Az elmúlt időszakban teljes joggal került kritikai górcső alá a jobboldalon elharapódzott fasisztoid jelképek halmaza, árpádsávtól turulmadárig. Kevés szó esett viszont a talán leggyakrabban használt szélsőséges jelképről, Nagymagyarországról. Mindenfelé terjed: pólókon, kulcstartókon, autós matricákon, még lágyjobbos, fideszes körökben is. Holott súlyos ügylettel állunk szemben: ezen jelkép a legalpáribb sovinizmus megnyilvánulása: EU és NATO tagországok területi épségét vonja kétségbe felesleges feszültségeket gerjesztve a társadalomban.
Történelmi szempontból az egész piros-fehér-zöldre színezve abszolút pontatlan, hiszen 1868 után Horvátországnak volt külön zászlaja és magaszintű belső önállósága is, jobbosaink ezt is hajlamosak semmibe venni. Az árpádsávos verzió pedig igazi szellemi csökevény.
Lassan kezd a jelenség természetesnek, elfogadottnak tűnni, de ne tűrjük ezt! Mi józan békeszerető demokraták, merjük felvilágosítani a társadalom megtévedt egyedeit, hogy merre van a helyes út!
Szóval most, hogy mindenki önálló és független akar lenni, noha többszáz éve vannak, voltak ilyen-olyan fennhatóság alatt, vagy nincs igazán kiegyezés (Tibet, a szétesett Jugoszlávia, a belga belső ellentétek, s a várható országszakadás, a Szerbiából kiváló Montenegró, a spanyol körülmények), akkor sovinizmus az 1000 éves magyar egység megjelenítése egy térképen???
Ilyenkor nem tudom, sírjak vagy röhögjek.
Mellesleg soha senkitől nem hallottam, hogy vissza Erdélyt és a többi elszakított országrészt.
Bocsi de az ilyen lükék miatt fogok én is nagymagyarországos jelképeket használni (valamilyen formában, matrica, poszter, mittudomén). Csak hogy "elhatárolódjak" a velünk élő kádárizmustól. Március 15-öt is be kéne tiltani mint nemzeti ünnep - mondjam, hogy miért, vagy megy anélkül?
Vigyázzunk, magyar barátaim. A ballib már mindent összetaknyozott, ami a miénk: a koronát, a Szent Jobbot, a himnuszt (mindkettőt), a piros-fehér-zöldet.
Most a Kárpátokba törölnék a taknyukat. Ne hagyjuk. Több SZDSZ, több matrica!
A magyar - mondjuk úgy - fajelmélet nem különbözteti meg a tagokat vallás, származás stb szerint. Ezért szokták azt mondani, hogy magyar az aki annak vallja magát. Ezzel a felfogással valószínűleg egyedül vagyunk a világon.
Ami a Nagymagyarország-jelképet illeti. Sarkosan fogalmazva: magyar értelmiségi lét szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy az otthon falán ott van a Nagymagyarország-térkép.
Te (topiknyitó) is szélsőséges vagy, csak éppen a másik oldalon. Tehát a komcsik között. Aki ilyen böszmeségeket ír, az távol áll a józan demokratáktól!
Azért kéretik kicsinyt hátrébb vonni ama történelmi agarakat.
A tónfosztás nem jelentett egyben államforma-váltást is: "A Függetlenségi Nyilatkozat az államformát sem szabta meg. … Kossuth maga nem nyilatkozott az államforma kérdésében, illetve ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a nemzetnek később kell megállapítania. Ebben vélhetően szerepet játszottak külső tényezők is, értve azt, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat a külföldi kormányok körében nem váltott ki rokonszenvet, a magyar megbízottak csak a szöveg mérséklésével vélték egyáltalán nyilvánosságra hozhatni. A nem egyértelmű belső támogatás, és a kedvezőtlen külső megítélés következtében az államforma kérdésével a későbbiekben nem foglalkoztak." (http://polvgy2006.ektf.hu/eloadasok/hajagosjozsef_kossuth_lajos_kormanyzosaga.doc)
Batthyány és kormánya nádori kinevezése '48-ban még kevésbé értelmezhető államforma-váltásként.
Mindez korántsem jelenti, hogy a "legitimista" felfogásnak bármiben is igaza lenne, csupán a történeti hűséghez tartozik.
Na akkor újra, hogy megértsd. Az "elhatárolódás" egy SZDSZ-es technológia. Szép, hogy ők ezt kitalálták, de ebből még nem következik, hogy másnak ezt alkalmaznia kellene.
Másik példa. Abból, hogy liberális körökben teszem azt, általános a drogozás, még nem következik, hogy ennek normának kellene lennie, s másoknak is így kellene cselekednie.
Kétséget kizáróan igaz, hogy a balliberális körök hajlamosak kísérletet tenni a normák deklarálására, majd ahhoz mérni mindent, ugyanakkor értelmes ember ezt magasról lesz@rja, s a saját stabil, meggyőződésből, hitből, tapasztalatból fakadó értékrendjéhez mérten cselekszik. Az SZDSZ elhatárolódhat, amitől csak akar, az ő dolga, de a másoknak nem kell. Ez nem jelent azonosulást, pusztán annyit, hogy nem fogok aszerint cselekedni, ahogy azt az SZDSZ elvárná. Saját értékrendem van, nincs szükségem külső iránymutatásokra. És az a gyanúm, Orbán Viktor szintén nem az SZDSZ-től fog tanácsot kérni, mit tegyen vagy ne tegyen.
Dehogy tiltok be bármit is. Virágozzék 100 millió fajta elképzelés M.o múltbéli és jövőbeni határairól. És virágozzék 100 millió fikanick. Engem nem zavar. (ez kb. a 30. nickem nekem is)
"na meg azoknak, akikben van annyi realitásérzék, hogy tudják: ebből a területből már nem lesz egységes magyar állam, nincs esélye a teljes visszaszerzésnek és nem is lenne értelme"
Ha mindazok, akiknek ilyen matrica van az autójukon, nem tudnák, hogy nincs esélye a teljes visszaszerzésnek (mellesleg a részlegesnek sincs), akkor nem fasisztoid jelkép okán kellene hisztériát kelteni, hanem a magyarok mentális állapota miatt volna indokolt riadót fújni.
Jómagam azonban pillanatnyilag mongolid olvtárs mentális állapotát tartom igazán aggasztónak...
"A Magyar Királyság de facto megszűnt, azonban de jure ma is létezik, ugyanis a kunbéla-féle köztársaság, és az azt követők is illegitimek."
Az 1918-ig létezett Magyar Királyság szerinted legitim volt? Ezek szerint az 1848-49-es magyar kormányok voltak illegitimek? Te Kossuthot államellenes felforgatónak, bűnözőnek tartod? Hallottál a trónfosztásról? (1849. ápr. 14, ha mond valamit neked a nap). Az 1848-ban nádori jóváhagyással megalakult Batthiány-kormány szerinted illegitim volt? És az orosz segítséggel érkező Ferenc József volt a legitim?
Azt gondolom, hogy nem vagy egyedül: a Nagy-Magyarország-matricával tüntetőknek általában fingjuk sincs a történelemről.
"Magyarországon sokáig a hetvenes évek végétől tért nyerő reformközgazdász-demokratikus ellenzéki, gazdaságilag liberális, politikailag emberi jogi beszédmód volt az uralkodó. (Nagyjából ez a "balliberális értelmiség" közös krédója). A jobboldal a ,90-es évek végétől támadást indított ez ellen.
A magyar jobboldal vezére nem beszélt félre, amikor Sarkozy példájára hivatkozott: Sarkozy komplexusok nélküli jobboldala ugyanarra épít, mint Orbán. Orbán Viktor "sohaelnemelhatárolódási" politikáját nem a pár százaléknyi szélsőjobbos szavazat motiválja, hanem az uralkodó kulturális hegemónia megkérdőjelezésének igénye: ne a balliberális oldal szabja meg (kiemelés tőlem), mitől kell távolságot tartania, s mitől nem!"
(In: "A történet vége", szerző: Balázs Gábor, Népszabadság, 2008. március 26.)