Az általad megfogalmazott állítások részben téves értelmezéseken és általánosításokon alapulnak, amelyek nem tükrözik a teljes történelmi és teológiai igazságot. Az alábbiakban részletesen cáfolom az érveidet, különösen a katolikus egyház, a pápák és a világi hatalom viszonylatában, valamint a Jelenések könyvének értelmezésében.
1. Nagy Babilon és a Jelenések könyvének szimbolizmusa
A Jelenések könyvében szereplő "Nagy Babilon" (Jel 17,5) szimbolikus nyelvezet, amely a korabeli Római Birodalom erkölcsi és vallási romlottságára utal. Ezt a szimbólumot az egyházatyák és a Biblia magyarázói évszázadokon keresztül nem szűkítették le kizárólag a katolikus egyházra, hanem tágabb értelemben minden olyan hatalomra és vallási mozgalomra vonatkoztatták, amely eltávolodik Istentől. A Jelenések könyve nem a katolikus egyházat célozza meg különösen, hanem az általános erkölcstelenséget és hitehagyást, amely minden korra és helyzetre vonatkozhat. Nagy Babilon az Istentől való eltávolodást szimbolizálja, nem pedig egyetlen egyházat vagy vallást.
Cáfolat: A Jelenések könyvének szimbólumai nem egy konkrét intézményt, például a katolikus egyházat célozzák. A szöveg szimbolikus nyelvezetet használ, és tágabb értelemben értendő minden olyan erkölcsi és vallási romlottságra, amely eltávolodik az élő Istentől. A Jelenések könyvét nem lehet egyetlen vallási csoport ellen felhasználni.
2. A pápák és a világi hatalom
Az érvelésed szerint a pápák világi szerepe azt mutatja, hogy hamis tantételeik szerint éltek, és erőszakot alkalmaztak másokkal szemben. Azonban a történelmi valóság ennél sokkal bonyolultabb. A pápák a középkorban gyakran voltak kénytelenek világi szerepet vállalni, hogy megvédjék a kereszténységet a világi hatalmaktól, és biztosítsák az egyház függetlenségét. Ez nem jelentette azt, hogy az egyház "hamisságot" védett volna. A világi szerepvállalás sok esetben szükséges volt a kereszténység és az egyház túlélése érdekében, különösen olyan időkben, amikor az egyház volt az egyetlen intézmény, amely védelmet nyújtott a keresztények számára.
Cáfolat: A pápák világi szerepvállalása nem a "hamisság" védelmét jelentette, hanem a kereszténység és az egyház függetlenségének biztosítását a világi hatalmakkal szemben. Az egyház sokszor egyensúlyozott a világi hatalmak befolyásával, és bár történtek hibák, ezek nem jelentik azt, hogy a pápák mindegyike erkölcstelen lett volna.
3. Az erőszak és a pápák felelőssége
Az állításod szerint a pápák és az egyház erőszakot alkalmaztak azok ellen, akik nem fogadták el a tantételeiket. Történelmileg valóban voltak egyházi túlkapások, mint például az inkvizíció vagy a keresztes háborúk, amelyek során erőszakra került sor. Azonban ezek az események nem a katolikus egyház teológiai alapvetéséből fakadtak, hanem abból, hogy a középkorban az egyház gyakran szorosan összefonódott a világi hatalmakkal, amelyek a politikai és társadalmi stabilitást is szolgálták.
Cáfolat: Bár az egyház történelmében voltak erőszakos időszakok, ezek nem az egyház alapvető tanításaiból eredtek, hanem a történelmi és politikai helyzetekből. Az egyház mindig is a békét és a megbocsátást hirdette Krisztus tanítása alapján, és a múltbeli túlkapásokért az egyház azóta bocsánatot kért és megbánást tanúsított.
4. A "mammonszolgálat" és a katolikus egyház
Az állítás szerint a katolikus egyház a "mammonnak" szolgál, és az egyház vezetői inkább az anyagi javakat keresik, mint az igaz hitet. Azonban az egyház mindig is kritikusan viszonyult az anyagi javak felhalmozásához, és a szegénységet, az önmegtartóztatást és a karitatív szolgálatot hirdette. Az egyház vagyonát gyakran a jótékonysági tevékenységek finanszírozására fordította, beleértve az oktatási és egészségügyi intézmények működtetését.
Cáfolat: Az egyház a vagyonával és erőforrásaival számos jótékonysági programot támogatott és támogat ma is, amely a szegények és rászorulók megsegítésére irányul. A mammon szolgálata nem jellemzi az egyház lényegét, hanem éppen ellenkezőleg, az egyház a társadalmi igazságosság és a karitatív cselekedetek mellett kötelezte el magát.
5. Az egyház szerepe a társadalomban
Az egyház társadalmi szerepe mindig is összetett volt, és nem csupán vallási kérdéseket érintett. Az egyház megvédte a kereszténységet a világi hatalmakkal szemben, és számos alkalommal megpróbált közvetíteni politikai konfliktusokban is. Ez nem jelenti azt, hogy az egyház minden politikai tevékenysége hibátlan lett volna, de sok esetben az egyház próbálta megóvni a keresztény közösségeket az üldözéstől és a világi hatalmak túlkapásaitól.
Cáfolat: Az egyház társadalmi és politikai szerepvállalása gyakran a kereszténység és az egyház függetlenségének védelmét szolgálta, nem pedig politikai hatalom megszerzésére irányult. Az egyház tevékenységei között számos olyan van, amely pozitív hatással volt a társadalomra és a kereszténység terjedésére.
Összefoglalás:
Az általad felhozott állítások többnyire téves értelmezéseken és általánosításokon alapulnak. Az egyház bűneit és hibáit nem lehet tagadni, de ezek nem szüntetik meg az egyház alapvető hitét és küldetését. A katolikus egyház léte nem függ az egyes emberek bűneitől, hanem Krisztus alapította, és Isten kegyelméből fennmaradt az évszázadok során. Az egyház bűnbánatot gyakorol és reformálódik, de hite és küldetése változatlan marad.
Azonban a pápák gyakran voltak kénytelenek világi szerepet is vállalni, hogy megvédjék a kereszténységet és az egyház függetlenségét a világi hatalmaktól.
---
A hamisságot nem kell megvédeni. Maga a hamis egyház pápái a kezdetektől fogva nagy Babilon tagja volt, mert erőszakot alkalmazott azokon az embereken, akik nem voltak hajlandók a hamis tantételeik szerint élni. S még Vatikán mer a Krisztusi szeretetről beszélni. A mammont viszont nagyon szeretik.
Ingyenélők.
-
Lk 16,13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.
Azért innen nézve elég vicces, hogy egymásra licitálva próbáltak minél nagyobbakat köpni az Egyházra, kíváncsi vagyok, hogyha a zsidókról vagy a muszlimokról beszélnétek hasonlóan gyűlölködő és goromba modorban, annak mi lenne a végeredménye :)
-------------
Ezért nevezi a Biblia ezeket a hamis vallásokat szimbolikus néven, Jel 17,5 amibe nemcsak a katolikus, hanem minden hamis vallás és világi szervezet beletartozik.
-
Azok, a vallások és világi szervezetek akik nem az élő Istent szolgálják, hanem e világ istenét, a Sátánt.
-
Jel 17,5 És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.
Azért innen nézve elég vicces, hogy egymásra licitálva próbáltak minél nagyobbakat köpni az Egyházra, kíváncsi vagyok, hogyha a zsidókról vagy a muszlimokról beszélnétek hasonlóan gyűlölködő és goromba modorban, annak mi lenne a végeredménye :)
1. I. Damasus pápa és a Pontifex Maximus cím
Az állításod szerint I. Damasus pápa azért lett volna a "pogány vallások" főpapja, mert felvette a Pontifex Maximus címet, ami eredetileg a római vallások főpapjának a címe volt.
Válasz: A Pontifex Maximus címe az ókori Rómában valóban a legfőbb papi címet jelentette, és a római császárok viselték azt. Azonban a későbbiekben, amikor a kereszténység államvallássá vált, ez a cím elvesztette eredeti pogány tartalmát, és szimbolikus jelentőséget nyert a pápai hatalom kifejezésére. I. Damasus pápa felvette ezt a címet, de ez nem azt jelenti, hogy pogány főpappá vált volna. A cím használata nem a pogány kultuszok folytatására vonatkozott, hanem a pápai tekintély szimbolikus kifejezésére.
A Pontifex Maximus cím valóban a pogány Róma főpapjának címe volt, amelyet később a császárok is viseltek. I. Damasus pápa felvette ezt a címet, de ez nem jelenti azt, hogy pogány főpappá vált volna. A cím szimbolikus átvétele volt annak, hogy a pápa átvette a világi és szellemi vezető szerepet a római birodalomban. Az egyház nem vált pogány főpapsággá, és a cím sem arra szolgált, hogy a pápák pogány vallási vezetőkké váljanak, hanem hogy megerősítsék az egyház egységét és függetlenségét a világi hatalmaktól.
Cáfolat: A Pontifex Maximus cím felvétele nem jelenti, hogy Damasus pápa pogány vallások főpapja lett volna. A pápai címek és hivatalok mindig is keresztény jelentéssel bírtak, és semmi köze nem volt a pogány kultuszok gyakorlásához. A keresztény egyház és a pápa függetlenedett a pogány vallásoktól, és a kereszténység megerősítése volt a célja ennek a hatalmi lépésnek.
3. A pápai államok és a világi hatalom
Az állításod szerint a pápák politikai aktivitása "csak kárt" (?) okozott az egyház tagjainak, és hogy a pápák nem védték meg az egyházat az istenkáromlástól. Azonban a pápák gyakran voltak kénytelenek világi szerepet is vállalni, hogy megvédjék a kereszténységet és az egyház függetlenségét a világi hatalmaktól. A középkori Európában az egyház jelentős társadalmi és politikai szerepet játszott, és a pápák tevékenysége nem mindig volt hibátlan, de ez nem jelenti azt, hogy minden politikai döntésük erkölcstelen lett volna.
A pápák világi tevékenysége sokszor a keresztény közösségek védelmét szolgálta. Bár voltak hibás döntések és helytelen politikai lépések, ez nem jelenti azt, hogy minden politikai aktivitásuk romlott lett volna. Az egyház mindig is küzdött a függetlenségért, és nem szolgált automatikusan rossz célt csak azért, mert politikai hatalmat is gyakorolt.
3. A Római Egyház állítólagos bűnös történelme
Azt állítod, hogy a katolikus egyház bűnös és romlott, kezdve I. Damasus pápával, és hogy a pápák nem védenék meg híveiket a bűnöktől, különösen az istenkáromlás, a bálványimádás és más bűnök ellen.
Válasz: Bár igaz, hogy az egyház történelmében előfordultak bűnök és hibák, ez nem jelenti azt, hogy maga az egyház egészében bűnös lenne. Az egyház lényege Krisztus követése, és az apostolok hagyományainak megőrzése. Az egyházi vezetők, beleértve a pápákat is, tökéletlen emberek voltak, de az egyház nem egyetlen ember erkölcsi hibáira épül, hanem Krisztusra, akinek ígérete szerint "a pokol kapui sem vesznek erőt rajta" (Máté 16:18). Az egyház bűnökkel való küzdelme és önmaga megújítása állandó része a történetének.
Az állításod szerint a katolikus egyház bűnössége miatt nincs köze Isten Ekklésziájához. Azonban a keresztény egyház mindig is felismerte, hogy az emberek hibásak és bűnösök lehetnek, de ez nem teszi magát az egyházat hamissá. Jézus Krisztus alapította az egyházat, és ígéretet tett arra, hogy a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta (Máté 16:18). Az egyház szentsége és igazsága nem az emberek bűnösségétől függ, hanem Krisztustól, aki az egyház feje. Az egyház bűnökkel szembeni küzdelme és megtisztulási folyamatai az évszázadok során mindig is jelen voltak.
Cáfolat: Az egyház hibái és bűnei nem bizonyítják, hogy maga az egyház hamis lenne. Krisztus alapította az egyházat, és az egyház szentsége Krisztusban gyökerezik, nem az emberek tökéletességében. A katolikus egyház bűnbánatot és megbocsátást hirdet, és tagjai mindig is bűnös emberek voltak, akiknek meg kell térniük. Ez azonban nem fosztja meg az egyházat Isten szentségétől.
4. Az apostolok utáni "hamis tanítók" és az egyház
Azt állítod, hogy a római egyházat nem kellett elfoglalni hamis tanítóknak, mert azt "hamis tanítók" hozták létre.
Válasz: Az állítás, miszerint a római egyházat hamis tanítók hozták létre, nem felel meg a történelmi tényeknek. A kereszténység Rómában az apostoli időkben terjedt el, és Péter és Pál apostolok központi szerepet játszottak a római egyház alapításában. A római egyház egy apostoli alapítású egyház, amely az apostoli hagyományokat őrizte és terjesztette. A hamis tanítások megjelenése az egyházban mindig is kihívást jelentett, de ezekkel szemben az egyház zsinatokat tartott, és megőrizte a hit tisztaságát. A niceai és más korai zsinatok éppen azért jöttek létre, hogy megvédjék az egyházat a hamis tanításoktól.
Azt állítod, hogy az apostolok halála után az egyházat elfoglalták a hamis tanítók, de ez nem igaz. Az egyház a kezdetektől fogva küzdött az eretnekségek és hamis tanítások ellen. Az egyházatyák és a korai zsinatok (pl. a niceai zsinat) célja az volt, hogy tisztázzák a keresztény hit igazságait és elítéljék a hamis tanításokat, mint például az ariánizmust.
Az egyház nem hamis tanítók által lett "elfoglalva", hanem éppen az ellenkezője történt: a korai egyház tisztázta a hitet és harcolt az eretnekségek ellen. A niceai zsinat például a Szentháromság tanítását védelmezte, és az egyház folyamatosan küzdött a hit tisztaságáért.
5. A Római Egyház és a zsidók, valamint „khrisztosziak” üldözése
Azt állítod, hogy a római pápák üldözték a „khrisztosziakat” és a zsidókat.
Válasz: Bár igaz, hogy az egyház történetében előfordultak üldöztetések, ezeket nem lehet általánosan a pápák és az egyház egészére vetíteni. Az egyház számos zsinaton és enciklikában elítélte az antiszemitizmust és a vallási intoleranciát, és kifejezetten elítélte az antiszemitizmust és hangsúlyozta a zsidó nép különleges helyét a kereszténységben (ld. Sicut Judaeis, Nostra Aetate). Az egyház történelme sokrétű, és nem redukálható egyszerűen az üldöztetésekre.
6. Gyermekek elleni visszaélések
Azt állítod, hogy az egyház szisztematikusan védte volna a pedofil papokat, és hogy a püspökök és pápák nem törődtek a gyermekek védelmével.
Válasz: Az egyházban elkövetett szexuális visszaélések szörnyű és elítélendő tettek, amelyek ellen a katolikus egyház szigorúan fellép. Az elmúlt évtizedekben a Vatikán és a helyi egyházak is komoly lépéseket tettek a gyermekek védelme érdekében, beleértve a bűnös papok eltávolítását és a bűnügyi vizsgálatok megkezdését. Az egyház határozottan elítéli a szexuális visszaéléseket, és törekszik arra, hogy megvédje a legkiszolgáltatottabbakat. Az egyház számos reformot hajtott végre, hogy az ilyen esetek ne fordulhassanak elő a jövőben.
7. A "konkoly" és a "búza" példázata
Az érvelésed szerint a "konkoly" a római egyházat jelképezi, míg a "búza" Krisztus igaz követőit.
Válasz: A "konkoly és búza" példázata (Máté 13:24-30) nem az egyház vagy különböző vallási csoportok közötti különbségtételről szól, hanem arról, hogy a világban együtt élnek a jók és a rosszak, és hogy végső soron az ítéletkor Isten elválasztja a jókat a gonoszoktól. Az egyházban is jelen lehetnek bűnös emberek, de ez nem jelenti azt, hogy az egyház egésze hamis lenne. Az ítéletet Isten hozza meg az idők végén, nem emberek.
Összegzés
Az egyház hibái és bűnei, valamint az egyes vezetők hibái nem jelentik azt, hogy az egyház egésze hamis vagy bűnös lenne. Az egyház Krisztuson alapul, és az apostolok tanításait követi. A történelmi tények azt mutatják, hogy az egyház számos nehézséggel nézett szembe, de mindig törekedett a megújulásra és az igazság megőrzésére. A Jelenések könyvében említett "nagy Babilon" szimbóluma nem vonatkozik a katolikus egyházra, és a konkoly példázata sem igazolja azt, hogy az egyház hamis lenne.
INFORÁDIÓ / MTI- 2014. február 5. 12:40Lesújtó jelentést tett közzé szerdán az ENSZ gyermekjogi bizottsága a Vatikánról a gyermekek jogairól szóló egyezmény alkalmazását - azon belül is a katolikus egyházon belüli, gyerekekkel szembeni szexuális erőszakot - illetően.
A bizottság januárban több vatikáni illetékest is meghallgatott Genfben arról, hogy a Szentszék hogyan alkalmazza az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményét.
A világszervezet szerint a Vatikán rendre a katolikus egyház hírnevének megőrzését helyezte a gyermekek védelme fölé, és az utóbbi években olyan eljárásokat alkalmazott, amelyek lehetővé tették, hogy papok több tízezer gyereket molesztáljanak vagy erőszakoljanak meg.
A bizottság követelte, hogy a Vatikán hozza nyilvánosságra a papi pedofíliával kapcsolatos dokumentumait annak érdekében, hogy az elkövetőket, illetve mindazokat, akik segédkeztek tetteik eltussolásában, felelősségre lehessen vonni. A jelentés szerzői követelték továbbá, hogy azonnal távolítsák el a papság soraiból azokat, akik közismerten vagy gyaníthatóan gyerekeket bántalmaztak, és kötelező jelleggel adják át őket a rendőrségnek.
A jelentés kifejezetten lesújtó hangvétele példátlannak tekinthető az ENSZ-jelentések sorában, és a Reuters hírügynökség szerint a világszervezet részéről az egyházi hierarchia eddigi legsúlyosabb bírálatának számít.
A keresztény tanítás szerint minden ember bűnös, és senki sem tökéletes,
Ezek szerint a khrisztoszi tanítás eltér a keresztény tanítástól.
A Khrisztoszi tanítás szerint az Isten Ekklésziájának a tagjai mindnyájan megszabadultak a bűneiktől,
miután a Szentszellem Isten megigazította és megszentelte őket. Ők a tökéletes szentek, nem tökéletlenek,mint egyházad papjai tévtanítói püspökei és pápái,akik így másokat sem képesek célba jutattni,ami a tökéletes szó jelentése.
Látod! Többek között ez is a különbség az Isten Ekklésziája és a Sátán zsinagógája között.
Az Isten Ekllézsiájának főpapjai az örök tökéletes Fiú tökéletességre(célba jutattja) a választottakat.
A Római Egyház főpapja ellenben a Hádeszbe juttat mindenkit.
Zsidók 10: 14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. 15 Bizonyságot tesz pedig erről nekünk a Szent Szellem is, mert miután előre mondotta: 16 Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat, 17 Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. 18 Ahol pedig bűnök eltörlése vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat. 19 Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, 20 Azon az úton, amelyet Ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az Ő teste által,
Az Úr Jézus testén kívül senki sem mehet be a szentélybe. Egyetlen bűnös és és a Szetszellem által meg nem szentelt se juthat be az Úr Jézus testébe.
Zsidók 12:22 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, 23 Az elsőszülöttek seregéhez és Gyülekezetéhez, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához: Istenhez, és a tökéletessé tétetett megigazultak szellemeihez, 24 És az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz, és a meghintés véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.
Az apostolok halála után hamis tanítók szivárogtak be a keresztény gyülekezetekbe, és már a harmadik század végére teljesen elfoglalta azt a konkoly, amint Jézus a példázatában elmondta.
konkoly=hamis vallás"
Fogalomzavarban szenvedsz. A Római egyháznak köze nem volt soha a khrisztosziakhoz.
Sem a harmadik század előtt sem az után. Abba isten nem szórta bele az igazság magvait, hisz
az velejéig romlott volt kezdettől fogva. Már Pál apostol idejében útálatos dolgokat cselekedtek
Róma 1:
Róma 1:24 Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;25Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, aki mind örökké áldott. Ámen.26Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:27Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
A kijelentés, miszerint a római pápák üldözték volna a „khrisztosziakat” és a zsidókat, túlzott és félrevezető."
Had ne pocsékoljam az értékes időmet arra, hogy felsorakoztassam a bizonyítékékat,amit rajtam kívül sokak megtettek.
A legnagyobb probléma az, ha az Úr Jézus visszatér a Földre, őt is üldözni akarja majd a Római Egyház ,hisz,a Római Egyház akaratával ellentétben egy ezer éves béke korszak leendő királyaként fog majd megjelenni,amiről a Római Egyház irányítói hallani sem akarnak.
A papok és püspökök által elkövetett bűnök, különösen a gyermekek elleni visszaélések, sajnálatosak és elítélendők. Az egyház számos esetben nem megfelelően kezelte ezeket az ügyeket, de ez nem jelenti azt, hogy az egész egyház romlott lenne."
Nem a megerőszakolt gyerekek romlottak, hanem az őket megerőszakoló papok, püspökök.
Ezért nem beszélhetünk minden ember romlottságáról,akiket az egyházba csecsemőkorba erőszakkal bele kereszteltek. Nem minden római katolikus jár templomba, ezért az istenkáromlás szándékos bűnét nem ők követik el, hanem papjaik püspökeik,és azok a templomba járók, akiket képek szobrok tiszeteletére kereszt csókolgatására,valamint az Istenek Istene helyett egy háromarcú bálványisten imádatára bujtattak tévtanítók, papok.
A pápai államok és a világi hatalom: A pápák a Pápai Államokon keresztül nemcsak vallási vezetők voltak, hanem politikai szereplők is. Ez részben az egyház növekvő társadalmi befolyásának köszönhető. A pápák gyakran törekedtek arra, hogy a keresztény közösségeket védelmezzék a világi hatalmakkal szemben, és biztosítsák az egyház függetlenségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyház minden politikai döntése és lépése erkölcsileg helytelen lett volna.
A pápák a saját egyházuk tagjait nem akarják védelmezni, hisz politikai aktivitásuk egyházuk tagjainak is a halálát jelentette.
A Római Egyház feje ellenben nem védte meg a tagjait az Isten káromlás bűnétől, a bálványimádás bűnétől, és az álszentek tisztelete bűnéből.
A pápál tevékenységükkel többet ártottak a tagjaiknak, mint maga a Sátán.
A Pontifex Maximus cím az ókori Róma főpapjának címe volt, amelyet a római császárok is viseltek. I. Damasus pápa valóban felvette ezt a címet, de a kérdéses cím felvétele nem jelentette azt, hogy pogány főpappá vált volna."
Ugyan már, ki másnak lehetett volna a főpapja a gyilkos I.Damátz pápa, mint a római vallásoknak?
Isten Ekklésziájának egyetlen főpapja az Úr Jézus az Égben van, mindaddig,amíg vissza nem tér a Földre.
Az érvelésed alapján úgy tűnik, hogy a katolikus egyházat a "nagy Babilon" hamis vallásával azonosítod, és a konkoly példázatát arra használod, hogy igazold, szerinted az egyház a kezdetektől fogva bűnös és hamis volt. Azonban fontos tisztázni néhány félreértést és pontatlanságot ebben az érvelésben.
1. A konkoly példázatának félreértelmezése
A konkoly példázatát Jézus a Máté evangéliuma 13. fejezetében mondja el. Ez a példázat arról szól, hogy az ember jó magot vetett a földbe, de az ellensége konkolyt vetett a búza közé. Az aratáskor azonban az aratók elválasztják a konkolyt a búzától, és a konkoly megsemmisül, míg a búza bekerül a gazda csűrébe.
Ez a példázat nem arról szól, hogy az egyház maga válik bűnössé vagy hamissá. Inkább azt tanítja, hogy a világban, de még az egyházban is, léteznek jók és rosszak. Az ítélet idején Isten elválasztja majd a hűségeseket a bűnösöktől. Tehát a konkoly a világban élő rossz emberekre utal, nem pedig magára az egyházra.
2. A nagy Babilon és a katolikus egyház téves azonosítása
A Jelenések könyvében Babilont mint a paráznaság anyját említi. Sok különböző értelmezése létezik ennek a szimbólumnak, és a keresztények évszázadok óta vitatkoznak arról, hogy mit is jelent valójában. Azonban az azonosítás, miszerint Babilon a katolikus egyház lenne, megalapozatlan, és főként a reformáció utáni protestáns propaganda részeként vált népszerűvé.
A katolikus egyház 2000 éves történelme során követett el hibákat és bűnöket, ahogyan bármely emberi szervezet teszi. Azonban ez nem igazolja azt, hogy az egyház egésze hamis vagy bűnös lenne a kezdetektől fogva. A keresztény hit középpontjában Jézus Krisztus és az Ő üdvözítő munkája áll, amelyet az egyház közvetít a szentségek és a hit tanításai által. A katolikus egyház ugyan hibákat követett el a történelem során, de ezek nem jelzik, hogy az egyház egésze hamis lenne vagy a sátán szolgálatában állna.
3. Az apostolok utáni "hamis tanítók" és az egyház
Az a kijelentés, miszerint az apostolok halála után az egyházat teljesen elfoglalták a hamis tanítók, téves. Bár valóban megjelentek eretnek tanok és hamis tanítók az egyház történetében, az egyház korai zsinatai és vezetői éppen ezekkel a téves tanításokkal szemben léptek fel. A zsinatok és egyházatyák feladata az volt, hogy megvédjék a hitet és az apostoli hagyományt. A korai egyház az apostoli hit megőrzésére törekedett, és a különböző zsinatok (mint például a niceai és a konstantinápolyi zsinat) tisztázták és megerősítették az egyház hitelveit.
4. Az egyház bűnössége és hibái
Az, hogy az egyház tagjai — akár pápák, püspökök vagy papok — hibákat követnek el, nem cáfolja az egyház igaz voltát. A keresztény tanítás szerint minden ember bűnös, és senki sem tökéletes, még az egyház vezetői sem. Az egyház azonban nem emberek tökéletességén alapul, hanem Krisztuson és az Ő ígéretein. Jézus azt ígérte, hogy az egyházat "a pokol kapui sem fogják legyőzni" (Máté 16:18). Ez az ígéret biztosítja, hogy az egyház megmarad és továbbra is Krisztus igaz követőit vezeti az üdvösség felé, annak ellenére, hogy tagjai bűnösek lehetnek.
5. A "szoros kapu" példázatának félreértelmezése
A Máté 7:13-ban említett "szoros kapu" és "széles út" példázata nem azt jelenti, hogy az egyház hamis lenne. Inkább arról szól, hogy sokan a könnyű és kényelmes utat választják, amely a pusztulásba vezet, míg kevesen vannak, akik a nehezebb, de igaz úton járnak. Ez nem a hamis egyházak és az igaz egyház közötti különbségtétel, hanem az emberek választásáról szól, hogy követik-e Jézus tanításait vagy sem.
Összegzés
Az egyház hibái és bűnei nem igazolják, hogy maga az egyház lenne hamis vagy bűnös a kezdetektől fogva. A katolikus egyház több mint kétezer éves története során sokat tett a hit megőrzéséért, és Krisztus tanításainak továbbadásáért. Az egyház hibái nem kérdőjelezik meg Krisztus ígéretét, miszerint az egyház fennmarad és vezeti a híveket az üdvösség felé. A Jelenések könyvében szereplő Babilon szimbóluma nem azonosítható egyértelműen a katolikus egyházzal, és a konkoly példázata sem igazolja azt, hogy az egyház hamis lenne.
Az érvelés, amely Konstantin császár és a római egyház kapcsolatát kritizálja, valamint az egyház későbbi politikai szerepét tárgyalja, számos történelmi és teológiai félreértést tartalmaz. Vizsgáljuk meg részletesen a különböző vádakat és azok cáfolatát.
1. A Milánói Ediktum és Konstantin szerepe
Valós kontextus: A Milánói Ediktum 313-ban valóban véget vetett a keresztényüldözéseknek, és biztosította a vallásszabadságot a Római Birodalomban. Ez az intézkedés minden vallás számára biztosította a szabad vallásgyakorlást, nem csak a kereszténység számára.
Konstantin és a vallásszabadság: Konstantin uralkodása alatt a keresztényeket már nem üldözték, és a kereszténység gyorsan terjedt a birodalomban. Konstantin tettei nem a kereszténység kiváltságos helyzetét teremtették meg, hanem inkább a vallási pluralizmus biztosítására törekedett. A kereszténység fokozatos megerősödése természetes folyamat volt ebben az időszakban, de ez nem jelentette más vallások üldözését.
2. I. Damasus pápa és a Pontifex Maximus cím
A Pontifex Maximus cím az ókori Róma főpapjának címe volt, amelyet a római császárok is viseltek. I. Damasus pápa valóban felvette ezt a címet, de a kérdéses cím felvétele nem jelentette azt, hogy pogány főpappá vált volna. Az a vád, hogy a pápák „pogány főpapokká” váltak volna, félrevezető.
A Pontifex Maximus cím szimbolikus jelentése: A cím felvétele szimbolikus volt, és a pápai hatalom kiterjesztését jelentette az egyház felett, nem pedig a pogány vallások vezetését. A pápák továbbra is Krisztus helytartóiként működtek, és a keresztény hitet védték és terjesztették, nem pedig pogány szokásokat folytattak.
3. A zsidók és „khrisztosziak” üldözése
A kijelentés, miszerint a római pápák üldözték volna a „khrisztosziakat” és a zsidókat, túlzott és félrevezető. Az üldözések, amelyek történelmileg megtörténtek, nem a Milánói Ediktum visszavonásával kezdődtek, és nem is az egyház szándékos politikai intézkedései voltak.
Vallási konfliktusok és politikai hatások: A középkor folyamán az egyház néha részt vett eretnekek elleni fellépésekben, de az üldözések nem voltak általánosak, és nem csupán a kereszténységen belüli különböző csoportok elleni támadásokra korlátozódtak. A zsidók helyzete szintén változó volt a középkorban; voltak időszakok, amikor üldözték őket, és voltak időszakok, amikor viszonylagos biztonságban élhettek keresztény közösségek mellett. Az ilyen üldözések mögött sokszor politikai és társadalmi tényezők álltak, nem pedig kizárólag vallási megfontolások.
4. A pápák és a politikai hatalom
A pápák politikai hatalma és gazdagsága idővel megnőtt, különösen a középkorban és a reneszánsz idején, de ez nem jelenti azt, hogy a pápák csak a világi hatalomra törekedtek volna.
A pápai államok és a világi hatalom: A pápák a Pápai Államokon keresztül nemcsak vallási vezetők voltak, hanem politikai szereplők is. Ez részben az egyház növekvő társadalmi befolyásának köszönhető. A pápák gyakran törekedtek arra, hogy a keresztény közösségeket védelmezzék a világi hatalmakkal szemben, és biztosítsák az egyház függetlenségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyház minden politikai döntése és lépése erkölcsileg helytelen lett volna.
A konkordátumok jelentősége: A lateráni egyezmények, valamint a Reichskonkordat célja az egyház és az állam közötti kapcsolatok rendezése volt. Bár ezek az egyezmények visszatükrözték az egyház politikai szerepét, nem bizonyítják azt, hogy az egyház kizárólag "hataloméhes" lett volna. Az egyház többnyire arra törekedett, hogy biztosítsa a vallásszabadságot és védelmet a hívek számára, különösen olyan időszakokban, amikor az egyházi függetlenség veszélyben volt.
5. A Vatikán és a politikai egyezmények
A Vatikán története során számos megállapodást kötött különböző országokkal, hogy biztosítsa függetlenségét és az egyház működését. A lateráni egyezmény (1929) létrehozta a Vatikán mai független államát, amely biztosította az egyház függetlenségét és semlegességét a nemzetközi politikában.
A Vatikán semlegessége: A lateráni egyezmény értelmében a Vatikán semlegességet vállalt a nemzetközi politikai kérdésekben, ami biztosította az egyház politikai függetlenségét. A Vatikán célja nem a világi hatalom megragadása volt, hanem a katolikus hit védelme és terjesztése.
6. A gyermekek elleni visszaélések
A papok és püspökök által elkövetett bűnök, különösen a gyermekek elleni visszaélések, sajnálatosak és elítélendők. Az egyház számos esetben nem megfelelően kezelte ezeket az ügyeket, de ez nem jelenti azt, hogy az egész egyház romlott lenne.
Reformok és változások: Az egyház az elmúlt évtizedekben komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy megbüntesse a bűnös papokat és megakadályozza a visszaéléseket. A világi hatóságokkal való együttműködés és a reformok célja az, hogy ezeket a szörnyűségeket a jövőben megakadályozzák, és az egyház tisztán és átláthatóan működjön.
Összegzés
Az egyház történelme bonyolult és összetett, és számos kihívással kellett szembenéznie az évszázadok során. Az egyház hibákat követett el, de mindig is törekedett arra, hogy hű maradjon Krisztus tanításaihoz és a hívek lelki vezetéséhez. A történelmi tévedések és félreértések cáfolatára fontos, hogy a valós történelmi tényeket és a különböző korok társadalmi és politikai kontextusát megértsük, és ne általánosítsuk a múlt eseményeit az egész egyházra.
Egy szóval sem írtam azt, hogy a nagy Babiloni vallás a kezdetek kezdetétől fogva ne lett volna bűnös, hiszen meg van írva a Jelenések könyvében, hogy
-
Jel 17,5 És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.
Az apostolok halála után hamis tanítók szivárogtak be a keresztény gyülekezetekbe, és már a harmadik század végére teljesen elfoglalta azt a konkoly, amint Jézus a példázatában elmondta.
konkoly=hamis vallás
24. Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett;
25. De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne.
26. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is.
Mt 13,30 Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.
-
Józsikácska teljesen meg van győződve arról, hogy a konkoly is be kerülhet az Isten királyságába, vagyis más néven a mennyek országába. Nagyon nincs tisztában, hogy a hamis egyháza mit tanított meg az embereknek, mert talán ebben nőtt fel, és mert a hamis dogmák teljesen uralják a gondolkodásmódját.
-
Ha valaki a hamis vallásban nőtt fel és a tanulmányait is ebben az irányban folytatta, azt nagyon nehéz az igazságba visszatéríteni, akár meggyőző Bibliai érvekkel is. Azt gondolja, hogy ő olyan emberektől tanult, és olyan emberek tantételeit tanulta meg, és másolja ide, hogy azokat nem lehet megkritizálni, azok az etalon, és azokat nem lehet csak úgy kisöpörnie a gondolataiból és átállni arra az igazságra, amit Jézus Krisztus tanított meg az apostoloknak. Még annak a gondolatát is elhesegeti magától, hogy ő lenne nagy Babilonban, vagyis a 2000 éves hamisságban, mert számára lehetetlen, hogy az egyháza a kezdetektől fogva bűnös lenne. Ha most kidobná az életéből a hamis egyház dogmáit, és a hamis nézetű érveléseit, akkor elveszne minden, amiben eddig hitt.
Nem számítanak számára az egyházára megírt csapások, a hamis hite erősebb annál, mint hogy az igaz útra átálljon.
------------------------
Mt 7,13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
A Milánói Ediktum (313): Ez az intézkedés garantálta a vallásszabadságot a Római Birodalomban, megszüntetve a keresztények elleni üldözést, és lehetővé tette számukra a szabad vallásgyakorlást. Ez nem csak a kereszténység, hanem az összes vallás számára biztosította a szabadságot."
Ennek vetett véget I.Damáz és az őt követő Római Főpapok,akik a Római Egyház hitvallásával egyet nem értő keresztényeket és a zsidókat kivonták a Milánói Ediktum által biztosított vallásszabadság hatálya alól.Ezzel elkezdődött az igaz khrisztosziak és a zsidók üldözésének kegyetlen korszaka,ami
1834 ig tartott. A papok és a püspökök által elkövetett gyermekek elleni erőszakosságok,azonban
a mai napig fennmaradtak a püspökök és papok büntethetetlenségét szavatoló egyezségeknek köszönhetően,amit Vatikán állam és a világi hatalmak között létrejött megállapodások biztosítottak
A pápa a fennálló helyzetet nem ismerte el, magát a „Vatikán foglyának” nyilvánította, és bezárkózott abba a palotakomplexumba, ami napjainkban az Egyházi Állam magját képezi. Bár az olasz kormány 1870 után tekintélyes kárpótlást ajánlott fel az egyházfő számára, a Szentszék ezt nem volt hajlandó elfogadni. A tárgyalások csak az 1920-as évek második felében kezdődtek újra, a Vatikán siralmas anyagi helyzete miatt. A hároméves alkudozás eredményeként 1929. február 11-én megszületett a lateráni egyezmény, melyet III. Viktor Emánuel (1900-1946) nevében a Duce, Benito Mussolini, az egyházfő képviseletében pedig Pietro Gasparri bíboros államtitkár írt alá.
A szerződés három részből állt: tartalmazott egy politikai és egy gazdasági egyezményt, illetve egy konkordátumot. Az első cikkelyek elismerték a Vatikán szuverenitását és a szabad pápaválasztás jogát, ugyanakkor Rómát Olaszország fővárosának nyilvánították ki. A lateráni egyezmény emellett részletesen felsorolta, hogy a Vatikánon kívül mely birtokok, illetve épületek maradtak az Egyházi Állam birtokában. A független Egyházi Állam a szerződésben semlegességet vállalt a nemzetközi kérdésekben, Olaszország pedig „cserében” államvallásának ismerte el a katolicizmust. Az egyezmény értelmében a pápa 750 millió lírát, illetve 1 milliárd líra értékű államkötvényt kapott kárpótlásul Olaszországtól. 1929. február 11-től ez a státus hivatalos elismerést nyert, a szerződés harmadik része, a konkordátum, pedig részletesen szabályozta a Szentszék és az olasz állam kapcsolatát. Ennek értelmében Mussolini – illetve hivatalosan III. Viktor Emánuel – garantálta az Egyházi Állam védelmét, engedélyezte a szabad istentiszteleteket, eltörölte a korábban hozott egyházellenes törvényeket és a Szentszék kizárólagos befolyása alá rendelte a házassági ügyeket. A Duce ahhoz is hozzájárult, hogy az iskolákban kötelezővé tegyék a katolikus hitoktatást, ezzel együtt viszont a lateráni egyezmény megtiltotta a papok politikai szerepvállalását és párttagságát, illetve szigorú kritériumokat állított az Olaszországban kinevezett klerikusokkal kapcsolatban.
1933. július 14.-én a Római Egyháznak a harmadik birodalommal is sikerült egyezséget kötnie, ez volt a máig hevesen vitatott Reichskonkordat. A Hetek folyóirat szerzői szerint a konkordátum az egyház számára több százmillió dollár nyereséget hozott, ugyanis ennyi folyt be a háború előtt egyházi adóként a katolikus egyházhoz Németországban.
XI. Piusz pápa 1939. február 10-én hunyt el, a temetését követően a 63 bíboros nagyon rövid idő alatt megválasztotta utódját. 1939. március 2-án, a pápaválasztó konklávé harmadik ülésén megszületett a döntés: az új pápa Eugenio Pacelli bíboros államtitkár lett. Az egyház hagyományai szerint általában nem választották egyházfővé az előző pápa államtitkárát, aki már személyében egy adott politikához kötődött. Pacelli esetében viszont a konklávé tagjainak valószínüleg az volt a fő célja, hogy megválasztásával kidomborítsák elődje, XI. Piusz egyházpolitikájának fennmaradását és folytatását. Pacelli bíboros a XII. Piusz (1939–1958) nevet választotta, ezzel is a szellemi és politikai folyamatosságot kívánta hangsúlyozni elődje, XI. Piusz (1922–1939) politikájával.
Vi. Pál Pápa 1965-ben az ENSZ megalakulásának a 20. évfordulóján tartott beszédében a jelenlévők testvérének nevezte magát:
A háború után vatikán egyre több ország vezetőivel kötött olyan megállapodást,amelynek következtében hatalmas vagyonhoz jutott. Az 1970-es évekre Róma a kommunista papok fellegvára lett.
1. Konstantin szerepe és a kereszténység támogatása
Az állítás szerint Konstantin nem volt igaz keresztény, és politikai hatalommal használta fel a kereszténységet a saját céljaira, a római egyház pedig hasznot húzott belőle. Fontos tisztázni, hogy Konstantin életének értékelése történelmi kontextusban szükséges, és el kell különíteni a személyes hibáit attól a szereptől, amelyet játszott a kereszténység elterjedésében. Konstantin életében voltak pogány elemek, és bár valóban csak halála előtt keresztelkedett meg, az általa hozott intézkedések hatalmas hatással voltak a kereszténység elterjedésére és fejlődésére.
Konstantin valóban csak halála előtt keresztelkedett meg, de már uralkodása alatt keresztényként támogatta a kereszténységet és az egyházat. Azt az állítást, hogy Konstantin „pogány” volt, és csak a hatalom megszerzésére használta a kereszténységet, túlzott és félrevezető. Konstantin nagy mértékben hozzájárult a kereszténység állami elismeréséhez és elterjedéséhez. Történelmileg vitatott, hogy látomásai mennyire voltak valósak vagy szimbolikusak, de mindenesetre jelentős változást hoztak a Római Birodalom vallási politikájában.
A Milánói Ediktum (313): Ez az intézkedés garantálta a vallásszabadságot a Római Birodalomban, megszüntetve a keresztények elleni üldözést, és lehetővé tette számukra a szabad vallásgyakorlást. Ez nem csak a kereszténység, hanem az összes vallás számára biztosította a szabadságot.
Konstantin valódi szándékai: Bár Konstantin nem volt tökéletes keresztény, ez nem vonja kétségbe azt a tényt, hogy számos kereszténybarát intézkedést hozott. Támogatta a templomépítéseket, és a keresztény vallás megszilárdításán dolgozott a birodalomban. Nem volt célja „pogány főpappá” válni, hiszen keresztényként támogatta az egyházat, különösen a niceai zsinat révén, amely meghatározta az ortodox keresztény hit alapjait.
Konstantin és az egyház hatalma: Az állítás, miszerint Konstantin megalapozta volna a pápai hatalmat és hogy az igaz keresztényeket üldözték volna a pápák, alaptalan. Konstantin szerepe inkább az egyház védelmezésében volt, nem pedig abban, hogy szektás üldözéseket szervezzen. Az első niceai zsinat például Konstantin uralkodása alatt zajlott le, amelynek célja az volt, hogy megerősítse az egyház egységét és hitvédelmét, nem pedig az üldözés.
2. A Pontifex Maximus cím jelentősége
Az a kijelentés, hogy I. Damasus pápa „átvette” a Pontifex Maximus címet, félreértésen alapul. Valójában a Pontifex Maximus cím eredetileg a római pogány főpapok címét jelentette, és a római császárok is viselték ezt a címet.
Szimbolikus jelentés: Amikor a pápák felvették ezt a címet, az nem azt jelentette, hogy a pogány vallások papjai lettek volna. A címet szimbolikusan használták, a „hídépítő” (pontifex) szerepét betöltve a keresztény közösség és Isten között. Ezzel a pápák a hit vezetőjének szerepét erősítették meg a keresztény világban. A Pontifex Maximus cím eredetileg a római pogány vallás legfőbb papját jelölte, de amikor a kereszténység a birodalom hivatalos vallásává vált, ennek a címnek a jelentése átalakult. Nem a pogánysággal való összefonódásra utal, hanem a vallási hatalom egyfajta szimbolikus átadására. Az egyházi hierarchia és hatalom felépítése egy fokozatos fejlődés eredménye, amelyet a hitvédelmi és adminisztratív szükségletek hívtak életre.
Az egyház növekedése és stabilitása: A Pontifex Maximus cím felvételének nem volt köze a pogány istenekhez, és nem jelenti azt, hogy a pápa pogány vezető lett volna. A pápa mindig a kereszténységet képviselte, és az egyházi hatalom fejlődése azt tükrözte, hogy az egyház egyre jelentősebb szerepet játszott a társadalom vezetésében és a hit védelmében.
3. A keresztes hadjáratok és a „királyok jogai”
A keresztes hadjáratok védelmében elmondható, hogy ezek a hadjáratok nem kezdeményezett támadások voltak, hanem válaszok a keresztény közösségek elleni muszlim támadásokra, és a középkori keresztény világ nem ugyanolyan politikai és társadalmi keretek között működött, mint ma.
A keresztes hadjáratok történelmi kontextusa: A keresztes hadjáratok a keresztény közösségek védelmére és a szent helyek visszaszerzésére irányultak, amelyeket a muszlim hódítók elfoglaltak. Ezeket nem lehet egyértelműen „gonosz” háborúknak minősíteni, hiszen céljuk a vallási és kulturális védelem volt egy olyan korban, amikor a háború és a politikai konfliktusok szerves részét képezték a társadalmi életnek.
Védekező jellegű hadjáratok: A keresztes hadjáratok eredetileg a Szentföld visszaszerzésére irányultak, amelyet a keresztény zarándokok és közösségek számára fenyegettek a muszlim hódítások. Az első keresztes hadjárat Bizánc segítségkérésére válasz volt, és a keresztény zarándokutak és szent helyek védelmére indították.
Nem egyházi hatalomról van szó: Bár az egyház szerepe jelentős volt a keresztes hadjáratok elindításában, a katonai vezetés és a háború irányítása a királyok és világi vezetők kezében volt. A hadjáratok vallási és spirituális motivációval rendelkeztek, de a keresztény közösségek védelme és a szent helyek visszaszerzése volt a fő céljuk.
A béketűrés és az erőszak kérdése: Krisztus valóban béketűrésre intette követőit, de a kereszténység soha nem tanította, hogy a védekezés bűnös lenne. A keresztes hadjáratok idején az egyház nem támadást indított, hanem válaszolt a keresztény területek és zarándokok elleni erőszakra. A hadjáratok összességében nem szigorúan vallási motivációjúak voltak, hanem politikai, kulturális és katonai jellegűek is.
4. Az inkvizíció és a világi hatóságok szerepe
Az inkvizíciót gyakran tévesen értelmezik egy erőszakos, könyörtelen intézményként, amely a kereszténység ellenzőit pusztította. Az inkvizíció célja azonban az eretnekség visszaszorítása és a keresztény közösség egységének megőrzése volt.
Az egyház és a világi hatóságok különbsége: Az egyház nem végzett ki embereket. Az inkvizíció feladata az volt, hogy kivizsgálja az eretnekeket, és a világi hatóságok hajtották végre az ítéleteket. Az egyház inkább a hit egységének védelmére törekedett, és nem az erőszakra helyezte a hangsúlyt.
Visszaélések és bűnbánat: Az inkvizíció során valóban történtek visszaélések, és ezeket az egyház később elismerte és bocsánatot kért ezekért a hibákért. Az egyház azonban a középkori jogi környezetben a hit védelmére törekedett, és az eretnekségek elterjedése gyakran társadalmi zavargásokkal is járt.
5. A Firenzei zsinat (1442) és az ószövetségi törvények
A Firenzei zsinat dogmatikus nyilatkozata arról szólt, hogy az Ószövetség szertartásai Krisztus eljövetelével beteljesedtek, és már nem kötelezőek. Ez az állítás azonban nem jelenti azt, hogy az egyház üldözte volna azokat, akik megtartották a szombatot. Az állítás szerint a Firenzei Zsinat dogmatikus nyilatkozatai kizárták az Ószövetség törvényeit, különösen a szombat megtartását. Ez részben helytálló, de a teljes kép ennél árnyaltabb. A keresztény tanítás szerint Krisztus beteljesítette az Ószövetség szertartásait és törvényeit. Ez nem jelenti azt, hogy az Ószövetség elvetendő lenne, hanem azt, hogy Krisztus megváltó munkája beteljesítette azt, amire az Ószövetség mutatott. A szombat megtartása így nem kötelező keresztények számára, hiszen az új szövetség a Krisztus által elhozott megváltásban teljesedik ki.
A kereszténység hitvallása szerint az ószövetségi szertartások beteljesedtek Krisztusban, és a keresztény hívők számára már nem kötelezőek, és hangsúlyozta, hogy a kereszténység központi eleme Krisztus eljövetele és az újszövetségi szertartások.
6. A pápák politikai szerepe és hatalma
Valóban igaz, hogy a pápák történelmük során gyakran politikai szerepet játszottak, de ez a középkori világ természetes következménye volt, ahol az egyház és az állam közötti kapcsolat szorosabb volt. Az inkvizícióval kapcsolatos állítások, miszerint az egyház visszaélt a világi hatalommal, és üldözte az eretnekeket, szintén árnyalásra szorulnak.
Az inkvizíció szerepe: Az inkvizíció célja elsősorban az volt, hogy megőrizze az egyházi egységet és megvédje a hitet a belső veszélyektől. Bár voltak visszaélések és túlkapások, a modern értelemben vett jogi keretekhez képest az inkvizíció bizonyos esetekben még védelmet is biztosított a vádlottaknak. Az egyház elítélte az eretnekséget, de a kivégzéseket és büntetéseket a világi hatóságok hajtották végre.
A pápai hatalom és a világi kormányzatok kapcsolata: A pápák és világi uralkodók közötti kapcsolat egy komplex történeti jelenség, amely nem pusztán a hatalom megszerzéséről szólt. Az egyház és az állam közötti viszony történelmi körülményei folyamatosan változtak, és nem szabad elfelejteni, hogy az egyház többször is próbálta elkerülni a politikai beavatkozásokat, és inkább a spirituális vezetést helyezte előtérbe.
A pápai hatalom növekedése: A középkori Európában a pápák és a világi hatóságok közötti kapcsolat természetes volt, mivel az egyház jelentős társadalmi és politikai szerepet töltött be. A pápai állam kialakulása és a pápák politikai befolyása nem volt ellentétes a kereszténység tanításaival, hiszen az egyház célja mindig is a hit védelme és a keresztény közösség egységének biztosítása volt.
Az egyház és a világi hatalom szétválasztása: A modern időkben a katolikus egyház tisztában van a vallás és politika szétválasztásának szükségességével, és ennek megfelelően alakította ki a tevékenységeit.
7. Krisztus nem csak „bennelakozó Isten”
Az az elképzelés, hogy Krisztus csak „bennelakott” Jézus testében, de nem volt valódi része a lényegének, ellentétes azzal, amit a Szentírás tanít. János evangéliuma világosan kijelenti, hogy az Ige (Logosz) Isten volt, és hogy ez az Ige testté lett (Jn 1:1, 14). Az Ige nem csupán ideiglenesen lakott Jézusban, hanem maga az Ige – aki Isten – emberré lett. Ez az inkarnáció lényege: Jézus Krisztus egyszerre volt teljesen Isten és teljesen ember. Ez a kettős természet (az isteni és az emberi) nem különálló volt, hanem egyesült Jézus Krisztus személyében.
8. A kettős természetű Krisztus
Az egyházatyák és a keresztény teológusok hagyományosan arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus Krisztusban két természet van egy személyben: az isteni és az emberi. Ez a tanítás a khalkédóni zsinaton (451) lett hivatalosan megfogalmazva, és ezt a „kettős természet tanának” nevezik. Tehát amikor azt mondod, hogy Krisztus nem vált eggyé Jézussal, ez félreértés. Az Egyház tanítása szerint Krisztus isteni természete és Jézus emberi természete egy személyben egyesült, anélkül, hogy összeolvadtak volna vagy elkülönültek volna egymástól.
9. Szent István látomása és a kettős természet
Szent István látomásában (ApCsel 7:55-56) látja Jézust Isten jobbján állni. Ez nem jelenti azt, hogy Jézus csak emberi formában létezett volna a feltámadása után. Az a tény, hogy Jézus Isten jobbján áll, megerősíti Krisztus mennyei dicsőségét és az isteni hatalmát. Az, hogy István külön látja Jézust és Istent, nem tagadja Krisztus isteni természetét, hanem azt mutatja, hogy Krisztus most dicsőségében uralkodik Isten jobbján. Ez nem ellentmondás, hanem a keresztény hit része, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia, aki feltámadt a halálból, most uralkodik az Atya jobbján.
10. Az egyesülés lényege: egy személy, két természet
A kereszténység tanítása szerint Krisztus isteni és emberi természete tökéletesen egyesült Jézus személyében. Amikor Jézus az Atyáról beszélt, ez nem azt jelenti, hogy Ő nem volt Isten, hanem hogy a megtestesült Fiú (aki emberré lett) az Atyával való különleges kapcsolatát hangsúlyozta. Az Atya és a Fiú közötti szeretetkapcsolat és az isteni hierarchia nem zárja ki Jézus isteni természetét. Jézus valóban emberként élt, de ez nem vonta vissza az isteni természetét.
11. A kérubok a szövetségládán
A 2Mózes 25:18-22 világosan megmutatja, hogy Isten maga parancsolta a kérubok elkészítését a szövetségláda tetejére. Ezek a kérubok nem bálványok voltak, és nem azért készültek, hogy maguk a kérubok imádat tárgyai legyenek, hanem szimbolikus jelentéssel bírtak. Az isteni jelenlétre emlékeztettek, és a szövetség ládájának szentségét hangsúlyozták. Nem arról van szó, hogy a kérubokat "tisztelni" vagy "imádni" kellett volna, hanem ezek Isten parancsára készült szimbólumok voltak, amelyeknek teológiai jelentőségük volt.
Az a tény, hogy Isten maga rendelte el szobrok készítését, rámutat arra, hogy nem minden szobor készítése bűnös. A különbség a bálványimádás és a szimbólumok használata között van. A szimbólumok használata a hit elmélyítésére szolgál, nem pedig bálványimádásra.
12. Tertullianus és a képtisztelet
Tertullianus valóban jelentős teológus volt, de montanista nézetei miatt eltávolodott az egyháztól, és nem képviselte az egyház ortodox tanításait. Az egyház a kezdetektől fogva megengedte a képek és szobrok használatát, feltéve, hogy azok nem válnak imádat tárgyaivá. Az egyház különbséget tett a képek tisztelete (dulia) és az egyedül Istennek járó imádat (latria) között.
A II. Niceai Zsinat (787) tisztázta ezt a különbségtételt, és megerősítette, hogy a képek tisztelete nem bálványimádás. Tertullianus nézeteit nem az egyház fogadta el, hanem a montanista mozgalom részeként értelmezhetők, amelyet eretnekségnek minősítettek.
13. Az ikonoklasztia és a képtisztelet
Az ikonoklasztia mozgalma ideiglenesen megpróbálta eltörölni a képek és szobrok használatát az egyházban, de a II. Niceai Zsinat helyreállította a képek tiszteletét, mivel megértették, hogy ezek nem bálványimádás eszközei, hanem segítséget nyújtanak a híveknek a hitük elmélyítésében. Az egyház hagyománya mindig is különbséget tett a szimbolikus tisztelet és a bálványimádás között. A képtisztelet nem akadályozza meg a híveket abban, hogy Istenhez közeledjenek, hanem segít abban, hogy jobban összpontosítsanak az Isten iránti szeretetükre és hódolatukra.
14. Tévesen idézett parancsolatok
A felvetésed, miszerint Isten elítéli a képek és szobrok tiszteletét, valójában félreértelmezi a Szentírást. A tízparancsolat a bálványimádást tiltja, nem pedig minden szobor vagy kép használatát. A bálványimádás az, amikor valaki egy tárgyat Isten helyébe állít, és azt imádja, mintha isteni lenne. A képek és szobrok használata az egyházban viszont nem erről szól; ezek segítenek abban, hogy a hívek jobban megértsék és elmélyítsék hitüket.
15. A szentek tisztelete és a képek szerepe
A szentek tisztelete nem bálványimádás, hanem annak az elismerése, hogy ezek az emberek különleges kapcsolatban álltak Istennel, és példát mutattak a hívőknek. A szentek képei és szobrai emlékeztetnek a hívők számára arra, hogy az ő példájukat kövessék. Ezek a képek és szobrok nem önmagukban kapnak tiszteletet, hanem azért, amit jelképeznek.
16. A „szimbolikus” jelentés megértése
A teológiai vitákban fontos, hogy tisztelettel és megértéssel közelítsünk egymás nézeteihez, még akkor is, ha alapvető különbségeket látunk. Az amillenarizmus, amelyet én is képviselek, nem tagadja Isten hatalmát, ígéreteit vagy Krisztus uralmát. Sokkal inkább a Szentírás apokaliptikus és prófétai szakaszainak szimbolikus értelmezésén alapul. Az amillenarista nézet nem kisebbíti Isten erejét vagy Krisztus uralmát, hanem hangsúlyozza, hogy az „1000 év” szimbolikus időszakot jelöl, nem szó szerint értendő földi uralmat.
Az „1000 év” szimbolikus értelmezésének célja, hogy figyelembe vegye a Jelenések könyvének apokaliptikus természetét. A bibliai szimbolizmus gyakran mélyebb lelki igazságokat tár fel. Az amillenarista értelmezés szerint Krisztus már most is uralkodik, miután feltámadt a halálból és felemelkedett a mennybe. Az „1000 év” szimbolikusan Krisztus jelenlegi uralmát jelenti a mennyben, amíg vissza nem tér az ítéletre.
17. Isten hatalma és ígéretei
Senki sem tagadja, hogy Isten mindent megtesz, amit elhatároz. Az amillenarizmus nem tagadja Isten ígéreteit, hanem úgy érti, hogy ezek szellemi és mennyei síkon teljesednek be, nem pedig egy szó szerinti földi királyság formájában. Krisztus jelenleg is uralkodik, ahogyan a Szentírás más részei, például az Efézus 1:20-23 is tanítják, hogy Krisztus most is a mindenek fölött álló király.
18. A Jelenések könyvének értelmezése
A Jelenések könyvében használt képek és szimbólumok gyakran szellemi jelentést hordoznak. A szimbolikus értelmezés nem ellenségeskedés Izrael Istenével vagy népével, hanem az apokaliptikus irodalom jellegzetes értelmezési módja. Sok egyházatya, köztük Szent Ágoston is, úgy értelmezte a Jelenések 20-at, hogy az „ezer éves királyság” Krisztus egyházának elterjedését jelképezi, és nem egy jövőbeli földi uralmat.
19. Az Antikrisztus és Krisztus győzelme
Az amillenarista nézet nem tagadja Krisztus végső győzelmét az Antikrisztus és a gonosz erők felett. Az amillenarizmus hangsúlyozza, hogy Krisztus már most is győzedelmeskedett a Sátán felett a kereszten és a feltámadásban. Az Antikrisztus végső veresége és az ítélet napja akkor következik be, amikor Krisztus visszatér a világ végén.
20. A Jelenések 22:18-19 értelmezése
A Jelenések 22:18-19 figyelmeztet, hogy senki ne vegyen el vagy ne tegyen hozzá a könyv prófétálásaihoz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden szimbólumot szó szerint kell értelmeznünk. Az apokaliptikus irodalom természetéből fakadóan képes jelképekkel átadni az üzenetet. Az amillenarizmus éppen azért marad hűséges a Szentírás szelleméhez, mert figyelembe veszi az apokaliptikus nyelvezet mélységét és szimbolikus jelentését.
Összegzés
A történelmi események és a katolikus egyház múltbeli tevékenységei kapcsán sokszor félreértésekkel és hamis információkkal találkozunk. Az egyház mindig is a hit és a szeretet megőrzésére törekedett, még akkor is, ha történelmileg hibákat követett el. A katolikus egyház azonban képes volt tanulni a múltból, és elkötelezett abban, hogy Krisztus tanításainak megfelelően vezesse a híveket.
A Római Egyház történelme során nem mentes a hibáktól, de ezek a hibák nem igazolják azt az állítást, hogy az egyház teljes egészében romlott volna vagy elvesztette volna Krisztus tanításának hitelességét. A kereszténység középpontjában továbbra is Krisztus szeretete, áldozata és megváltása áll, amely meghalad minden történelmi hibát és bűnt. Az egyház bűnbánatot tartott a múltbéli hibákért, és ma is törekszik arra, hogy Krisztus tanítását hűségesen kövesse.
A Szentírás és a keresztény hagyomány világosan tanítja, hogy Jézus Krisztus teljesen Isten és teljesen ember volt. Az Ő isteni és emberi természete egy személyben egyesült, és ezt az inkarnáció csodája teszi lehetővé. Az, hogy Szent István látja Jézust Isten jobbján, megerősíti Jézus dicsőségét és isteni uralmát, nem pedig azt, hogy csak egy egyszerű ember volt.
A Szentírásból és az egyházi hagyományból egyértelműen látszik, hogy a képek és szobrok használata nem ellentétes Isten parancsaival, feltéve, hogy ezek nem válnak imádat tárgyaivá. A zsinatok és az egyházatyák tanítása egyértelművé tette, hogy a képtisztelet nem bálványimádás, hanem a hit megélésének egyik formája.
Az amillenarizmus nem tagadja Isten ígéreteit vagy Krisztus uralmát, hanem azt tanítja, hogy ezek szellemi szinten már most is megvalósulnak. A Szentírás szimbolikus és apokaliptikus részeinek értelmezése nem gyengíti Krisztus győzelmét, hanem még inkább megerősíti azt, hogy Krisztus már most uralkodik a mennyben és a Földön egyaránt.
Nem az egyház büntetett: Fontos kiemelni, hogy maga az egyház nem végzett ki senkit; az inkvizíció a vallási vizsgálatot vezette, de a büntetéseket a világi hatóságok hajtották végre."
De csakis azokon hatották végre a világi hatalmak az ítéletet,akiket a Római Egyház képviselői megvádoltak és elítéltek. Az ítélet végrehajtását valóban a királyok hóhérai hajtották végre,
azonban a Római Egyház által kínzások által kikényszerített megalapozatlan vádak alapján.
A vádlottakat nem köztörvényes bűnökkel vádolták, hanem azzal, hogy nem értenek egyet a Római Egyház hitelveivel,azokat megsértik. Az ítéletre a Római Egyház által megfogalmazott vádirat alapján
került sor. Az uralkodók az egyházzal megkötött megállapodás alapján hajttatták végre az ítéletet.
Ez még a 19. században is így volt:
Napóleon 1801-ben Párizsban konkordátumot kötött a Pápai Állammal, ami precedenst jelentett az állam és egyház modern kori viszonyában. Korábban egyetlen világi hatalom sem írt alá egyenrangúság alapján álló szerzõdést a Pápai Állammal. A 17 pontból álló szerzõdés visszaállította a pápa világi hatalmát az Egyházi Állam területén, megtartotta uralkodó pozícióját és az egyházi hierarchiát. Az egyházfõ ugyanakkor az idõközben császárrá lett Napóleon javára lemondott a püspökök kinevezésének jogáról. Ez a megegyezés visszont nem tartott sokáig, 1809 elején Napóleon a császár rendeletileg megszüntette a Pápai Államot, Rómát és környékét pedig Franciaországhoz csatolta. Európa uralkodói tétlenül nézték a pápaság végóráit, Napóleon azonban megbukott, és a bécsi kongresszus 1815-ben helyreállította az Egyházi Államot. Az európai nemzetállamok azonban Napóleon számûzése és a Szent Német- Római Birodalom megszûnése után már nem kívántak visszatérni Róma politikai uralma alá, inkább a francia modellt választották a katolikus egyházzal való kapcsolataikban. Az Egyházi Állam helyzete a 19. század második felében, az olasz nemzeti egységmozgalom gyõzelme után még rosszabbra fordult. Miután Franciaországban elbukott a második császárság, és IX. Pius pápa elveszítette fõ támogatóját, III. Napóleont, elkerülhetetlenné vált Itália teljes egyesítése. 1870. szeptember 10-én II. Viktor Emánuel olasz király felkérte Piust, hogy hivatalosan mondjon le megmaradt világi hatalmáról, és engedje át Rómát az új olasz állam számára. IX. Pius azonban erre nem volt hajlandó, és elrendelte a város katonai védelmét. 1870. szeptember 20-án a olasz hadsereg bevonult Rómába, és ezzel lezárult a Pápai Állam több mint ezeregyszáz éven át tartó történelme.
A Pápai állam önmagán vélte beteljesülni Khrisztusnak az ezer éves földi királyságra tett ígéretét.
A Firenzei Zsinat 1442-es „Cantate Domino” bullája tehát a kereszténység és a mózesi törvény kapcsolatáról szól, különösen a törvény szertartásos előírásainak megszűnéséről. A bulla dogmatikus nyilatkozata szerint a kereszténységben az Ószövetség szertartásai és előírásai Krisztus eljövetelével megszűntek. Ezek a rendszabályok – szertartások, áldozatok és szent jelek –, amelyek az Ószövetségben Isten tiszteletére szolgáltak, már nem kötelezőek, mert beteljesedtek Krisztusban.
A zsinat hangsúlyozza, hogy halálos bűnnek tekinti azt, ha valaki még Krisztus szenvedése után is reményét helyezi ezekbe az ószövetségi törvényekbe és aláveti magát azoknak, mint üdvösséghez szükséges eszközöknek."
Kire bízta a Római Egyház azok megbüntetését,akik ellenszegültek az 1442-es Firenzei zsinat határozatának,és megtartották a szombatot? Vagy esetleg várakozással tekintettek előre Izrael Istene imádatának a jövőbeli helyreállításával kapcsolatban,
ami a Úr Háza megépítésére és a mindennapi áldozatok bemutatására vonatkozik,
Az amillenarista értelmezés szerint, amelyet én is képviselek, az "1000 év" szimbolikus időszakot jelöl, nem pedig szó szerinti időtartamot."
Aki tagadja Izrael Istenének azt a jogát, hogy miután ártalmatlanná tette a Sátánt ígéretéhez híven létrehozza ezer éves királyságát a Földön,az az antikrisztus oldalán áll.
Az antikrisztus lesz az,aki megpróbálja Isten ezen szándékát megakadályozni és harcolni fog Izrael Istene és a Bárány ellen.
Egyházad és te magad azt képzelitek, hogy Izrael Istene elveszíti majd a csatát, és nem lesz képes biztosítani az Úr Jézus és szentjei számára az ezer éves földi királyságot?
Naív álmodozás. Amit ugyanis az Istenek Istene Khrisztosz elhatározott azt mind véghez viszi.
Ez alól az ezer éves földi Királysággal kapcsolatos ígéret sem kivétel.
Ésaiás 55:9Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!10Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:11Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.
Jelenések 1:1Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,2Aki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott.
Jelenések 20:2És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,3És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.4És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.5A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.6Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.7És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
Jelenések 22:18Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;19És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak.
Az Isten ezer éves földi királyságának a tagadása ellenségeskedés Izrael Istenével és Izrael Istenének a népével.
Először is, János evangéliuma valóban beszél arról, hogy az Ige (Logosz) Isten volt, és Isten felé irányult (Jn 1,1). Ezenkívül János 1,14 világosan kijelenti: „És az Ige testté lett, és itt lakott közöttünk.” Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az Ige, aki Isten volt, valóságos emberré lett.
Jézus maga elmagyarázta, hogy , hogy a született Isten,Khrisztosz benne lakott ugyan a testében, de soha se váltak lényükben eggyé. Az apostolok megkülönböztették Khrisztoszt az Isten fiát Jézustól az Ember fiától.
Az Isten a Khrisztosz Isten, Izrael Istene és Atyja volt.
Az Úr Jézus pedig mint minden Izraelita neki fogadott fia volt.
Miután az Úr Jézus feltámadt azt állította, hogy az Atyja az égben van, és hozzá fog majd menni.
Ha Izrael Atyja a Khrisztosz Isten kényükben eggyé váltak volna,akkor ez lehetetlen lett volna.
Mert ami eggyé vált az többé nem kettő. Így tanítja a megtestesült istennel kapcsolatban a Római Egyház hitvallása.
Ennek viszont ellent mond István vértanú,aki külön látta az Isten és Jézust az égben.
Ap. Csel. 7:. 55 Mivel pedig teljes volt Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől, 56 És monda: Ímé, látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.
A Khrisztosz Isten, Izrael Atyja, továbbra is Isten maradt az által szegezést követően, az Ember Jézus pedig továbbra is ember maradt.
Én válaszolok : NEM TUDJUK és emiatt valoszinüleg erre az ismeretre nincsen is szükségünk.
Életünk célja maga az élet ! itt most testben anyagban megprobáltatások közt ."
Rossz válasz. isten nem azért készíttette Mózessel a kérubokat a Szövetségláda fedele fölé, hogy
azokat tiszteljék, hanem azért, hogy eltakarják a szárnyaikkal a szövetségláda fedelét.
A válasz a kérdésre ott van a Mózes írásában,aki azt állítja, hogy nem tudja, az bizony nem is meri a Szentírást,vagy szándékosan ködösíteni akar.
2. Mózes 25:18Csinálj két Kérubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére.19Az egyik Kérubot csináld az egyik végére innen, a másik Kérubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kérubokat annak két végén.20A Kérubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik egymásfelé legyenek; a Kérubok arcai a fedél felé forduljanak.22Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kérub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak.
A Két kérub a szövetségláda fedelének eltakarására szolgált és nem azért, hogy azt tisztelje az,aki ahhoz járul.A szövetség láda fedele felett az Élő Isten jelent meg személyesen. Nem volt szüksége arra, hogy őt bármilyen tárgy helyettesítse a hozzá való közeledéskor.
Bár Tertullianus valóban bírálta a képek használatát, ez nem jelenti azt, hogy ő maga az egyedüli "helyes" nézetet képviselte volna. Az egyházban mindig is voltak különböző nézetek
A Róma Főpapja által irányított Egyházban a képek és szobrok tisztelete és imádata tekintetében
lehettek különféle nézetek. Ezzel szemben az Isten Ekklésziájában azzal szemben egyértelmű elutasító magatartás volt és van.
Ez különbözteti meg az Isten Ekklésziáját a Római Egyháztól, azaz a Sátán zsinagógájától.
A Mindenkori római pápák üldözték és legyilkolták azokat,akik bírálni merték az egyházat a képek szobrok tisztelet miatt.
