon miert is nem?
Én ebben - úgy önmagában - nem látok semmi rosszat. Ahogyan a Rapülők is megénekelték: "örülj, ha valaki még hátba ver!". :)
Az ilyen jellegű kérdezősködést nem rosszindulatnak, nem tapintatlanságnak értékelem (főleg rokonok, vagy engem kiskorom óta ismerők részéről - bár ez attól is függ, hogy konkrétan ki mondja) hanem szimpla, hétköznapi érdeklődésnek, "hogy ityeg a fityeg"-nek. Főleg az idősebb korosztály, akik sokkal szigorúbb normák között nőttek föl, ők természetesnek veszik, hogy az őket követő generációk is azokat a lépcsőfokokat fogják végigjárni, amiket ők is. Nem számonkérés akar ez lenni (szerintem), csak megszokás.
Rövid, határozott, de udvarias feleletekkel el lehet terelni a beszélgetést ilyen irányokból, ha úgy érzed, sértene, ha mélyebbre belemászna a kérdező az intim szférádba.
Ha viszont kapásból azt feltételezed az illetőről, hogy piszkálódni akar, akkor tényleg az lesz belőle a végén!
Arra, hogy mik az "elfogadható" feleletek az ominózus kérdésre ("Miért nem akarsz gyereket?"), nem tudok tippeket adni, de szerintem el lehet ennyivel intézni (nálam anno működött):
- Még nem érzem/érezzük felkészültnek rá magamat/-unkat.
- Nem nőtt még be a fejem/-ünk lágya, még nem tudnék/-nánk lemondani a bulikról, utazgatásról, stb.
- Tanulok még, be kell fejeznem/párom tanul.
- Nincs lakásunk/van, de sok hitelt kell törleszteni + nem tudnánk eltartani.
- Egyszerűen nem érzem/-zük még magamban/-unkban a vágyat, a késztetést.
Utóbbiból senki épeszű ember nem fog semmi rossz következtetést levonni, és azt sem hinném, hogy megindulna a rábeszélő hadjárat.
Szerintem azzal mindenki tisztában van, hogy a XXI. században, a modern fogamzásgátlási lehetőségek mellett tényleg minden nő (és férfi) szabadon dönthet családtervezési kérdésekben, ritka az az eset, amikor célok-tervek ellenére becsúszik a terhesség és muszáj megtartani. Mert ilyen élethelyzetben még az abortusz is "tisztességesebb", mint a nem szeretettel várt és/vagy anyagilag sem vállalható gyerek kényszerből való megtartása. Szóval nem úgy értettem én ezt, ahogy te gondoltad.
Amivel nekem a problémám volt és van, az továbbra sem ez! Ahogyan már többször is írtam, az rendben van, hogy valaki olyan személyiség, olyan lelki alkat, hogy felismeri saját magában azt, hogy gyermekvállalásra alkalmatlan, életvitelével ez semmiképp nem férne össze és ezért nem is vállal gyereket.
A bajom azzal a szemlélettel van, amikor már messze nem erről van szó, hanem gyermekfóbiáról, és/vagy egy olyan mentalitásról, melyben a gyerek, illetőleg a szülői szerep az "élet megrontójaként" van aposztrofálva. Az ilyen gondolkodású emberek kábé úgy tekintenek a gyerekes szülőre, mint az alkoholistára és a borosüvegre az ő kezében. Megvetéssel, lesajnálással (ahogyan a piásra/"lestrapált" szülőre), egyéni és közösségi kártevőre (az italra/gyerekre).
Valaki írta is, hogy gyermekes barátnőivel sorra lazul a kapcsolata, mert "értelmiségi nőből" lementek ők is óvodásba/8 általánosos háziasszonyba.
Nos, aki szellemileg igényes magára (beleértve az apákat is), ott a gyerek nem elbutítja a szülőket, hanem éppen ellenkezőleg: a kisdedkoron túl a gyerek is egy olyan tereppé válhat, ahol a szülők csillogtathatják műveltségüket, tudásukat, intelligenciájukat és ráadásul egy rendkívül fogékony közegre találnak ebben.
A másik oldalról nekem megvan a negatív véleményem az ún. értelmiségi nőkről (saját környezetemből)!!! Inkább 1000 kaki-pisi-tejbepapi, mint az a sok tudálékoskodás és pökhendiség ami lépten-nyomon körülvesz! De ez már erősen szubjektív.
Vajon mit tennétek, ha azok után, amit tudtok a hozzáállásomról, hirtelen teherbe esnék és megtartanám? Azt mondanátok, hogy de jó? Hogy most már fasza csaj vagyok? Most már nem vagyok beteg, ne menjek kezelésre? NEVETSÉGES.
A bekezdés eleje és vége között nincs összefüggés. Attól, hogy valaki terhes, vagy gyereke van, még lehet lekibeteg. Meg az is, akinek nincsen. Söt, az is lehet egészséges lelkileg, aki nem akar gyereket.
Sokan még arra se képesek, hogy a cigi-piáról lemondjanak a terhesség alatt, és mégis több megbecsülést kapnak, mint azok, akik tudják hogy nem alkalmasak erre a feladatra, és nem vállalják???
Ismerve néhány nagycsaládos gyerekhez való hozzáállását, (nönek mint a fü, minden gondoskodás, odafigyelés nélkül) biztos lehetsz benne, hogy tölem nem.
Te viszont felelösségteljes ember vagy, és biztosan EMBERNEK is nevelnéd a gyerekedet.
(Csak a pontosság kedvéért: a te hozzáállásod nem késztet sündisznóállásba, azt hiszem, megvalósítod az "élni és élni hagyni" elvet. Tehát, ha olyasmit írok, hogy kiveri nálam a biztosítékot az ítélkezés és a beledumálás, az rád nem vonatkozik.)
Az utolsó soraiddal maximálisan egyetértek, de ne is haragudj, az első és a második bekezdés arról tanúskodik, hogy az a sokat emlegetett tolerancia belőled is hiányzik. Soha nem mondtam senkire, hogy beteg, csak azért, mert nem akar gyereket. Ha vetted volna a fáradságot, és elolvasod az eddigi bejegyzéseimet, mindben azt láttad volna, hogy ezt teljesen magánügynek tartom, és senkit nem akarok rábeszélni a gyerekvállalásra, akinek nincs kedve hozzá. (Már csak azért se, mert szerintem a rábeszéléssel az ember általában az ellenkező eredményt éri el, mint amit szeretne. De ha a manipulálás mestere lennék, akkor se próbálnék meggyőzni senkit, mert szerintem senkinek nincs joga belepofázni a másik életébe. Véleményt mondhat, ha meghallgatják, hogy a másik új szemszöget is megismerjen, de _beleszólni_ tilos.)
Lea iszonyodását valóban fóbiának tartom, de ha jól érzékelem, ezzel ő is tisztában van. Te hogyan reagálnál, ha valaki közölné veled, hogy a párod gusztustalan, hiszen férfi, és ő minden férfitől undorodik? Ez szerinted természetes jelenség? (Én sem szeretek minden gyereket. Úgy vagyok velük, mint a felnőttekkel, vannak rokonszenvesek és ellenszenvesek, igaz, a szüleik hülyesége miatt elsősorban nem rájuk szoktam haragudni.)
Ha nem tévedek, neked egyszer se mondtam, hogy fordulj szakemberhez, és Leának is hangsúlyozottan csak azért javasoltam, hogy azoktól a lelki terhektől megszabaduljon, amiket gyerekkora óta cipel magával (nekem 30 évesen sikerült kidobálni azokat a koloncokat, amit a szüleim puszta jószándékból aggattak a nyakamba, és sokkal jobban érzem magam nélkülük), nem a gyereknemvállalási terveiről akartam lebeszélni.
Viszont ha már itt tartunk, megjegyzem, hogy szerintem a te esetedben semmi kóros nincs, nem akarsz gyereket, ennyi, és ha te nem csinálnál magadból mártírt, akkor nem lenne semmi bajod. Az, hogy a gyerekeket gyűlölöd, mert miattuk veszíted el a párodat, az nem más, mint indulatáttétel: se rá, se magadra nem akarsz haragudni, ezért megteszed bűnbaknak a gyerekeket, pedig ők nem tehetnek semmiről, a problémád oka a vágyaitok különbözősége, azt pedig rajtatok kívül senki nem tudja megoldani. De nem úgy, hogy ugyanolyan ronda stílusban vádaskodsz, mint gyomnövény.
Kezdem megérteni, hogy ennek a topiknak sincs semmi értelme. A totális szétoffolással a topikindító már réges-rég el lett üldözve. Akik még itt vannak, azok pedig jó taktikát választottak: ha már sehogy sem sikerül rábeszélni bennünket, elfajzott, beteg lelkű korcs némbereket, a gyerekvállalásra, és semmi esély nincs arra, hogy valaha is méla bájvigyorral fogunk szétfolyni egy édibédi babapopsi vagy a gyöngysor lábujjacskák láttán, akkor másik módszerhez folyamodunk. Ez az! Hitessül el ezekkel a nyomorultakkal, hogy ők a legalávalóbb alakok az egész világon, betegek, akik orvosi kezelésre szorulnak, stb. stb. Vajon mit tennétek, ha azok után, amit tudtok a hozzáállásomról, hirtelen teherbe esnék és megtartanám? Azt mondanátok, hogy de jó? Hogy most már fasza csaj vagyok? Most már nem vagyok beteg, ne menjek kezelésre? NEVETSÉGES.
Sajnos az egész társadalomra ez jellemző: a tolerancia és az empátia totális hiánya, az elgondolkozásra való képtelenség, a vaskalapos szűklátókörűség. Irtsuk ki a másképp gondolkodókat! Így a legkönnyebb, legalább megmenekülünk attól, hogy végre komolyan el kelljen gondolkoznunk valamin. Például azon, hogy nem vagyunk klónok, az emberek nem egyformák. Juliska a lecsót szereti, viszont rá sem néz az almáspitére, ami Jancsika kedvence. Én föl nem venném azt a borzalmas ruhát, amiért a Jolánka odáig van meg vissza. Haláltúrára utazok Szerbiába, de az a köcsög Gizi biztos csak irigyel, kizárt, hogy neki nem ugyanaz tetszik, mint nekem, és ő tényleg inkább a Maldívra akar utazni. Minden ember más, és mindenkinek más a jó. Hiába magyarázom el Brünhildának, hogy milyen jó minden nap másik pasival ágyba bújni, ha ő már 20 éve a Bélához ragaszkodik. Hiába magyarázod, hogy milyen jó gyereksírást hallgatni, ha valaki ettől falra mászik.
A gyereknevelés nem játék. Emberéletről van szó. És igenis köteles (lenne) mindenki végiggondolni, hogy tudja-e vállalni azt, amivel a gyereknevelés jár. De ezt vajon a gyereket "vállalók" hány %-a gondolja végig? Inkább hagyjuk. Sokan még arra se képesek, hogy a cigi-piáról lemondjanak a terhesség alatt, és mégis több megbecsülést kapnak, mint azok, akik tudják hogy nem alkalmasak erre a feladatra, és nem vállalják???
Sajnos a társadalom még maga is gyerek. Kicsi gyerek. Fel kellene nőnie.
Teljesen egyértelmű. Több embert ismerek, aki harmonikus kapcsolatban él a társával, csak épp a párja akar gyereket, ő meg nem. Hogyne lenne ez "válóok"? És:
Miért áldoznám fel az életemet valakiért, aki egy sokkal kisebb áldozatra sem képes értem?
Szerinted hány kapcsolat bukik meg ezen? Csodálom, hogy nem érzékeled ezt...
Szerintem nevetséges,hogy betegnek tartod azt, aki nem akar gyereket. Szerintem te is beteg vagy, és erős problémákkal küzdhetsz, ha ennyi idős korodra még nem siikerült stabil párkapcsolatot kialakítanod. Nyilván önző, alkalmazkodásra képtelen ember vagy.
Azzal már akkor is egyetértettem, mikor először írtad, hogy zavarnak a rendezvényeken hangoskodó gyerekek. Viszont ezt is leginkább a szülők számlájára írom, egyrészt nekik kéne példát mutatni, nevelni őket, másrészt nem elrontani mások szórakozását azzal, hogy viselkedni képtelen utódaikat is magukkal viszik. Arról nem is beszélve, hogy sajnos gyakran nemcsak a fiatalkorúak, hanem a felnőttek se moderálják magukat. Engem mostanában legjobban az dühít, mikor szombaton ülünk a főiskolán, és néhányan olyan hangosan pofáznak, hogy nem érteni tőlük az előadót. (Hogy az ilyen miért nem marad inkább otthon, az rejtély számomra...) Azt tartom szomorúnak a hozzáállásodban, hogy te csak a gyerekeket szúrod ki, mert nem bírod őket.
Azt nehezen várhatnád el a barátnőidtől, hogy a te kedvedért ne vállaljanak gyereket. Márpedig azzal tisztában kéne lenned, hogy normális anyának a gyereke lesz a világ közepe egy ideig még akkor is, ha nem veszíti el az érdeklődését az egyéb dolgok iránt sem (egyszerűen nem teheti meg, hogy kikapcsoljon, egy kisgyerek huszonnégyórás szolgálatot jelent), és ahogy régebben egy-egy új szerelem (munkahely, akármi) esetén, most ezt az örömöt is meg akarná osztani veled. Ha elég empatikus, akkor elfogadja, hogy ez számodra nem túl izgalmas téma, és megkímél a részletektől, de férfiasan bevallom, nekem biztos nagyon rosszul esne, ha valaki undorodna a lányomtól. Persze nem nyomom boldog-boldogtalan kezébe (sőt, nem szeretem, ha idegenek tapogatni akarják), és igyekszem nem mindenkit a viselt dolgaival traktálni (remélem, legtöbbször sikerül ;-) ), de mivel hozzám tartozik, nehezen tolerálnám, ha valaki mereven elutasítaná. (Pedig még csak nem is tipikus családanya vagyok, a ded még nem volt négy hetes, mikor már melóztam, másodállásom is van, suliba is járok, olvasni is szoktam, a lány meg kilenc hónapos.)
A helyedben szakemberhez fordulnék, mert ennek az iszonynak komoly lelki gubanc az oka, és szvsz neked is jobb lenne, ha ezt kibogoznák. A szülésre eddig se akartalak rábeszélni (senkit sem), de talán egy látogatás a dokinál nem lenne rossz lépés. Tudom, semmi közöm hozzá, és elnézést kérek, ha úgy érzed, hogy beleütöm az orrom a dolgaidba, de nem tolakodásnak szántam.
igen, azt is én írtam, hogy felháborít, hogy nem tudok gyerekektől nyugodtan szórakozni, közös rendezvényeken. Érdekes, pár napja még egyetértettél ezzel, és azt írtad, hogy bárki, aki elrontja más emberek szórakozását, nem szép dolog.
Mint már írtam: mindenki azt csinál, amit akar (igazi liberális hozzáállás), csak kérem: engem ne zavarjon vele!
A barátság-elvesztések azért bántanak, mert zavar, hogy a barátom / barátnőm személyisége átalakul, és ez már nem az az ember, akit én egykor szerettem. Úgy látszik, nekem pechem van: nekem minden barátom átalakult, és unalmasnak találom a gyerek étkezési rendjét, székletének állagát, de - nagyobb gyerekek esetében - a tanító néni másfél órás beszédének az elismétlését is.
Kölcsönkéregetés: igen: ez nem volt jó példa, mert gyermektelen ember is megtehette volna ugyanezt. Itt arról van szó, hogy én vagyok a SZEMÉT, mert vissza akarom kérni a pénzt, amit SZÍVESEN adtam, SEGÍTENI akartam, erre jönnek a fröcsögések, hogy "én, a szemét, még nagyobb nyomorba döntöm őket". Érted: ÉN adtam pénzt, és ÉN döntöm nyomorba őket? Ne viccelj, kérlek, értelmes emberek vagyunk.
Bizonygatás: ez a topik ezért nyílt, de ezt már ezerszer elmondtam. Itt azért vagyunk, hogy beszélgessünk, hogy ki miért nem akar gyereket. Ezzel az erővel az összes topikon beszólhatnánk, hogy "mit kell erről beszélni?", legyen akármi a téma.
Mileva Maricnak pedig köszönöm a könyv-ajánlásokat, már utána is néztem!
Kb mintha azt gondolnád, hogy aki anya lesz, az egyben elbutul, megcsúnyul, unalmas lesz, rossz lesz az élete, meg még csóró is lesz.
Nekem úgy tűnik, ez is, mint sokminden más, divatfüggő. Régebben én is nagyon sok elhízott, eltunyult, kinyúlt pólós, kitaposott papucsos anyukát láttam a játszóterek közelében, de ma mintha egyre kevesebb lenne belőlük, hál'istennek.
Ma is vannak olyanok, akik kb. úgy állnak hozzá, hogy "anya lettem, mostantól tehát nem kell nőnek lennem", aztán csodálkoznak, hogy a férjük lelép egy alapvetúen kevésbé jó adottságokkal rendelkező, akár idősebb, de legalább magára adó nővel. De nem gondolom, hogy 'az' anyák ilyenek lennének, csak azt, hogy létező jelenség.
Az alábbi hozzászólásomat csak erős idegzetűek olvassák el!
Gyomnövénynek:
Igen, kérlek, engem kövezzetek, én állítottam, hogy iszonyodom a gyerekektől. A többieket ne bántsátok.
Kérdésem: mit kezdjek az iszonyommal? Világéletemben megvolt ez az iszonyom a gyerekek iránt, már akkor is, amikor magam is gyerek voltam. A felnőtteket szerettem már akkor is.
Az iszonyom legfeltűnőbb formái: undorodom a kakitól-pisitől (a sajátomtól is), a nyáltól (a sajátomtól is), ill. attól, ha valaki úgy eszik, mint egy disznó (tátott szájjal, csámcsogva). Na most hogy tudnék én így kisgyereket nevelni?
Egyéb tünetek: undorodom a "gyerekszagtól" (idézet: Gárdonyi Géza), ill. mindenféle hintőpor-szagtól, ami minden babaszobának a legfeltűnőbb illat-típusa. Iszonyodom továbbá a kis méretű testektől és a kis méretű ruháktól. Ha látok kicsi ruhákat kiterítve egy-egy udvaron, görcsbe rándul a gyomrom.
Az, hogy valaki gyereket szüljön, természetes úton, rémálmaim netovábbja.
Talán ennyi példa elég (bár estig folytathatnám), így biztos nagyon kiakasztó voltam. Sajnálom.
Egy barátnőm a következőt mondta: ez a megmagyarázhatatlan iszony minden bizonnyal még akkor alakulhatott ki bennem, amikor magam is pelenkázós csecsemő voltam, tátott szájjal ettem stb. , és anyám folyamatosan MONDTA ezeket: "de undorító vagy". Ez minden bizonnyal így történt, mert amióta az eszemet tudom, undorodom a fenti dolgoktól, ill. anyám szemmel láthatóan undorodik a gyerekektől, a mai napig, tehát ezeket valszeg elültette az agyamba.
(Látjátok, ha valaki nem szereti a gyerekeket ÉS mégis szül, annak az eredménye lesz egy olyan kreálmány, mint én. Ez jó?)
Ha a gyerek eléri a 10 éves korát, a fenti tünetek jó esetben megszűnnek, így onnantól már nincs mitől undorodnom. Az már kérdés, hogy egy 10 év feletti gyereket sem látnék éjjel-nappal szívesen a lakásunkbank, és nem szeretném, ha nekem kellene gondoskodnom róla. Az, hogy néha jól eldumálunk, jöhet!
Na. Ezt most befejezem, és egy másik, szalonképesebb hozzászólásban reagálok a többi felvetésre, sajnálom, ha most belegázoltam valakinek a lelkébe. (minden bizonnyal igen...)
Kedves Lea, én még mindig azt gondolom, hogy igen sarkosan és elítélően vélekedsz azokról, akik az anya-létet választották. Kb mintha azt gondolnád, hogy aki anya lesz, az egyben elbutul, megcsúnyul, unalmas lesz, rossz lesz az élete, meg még csóró is lesz. Vagyis aki szeret anya lenni, az vagy egy mazochista mártír, vagy eleve olyan ostoba, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Ez a vélekedés, amit még ha nem is mondasz ki, de biztos vagyok benne, hogy érződik rajtad, szerintem jobban zavarja a barátnőidet, mint az, hogy te nem akarsz gyereket.
Ezt én sem, idegenként sem értem, mármint ezt az egysíkúnak tűnő vélekedést - nem volt olyan anya a közeledben, aki nem ilyen volt? Pl a sajátod?
Egyébként, ahogy magad is írod, az is egész természetes, hogy ha téged minden 10 év alatti gyerek idegesít meg zavar, akkor nehéz olyannak fenntartani veled a barátságot, akinek ilyen korú gyereke van.
De majd lesznek helyette új barátságok, ahol még nincs gyerek, vagy már nem ilyen korú.
És ez mindenkinek, neked is nyilván jó :)
Ja és az anyákat is zavarja, ha nem lehet a gyerekektől beszélgetni :) De hát miért ne lehetne? Eleve nem értem, ha barátnő-beszélgetés a program, akkor miért van ott feltétlenül a gyerek is - mivel ez neki nem program, biztos, hogy csak zavaró elem lesz belőle. És jogosan, mert mindenki -szerintem te is- utálja, ha olyan helyen muszáj lennie, ahol semmit se tud kezdeni magával, ahol semmi keresnivalója. De erről miért a gyerek tehet??
Ettől függetlenül, és ezt is írtam, egyetértek veled, szerintem is jobb, ha nem lesz gyereked soha.
Amit nem értettem, az az indulataid az egész téma, meg maga az anyaság körül.
Kedves solemnity, akármiért is veszítetted/veszíted el a párod, az biztos, hogy nem a gyerekek miatt, hanem saját maga miatt..és magad miatt. Miből gondolod, hogy ilyesminek gyerek lehet az oka?
