Ha 20+ évre tervezel, akkor horganyzott lágyhuzal kell, a támrendszert forgalmazó cégeknél vannak elég jók is, szerintem nem akkora az árkülönbség az egyszerű dróthoz képest, hogy ne érné meg (szemben azzal, hogy évközben elszakad az olcsó, aztán letörnek a karok, tönkremegy a termés...). A műanyagot is használják, de amikor néztem, drágább volt, illetve vastagabb, így ha fém karót használ az ember a clip-el, azt nem biztos, hogy rá lehet tenni.
Kérdés: van a falusi gazdaboltban kordondrót, ami valamilyen huzal. Folyamatosan nyúlik, idővel rozsdásodik, majd egyszer csak - sok év után - elszakad. Aztán az erre specializálódott boltokban létezik kifejezetten szőlőhuzal - de van értelme inkább ilyet vásárolni, felvállalva az utánajárást és a magasabb árat? Vagy ugyanazt fogom kapni csak más címkével?
Ami nekem szintén újdonság, hogy létezik műanyag kordonhuzal is, 3 és 4 mm vastagságban. Ezzel van valakinek tapasztalata?
Szálvesszőre metszek, fajtától függően hagyok még 1, esetleg 2 rövidcsapot.
A talaj jól őrzi a nedvességet, az idén se volt semmilyen szárazságból származó gond.
Alpvetően az lehetett a gond, hogy próbáltam, természetközeli szőlőművelést folytatni, rovarölőt nem igen használtam, óvva a katica és a ragadozó atka populációt.
Amióta az amerikai kabóca megjelent ez már tarthatatlan.
Lemosót rendszerint nem szoktam elspórolni, rügyfakadás előtt Vegosollal szoktam permetezni.
Idén már júliustól a szokásos mellett Karate Zeont is nyomattam, lehet ezt is korábban el kell kezdeni.
Mivel nyártól a magam ura vagyok, ha belefér hogy a fás szárú kérget, amennyire tudom letakarítom a téli fagyok had ritkítsák az áttelelő lárvákat, már ha lesznek komolyabb fagyok.
Amit utána olvastam, növényről növényre nem terjed a fertőzés, a kabóca hordozza és terjeszti a kórt.
Ha nem beszéltél velük: nem lehet, hogy csak megmintáztak bizonyos tökéket, nem feltétlen azokat, amelyek fertözöttek voltak? Legalábbis nálam így csinálják (eddig még nem találtak a.s. fp.-s tökéket).
Amúgy ha ilyen zöld vesszöjü tökét látsz, azt feltétlen szedd ki, mert abban valamilyen fitoplazma van (ezek sejtfal nélküli egysejtüek, nyáron a hajtásokban vannak, télire lehúzódnak a gyökerekbe, ezért is kell még a gyökereket is kiszedni, nehogy a gyökérröl kihajtó hajtásokról továbbterjedjen. Ami rossz, hogy az a.s.fp. ott van az iszalagban és a csallánban is).
amúgy az a 120-130 fertözött töke nagyon soknak tünik. rövidcsapos metszést alkalmazol? Ha igen, nem gondolkodtál áttérni a guyotra? Annál kevesebb a régi fás rész,igaz, hogy nyári stresszben ez nem jó, viszont a régi rész kérgében -mivel kevesebb van belöle- kevesebb kártevö/kórokozó tud áttelelni. Nem tudom az amerikai szölökabóca pontos életciklusát, de azt tudom, hogy a szölö (több éves) kérgében kezdi, onnét megy le a talajba, majd a levelekre. kevesebb régi fás rész=kevesebb kabócapete.
Amit feltétlen csinálj meg tavasszal: rügyfakadáskor (amennyire csak lehet, elkapva pont a rügypattanás idejét) olaj+kén lemosóval menjél, közvetlen virágzás után am.sz. kabóca elleni szerrel, majd zöldborsó állapotnál is.
Én amúgy úgy tudom, hogy ha több beteg töke is van egy területen, akkor 100 m-es kerületü körben minden tökét ki kell vágni. hogy pontosan mennyi is a "Több", azt sajnos nem tudom.
Én a helyedben mindenképp felkeresném a területileg illetékes növényvédelmi felelöst. Vagy ö is kint volt személyesen a jelölésnél, vagy tudja, hogy kik jelöltek és el tudja mondani, hogy mi ilyenkor a teendö és a lehetséges forgatókönyv.
Ez a brigád biztosan nem laboreredmények alapján állított fel diagnózist, mert szinte csak végigrohantak a szőlőkön, és ahol gyanúsnak ítélt tőkét találtak, az festékszóróval bejelölték.
Legalább annyi eszük lehetett volna, hogy közhírré teszik hogy érkeznek, mert akkor a gazdák zöme biztosan várta volna őket a birtokon, hogy konzultálni tudjanak velük. Mindenesetre így is komoly segítség, hogy bejelölték a fertőzöttnek vélt tőkéket.
Eddig is elégettem a kivágott tőkéket, de a vesszőt is, azt is, amit tavasszal, lemetszek hazaviszem, otthon leszecskázom, és lesz belőle 2,5-3 m3 kiváló fűtőanyag, ér annyit mint a pellet.
Érdekes, hogy a fertőzött tőkék vesszeje nem érik be, teljesen zöld és gumiszerüen hajlik.
Kiváncsi leszek miután megfagy kiszárad-e?
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az idő segít, már közel 100 fertőzött tőkét kiástam, vagy 25-30 van még hátra.
Mire végzek, az oltványos is kiszedi az oltványokat, az ültetés már gyorsabban megy. Meteorológusok szerint jó esély van, hogy kényelmesen megcsináljam a pótlást.
Ha a szakértök azt mondták, hogy beteg, akkor nincs mese, gyökerestöl szedd ki és az utolsó kis darabját is égesd el. Ezt a fajta fitoplazmát a másiktól biztosan csak a labor tudja megkülönböztetni, viszont 2 év alatt az egész ültetvényed kipusztíthatja.
A hozzászólasaidból ítélve a szőlő egészségében otthon vagy, ezért téged kérdezlek:Az arany színű sárgaság tünetei a levélszineződés és deformáción kívül is van egyéb?
Sajnos fertőzött területen van a birtok és jócskán van beteg szanálásra ítélt tőkém. Mindenesetre a növényvédelmi szolgálat emberei körüljárták az ültatvényeket, és festékszóróval bejelölték a betegnek ítélt tőkéket.
Olyanokat is , amik látszólag , legalább is számomra nem mutatnak tüneteket.
Fuss neki még egyszer. Pontosan arról írtam, hogy a "szomszéd" sem tesz semmit az ellen, hogy kiszűrjék az ilyeneket. (a többi oltást gyártó) Leírtam, hogy utólag már szabhatom. Ez már csak elévülési időn túl derül ki. Az eset oly régen volt, hogy a kártevőt nem tudom megnevezni. Nem is lenne értelme ha meg is tudnám. Amit a magyar emberekről írsz, annak van előzménye, hogy ilyenek. Átélték azt a szocializmusnak nevezett diktatúrát, amit még ma is átörökítettek a hatalmi ágak a végrehajtásban. Magyarán nem bízom a "független bíróságban". Előfordulhat, hogy a károsult lenne a rágalmazó. Fenntartom, hogy ezt központilag kellene rendezni és a büntetési tételt
az elkövetők ellen maximalizálni. Nem volt szándékomban a becsületesen dolgozókat megsérteni. A szakmai tehetetlenségre próbáltam rámutatni.
Nah, most hozott a lányom Isaszegről egy konténeres "Kismis Moldavszkíj" magnélküli szőlőt, most indulok a gödröt kiásni, abba a sorba nem is ültetek több szőlőt. Jó lesz, mert a Csabagyöngye után pár nappal érik az Egri csillagok 24, utána július végéra a "Táltos 6066", nyáron a Favorit, szeptemberre a magnélküliek, egész október végéig, de már a két kis lugas "Kövidinka" is ad vagy 20 kilót, amit valamikor TPJ olvtárstól kaptam kaptam igen kalandos úton.
Még nem adtam fel az eredeti tervemet: Vénusz - Helikon szépe - Sába ki1rálynője. Ezeket megrendeltem szabadgyökeresbe.
Azért "Abasárt" összemosni az általam említett keszthelyi úrral minimum rágalmazás kategória, de azon kívül is, Abasáron csak egy oltványáruda/árus volna? Kötve hiszem, úgyhogy lécci fogalmazz sokkal pontosabban, konkrétabban és ne általánosíts, mert nem mindenki gazember az oltványosok közül, söt!
A francia emberek érdekérvényesítö képességére meg elég, ha utánanézel, hogy honnét ered és mit jelent eredetileg a szabotázs szó. A magyar emberek hátán fát lehetne vágni, annyira birkák/nyuszik érdekérvényesítés terén.
Üdv.! Bocsánat! Teljesen egyetértek! Én a NET-en rendeltem anno Abasárról, mert azt nevezték az oltványok hazájának. Olyan szemetet kaptam, hogy azt nem lehet leírni sem. Sajnos a sok munka és az idő mind kárba veszett nekem az oltványok árán túl. Minderre akkor derült fény, amikor termőre fordult a tőke. Teljesen felesleges reklamálni, mert a forgalmazó tisztában volt az egésszel és tudta azt is, hogy nem tudják"utolérni". Pofátlanul becsomagolt minden "maradékot" amit senki nem vitt el. Ellenálló fajták helyett kaptam Kocsis Irma és ehhez hasonló szemetet. sajnos mindezt nem tették rendbe az illetékesek, hogy ellenőrzött körülmények legyenek e fronton.
Még annyit, hogy nem hiszem el azt, hogy a szomszéd oltványos ezt nem is sejti. De, semmit nem tesz ellene. Kellene valami külföldi példát átvenni (franciák pl), hogy ott, hogy megy ez, mert a mi hatóságaink ennyit érnek. (képtelenek megoldani)
Ma reggel elutaztam Kerepesre az Antalliget kertészet és faiskolába. Sok konténeres szőlőjük volt, amit szerettem volna, az nem, de ajánlották ezeket helyette:
Oda--vissza 80 km volt, de ezeket megvettem, s délelőtt elültettem. Most a sor: (hátam mögött) Egri csillagok 24, Kinga, Jupiter, Fehér saszla, Otello. Ha kapok Vénuszt (van ígéret) és sába királynőjét, még befér a Kinga és az Egri csillagok24 közé. Ha sikerül Helikon szépét is venni, új sort kell kezdeni, de nem probléma, mert mind a háromból veszek szabadgyökerest is, azt kapok majd.
ez lett az elsősor, középen egy évek óta ott termő Favorit,
Ha vannak itt veteránok, még emlékezhetnek: A "Táltos 6066" is úgy született, hogy májusban egy kertészetben vettem egy konténeres szőlőt, amelyen a "Pannónia Kincse" nevű cédula lógott. Pont ilyet kerestem a garázs elé lugasnak.
A szőlőn volt egy aranyos virágzó fürt, amiből július 20.-ra lett egy fekete szőlő.
Pont a napokban dolgozott a kertész a szomszédban, áthívtam, nézze meg a "Pannónia Kincsét". Mondom elcseréltétek a cédulát. Azt mondja lehet, hogy elcseréltük. A szőlő finom volt, megmaradt, amikor Hatvanba költöztünk, kiástam, október volt, itt lett azóta (2004) ez a lugas, meg az évi 80 kg termés, kivéve az idei nyarat, az aszály miatt 60 kg lett.
Nézd, tavaly voltunk nála, idén minimálisan elkezdték megmutatni magukat a szőlők, és majd jövőre látjuk talán, hogy melyik ténylegesen mit produkál. 2 év után visszamegyek hozzá... és? Kapok majd egy javított oltványt, amivel dolgozhatok, majd újra várhatok 2-3 évet, hogy megmutassa magát. Igazad van, reklamálni kellene, de az idő és energia.
És reklamáltál? Pl. a Balaton környéki szakértö, ha a feltételezésem nem csal, keszthelyi illetöségü? Akire én gondolok, történetesen úgy szokta másokkal oltatni, de ha nem szólsz neki, hogy gond van, akkor sosem fogja megtudni, pedig ha szólsz neki, akkor nagy eséllyel -ha van neki az adott fajtából- akkor kipótolja, ami keveredett. De ha nem szólsz, akkor hogy a fenébe fog kiderülni, hogy valaki a termelési láncolatában hibázott? ha szóltál, és a füle botját se mozgatja az illetö, akkor megérdemli a sorsát.
Alanynak valót igazából nem oltványostól, hanem vadalany-teleptöl érdemes szerezni, bár ök kis tételben nem biztos, hogy szóba állnak veled. pár éve 25 Ft volt egy 5 rügyes szabványos alanyvesszö átlagára, ma már a többszöröse lehet.
Amúgy Kisfaludon (Kapuvártól nem messze) volt pár éve egy oltványos, de a nevét sajnos nem tudom, ill. most is van a Teleki-Kober Kft. Beledben.
Üdv.! "bármelyik oltványostól lehet manapság gyökeres alanyt venni."
Venni lehet de, hogy mit kapsz az kétséges. Nekem nincs bizalmam, csak más út nincs, Max. ha az oltványost személy szerint le tudják csekkolni. A NET-en rendelés az nem javasolt, mert sok a csaló.
Teljesen jól írtad, és semmi újat nem kell kitalálni, már a régi könyvekben (XIX. sz vége/XX. sz. eleje) is leírták az Othelloról, hogy nem teljesen immunis filoxérára, talajfajtától függően vislekedik. Nálam volt saját gyökeres és oltványon is. Kb. 30-40 évesek voltak, a fürt- és bogyóméret volt a különbség, erősen az oltvány javára. Szóval kollégának én is a rendes alanyt javaslom, bármelyik oltványostól lehet manapság gyökeres alanyt venni.