A jelenlegi modern fizika több mint 100 éves. Ma már inkább gátja, mint segítője a tudomány fejlődésnek. Szükség van tehát egy új fizikára. De milyen is lesz ez az új fizika? Erre keressük a választ.
De a magyarok közül sok gondolkodót említhetnénk, akik az új fizika útkeresőinek számítanak.
Jánossy Lajos, Korom Gyula, Tassi Tamás, Murguly György, Nándori Ottó, Dobó Andor, Varró Sándor, Székely László, Topa Zsolt, Molnár R. Pál, Gazdag László, Grandpierre Attila, stb., akiknek ugyan nem sikerült egy átütő erejű komplett új elméletet létrehozni, amely leváltotta volna a haldokló relativitáselméletet, de előkészítették a terepet. Valószínűleg jön majd valaki, aki az említettek nyomdokain haladva, az ő gondolataikat hasznosítva, már képes lesz megalkotni az új fizikát.
Egy komplex elmélet sohasem egyetlen ember munkája. Még Newton is csak óriások vállán állva tudott nagyot alkotni.
Nekem az itteni csevegés csak tréningezés. De hasznos, mert álmomban sem gondoltam, hogy ide is sok tudatlan nagyképű kötekedő hozzád hasonló nullafizikus jár.
Azt hittem az elején, hogy mindenki az új fizikát akarja építeni.
Így bizony, rád pl. senki sem fog emlékezni. Van az internetes fórumokon éppen elég hozzád hasonló nagyképű hülyegyerek, akiknek az az életművük, hogy a világ eszének képzelik magukat. Aztán úgy is maradnak.
"A felfedezők, akik olyan tájakra merészkednek, ahol előttük még senki se járt, joggal vívják ki a csodálatunkat és a rokonszenvünket - lényegében függetlenül attól, hogy mit hoznak haza a hátizsákjukban." (H.P.)
Én is tisztelem az útkeresőket, még akkor is ha, úgy gondolom, hogy nem sikerült rálelniük a helyes útra. Ilyen volt pl. Szász Imre Gyula. Ugyanis az ő tevékenységük is segít abban, hogy mások megtalálhassák a helyes utat.
Azonban vannak irigy és féltékeny emberek, akik mivel nem képesek új felfedezésekre, tehetetlenségükben a felfedezők torkának esnek. Mint a hiénák, falkában támadják az újítókat. Undorító dolog, de vannak, akik ebben lelik örömüket.
Szász Gyulára még sokáig emlékezni fognak az emberek, és az sem kizárt, hogy az elméletéből valamit hasznosítani fog az utókor. De senki nem fog emlékezni a hiénákra.
Vizsgáljuk hát meg, hogyan és miért alakult ki ez a szemlélet, hogy a Föld felszínén történő mozgások esetében az abszolút sebességnek a földfelszínhez képesti sebességet értjük.
Az ember az ősi időkben az élőhelyének csak kis környezetét ismerte. Néhány tíz-kilométeres körzeten belül mozgott. A Földet laposnak vélte, hiszen az a kis környezet, ahol élt laposnak látszott.
Mi alkotta ezt a környezetet?
A hegyek-völgyek, síkságok, folyómedrek, tavak, fák, stb.
Ezek mind-mind a Föld felszínéhez vannak kötve, azzal egy egységes rendszert alkotnak.
Ezt a környezetet az ősember mozdulatlannak tekintette, és minden mozgást ehhez viszonyított.
A repülő madarakat, a futkosó állatokat akkor tekintette mozgónak, ha a környezethez képest mozogtak. Saját magát is akkor tekintette mozgónak, ha gyalogolt, vagy futott, vagyis ha a környezetéhez képest mozgott.
Mindezt még az is megerősítette, hogy a mozgás erőkifejtéssel járt. Ha sokat gyalogolt, vagy futott, akkor elfáradt. De ha ült, vagy feküdt, akkor nem volt szüksége erőkifejtésre.
Mindezekből (talán öntudatlanul) leszűrte azt a következtetést, hogy a mozgás abszolút jelentéssel bír, tehát akkor mozog valami, ha a Föld felszínéhez rögzített környezethez képest mozog. Így az abszolút mozgás természetes viszonyítási alapja a földfelszín lett, és a köznapi ember számára mind a mai napig az is maradt.
Ma is ha azt mondjuk, hogy egy autó 100 km/óra sebességgel halad, akkor mindenki tudja, hogy ez a földfelszínhez (úttesthez) viszonyítva értendő.
