A túra - a topik szellemében - spirituális transzgresszió volt, újramegmanifesztálódott a spirituális egóm, ha érted, mire gondolok.
A blogom meg bazmeg bukmárkoljad, de milyen dolog, hogy nem tudod fejből. (http://blog.zepont.hu) És különbenis légy büszke magadra, mert te vagy azon kevesek egyike, akit úgy igazoltam vissza iwiwen, hogy sosem találkoztam vele élőben. Oszt mégis "ismerem". Höjj.
Pénteken és szombaton megyek szigetre. Ki és mit néz meg akkor? Ütközzünk már.
Apropó továbbmegyek. Ájne gúd ájdia, most hogy már ittam egy söröt és bátor vagyok mint Szőr Robin.
Pályázati kiírás:
Nem csak hogy Stinkfist/Sörivó remixet várnék tőletek, hanem Tool/bármi más remixet. Még az sem kell, hogy cikis legyen a második. A legjobbakat felválogatom egy cédére, csinálok neki dizájnos borítót és megkapjátok szeretettel. :)
Ámbátor a puszi+feles nyeremény csak a Stinkfist/Sörivó vagyok kombóra áll.
Nem is tudom, hogy nem fogom-e az egekbe lökni itt mindenki vérnyomását, de a 10.000 Days véleményem szerint már most túlértékelt. Szándékosan sokáig vártam, nyúztam a lemezt, hogy tényleg kialakulhasson róla valami tartós benyomásom...
A lényeg persze az, hogy a lemez jó. Sőt, igen jó. De egy centit nem lép előre. Direkt nyúlásokat érzek a Lateralusról, és jóval kisebb részben az Aenimáról. A Vicarious tényleg csúcspont, zseniális, de a lemezen sok az üresjárat, ami meg nem annak lett szánva, az a Lateralusról már ismert megoldás. A The Pot kezdő dallamainak szánt zsennyegés Maynardtól az valami borzalmas, magamat győzködtem, hogy nekem ezt szeretni kellene... nem ment. :)
Összeségében alapvetően pozitív véleménnyel vagyok - hiszen a lemez szép, szórakoztató, (igaz, már hallott fordulatokkal teli) - de egyszerűen nem késztet semmi arra, hogy az anyagot túlságosan gyakran a cd játszóba rakjam... érdekes dolog ez... már a Lateralust is kicsit kimódoltnak és művészi szempontból giccsesnek éreztem, most meg arra kell, hogy rájöjjek, hogy az a lemez sokkal, de sokkal meggyőzőbb, mint ez, mi több, fantasztikus anyag.
A tool artwork kapcsán egyedül vagyok azzal a véleményemmel, hogy a művészi megoldások groteszk giccsként foghatók fel inkább, mint komoly mondanivalójú alkotásokként? Itt nem gondolok persze az Alex Grey féle cuccokra, hiszen azok nem groteszkek (mind inkább a dr. Timothy Leary féle hallucinoidok alkalmazása útján történő istenkeresés és egységélmények sajátos kifejeződései), de valahol azok is szörnyen giccsesek... a 10.000 days borítója és artworkje meg olyan, mintha a Lateralus szemlélete lenne upgradelve erősebb látvány elérése szempontjából - gyengébb zenei aláfestéssel.
Bocs, ha bárkit megbántottam, de én most egy kicsit csalódtam a kreativitás érezhető kiürülése kapcsán...
