Te ezt szopatásiból csinálod, érzem, nem szeretsz. Egyrészt mi az első, másrészt pl. az 5.-nek fogom tudni a címét meg az előadóját, he?!? Meg még van egy pár nem tiszta. De nekem mindegy, gondolom, neked is.
Azért a Coheed And Cambriánál majdnem kiköptem a kenyeret a számból, az életbe nem gondoltam volna, hogy pont nálad látom majd, nagy gratula.
Semmit nem érzek a Bloc Party iránt, nyugi, csak gondoltam, adok még időt a menthetetlen naplopóknak, meg hátha hétvégén nem mindenkinek van netkapcsolata, ilyesmi. Szuri meg Magus nem írt még, pedig ígérték, de amúgy legkésőbb szerdán tuti beírom a végeredményt, aztán rátérhetünk 2006-ra, mert már lassan senkit nem érdekelnek a 2005-ös listák.
Thor, egy összegzést légy szíves. és légy könyörtelen a január 15 után leadott szavazatokkal, különben Bloc Party iránti elfogulálódás vádjával felkérem Vinszt az ítélet azonnali végrehajtására és nicked törlésére.
azért, mert valaki hülye, attól még nem jelenti azt, hogy mi mást beszéltünk volna meg itt. nem számít, meghatározó emberek közül nem is írta senki, hiszen már beírta tavaly.
mondjuk a bl*c p*rty, a bravery meg a death from abovbe cucc ennek a remek ízlésű valakinek a listáján is ottvan, ilyen szaros időket élünk úgy látszik :-/
puhapöcs, ezt már kibeszéltük ezerszer, ha megjelent amerikában/európában akárhol egy kis kiadónál mint pl az arcade fire(amiről locsogtunk itt egy órát, ezen ügy kapcsán) és utána újra kijött amerikában/európában egy másik kiadó gondozásában, akkor lehet 2005-ösnek számítani, tehát olvass vissza, a freeformnak tényleg nem ez a címe, de lusta voltam megnézni, és abban reménykedtgem nem veszi senki észre, egyébként az old time relijun is 2004-es, és csak 1x jelent meg, de azt se vette volna pl senki észre ha most nem említem meg
1. Bloc Party - Silent Alarm
2. M83 - Before The Dawn Heals Us
3. Stars - Set Yourself On Fire
4. Sufjan Stevens - Illinois
5. Supergrass - Road To Rouen
6. dEUS - Pocket Revolution
7. Sigur Rós - Takk
8. Adam Green - Gemstones
9. Antony And The Johnsons - I Am A Bird Now
10. Mylo - Destroy Rock n’ Roll
11. The Arctic Monkeys - Beneath the Boardwalk
12. Hard-Fi - Stars Of CCTV
13. Franz Ferdinand - You Could Have It So Much Better
14. Super Furry Animals - Love Kraft
15. The Go! Team - Thunder, Lightning, Strike (2004)
16. The Boy Least Likely To - The Best Party Ever
17. Laura Veirs - Year Of Meteors
18. Doves - Some Cities
19. Architecture In Helsinki - In Case We Die
20. The Chalets - Check In
21. Róisín Murphy - Ruby Blue
22. Brendan Benson - Alternative To Love
23. My Morning Jacket - Z
24. Kaiser Chiefs - Employment
25. Hal - S/T
26. Mercury Rev - The Secret Migration
27. Stellastar - Harmonies For The Haunted
28. Alfie - Crying At Teatime
29. Turin Brakes - JackinAbox
30. The Rakes - Capture/Release
31. Art Brut - Bang Bang Rock & Roll
32. Oasis - Don’t Believe The Truth
33. Yonderboi - Splendid Isolation
34. The Clientele - Strange Geometry
35. Ladytron - Witching Hour
36. Spoon - Gimme Fiction
37. Bravery - S/T
38. Beck - Guero
39. Maximo Park - A Certain Trigger
40. Röyksopp - The Understanding
1. The Fiery Furnaces: Ep 2. New Pornographers: Twin cinema 3. Magnapop: Mouthfeel 4. Clientele: Strange Geometry 5. Sleater Kinney: The woods 6. Iron and Wine: Woman King 7. Super Furry Animals: Love Kraft 8. M. Ward: Transistor Radio 9. Tom Vek: We have sound 10. Ladytron: Witching Hour
Év csalódása: Eels
Ha +3 lemez lejött volna, akkor valószínűleg borult volna a lista, de legyen ez a hivatalos.
te nem én vagyok véletlenül? több olyan lemez is van a te listádon, ami az enyémen is rajta lenne, ha lehetne mondjuk holtversenyes helyezéseket használni :-)
1. Sufjan Stevens: Illinois 2. Antony And The Johnsons: I Am A Bird Now 3. System Of A Down: Mezmerize/Hypnotize 4. My Morning Jacket: Z 5. Gorillaz: Demon Days 6. The Boy Least Likely To: The Best Party Ever 7. Adam Green: Gemstones 8. Brendan Benson: The Alternative To Love 9. Franz Ferdinand: You Could Have It So Much Better 10. Hard-Fi: Stars Of CCTV 11. M.I.A.: Arular 12. Fiona Apple: Extraordinary Machine 13. Edan: Beauty And The Beat 14. Isolée: We Are Monster 15. Mercury Rev: The Secret Migration 16. M83: Before The Dawn Heals Us 17. Eels: Blinking Lights And Other Revelations 18. Art Brut: Bang Bang Rock & Roll 19. Animal Collective: Feels 20. Caesars: Paper Tigers 21. Out Hud: Let Us Never Speak Of It Again
22. LCD Soundsystem: LCD Soundsystem
23. Devendra Banhart: Cripple Crow
24. Sleater-Kinney: The Woods
25. Alan Braxe And Friends: The Upper Cuts
26. Laura Veirs: Year Of The Meteor
27. Rakes: Capture/Release
28. CocoRosie: Noah's Ark
29. Kaiser Chiefs: Employment
30. Princess Superstar: My Machine
31. Martha Wainwright: Martha Wainwright
32. Damien Dempsey: Shots
33. Julie Feeney: 13 Songs
34. The Juan Maclean: Less Than Human
35. Bright Eyes: Digital Ash In A Digital Urn
36. Patrick Wolf: Wind In The Wires
37. Hot Hot Heat: Elevator
38. Jamie Lidell: Multiply
39. Okkervil River: Black Sheep Boy
40. Andrew Bird: Andrew Bird And The Mysterious Production Of Eggs
1. Kelley Polar Quartet: Love Songs Of The Hanging Gardens 2. LCD Soundsystem: LCD Soundsystem 3. Anthony and the Johnsons: I Am A Bird Now 4. Jamie Lidell: Multiply 5. M83: Before The Dawn Heals Us 6. M.I.A.: Arular 7. Art Brut: Bang Bang Rock'N'Roll 8. Out Hud: Let Us Never Speak Of It Again 9. Fabric Live 24: Diplo 10. Jackson & His Computer Band: Smash 11. Bloc Party: Silent Alarm / Silent Alarm Remixed 12. The White Stipes: Get Behind Me Satan 13. Alan Braxe: The Uppercuts 14. Clor: Clor 15. Whomadewho: Whomadewho 16. Optimo Present Psyche Out 17. CocoRosie: Noah's Ark 18. DJ-Kicks: Annie 19. The Rakes: Capture/Release 20. The Bravery: The Bravery 21. The Juan MacLean: Less Than Human 22. Franz Ferdinand: You Could Have It So Much Better 23. DJ-Kicks: The Glimmers 24. Gang of Four: Return the Gift (dupla) 25. Isolee: Wearemonster 26. Caribou: The Milk of Human Kindness 27. Ladytron: The Witching Hour 28. Death From Above 1979: Romance Bloody Romance 29. The Dead 60s: The Dead 60s 30. Hystereo: Corporate Crimewave 31. Queens of the Stone Age: Lullabies To Paralyze 32. Whitey: The Light At The End Of A Tunnel Is A Train 33. Colder: Heat 34. Akron Family: A/F 35. Princess Superstar: My Machine 36. Goldfrapp: Supernature 37. The Kills: No Wow 38. Datarock: Datarock Datarock 39. Tom Vek: We Have Sound 40. Kraftwerk: Minimum-Maximum
amiket ismerek, azok közül ezek 2004-esek, hoppsz:
22 Hot chip- coming on strong 23 Freeform five- freeform reform --> (nem ez a címe) 28 Vhs or beta- night on fire 29 Arcade fire- funeral 37 annie- anniemal 38 the fiery furnaces
No, még valakik? Ha jól emlékszem, már 50 felett járunk, tök jó, az már akár reprezentatív mintának is számíthat. szopi, kevin és Magus még ígért listát, ez biztos, tessék szépen beírni őket hétvégéig.