Okulásképp megosztom veletek, ne szívjátok meg ti is.
Tegnap éjjel kb éjfélkor, leugrottam a kocsiba valamiért, lakáskulcs a zsebemben (és sajnos mint utólag kiderült egy másik belülről a zárban) ajtó nyugodtan becsap hisz van nálam kulcs. Visszafele jövet ez szöget is ütött a fejemben, hogy vajon nem para-e. DE AZ!!! Szerencsére éjfélkor lakatost keríteni egyébként nem is olyan bonyolult, feltéve ha van az embernek erre 15 rugója. Ja egyébként azt mondta ezek a zárak nem a legtutibbak. (amit egyébként el is hiszek neki, nem okozott neki túl nagy gondot kulcs nélkül bejutnia)
Egyszóval én nem tartom belülről ezentúl a zárban a kulcsot, mert beszoptam.
Hova kerult ki, hogy Corvin Sétány 2? Ereszcsatorna: na, szoval azt mondtak, hogy az aluminium biszbaszok azok ugy kesz vannak, es nem lesz rajuk aggatva semmi egyeb.
A megallonevet itt olvastad: megallonevek. Jó lesz. A villamosmegállót anno Ferenc Körútra átnevezni böszmeség volt, nem látták előre, hogy ugyanaz a neve mint a 21es villamos végének ?:))) Meg amúgyis keresztutcáról keresztelünk megállót, nem arról amin megy..
Az megvan, hogy a BKV át fogja nevezni a Ferenc körút megállót Corvin negyedre? Valahol olvastam....Nomeg a Cordia állítólag a Klinikák és a Ferenciek tere metrómegállót fel fogja újítani (ebben már nem hiszek...)
Ereszcsatorna nem egyenlo a lefolyoval, en konkretan arrol az aluminium szinu bizbaszokrol erdeklodtem amelyek a haz oldalan vegigfutva jelenleg a semmibe revednek. Hat, az hogy a boltokban jelenleg nincsen berlo azt nem csodalom, remelhetoleg majd megjon a vallalkozoi kedv, ha megnyilik a plaza.
Múlt hét elején volt a birtokbaadásunk. Nem írtam róla mert inkább igyekeztem elfelejteni az egészet. A lényeg röviden annyi, a 3 hétre vállalt javítások kb. felét megcsinálták 3 hónap alatt, de közben legalább annyi kárt is okoztak mint hasznot.
Az ereszcsatornákra én is rákérdeztem. A válasz az volt, hogy a Cordia szerint az kész van, mint ahogy az egész ház. Hóolvadáskor egyébként érdekesnek tartottam, hogy nem csak az ereszek alatt voltak tócsák, de a ház sarkánál is folyt le a víz valahonnan felülről.
A Corvin sétányra átnevezésre is rákérdeztem, arra azt mondták hogy elakadt az ügy az önkormányzatnál: a választások előtt már biztos nem változik, utána se tudni mikor, de május előtt szinte kitárt.
A bolt alatti üzletekről nem adtak információt, de az őröktől annyit sikerült megtudni, hogy egyikben sincs semmilyen munka, előkészület - egyelőre valószínűleg egyik sincs kiadva.
Szintén rákérdeztem, hogy ki viseli a szeptemberben a futureal által a tulajdonosok nevében a futureál leánycégekkel aláírt üzemeltetési szerződések szerinti költségeket a szeptember-március közti fél évre. Erősen kitértek a válasz elől, úgyhogy van egy olyan félelmem, hogy ráterhelték a ház saját költségvetésére.
A fogorvost hogy veszed rá hogy becsukja az ablakokat? A sok kemikália miatt amit használnak szinte mindig nyitva tartják az ablakokat, mivel nem akarnak megmérgeződni. :(
Jah, a nyári hétvégi teraszos terijakicsirkébe és sörbe milyen kellemesen szállna már az amalgám-fragment :D
A homlokzati lefolyóról egészen konkrétan azt mondták, hogy nem lesz. Márminthogy így marad ahogy most van. És hogy ez tök bevet t megoldás meg minden.
Melyik lphban lesz a starbucks? Irjunk nekik peticiot!:)
Majd csukott ablaknal fur. Arrol van infotok, hogy a homlokzati lefolyo mikorra lesz kesz? Valamint az uzletek folotti reszen a cegtablak lesznek? A city gardenben mintha egyseges arculat lenne, gondolom a konditerem miatt.
Nem akarok senkit elkeseríteni, de én már éltem fogászat közelében... Hajnaltól estig a fúró jó magas visító hangját hallani minden nap. És manapság már hétvégén is van rendelés...
Szia, novemberben nyit a bevásárlóközpont ha hinni lehet a híreknek, valamint ősszel kezdődik a következő ház építése is. Amúgy a C lépcsőházban lakik valaki vagy csak Én? :-)
pár napja találtam rá erre a fórumra, még nem volt időm mindent végigolvasni, de 1-2 dologban el tudom mondani a tapasztalataimat (bocs, ha olyat írok le, amit már tudtok). a fontana házban lakom december óta. ugyanúgy érzek, ahogy az egyik lakó, nagyon-nagyon sok nehézség után most már imádok itt lakni.
úgy vettem át a lakást, hogy voltak hibák (kisebbek és nagyobbak egyaránt), de muszáj volt költöznöm. mindent felírtunk a jegyzőkönyvre, és ezeket a garanciális hibajavítások során mind megcsinálták/megcsinálják. (tény, hogy kicsit rámenősnek kell lenni.) tehát azt javaslom, hogy ha olyan hibát találtok, amitől még lakható a lakás, és beköltözés után még javítható, úgy vegyétek át, és keressétek a hibajavítással foglalkozó céget. nekem velük még rossz tapasztalatom nem volt. (a cordiával én is kb. ugyanezeket jártam végig, amiket ti.)
közös költség: 260 ft/nm. fizeti kell 3 havi közös költséget előre, tartalékképzésként (a cordiás elszémoló papíron egy havi van, ezen felül kell még 2 havit). a víz, fűtés díját is a társasháznak kell fizetni, ebben a közös képviselő nagyon rugalmas, azt a havi fogyasztást állította be visszamenőleg is, ami 3 hónap elteltével az átlagos fogyasztásom volt (ekkor kaptam az első számlát), tehát feleslegesen semmit sem fizettem. télen egyszer sem fáztam (pedig nagyon fázós vagyok), sőt, a fogyasztásom nagyon alacsony volt.
úgy tudom, hogy sem a futó, sem a nagytemplom utca nem fizetős. engem egyszer sem büntettek meg, pedig gyakran parkolok itt.
az elműhöz nem kellett tulajdoni lap, csak a birtokbaadás jegyzőkönyve és az adás-vételi szerződés. érdemes időpontot kérni telefonon, ehhez (mivel új lakás, első tulaj) kell egy látogató v. érdeklődő azonosító, azzal lehet időpontot foglalni.
telekomm. szolgáltató: jelenleg kizárólagosan a magyar telekom. ez a leggyengébb láncszem: nagyon sokszor nincs se internet, se tv. bejelentem, megcsinálják, elromlik, így megy hétről hétre. a közös képviselő tud róla, csakúgy mint a ház kivitelezője, szerintük a kiépített rendszerben van vmi hiba. remélem ez változik.
ha bárkinek bármi gondja van, a biztonsági őrök többsége nagyon segítőkész, még pakolni is szívesen segítenek, de az ajtót is mindig kinyitják.
még vmi: a levelek, számlák nehezen érkeznek meg, és minden szállítónak (bútor, stb) el kell magyarázni hova is kell jönni. utóbbi nem gond, de a számlákkal résen kell lenni, mert durva késedelmi kamatról kaptam már levelet úgy, hogy előtte nem kaptam egy számlát sem, de ez természetesen tisztázódott.
bíztatásként: én is nagyon el voltam keseredve, nagyon sokat vártam a lakásra, soksok pénzem áll benne, de végül nem csalódtam, mostanra nagyon otthonos lett, remélem nektek is így lesz.
ha bárkinek van kérdése, szívesen próbálok válaszolni.
az én kérdésem: tudtok vmit a bevásárlóközpont és a sétányon lévő üzletek nyitásáról? ha lehetne egyet kérni, az nekem is a starbucks lenne!:)
mint már régebben beköltözőtöl szeretnék kérdezni két, a többiek számára is hasznos információt:
ELMÜ átírás: kellet-e hozzá 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap, vagy elég volt a birtokbavételkor mindkét fél által aláírt Átadás-átvételi jegyzőkönyv , amely tartalmazza a birtokbaadás-kori mérőállást?
Kábeltévé, telefon, internet - ezekről van-e valami tanácsod?