Szájernek az a tragédiája ( és vélhetően még jó pár fideszesnek ) hogy a liberalizmusra alapított párt , amibe belépett , szépen lassan átlavírozott a populista , konzervatív szélsőjobbos ideológiába és ő benne ragadt egy hazug életben .
nevetséges az Európa jövőjéről szóló tanácskozás vezérszónokának meghívni egy trollt, aki ordenáré stílusban gyaláz mindenkit, egy terméket, aki nem is saját maga írja a cikkeit, egy provokátort, aki a profilképén közismert meleg férfiként apácának öltözik. Tök mindegy, ki mit tart elviselhetőnek Milo munkásságából, vagy hogy ki hol áll politikailag - egyszerűen röhejes egy ilyen figurát elhívni a minisztereket felvonultató konferenciára, hogy Európa jövőjéről értekezzen.
Másrészt azért pörgött ennyire ez az ügy, mert pont az ultrakonzervatív magyar és lengyel kormány prominenseinek kellene együtt szerepelnie a fekete farkak leszopásáróláradozó Milóval, ami nekik aztán végképp nem fér bele. Nyilván nem véletlen, hogy a konferencia programját leszedték, most pedig már azt hallani, hogy Milónak a magyar és lengyel kormánytagoktól távol, külön kell majd felszólalnia Schmidt Mária közalapítványának szervezésében.
„Az egyik újságíró szóba hozta Yiannopoulos homoszexualitását is, kifejtve, hogy »Yiannopoulos homoszexualitása természetesen nem is szempont, nem is emiatt, hanem a pedofíliával megengedőnek mondott, Yiannopoulos szerint rosszul megfogalmazott mondata miatt került össztűz alá. Melegsége csak annyiban számít, hogy merőben ellentétben áll a magyar vagy épp a lengyel kormány által hangoztatott értékekkel.« Vajon honnan veszi az újságíró, hogy a jelenlegi magyar kormány által hangoztatott értékekkel ellentétes egy homoszexuális személy meghívása egy nemzetközi konferenciára? Hol olvasta, hallotta ezt? Mert abból, hogy a jelenlegi kormány családpolitikájának a fókuszában - nagyon helyesen - a férfiak és nők házasságára és gyermekvállalására épülő klasszikus családmodell áll, még nem következik az, hogy bárkinek a véleményét, művészi, tudományos teljesítményét azon az alapon kérdőjelezné meg, hogy az illetőnek milyen a nemi identitása, illetve hogy klasszikus családban él, vagy sem.”
Azert hulye, mert Bayer kurtolte vilagga azt hogy Szajer buzi.
Senki mas nem allitott ilyet 20 eve, senki sem celozgatott ra! Szajer felszolalt egy meleg szervezet vdelmeben a Parlamentben, azok meg megkertek ujra hogy segitsen nekik.
A homofob Bayer meg rohant vilagga kurtolni hogy uramsiatan lebuziziztak, jajajaj lebuzizitak.
Igen mert KONKRÉTAN Szájernak írtak a meleg szervezetek hogy mint emberjogi aktivista védje meg őket.
Es erre a hülye homofób Bayer azonnal ugrott egyet mocskos buzizni és világgá kürtölte az egész ügyet(amit ugye senki sem hallott volna vagy vett volna buzizasnak Bayeren kivul)
De nem, Bayernek az ha melegek emberjogi védelmet kérnek attól aki őket előszór védte (!) az azt jelenti buzi.
Itt a válasz cikk rá
A "gyűlölködő melegségről"
ÉS, 2001. júl. 20. Csaba Iván
A "szadista homokosok" beleértve a Habeas Corpus Munkacsoport tagjait, aki nem átallották hírbe hozni a hajdani libertáriánus (és mellesleg a parlamentben először a Habeas Corpus ügyében felszólaló !) Szájer Józsefet azzal, hogy aljas módon diszkriminációellenes állásfoglalást kérő levelet mertek írni neki.
(Vagyis a melegek fondorlatosan "lemelegezték" őt. Nota bene, ilyen nem történt, de azért meg kell adni, pikáns paradoxonnal sikerült gazdagítanod az anti-anti-homofóbia fegyvertárát.)
Vagy az "eszdéeszpolitikus" bajkeverők, akik a jóravaló polgári melegek csendes többségének akarata ellenére, már megint passzátszelet fújnak. (Hiszen pont ebben a témában és pont így lehet a népszerűségi mutatókat javítani ebben a hazában, tudjuk.)
(...)
Valóban, a kontraszt a jelenlegi Bayer Zsolt és Juhász Géza között éles, már-már bántóan az. Miközben te a nyárspolgári Magyarország szóvirágokban gazdag, de mondandójában émelyítő műharcosa lettél, addig ő valóságos emberek valóságos fájdalmának halk szavú, de konok szóvivője. Nem tudom, hogyan jutottál idáig, bizonyára az egyik lépésből következett a másik. Én pedig, hajdani társad, szégyenkezve és szomorúan állapíthatom meg, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik: a mi generációnkból lesz a Nagy Degeneráció.
Amikor alapitották, Szájer az alapitók közt volt. Akkormost tessék kiállni mellette
Bayer mit mond, vagy kussol?
Bayer ha nem áll ki akkor ritka mocsok, mert ugye éppen buzi ügyben o kulrtolte vilagga a védelmében Szájerrol 20 éve! (igaz akkor meg nem buzizott allandoan, nem akarta kardélre hányni őket)
Új moralisták, farizeusok (4. rész) Gyűlölködő melegség Bayer Zsolt Felküldve: 2001. július 14.
(...) az igazi aljasságra csütörtökön vetemedett a Habeas Corpus Munkacsoport és Juhász Géza. Ezen a napon nyílt levélben fordultak egy ismert kormánypárti képviselőhöz, felszólítva őt, álljon az „ügy” mellé, mivel nevezettnek úgymond „széles körben ismert a szexuális kisebbségek egyenjogúsága melletti személyes elkötelezettsége”.
Mit is jelent ez a páratlanul gyáva, sunyi mondat? Azt jelenti, hogy nyilvánosan le lett BUZIZVA egy politikus. Nevezett (a „megnevezett”, a „megszólított”, a „tetemre hívott”, a nyilvános autodaféra ítéltetett, akinek életét egyetlen pillanat alatt teheti tönkre ez a néhány gazember) szexuális szokásait nem ismerem, és azok nem is érdekelnek.
Egyet viszont tudok: ő nem akarta, hogy szexuális élete nyilvános polémia tárgya legyen. Legszentebb emberi jogaiban sértette meg, méltóságában alázta meg, legutolsó menedékében, otthonában, hálószobájában rontott rá néhány minden EMBERSEGEBOL KIVETKEZETT BUZI.
Megnevezettnek (aki eztán majd Canossát fog járni a nyilvánosság terében, szadista homokosok, immorális és perverz, lelki toprongy eszdéeszpolitikusok legnagyobb gyönyörűségére) gyermeke van, aki tökéletesen védtelenül áll majd szemben mindazzal, ami történni fog. Ezután majd másképpen jár iskolába, átrendeződnek baráti kapcsolatai, ezután majd összesúgnak a háta mögött, kinevetik, megalázzák, ezután majd másképpen viszonyul édesapjához – ezután majd minden másképpen lesz, csak azért, mert néhány heterofób alaknak így tetszett.
Azt nem fogják fel, hogy itt sem Szájer mássága érdekes, hanem a képmutatása, az undorító erkölcstelensége (orgia), szabálysértése és az elkövetett büncselekménye.