Ferdinando Innocenti 1891. szeptember 1-jén született Pesciában (Pistoia), Dante Innocenti kovácstól, majd Grossetóba költözött, ahol a Via Galilei-n vaskereskedést alapított, mindig kovácsüzlete mellett. Néhány év múlva megnyitotta a második vasboltot a Corso Carducciban. Ferdinando a 3. műszaki osztály elvégzése után testvérével, Rosolinóval (apja első házasságának fia) és apjával részt vett az Innocenti Hardware (1906) vezetésében, és már ezekben az években a család egy a gazdasági helyzet kiemelkedő.
Miután megtanulta a szakmát, Ferdinando 18 évesen vezette a családi vállalkozást, és használt hardverekkel kezdett kereskedni, amelyek többnyire a Maremma visszanyerésével foglalkozó gyárakból származtak, amelyeket viszontelad, cserébe kenőolajat kapva, amelyet továbbértékesít, és további növekedést ér el. profitban.
1920-tól elmélyült és kísérletezett a vascsövek felhasználásával és alkalmazásaival, majd 1923-ban Rómába költözött, ahol mintegy 500 000 líra összeggel az üzletág jelentős bővítését tervezte, de sajnos a bank, ahol a betétet tette. csődbe ment..
Elkezdte forgalmazni a Dalmine által Mannesmann licenc alapján (hegesztés nélkül) gyártott csöveket. Azokban az években, egészen 1928-ig, az épületek robbanása és általában a gazdaság jelentős növekedésen ment keresztül, ahogy a mezőgazdaság utat tört magának, amit elősegítettek a fasizmus által kialakított politikai helyzetek és a szakszervezeti zavargások vége, amelyek azonban a reálértékek csökkenéséhez vezettek. 1921 és 1924 között 11-12%-kal nőtt a bér.
Az 1921 és 1931 közötti időszakban a fasizmus egy nagy építkezési és modernizációs tervet adott életre, különösen a fővárosban, amely egy hatalmas építkezés megjelenését öltötte, hogy életet adjon a "város monumentális újjászületésének".Ferdinando nem hagyta ki a számára kínált lehetőséget azzal, hogy 1926-ban a római Via Porto Fluviale-n csőraktár-műhelyt nyitott, ahol építőipari termékeket hozott létre, amelyek 1930-ban a Fratelli Innocenti nevet viselték, és 1933-ban megkezdte az Innocenti cső gyártását. Az állványzat egy gyors össze- és szétszerelési rendszert alkalmaz, amely eredetileg a brit Scafolding-ból származik, amely rendszer egy szabadalomhoz vezetett, és amelyet ma is használnak.
1931-ben megkezdte a Castelgandolfo-i pápai kertekben (14 hektár) esőöntöző-komplexum építését az Albano-tó vizével, később a Vatikáni Kertekkel, végül a tűzoltórendszerekkel és a termoelektromos erőművel; szabadalmát felhasználta a Sixtus-kápolna állványzatára is, bizonyítva a projekt jóságát, mivel a szét- és összeszerelés rövid időn belül megtörtént, anélkül, hogy az értékes freskókat megsértették volna. Ennek a bemutatkozásnak kedvezett a mérnök Dalmineval szerződött ismeretsége (amelynek részvényei is ő volt). Franco Ratti, Desio grófja, XI. Pius és Leone Castelli unokaöccse, a Vatikánban dolgozó homonim építőipari vállalat tagja. A munkálatok 1934 elején fejeződtek be.
1935 végén és 1936 elején a katolikus sajtó világkiállítására hívták, hogy Innocenti csövekből állítson össze egy 6000 négyzetméteres fedett komplexumot . Ezek a bizonyos presztízsű alkotások a kézműves céget bizonyos jelentőségű ipari vállalkozássá alakították, amelynek jelentős nyeresége hozzájárult a fejlődéshez. 1932-ben az ipari termelés 27%-kal esett vissza 1928-hoz képest, de Ferdinando Innocenti Milánóban találta meg a megfelelő helyet saját vállalkozása alapítására. Valójában a város zűrzavaros volt a nagy átépítések, az építkezések és az új központi pályaudvar miatt, így a válság minden bizonnyal kevésbé volt érezhető, mint máshol.
Északon az Innocenti a megkötött szerződéseknek is köszönhetően kiváltságos helyzetben volt. A munkaerő komoly válságot élt át: 1929-ben 300 000 munkanélküli volt, 1931-ben pedig 1 000 000 fölé emelkedett, ebből csak az iparban 715 000. Ratti, aki most a Dalmine és más fontos társaságok igazgatótanácsának tagja volt, és mindenekelőtt a vatikáni barátok segítségével megnyerte a Vatikán Castelgandolfó-i munkáit. Ezen objektív tények alapján felavatta a Fratelli Innocenti kereskedelmi irodáját a Via S. Paolo 18. szám alatt.
Az 1929-es 20 dolgozóból a vállalat 1931-ben több mint 100 dolgozóval rendelkezett, abban az évben, amikor megkezdődött a mobil és fix öntözőrendszerek gyártása. 1933-ban gyárat építettek Milánó Lambrate-ben a Via Pitteriben, hogy gyártsák és forgalmazzák a most tesztelt Innocenti állványzatot.
A földön, a Via Pitteri és a Lambro közötti sávban 1933 októberében Rómából áthelyezett munkások közreműködésével elkészült egy fészer az ipar életre keltéséhez szükséges felszerelésekkel. A cégnév 1933 novemberében Fratelli Innocenti, névtelen acélcső-alkalmazások vállalata lett, amelynek székhelye szeptember 20-án Rómában található, és 5000 részvény 1000 líra részvénytőkével, ebből 3100 Ferdinando és 1900 Rosolino. A közgyűlés a teljes alaptőke fedezetére 5.000.000 Ft kötvénykölcsönt vett fel 5.000 obb. egyenként 1000-től 4% éves kamattal. Az egyetlen rendező Ferdinando Innocenti volt.
MILYEN VOLT
Úttörő vérmérsékletű, félelmetes bátorságú, egyben szerény és félénk, paternalista, keveset beszélt, halkan, lassan elhatárolódott a szavaitól, nem szeretett feltűnni, de határozottan megszervezte a műveleteit, még a szavait is közbeszólt. megbízható férfiak.
Századunk egyik legzseniálisabb iparosa, mosolyával könnyen kiérdemelte mindenki megbecsülését, és nem szerette az akkori sikeres vállalkozókra jellemző világiasságot. Nem járt semmilyen szalonba vagy színházba; néha elment moziba westernfilmeket nézni néhány munkatársával, aztán végül a munkáról beszélgetett.
A "munka elismert alkotója", a "konstruktív dinamizmus" "nagyon csöndes iparkapitány, aki teljesen kilépett a kategória szokásos mintáiból", félénk, zárkózott és tartózkodó volt, aki talán még soha nem olvasott könyvet, de kész volt Hatékonyan merüljön be a könyvelő cégbe, és határozottan vállaljon üzleti kapcsolatokat, ugyanakkor megfeszítetten védje pozícióját.
Képes volt politikai kapcsolatokat összefonni anélkül, hogy világosan feltárta volna döntéseit, és ezeket felhasználta ipari szükségleteinek kielégítésére.
A VÁLLALAT NEMZETI ALAKULÁSA
1934 nyarán Rómában rendezték meg a labdarúgó-világbajnokságot. A stadionok kapacitásának bővítése érdekében az akkori kormány a lelátók építését Innocentire bízta. Ezek a munkálatok az ugyanabban az évben pályázati úton befejezett munkákkal, dobozok, kifutók, építmények, lelátók és különféle egyéb alkalmazások építésével olyannyira szembetűnő bevételi forrást jelentettek, hogy a milánói üzem megérintette a részben Rómából érkezett 200 munkást. . A vállalati struktúra két irodára és két gyárra oszlott: Rómában és Milánóban; irodák és fiókok összesen 9 Genovában, Nápolyban, Bolognában, Triesztben, Grossetoban, Cagliariban, Palermóban, Padovában, Firenzében.
A céget 4 külön részlegre osztották az alkalmazásokhoz:
- Szakasz 1: építőipari termékek, villany, állványzatok, antennák, elektromos szállítóoszlopok, kapuk és kerítések, világítóoszlopok
- Szakasz 2: mezőgazdasági és sporttermékek, vízvezetékek csővezetékei, locsoló öntözőrendszerek, sportlétesítmények kerítései, edzőtermek felszerelései
- Szakasz 3: ipari termékek. Létesítmények termoelektromos erőművekhez, levegő-, gáz-, gőzcsövek, folyékony és sűrített gázok hengerei, tolltartók és fúrószondák
- Szakasz 4: gépipari termékek. Tömlők teherautókhoz, erőátviteli tengelyek, tömlők az autóipar számára, tömlők tüzérségi kocsikhoz, hidraulikus hengerek és dugattyúk présekhez, hengerek és görgők üvegművekhez.
A felosztás tisztán kereskedelmi volt, míg a műszaki-termelési szempontból nem volt felosztás; valójában az üzemek potenciálisan képesek voltak a teljes termékskála legyártására. Ebben az időszakban (1935) azonban az Innocenti arra készült, hogy az összes termelést a milánói gyárakba koncentrálja.
1935-ben megduplázták az alaptőkét (április 30-án) a 11-es közgyűléssel, további 5000 darab, egyenként 1000 lírás részvény kibocsátásával. Előkészítették a feltételeket az 1935. október 3-án lezajlott etiópiai agresszióhoz és a nyáron a köztársasági kormány elleni spanyolországi beavatkozáshoz.
Az országos ipart felkészületlenül lepték meg a háborús események, de rövid időn belül sikerült a termelést úgy átalakítani, hogy a háborús termelésben részt vevő cégek már 1936 végén jelentős haszonra tettek szert.
A HÁBORÚ TERMELÉS
Azokban az években az Innocenti részt vett repülőgépenként 150 és 250 kg tömegű bombák testeinek szállításában, csődarabok felhasználásával. A társaság 1935-ben 840 000 líra nyereséget könyvelt el. Hogy elkerüljék az 1935-ös törvény alapján a kivonási adótörvényt, sok iparost kénytelen volt beruházni ipari létesítményeinek bővítésével; így tett Innocenti is, aki a lövedékellátás támogatása érdekében kénytelen volt bővíteni ipari struktúráját, Rómából Milánóba helyezte át az üzemeket, kibővítette a MO / l osztályt a Lambrotól való eltéréssel, és felépítette az irodaházat a Via Pitteriben. . Rómában már csak a csövek értékesítésére szolgáló raktár maradt.
A háborús események az alkalmazottak létszámának megduplázódásához vezettek 1934-hez képest. A folyamatos igények repüléstechnikai hangárok építésére és csőbombák építésére (Dalmine) lehetővé tette a vállalat gyors növekedését és a Vatikán megbecsülését. munkák "vizet vittek a malomba".
Az IRI 1933-as megszületésével a Dalmine beolvadt vele, így a már nagyszámú részvény birtokában lévő Innocenti egyre inkább növelte részesedését, és az egyik legerősebb magánrészvényessé vált.
A Fratelli Innocenti rohamos fejlődése arra késztette Ferdinando-t, hogy 1936. 04. 16-i üléssel létrehozzon egy igazgatóságot és egy könyvvizsgáló bizottságot. A testület a legmegbízhatóbb munkatársakból állt: Rosolino Innocenti, prof. Giulio Giussani, Ing. Giuseppe Checchi, rag. Vittorio Verdarini Ferdinando Innocenti elnökségével. A könyvvizsgálói testület az Ávv. Renato Finocchi, az ügyvéd. Carlo Jurgens és Dr. Giuliano Mastrogiovanni. Ebből az alkalomból a cég felvette az Innocenti Anonymous Society for Aubolar Steel Applications nevet .
1936-ban kikiáltották a birodalmat, amely a háború kibővítésével és a Németországgal kötött acélszerződés megkötésével egyre inkább megkövetelte Innocenti elkötelezettségét a tüzérség és a haditengerészet számára is használt lövedékek gyártásában. A mérleg az 1936-ban is 877 000 líra nyereséggel zárt a bővítésre fordított nagy beruházások ellenére, míg 1937-ben elérte az egymilliót.
1938-ban megépült a Marina raktár (a jelenlegi MO / 2), ennek következtében a Lambrotól keletre költöztek. Ugyanebben az időszakban épült fel a szerszámüzlet és a Szociális Szolgálat épülete (jelenlegi SOCI), és a bővítésre fordított nagy összegek ellenére közel 1 millió 500 000 líra nyereséggel zárult a költségvetés.
AZ INNOCENTI SAFTA
Innocenti, aki 1933 óta testesítette meg a csövek ötletét, 1936-ban gyárat akart építeni az építkezésükre. Mussolini, aki ipari központot akart építeni Apuániában, Innocenti számára azt a pontot képviselte, ahol a gyártóüzemet meg akarták építeni, így ő kérte és szerezte meg az új SAFTA ( Società Anonima Fabbruzione Tubolari Acciaio ) felállításához szükséges támogatást. A fővárost a Dalmine kisebbségi részesedése és az Innocenti többsége alkotta.
1939-ben megkezdődtek a varrat nélküli csöveket gyártó üzem építési munkái, amelyek 1942-ben a csövek szállításának, bár részlegesen, beindításával zárultak. A mintegy 495 000 négyzetméter alapterületű komplexum 4 párhuzamos hosszanti fészerből és 3 keresztirányú fészerből állt, amelyekben 3 különböző hosszúságú hengermű működött. Alberto Calmes luxemburgi mérnököt , a csőépítés szakértőjét, aki jelentős technológiai kompetenciát szerzett Németországban, ahonnan politikai okokból elmenekült , a több mint 500 munkással dolgozó üzem vezetésére és szervezésére hívták .
A csöveket így Calmes találékonyságának köszönhetően közvetlenül ingotokból állították elő, nem pedig drága laminátumokból, majd hegesztették őket. A termelés azonban a kezdeti állapotában maradt, mivel Kesserling a visszavonulásban az ipari berendezések egy részét Németországba szállította, és félig lerombolta az üzemi egységeket. 1948 novemberében egy gyors rekonstrukció után megkezdődött a termelés, olajfúráshoz szükséges csövekkel, csővezetékekkel, metán- és gázvezetékekkel. 1948-ban a Dalmine birtokba vette a teljes részvénycsomagot, és a SAFTA-t a második nagy termelési egységévé alakította át.
A háborús események Innocenti következetes elkötelezettségét jelezték a lövedékek gyártására szolgáló üzemek építésében; valójában már korábban is felmerült egy hatalmas projekt felépítése a lambratei üzemekben, hogy a hadügyminisztérium egyik legnagyobb beszállítójává váljon. A hadügyminisztérium pedig tervet dolgozott ki a golyók ellátására a gyártóegységek különböző fegyvertárakba való áthelyezésével.
Az első a War I Project (GI) volt Tor Sapienzában (Róma), egy komplexumban, amely napi körülbelül 40 000 golyót gyártott. Innocenti építette a Fiattal, Falckkal stb. mivel nagyobb garanciákat adott az előírt határidők betartására. A projekt 1939 és 1940 között készült el a kérésnek megfelelően, így Innocenti akkora bizalomra és csodálatra tett szert, hogy őt bízták meg a második és a harmadik háború milánói építkezéseivel (1940 és 1941 között). A harmadik háborút az első háború gépeivel indították, miután az amerikaiak partra szálltak.
A második háború 75 000 négyzetméteres területet ölelt fel, és a Via Tanzi, Via Bistolfi, Via Pitteri, Via Trentacoste közötti területen épült. A második háborúban szinterezett rézgránátgyűrűket készítettek (német szabadalom). A harmadik háborút 1941-ben kezdték meg, hogy (német szabadalom alapján) extrudált acéltokokat gyártsanak a rézhiány kezelésére. Az építkezést az 1943. szeptember 8-i események az építkezés kétharmadára leállították. A komplexum 4 igen nagy raktárból állt, amelyek közül kettő már a németek által szállított présekkel volt felszerelve a töltényhüvelyek extrudálására.
A TERMELÉS VISSZAÁLLÍTÁSA
1939-ben az Innocenti, amelyet Starace 1939. október 27-i látogatása során egy fasiszta gyár mintájának nyilvánított, valójában egy projectificio volt. Valójában a munkaerő 90%-át háborús termelésben alkalmazták. 1939-ben az Innocenti golyógyártásban foglalkoztatott dolgozói az olasz lőszeripar összességének mindössze 5,5%-át tették ki, de a gépipar 17%-át adták elő.
Az Innocenti 4 év alatt megháromszorozta üzemeit, és 1943-ban napi 36 000 golyóval tízszeresére növelte a termelését. Az 1938-ban mintegy 800 milánói üzemben 1940-ben 2000, 1941-ben 3000, 19042-ben 6000 és több lett az alkalmazottak száma. 1943 tavaszán, többnyire szakképzetlen munkások és 50%-a nők. A nyereség l. 1939-ben 2 119 000; L.-nek 4 231 500 1940-ben; L.-nek 1941-ben 10 118 500; 1942-ben 12 298 000 L.-ra, 1943. szeptember 8-án pedig 10 832 000 L.-ra.
A rendes tartalék 2 200 000, a rendkívüli tartalék 8 468 000 1940. március 11-én a közgyűlés 20-ról 50 millióra, 1941. április 8-án 50-ről 100 millióra emelte az alaptőkét. Az emelések 80 000 darab, egyenként 1000 lírás részvény kibocsátásával alakultak ki. A részvényesek 12-ből 3 lettek (80% Ferdinando Innocenti, 15% Rosolino Innocenti, 5% Paolo Missiroli). Az 1940. 11. 03-i közgyűlés köszönetképpen az igazgatóságba választotta Edmondo Balbót (Italo Balbo testvérét) a két Innocentit és Paolo Missirolit.
1942-ben az Innocenti úgy érezte, hogy a vállalatot két részre kell osztani: Lambro és Innocenti ATA ( acélcső-alkalmazások ); az első a gyárakat irányítja, a második a termékek forgalmazását. Az 1943-as háborús események azt tanácsolták Innocentinek, hogy halasszák el, és az 1943. április 29-i közgyűléssel Innocentit ruházták át a vállalat elnöki, ügyvezetői és vezérigazgatói posztjaira.
Szeptember 8. után Innocenti sem kerülte el a német katonai megszállás megpróbáltatásait, jóllehet jelentős belső ellenállással. A háborús termelés soha nem szűnt meg létezni.
A római Ferdinando Innocenti szorosan követte a gyárral kapcsolatos eseményeket, és konstruktív és kiegyensúlyozott politikai kapcsolatokat tartott fenn a németek, az RSI, a CLN és a demokratikus erők között; sokkal kevésbé hiányzott neki a partizáncsapatoknak nyújtott pénzsegély annyira, hogy a gen. Poletti lelkes volt Ferdinando Innocenti zseniális együttműködéséért, és ezekért az érdemeiért a szövetséges erők később sem tisztították meg.
Minden bizonnyal Rómából már megpillantotta a lehetséges ipari fellendülést a háború befejezése után, és ebben a perspektívában igyekezett az üzemeket a lehető legsértetlenül megőrizni az újraindításhoz. Nem véletlen, hogy a szövetséges bombázások a tőle kapott pontos információk alapján csak elszigetelt, csekély értékű háborús osztályokat értek, megmentve a legfontosabb ipari komplexumokat. Már a termelés csökkenése is jó irányú volt, hiszen a félretett alapanyagok nagyrészt az újjáépítés költségeinek fedezésére szolgálnak.
A háború után Ferdinando Innocenti visszatér Milánóba, és miután összehívják a munkások találkozóját, sikerül megnyernie együttműködésüket, és ezzel megkezdődik az átalakítási terv.
FELÚJÍTÁS ÉS ÁTALAKÍTÁS
Az átalakítási terv a következőképpen készült:
- népszerű jármű gyártása alacsony költséggel
- acélgépek és ipari üzemek építése
- szinterezési folyamatok fejlesztése
A szállítójármű később a Lambretta lesz . Az ihletet az angol ejtőernyők ejtőernyős járműveinek megtekintése adta Rómában. Innocenti meg volt győződve arról, hogy egy ilyen jármű elnyeri a közvélemény tetszését egy olyan Olaszországban, ahol gyors utazásra van szükség.
Innocenti Guidoniában kapcsolatba került D'Ascanio ezredessel , de hamarosan nézeteltérések támadtak a jármű modelljét illetően, így D'Ascanio Piaggióba ment, ahol a Vespa apja lett. Ezután felvette a kapcsolatot a Guidonia Kísérleti Központ egy másik ezredesével, Torre mérnökkel , aki Lambretta apja lesz. Az acéliparban Ferdinando Innocenti ki akarta aknázni Calmes apuániai tanulmányait és tapasztalatait a varrat nélküli csövek gyártására szolgáló gépekkel kapcsolatban.
A szinterezett termékek területén elektromos és endoterm motorokhoz szerettünk volna perselyeket, perselyeket készíteni. Ez egy ambiciózus szerkezetátalakítási/átalakítási projektnek tekinthető, amely az alkalmazott erők minőségi és mennyiségi felülvizsgálatát tette szükségessé. A munkaerő összetétele a következőképpen alakult: 691 fő szak- és szakmunkás, művezetők; 969 szakképzetlen és szakképzetlen munkavállaló; 729 nő; 146 hírnök, őr, portás, sofőr; 252 alkalmazott, vezető tervezők, összesen 2767 dolgozó: 1900 Lambrate, 500 Guerra III, 367 Guerra II. Százan dolgoztak kint, az ATA-n stb. A projekt a munkaerő mintegy 970 főre való csökkentését irányozta elő, mintegy 2000 fő elbocsátásával.
1945 végén a szűkös tevékenység (csak mintegy száz munkás dolgozott a Bezzi villanymotorok házának megépítésén), nem engedte a költségeket, ezért biztosítottak a nyersanyag készletek értékesítésére, 42.000.000 forint visszaszerzésére. a kincstár Rómában zárolt utalványai, 3 000 000 a Dalmine csomag eladására; de szükséges volt, hogy a társaság 175 000 000 hitelt nagyrészt a németektől visszaszerezzen. 1946 elején még 800 munkás volt, plusz 150 alkalmazott.
1946. november 12-én megérkeztek az első kölcsönök az újjáépítéshez és a gyártáshoz (300 000 000 líra), amelynek 1947 -ben kellett kezdődnie .
A szén- és villamosenergia-hiány nem kevés késést okozott az időközben a 3. pont alól (szinterezett termékeken szerzett tapasztalatok) a mára elavult technológia miatt kikerült programnak.
Az ipari szektorban néhány megrendelés már 1946 végén kezdett megjelenni; 6 speciális gép Dalmine számára összesen 200 tonnáért, csőmalmok építése Jugoszláviának 3200 tonnáért és 1150 tonna gépek Lengyelország számára. Ezeket a készleteket nyersanyaggal és szénnel hegesztették.
A robogógyártás továbbra is késéseket mutatott az energiahiány miatti külső szállítások és a cég számára lényegesen új termék fejlesztése miatt.
Az első tétel 25 Lambretta a végéhez közeledik, 2 Lambretta plusz 1 furgon pedig készen áll a Párizsi Autószalonra. A kereskedők kereskedelmi hálózata 33 tartományban készen állt, és 3300 foglalás volt a zsebükben, amelyek várhatóan már 1948 márciusában elégedettek voltak. öntvények. A még mindig kényes pénzügyi helyzet 1948 elején némileg enyhült a külföldi megrendelések kifizetésével, áprilisban pedig határozottan biztonságossá vált, amikor az Eximbank USA 100 000 000 dollárt adományozott az olasz iparnak.
Sajnos azonban a napi 150 Lambretta helyett a gyártás nem haladta meg a 10 darabot, elsősorban a szervezés hiánya és a programok késése, valamint az anyagi források hiánya miatt.
A Calbiani átszervezése megkezdődött a motorok részlegében, amely azonnal napi 25/30 robogó, rövid időn belül, maximum tavasszal pedig 50 darab robogó gyártását tette lehetővé.
Az öntödét teljes egészében a Lambretták elkészítéséhez szükséges alkatrészek előállítására használták, már nem saját fejlesztésű hazugságként, ahogy azt Innocenti hárompontos projektjében elképzelte.
Francesco Innocenti az apuániai üzem újjáépítésével ügyes pénzügyi manőverekkel és cégalapítással előkelő helyet biztosított a csőépítésben. A lambratei üzemet Lauro irányította, aki amellett, hogy fontos tudással büszkélkedhet az ipari környezetben, nagy megbecsülésnek örvendett a Navalmeccanica, az IRI cégtől. A motorrészleg továbbra is komoly gondot jelentett, és ahogy Lauro panaszkodott, a motorkerékpárok és robogók gyártása olyan kalandot jelent, amely a vállalat tönkretételét kockáztatta és még mindig kockáztatja; amellett, hogy elnyelte a nehézmechanikából származó összes nyereséget, a foglalási kvótákra is hatással volt."
Moro további megfontolások az igazgatóságon belül: a Lambretta gyártásának beindítása a sorozatos hibák miatt a vártnál nagyságrendileg 500 000 000-rel több áldozatba került a cégnek. A Model M Lambretták (1. típus) gyártása 1948 végén elérte a napi 80-85 darabos potenciált, de a valóságban az országos piacra kerülés nehézségei miatt csak 70 darabot gyártottak.
Ősszel megkezdődött az első 2000 gépből álló tétel exportja az USA-ba és Argentínába; egyúttal egy új modell felépítésére vonatkozó tanulmány ( B típus) amelyet 1949-ben kellett volna gyártani, és amelynek az előző sorozat számtalan hibáját kellett orvosolnia. Valójában az elsőhöz hasonló megjelenésű, lényegében ugyanazt a motort megtartva új első futóművet fogadtak el, és bevezették a hátsó felfüggesztést, kézi váltó (már nem pedál) 8 "kerék helyett 7", végül fémes színek. A robogók pozicionálásának valós lehetőségeiről szóló alternatív tanulmányok az esetleges mérlegelési hibáktól való megóvásra, eredményeként egy kicsi és gazdaságos, mindössze 20 LE teljesítményű, átalakítható "néptraktor" építésének kezdetét eredményezték. egy nemzeti szabadalommal rendelkező furgonba, amely már építés alatt áll a monzai Hesembergben.
A nehézmechanikai szektor nem keltett aggodalmat, hiszen a megrendelések másfél év munkavégzést garantáltak, még akkor sem, ha azt mondták, hogy "ebben az időszakban a Lambretta gyártásának finanszírozásával 30%-ot megettünk". 1949 elején a cég valóban modern és hatékony irányítási és szervezeti struktúrát adott magának. Ferdinando Innocenti elnök mellett volt egy elnöki iroda, amelyet Fioramonti és Fumagalli, Lauro vezérigazgatója és ügyvezető igazgatója, Guani központi igazgató, Moro központi adminisztratív igazgató vezettek.
A nehézgépészeti részleg élén Rey, míg a motoros részleg élén 1949 júniusától Parolari állt. 1948. október 31-ig 9660 darab Lambretta A-t gyártottak, ami a modell gyártásának leállításának időpontja.
Az 1949 februárjában készült végső mérleg több mint 800 000 000 üzemi veszteséget jelzett, ami miatt Ferdinando Innocenti nem aggódott túlságosan, mert már a 125 B modell gyártásának első 3 hónapjában.a kötelezettségek 200 millióval csökkentek, megtérültek ennek az új modellnek a szerencsés eladásaiból, amely, mint korábban említettük, az előző A modell hibáit kellett kiküszöbölnie. 1949 januárjában, körülbelül 150 körül ugyanazon év júliusában, és alig tudta teljesíteni a kéréseket. 1949 márciusától napi 4 db robogó szerelésű könnyű szállítójárműveket készítettek elő.
A nehézmechanikai szektor virágzott, és legalább 2 éves rendelésállománya volt, különösen az Ausztriával kötött szállítási megrendelésnél.
1949. június 30-án az igazgatóság a következőképpen alakult: Elnök: Ferdinando Innocenti, vezérigazgató: Lauro; Rendezők: Luigi Innocenti (a fia), Giussani és Pestalozzi.
Két új modell gyártása jelentősen javult a korábbi modellekhez képest ( 125 C és 125 LC burkolattal ) 1950 januárjában kezdődött, 60 000 robogóval, ami duplája 1949-hez képest.
A termelésbővítés egy új festőüzem építését és a gyártóberendezések korszerűsítését jelentette, különös tekintettel a fogaskerekek megmunkálására és az alumínium alkatrészek présöntésére. A gyártás korábban kezdődött, mint a gyártósor végső előkészítése, mivel a raktár üres volt az előző modellből, de már májusban havi 5500 darabot gyártottak, júliusban 160 C-ból és 100-ból napi 260 darabot értek el. LC havi 6200-nak megfelelő. A gyártás 1951-ben 6200 robogóval havi 7000-re nőtt. Az 1951-es eladások határozottan meghaladták a legrózsásabb előrejelzéseket is, amelyre 1952-re további emelés mellett döntöttek, így a havi termelés 7000-ről 8000-re emelkedett. 1951 decemberében aúj D és LD modell az első a gazdaságos típusból, a második burkolattal, elegánsabb és letisztultabb formával. Eközben az NSU (1950) megkapta az engedélyt a Lambretta németországi építésére; Franciaországban is hasonló megállapodás született a Fenwick-kel 13 000 robogó kezdeti éves gyártásával; Innocenti birtokolta az alaptőke többségét.
A tartomány C modellről D modellre történő változásával a havi 8000 robogó számát elértük és meghaladtuk; 1952-ben összesen 96.000 járművet gyártottak, ebből 16.000-et exportáltak. Az ilyen magas termelést csak az ország területén nehéz volt elhelyezni, míg külföldön a behatolási ellenállást ellenezték, ezért egy olcsóbb modell, az E modell elkészítése mellett döntöttek, 70 / 80 000 darabos és 40 / 50 000 LD modellel. , ezt 1953-ban, hogy a forgalom állandó maradjon.
A kereslet alakulása azonban még akkor sem érte el a kívánt és tervezett szintet, ha 1952-hez képest 11%-os növekedést könyvelhetett el. A furgont 1952-ben 1063, 1953-ban 4780 darabban gyártották, és az export még mindig a 25%-át tette ki. robogókat gyártottak.
1955-ben Innocenti teljesítette az egyik legnagyobb szerződést, ami valaha történt vele. Valójában egy venezuelai üzem építése kolosszális megrendelést jelentett, 350 millió dollár értékben (a togliattigradi Fiat üzem 920 millió dollárjába került az oroszoknak). A pályázaton, amelyen a Fiat is részt vett, együtt mutatkoztak be (Fiat + Innocenti), és 1956 elején elkezdődtek a munkálatok. A Fiat hamar feloszlatta a vegyesvállalatot, így az Innocenti 40 milliárdos bevételt tudott biztosítani a cégnek. . A munka akkor is befejeződött, ha a Demokrata Junta Jmenez diktátor elűzése után megállapította, hogy az államnak fizetendő költségek túlzóak, ezért nem fizették volna meg;
Az 1955-ös robogógyártás még akkor is jó szinten volt, ha nem érte el az 1953-ast, olyannyira, hogy sok részletet az Innocenti épített. Az év elején piacra került egy 48 köbcentis moped. nagy kerekekkel és 2 sebességgel (a Lambretino 48 ), 1956-ban 6000 darabot és 22000 darabot gyártottak, összességében 20%-os termelésnövekedéssel (robogó + moped). Az 1958 és 1963 közötti évek a nagy olasz ipari növekedés időszakát képviselték. 1961-ben 97%-kal haladta meg az 1953-as értékeket.
Az Innocenti ugyanilyen ütemben fejlődik: 1957-ben 100 darab gépjármű gyártása 1958-ban 103,5-re, 1959-ben 120-ra, 1960-ban 148-ra emelkedik. A nehézmechanika ágazatban 2800 tonna gépet építettek 5021,5 1960-ban és a nyereség 1960 végére 59%-kal nőtt 1950-hez képest; a 2000%-os alaptőke; jelentős növekedést hozott a venezuelai ügy.
Fia, Luigi (alelnök 1958-ban) tulajdonképpen mindig apja személyiségének árnyékában élt, sikerült ráerőltetnie (ez volt az egyetlen alkalom) a gyermekkora óta dédelgetett álmát: egy autót . Erre a fordulópontra a korábbi évekből nyert hatalmas források felhasználása miatt volt szükség.
Torre mérnököt már 1957- ben megbízták egy kisautó tervezésével, de később Torre-t Parolari (Lauro tanítványa) eltávolította a projektből, aki a motorszektor egyedüli menedzsere akart lenni. 1957/1958-ban Torre egy haszongépjármű prototípusát tanulmányozta, amelyet teljes egészében az Innocenti készíthetett, de a projektet 1959 elején ismét félretették, mivel kapcsolatba léptek a Gogomobil Iseria-val egy 400 cm3-es kisautó megépítése érdekében.
Innocenti a nehézmechanikai szektorban sem akart bántani a Fiatot. 1959-ben kapcsolatba léptek a birminghami BMC-vel egy 900 cm3 -es Austin szedán, az A40 megépítése érdekében . A kikötött megállapodás rendelkezett a BMC által szállított alkatrészek összeszereléséről, részszereléséről és festéséről.
Nagyon hiányos és kedvezőtlen megállapodás Innocenti számára, hét évre szól. Alig több mint egy év alatt elkészült az A40-es sorozat, és 1960 végén napi 100 autóval megkezdődött a gyártás. A gyártást elavult összeszerelési módszerekkel végezték, sokkal régebbiek, mint a Fiatnál bevezetett rendszerek. 1961/1962-ben alakították ki a fröccsöntő részleget is az A40, a pók és a Bertone kupé összeszereléséhez szükséges alkatrészek gyártására, ugyanolyan mechanikával, mint az A40-nél.
Az autók teljes gyártása 1962-ben 20 900 darabot tett ki, és 1963-ban nőtt, amikor az IM3 normál és szuper változatban gyártásba került, így 1963 végén a gyártás elérte a 30 600 darabot.
A VÉG KEZDETE
A vállalat elnöki posztjára való váltás az ország politikai, társadalmi és gazdaságtörténetének egy meghatározott időszakában történik.
Ezt a politikai pillanatot az ország élén álló kormányok gyenge stabilitása jellemzi, és elmondhatjuk, hogy a politikai osztály és a pártok inkább a hatalmi pontok megteremtése mellett voltak elkötelezettek, mintsem az ún. gazdasági csoda, amely Olaszországot nagyon magas jóléthez és előkelő pozícióhoz juttatta a nemzetközi mezőnyben.
A baloldal által kondicionált akkori kormányok nem tudták, hogyan aknázzák ki az ilyen szintű iparágban rejlő hatalmas lehetőségeket. A Szindikátus. Nem szabad elfelejteni, hogy az Innocenti megalakulása óta mindig is erősen átpolitizált vállalat volt, amelyben a szakszervezet néhány óra alatt képes volt mozgósítani a dolgozók tömegét. Akkoriban harc folyt a humánusabb munkakörülményekért és a valódi előnyökért; sokszor az egyenlőség zászlaját lengetve az egyszerű és szent kérések sokszor osztályharcokká alakultak át. Ezek a nyugtalanságok elérték azt a célt, hogy károsítsák a termelést, és elvonják az erőforrásokat a beruházásoktól és a kutatástól. Nem telt el hét anélkül, hogy a cégnek ne kellett volna sztrájkot szenvednie és engednie kellett volna a szakszervezeti zsarolásnak.
Mára a szakszervezeti helyzet is meghatározta a vállalat döntéseit. A haszonjárműnek tekintett robogó hagyományos használóinak többsége a kis lökettérfogatú autók vásárlása felé fordult; a Fiat 500 1967-ben nagyon magas fokú megbízhatóságot és kényelmet ért el (osztályához képest), és rekordáron, 475 000 Litán került forgalomba, míg az SX 200 jó 219 000-be került! A népszerű torinói autó fogyasztási szempontból is kényelmes volt, nem messze a Lambretta autóitól.
A robogók iránti kereslet lassú, de kérlelhetetlen csökkenése nem volt elegendő egy ilyen összetett gyártás támogatásához és új projektek kidolgozásához. A teljes járműgyártás (robogók, segédmotoros kerékpárok és kisteherautók) az 1963-as évi 144 000 darabról fokozatosan 1966-ban 107 105-re, 1967-ben 84 885-re, 1968-ban 82 121-re, 1969-ben pedig 62 209-re esett vissza.
Az alapító karizmatikus alakja hiányában, aki lemondott a legközelebbi munkatársak helyben tartásáról, a szinergikus munka helyett ezek igyekeztek uralni a cég vezetését. Az új elnök, Luigi támogatásával ezek a kiváló menedzseri képességekkel és erős karakterrel rendelkező karakterek, akik nem érezték saját teremtményüknek a robogót, mint a "régi úttörő", nem próbálták a dizájnt az idők által megkövetelt irányba fejleszteni. vagyis egy mostanra túl drága projekt iparosítása. A Piaggio, amely szintén szenvedett ugyanilyen piaci helyzettől, az összeszerelősorok robotizálásával egy autótechnológiához már könnyen adaptálható projektnek köszönhetően, még a Fiat hatalmas pénzügyi beavatkozásával is sikerrel járt.
Belül azok, akik túlságosan ragaszkodtak a legendás Lambrettához, és nosztalgiával újra javasolták a fejlesztését, lassan vesztettek azokhoz képest, akik az autóban látták a cég újraindításának egyetlen lehetőségét. Történelmileg nem fordult elő olyan cégek, amelyek sikeresen váltottak volna át a motorkerékpár-szektorból a négykerekűekre. Egyesek, mint a Triumph, a BMW és a DKW a kezdetektől fogva az autókra gondoltak, majd ezzel párhuzamosan fejlesztették ki saját technológiájukat és kutatásaikat.
1967-ben Nuccio Bertone -t bízták meg a Lambretta vonal megújításával. A gyártás már 1968 januárjában megtörtént a Model DL -vel 125-150 200-as lökettérfogatban, sőt, a J 50-ből származó mechanikus alappal egy új 50 és 75 köbcentis moped került gyártásba a teljesen eredeti sorozattal, mindig Torinói stylist, aki 1968 márciusában kerül le a futószalagról.
A Lambretta esztétikai vonalának modernizálására tett legutóbbi kísérlet ellenére, amely azonban lényegében változatlan maradt a mechanikai résznél, 1968-ig világos volt Innocenti számára, hogy a robogók gyártásának felfüggesztése csak idő kérdése.
1971-ben Luigi Innocenti elhagyta a pályát, aki egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni a társaságnál, mivel a pillanatnyi nehéz helyzet megkívánta.
Az utolsó modell (DL) gyártása ugyanazon év áprilisában, a J 50 a következő hónapban fejeződött be; a motoros furgonok a különböző változatokban viszont egészen decemberig készültek szép mennyiségben. 1971-ben összesen 11 222 járművet gyártottak, ebből 3 400 DL, 2 153 J50 a De Luxe és Special változatban, valamint 5 669 kisteherautó, amelyek közül az utolsó 72 1972 januárjának első tíz napjában készült el.
Innocenti, minden bizonnyal a kétkerekű szektor élvonalában, hatalmas tapasztalattal, amelyet a piacra dobást messze meghaladó kutatásokból, a szakszervezetekből, a politikusok rövidlátásából és egy szerencsétlen örökösből nyert, így adva a zöld fényt a lassú, de könyörtelen japán behatolásnak. A gyárakat kiürítették, és a legújabb modell gyártósorait Indiába (Scooterindia) adták el, ahol még sok évig gyártják majd a Lambrettát a DL 150 és 200 modellekkel.
A Lambrate pavilonokban olyan autókat gyártottak, amelyek megtartották az Innocenti márkát, és amelyekben először BMC motorok voltak (a motor ugyanaz volt, mint a Mini), majd a japán gyártású (Daihatsu). A De Tomasóra bízott utolsó és gyengén megvilágított menedzsmentben Innocenti adott otthont a Maserati összeszerelésének is , és sikerült egy kiváló 2000 köbcentis autót forgalomba hoznia. ( Maserati Biturbo ) 2 és 4 ajtós változatban, spyderrel, kupéval, amelyeknek azonban nem inkább reklámozási okokból, mint a termék minősége miatt volt megérdemelt szerencséje. A Maserati gyártása átkerült Modenába és a hatalmas Innocenti komplexumba, amelyet minden termelési tevékenység elhagyott.
A munkaerő egy részét a Maserati, egy részét más állami struktúrák szívták fel, más alkalmazottakat korkedvezményes nyugdíjba vonultak, másokat lemondásra ösztönöztek. Még Indiában is, ahol 1971 óta Grand Prix néven gyártották tovább az esztétikai részleteiben mára nagyrészt módosított Lambretta-t, a gyártás leállt.
A több mint 25 éve, 1997-ben használt formákat és berendezéseket eladásra kínáltuk a legtöbbet kínálónak; A túl alacsonynak bizonyult ajánlatokat figyelembe vették, így a futószalagok továbbra is elhagyottak, és most a hanyagság és az idő támadja őket.
Az Innocenti márkát és az értékesítési hálózatot a Fiat csoport vette át, és jelenleg a csoport brazíliai gyáraiban gyártott autók egyes típusainak azonosítására szolgál. Számos projekt úgy tűnt, hogy felhasználja azt a területet, amelyet most elnyelt a város, amely látta, hogy nőtt, terjeszkedett, majd meghalt. Ezek között, ironikus módon, az egyik legmodernebb európai üzem további öntudatlan megszentségtelenítéseként, amelyet olyan emberek akartak, akiknek nem volt szerencséjük egy Lambrettát birtokolni, a települési hulladék újrahasznosítására szolgáló nagy letéti projekt megvalósítása. módon.szükségtelenül ellenezték a környék lakói!
Azok az emberek, akik különböző módon ismerték az Innocentit, mindenesetre a Lambretta miatt emlékeznek rá.
A világ minden részén sok-sok rajongó és tulajdonos marad és marad ennek a robogónak, amelyet immár imádat tárgyának tekintenek, és meg kell őrizni a pusztulástól.
Látogatások száma: 14351
- Ön itt van:
- itthon
- Lambretta, Történelmi hírek
üdv zs
üdv zs.
üdv zs
2400ft ért korrekt volt.
üdv zs.....jöhet a sör....
a jutalom: a jó magaviseletért.... + A 2.1 liter/100km fogyasztás.
KOMLÓ ........
Bonyhád......
Kakasd........
sió csatorna....................
TOLNA
3-méteres kukorica
DUNAFÖLDVÁRI HÍD
kis kitérőkkel 385km -lett a vége.......
szép így is........
