A Millenáris sok-sok elképesztő visszaélését látva a rendőrök már próbáltak óvatosabban
eljárni. Hagyták a fenébe a „csip-csup pármilliós”, holmi néhány tucat milliós ügyeket,
kiválasztották azt az egyet, amelyről úgy vélték, napnál világosabb, hogy bűncselekmény
történt: a belépők mellett ajándékként adott órák esetét. Amiként az előző fejezetben
szerepelt, a 70 millióba került órákért a költségvetés az adófizetők pénzéből 402,5 milliót
fizetett ki, mellékesen némi Kaya Ibrahimozással.
Még engedményre is hajlottak: javaslatot tettek az ügyészségnek, hogy lezárják az ügyet
Csavajda Szilviára és Kárpáti Péterre nézve, csak Berkecz Jánosné, a volt Millenáris-igazgató
és Klacsmann Péter Millenáris Rt. vezérigazgató ellen javasolnak vádat emelni.
Az ügyészség a következőket válaszolta. „A rendkívül jó marketingeszköznek tekintett
órák egységára elfogadható, reális volt”. Hogy melyik egységárra gondolt, azt nem részletezte
– ha ugyanis arra, hogy egy-egy darab óra valójában 112 forintba + ÁFÁ-ba került – az
ekkora, félmilliós tételnél valóban elfogadható, reális ár volt. Ha viszont ehhez képest azt
nézte, hogy ezért az óráért egységáron 805 forintot volt képük kiszedni az államból – akkor
ezt az indoklást azért egyszer Polt Péternek – aki nyilván látta ezt – nagy nyilvánosság előtt
meg kéne magyaráznia.
Ennek alapján az eljáró ügyész nyugodtan fejezhette be így.
1 millió, mi?
legalább utána járhatnál észosztás előtt!