THE CURE
koncert
Bécs 2000. április 11. 20:15-22:50
/ Peter T. /
A Cure-t már nagyon régóta ismerem és hallgatom, de még soha nem volt alkalmam élőben, koncerten megnézni őket. Többször voltam Angliában, Londonban, és mivel egy darabig lemezkereskedő voltam, jött néhány ritkaság, pl. a high/trip mix/-open /fix mix/ lemez, meg hasonlóak. Balaton mellől származom, és lakom, s nem vagyok már húszéves. A Cure mellett a jó öreg Joy Division-t, Sisters-t, Depeche-t meg minden olyan zenét hallgatok, amit a maiak már nem is tudnak hova tenni.
A bécsi koncertről úgy értesültem, hogy a boltba hoztak a BF lemezből, meg mellette gondoltam, lesz turné is-internetem nem volt, és most sincs otthon. A jegyet megrendeltem elővételben.
Van egy jó haverom, nem messze tőlem, régebben jobban tartottuk a kapcsolatot…meg volt egy barátnőm, akivel sokág együtt jártunk, ő is Cure-t (IS) hallgat. A bécsi útra végül négyen jöttünk össze: én, a volt barátnőm, a haverom, meg egy másik lány.
Valamikor fél hat táján érkeztünk meg Bécsbe, és azon gondolkoztam, hol tudunk megállni, leparkolni. Kapóra jött, hogy megláttunk a Libro-tól egy kb. 300 méterre parkoló magyar rendszámú autót, és fekete embereket. Megkérdeztük, hogy ők is ugye Cure-ra jöttek, és leparkoltunk mellettük. Zseti, Gallup, meg egy pár másik magyar követő volt ott. Jöttek még Szombathelyről is, de ha jól emlékszem, az autójukban négyen voltak, de csak ketten jöttek be a koncertre.
Nagyon jó hangulat volt így kb. 10-en, ittunk, beszélgettünk, meg fényképek is készültek. Gallup egyiken sem akart rajta lenni, bár végül neki lett meg ezekből a fotókból 1-1 darab…Nem is tudom ki készítette őket // Zseti készítette ha jól emlékszem-gallup-//, és Gallup ígért is hogy küld, de végül csak fénymásolatként kaptam belőlük, mert ő is csak egy példányt kapott ha nem füllentett.
Namármost, ittak a legtöbben, meg ment az anekdotázás. Hoztak pár Cure dolgot is, emlékszem Gallup hozott eredeti Curenews-t, és rám akarta sózni, meg hozott valami százas cd-listát, tele dalcímekkel is, meg adott címet, telefonszámot, én is odaadtam a magamét.
Hét óra tájban kezdtünk készülődni, nem akartunk lekésni a nagy pillanatról. Zseti és Gallup teljesen extázisba estek, mert be akartak csempészni fényképezőt, meg volt náluk több tekercs negatív is, hol a bakancsba hol máshova akarták elrejteni, Gallup mérnöki pontossággal vágott egy 2 decis, vagy 2,5-es üditősflakon aljába úgy egy rést, hogy miliméterre belefért a gépe-mintha abba találták volna ki- aztán tixoval leragasztotta. Zsetinek is sikerült előállítania valami hasonlóan fényes módszert, mert végül-ha jól tudom-mind a kettőjüknek bekerült a fényképezője.
Elég nagy tolongás volt a Libro előtt, motozás is volt, mint várható. Próbáltunk egy nagy csoportba maradni, már amennyire lehetett ugye, abban a tömegben. Alighogy beértünk, magyar szavak ütötték meg a fülünket, nagyon sok magyar volt kint, ami persze állatira jólesett.
Mi négyen, az én csoportom, aztán mégiscsak kissé leszakadtunk a Zsetiék csoportjától. Ők bementek előre, nagyon tolakodni kellett, mert amikor kissé a világítás megváltozott, és elkezdődött az a gyönyörű lassú zene, ami a koncert előtt ment, mindenki nyomulni kezdett, lökdösődtek, és próbáltak behelyezkedni a koncertre. A 2 lányzó elég alacsonyak, ezért nagyon nehéz volt olyan helyet találni, hogy mindannyian jól láthassunk. A zene egy pillanatra „megszakadt”, mikor valaki bekiabálta hogy „aki magyar tapsoljon”, // Zseti férje a hatásvadász szerepében -gallup-// , és óriási fütty meg taps követte, hát szóval így borzolta a közönség az ember kedélyét, mígnem a zene lehalkulva véget ért, és a Cure bejött a közönséghez. Félelmetesen jó volt, mikor nagy nagy tapsvihart meg füttyöt kaptak, aztán belekezdtek. Furcsa és felemelő érzés az életben először meglátni a Cure-t élőben, de nagyonis jó.
A koncerten a Bloodflowers lemezről játszották szinte minden számot, és az élő zene összehasonlíthatatlan érzése megérte. Csak az az igazi zenész, aki maga ír, játszik zenét, és be tudja bizonyítani élőben a mesterségét. A BF album 2 első dala után a korábbi anyagokat szólaltattak meg, de szokatlan volt hallani nem elsőként az open-t, amire nem is igazán számítottam. A sinking is meglepetés volt, úgyszintén a prayers for rain, ami a Disintegration egyik esszenciája szerintem.
Amit hiányoltam az a régi régi dalok, bár ekkor jött a 100 years, ami nagyon hangos, nagyon kirobbanó volt. A dobgép-visszatérése azt jelezte számomra hogy a dobos nem elég profi, mert a Paris lemezen enélkül is tökéletesen van előadva. Az első felvonás a BF lemez utolsó 2 dalával zárult.
Aztán nem sokáig várakotattak meg minket, mert jöttek is vissza, hogy folytassák, a there’s no if-et adták le, majd a trust-tot a Wish-ről. Ez sokaknak tetszett, bizonyára mindenkinek ismerős volt, nemcsak a nagyon depresszív imádóknak.
És utána ding-dong harangok csilingeltek halkan, ami arra engedett következtetni hogy a nagyon emocionális és gyönyörű ’plainsong’ jön, ami alatt Robert nem vett hangszert a kezébe, hanem körbejárta a színpadot, sokunk örömére. Sajnos nem jött le a közönséghez. Állítólag a Wild mood swings turnén Bécsben volt erre példa.
A ’Disintegration’ dal volt a zárószám az első ráadásban, ami megintcsak hangosra sikerült. A basszus amúgy is szívdobálóan nagyra volt keverve. Robert sokáig húzta a dalt a ’how the end always is”-zel. Aztán lementek megint, de tudtuk visszajönnek.
Így is lett, most már a második ráadás következett. És amely nagyjából úgy alakult ahogyan szerettem volna, én ugyanis nagyon szeretem a Cure 80-81-82-es lemezeit, rögtön az ’M’-mel nyitottak, amely szívszorítóan fájdalom-szép lett, majd a ’play for today’-t , amely megintcsak meglepetés volt. Nekem nem volt internetem, de Gallup mondta utána, hogy ő folyamatosan nézte a Dream turné addigi koncertjein milyen a dalosztás, és ő egyáltalán nem lepődött meg semmilyen számon, amit adtak. De én igen.
Főleg mikor még a ’just like heaven’ belekeveredett az előadandó dalok közé, mert ennyire hátra nem szokták rakni. De nagyon sokan mozogtunk erre egy jót, elég ’macskásodott’ lábainknak jót tett.
És végül, a forest jött. Ez nem volt olyan hosszú, nyújtott mint a show-s előadás, de nagyon erőteljes, és kegyetlen. Tökéletesen adták ezt elő, és Robert megköszönte a tapsot. Pár perc után felkapcsolódtak a villanyok, és megszűnt minden morajlás, ezzel lett vége a koncsertnek. Pedig sokan még egy ráadást vártak, de erre már nem került sor. Roberték hamar lementek a színpadról, talán siettek?! De hová?
Persze nagy nagy tolakodás a kijáratnál is, pedig már nem volt semmi ok…Mi szépen lassan jöttünk ki, ki rágyútott azonnal egy cigire, ki megbeszélte a koncertről azt amit nem tudott tovább magában tartani, ki meg kissé szótlannak tűnt, de minenkin látszott valamiféle nyugalom, nyugodság.
Mi négyen aztán autóba is ültünk, mert még reggelre haza akartunk érni, kit itt kit ott tettünk ki, kissé hideg, de napsugaras reggelre ’ébredve’.
Óriási siker kíséri a The Cure Egyesült Államokbeli koncertjét. Legújabb slágerük, a ’Friday I’m in love’ (Pénteken szerelmes vagyok) minden slágerlistán előkelő helyet foglal el.
A siker azonban problémákkal jár a harminchárom éves énekes, Robert Smith számára, mert egy múlt évi viharos müncheni repülés után nem szívesen ül repülőre.
Mostani koncertjükre menet Robert, Porl Thompson (34) gitáros, Simon Gallup(32) basszusgitáros, Boris Williams (34) dobos és Perry Bamonte billentyűs a „II: Erzsébet” nevű óceánjárót választották közlekedési eszközül. Velük utazik Robert felesége, Mary. Ők már 14 éve élnek együtt. Négy évvel ezelőtt egy angliai kolostorban házasodtak össze.
Robert így beszél kapcsolatukról: - jómagam nagyon romantikus vagyok. Amikor Mary a „II. Erzsébet ” fedélzetére lépett, egy tucat vörös rózsát nyújtottam át neki. Azt hiszem, a feleségem nélkül nem lettem volna ilyen sikeres. Nagy hatással van a zenémre.
A pitter74 altal megidezett kicsi?, vizeshaju figura (EdVed) az egyik legjobb torokkal rendelkezo fazon szerintem ;o). P74: neked valszeg loszart se jelentett az oreg Ed, en igencsak neztem volna az eset lattan sot az egesz Seattle topic cserelt volna veled. Egyebkent szegeny szabalyosan kikeszult amikor a szeme elott halt meg az a kb hat gyerek Roskildeben. Az MTV-ben mutattak ahogy terden zokogott a szinpad szelen. 96-ban volt szerencsem a BS-ben ott lenni a Pearl Jamen es az egyik legnagyobb koncertelmenyem a mai napig.
Na akkor meg is volt az elso OFFom ezen a topicon is ;o).
na kiccsákók kirándulás ny-i pályaudvarból indul (bp) 9:30-as vonattal a börzsönybe/höz és ennyi. aki ottvan ottvan. ha rájöttök h akarjátok ezt nagyon itt a hajtást megszakítandó a rohattéletbe akkor aki holnap hajnal 2-ig ímélben megkeres elkűdöm neki a mobszámomat de yloz már úgyis tudja éső biztosan ottlesz mégsem.
egy másik bogszeralsóban gépelem ezt nemabban amiben tegnap és üvölt dévid bowie leszarom kimit gondol róla a holsten sör pedig teljesen jó pedig csak ezvolt itthon a wanted meg éppenúgy de szar. mindenki aztgondolja h ők hozták be a tutizenéket MO-ra delegalábbis nikkévet mindenképp. hááát..
más,
zseti: honnan ismerem én a nick-edet nembírok rájönni.. már írtunk vhol vagymiii??!!
gallup: hozok neked vmit a hegyről úgy megkedveltelek jó háromnap alatt.
hat merem remelni hogy a szigeten is sikerul majd valami interjut osszehozni a "fiukkal", :).
az interju azert kerult olyan keson az ujsagba mert Roskildeben kimaradt Robert az interjubol, ugyanis akkor tortent a Pearl Jam tragedia ami miatt ertheto okokbol Robert mar nem nyilatkozott. elegg komoly szitu volt, a zenekar keszul, kozben beszelgetunk, iszogatunk, rohogunk, erre beesik egy alacsony, vizesfeju figura (Eddie Vedder, Pearl Jam enekese) es egypillanat alatt kiderul, hogy a helyzet nem valami rozsas. erre engem persze azonnal kikuldenek es ennyi. igy aztan kenytelenek voltunk nagy nehezen osszehozni egy telefoninterjut Roberttel az osz soran. az nagyon jol sikerult egyebkent, majdnem fel orat beszeltem vele.
maganemberkent nem igazan kerdeztem mert eddig mindig az volt, hogy borzaszto keves idom volt es emiatt nem jutott erre ido. de azert a dedikalasra mindig hagytam 2 percet a vegen.
miért olvasol ilyen figyelmetlenül? a kérdése(i)dre már többször is kaptál választ.:)
DE!!, lehet cure-os egy vezérigazgató, büfés, autószerelő, fogorvos stb. is. csak nem fog robert-ként menni egy tárgyalásra, vagy orvosi kezelésre. legalábbis, ha jó üzleteket akar bonyolitani. én örülnék, ha a fogorvosom tupirfejjel fogadna. kevésbé félnék tőle, he-he.
de IGEN, IGEN, IGEN, mindenki cure-os, az is, aki úgy öltözik, az is, aki nem, az is, aki happy belül és az is, aki nem. már azok közül, akik hallgatják a cure-t. nem?
Miért ne lehetne a Cure kedvelôi között buta vagy "mérsékelten okos" embert találni?! Aki rendszeresen olvassa a topikot, biztos találkozott már sűrű sötétséget (blank screen :-) árasztó hozzászólásokkal...
Más.
Ahányszor ez az öltözködés téma felvetôdik, mindig előkerül a "tupírfej vs. öltönyös üzletember" alternatíva. :-)))
Portások, büfések, autószerelôk nem szerethetik a Cure-t?
pitter74 > Anno eléggé csodálkoztam, hogy a 2000. nyár eleji interjúdat csak a decemberi lapszámba sikerült benyomni. Kemény harc volt?
Az eddigi találkozások alkalmával voltak olyan kérdések, amiket csak magánemberként tettél fel?
A Szigeten is készítesz velük interjút?
Orulok, hogy igy rakaptatok a talan ugyetlenul megfogalmazott velemenyemre. Nem akartam eliteloen irni arrol, aki be van oltozve. Pusztan tavol all tolem. Ugy erzem, hogy nem kell kivul is megjelennie annak, ami belul van vagy nem valami recept szerint. A koncertre poen beoltozni, valszeg en tul nagy nyul vagyok hozza. Es en is orulok es mosolygok, ha kjurost latok az utcan. En inkabb ugy festek mint egy kis mano, aki grunger /kek-zold-drapp/. Nyilvan az ember valamelyik oltozkodesi szubkulturahoz kell, hogy tartozzon. Egyreszt ez biztonsagot ad, ebben erzed magad jol, ez a hiteles. Uzensz is vele, ha nem akarsz akkor is. Es ugye a valasztek is limiltalt, elkepzelhetsz magadhoz illo dolgokat, de ahhoz varrni is tudni kene :o). Az antidivat divat lesz: ezt ugy ertettem, hogy pl a Ciankalis cuccok a maguk antidivatsagaban kepviselnek egy divatot stb. Nem azt akartam mondani, hogy aki be van oltozve az divatCure-os, hanem azt, hogy talan egy reszuk ettol erzi megtamogatva Cure-os egyeniseget, pedig csak egy masik, kisebb masszaban olvad igy be. De a kulso nyilvan nem ilyen fontos, nem is ezen lovagoltam. Mar erthetobb?
Robert beszelt az MTV-ben kb egy honapja, nemtommikor, es elegge zavarban volt (ez nekem teljesen megejto volt, 25 ev szereples utan is teljesen emberi). Egy fekete kvazi pizsamaban volt es persze Robertul nezett ki. Elmondta, hogy meg kevesbe lenne magabiztos a smink meg ezek nelkul. Nyilvan mi is azert oltozunk fel igy vagy ugy, hogy elrejtsuk kicsit magunkat es a csigahazunkbol szemleljuk a dolgokat.
Neha az a legelesettebb, aki tok brutalul van feloltozve. Szoval nyilvan ezek a dolgok nem szimplak es nem is lehet altalanositani. Meg egyszer bocsanat, ha valakit megbantottam.
A fekete nekem is az egyik kedvenc szinem. Szep, tiszta, eros es nem CSAK `depis'.
Szerintem is az talal ra a Cure zenejere, aki erzekeny, hajlamos elmerengeni a dolgokon es megfogjak azok a hangulatok, amikrol Robert ir. Engem spec megvigasztal a Cure es ugy jon at amikor hallgatom, mint egy szin, hangulat, szello, egy jo film vagy egy jo beszelgetes, egy mosoly. Valami amit teljesen hozzad nott, mint a gyerekkori jatekaid, a barataid.
Amugy egesz mas mufajokban is hallgatok `depis zenet': Alice in Chains : ... o ((((( nagy kedvencem. Jo, hogy annyifele zene van, hogy mindenfele hangulatra lehet talalni.
jo hetveget nektek es csudajo kirandulast aki megy
na ugye,hogy igy van? ha az ember magában hordoz bizonyos negativ hozzáállást, sokat csalódott és nem dugja homokba a fejét, látja a sok sötét dolgot, akkor ez egyszer kitör belőle. és ha másban nem, a zenében megtalálja esetleg önmagát, vagy az önmagára utaló jeleket, hasonlóságokat, a rokonlelket. és azokban az emberekben is ezt keresi, akik ugyancsak hasonló zenét hallgatnak, hogy hátha ők is olyanok. hasonló gondolatokkal. az ember mindig akar valaki(k)hez tartozni.
ebben a filmkritikában egy értelmes mondat van. és ez tökéletesen jellemez:
Ezt a cikket egy egyetemi újságból (Pécs?) gépeltem be
FILM
Boys don’t cry
Két angol lány /Career girls/
1997
Írta és rendezte: Mike Leigh
Intercity-n utazik egy decens ízlésű, ápolt harmincas. Meghitt mosoly, az ablakon túl suhan a yorkshire-i táj. Szép zsánerkép, maradnánk itt, de a történet a nyolcvanas évekbe, Londonba visz. Ellenállhatatlanul.
Annie /Lynda Steadman/ akkor első éves pszichologus. Vidéki lány a fővárosban, félszeg, és esetlen, arcán bőrbetegség, a posztpubertás. A véletlen két irodalom szakos lánnyal közös albérletbe sodorja. Hannah /Katrin Cartlidge/ edzett cinikus a legjobb fajtából – nyers modor, barázdált szív. Végig együtt maradnak.
Az egyetlen órajelenetben a katedráról halljuk: „Az emberi lélek jellegzetes vonása, hogy az elszenvedett traumákat megismételni törekszik.”
Belép egy valószínűtlenül kövér és ikszlábú fiú Robert Smith frizurában, s az ásítozó csajok között a padsor közepéig vonszolja nehéz testét. Annie baráti mosolya kíséri, a többiek ügyet sem vetnek rá. A következő jelenetben már együtt kocsmáznak mind a hárman. A kommunikációképtelenség határán billegő Ricky – beceneve Richard Burton – fütyül Margaret Thatcher-re, inkább a lányok lelkét analizálja. Aztán fölugranak az albérletbe, szívnak egy kis füvet, jót ugrálnak kedvenc zenekaruk, a The Cure zenéjére, és Hannah magukra hagyja őket a kisszobában. Felütik az Üvöltő szeleket, hogy mint mindig, most is Ms. Brontē tanácsát kérjék: „Megdugnak-e hamarosan?” Ettől a nyíltságtól végül megijed a lány, Ricky pedig szégyenében meg sem áll a sarki chips-esig, churry-szósszal gazdagon kéri, és hazakullog. Legközelebb a tengerparton látjuk, kezében dobozos sör, a látogatóba érkező lányokat elküldi a halál f…ára.
Ők meg szaladnak, Londonba vissza, mit is tehetnének mást. A diploma megszerzése után évekig nem látják egymást, majd Annie vonatra száll, és pár napra meglátogatja Hannah-t. Csak egy hétvége a világ. Close to me. Zuhanunk egy szekrénybe zárva.
miert lennel senki?
en sem vagyok kulonb, legalabbis nem erzem magam annak.
egyebkent az n. vagyok, :)
d. mester nem szokott indexelni.
abban nagy igazad van hogy aki most 15-16 eves annak nehez lehet ebben a sok szemetben megtalalnia a jot, bar lehetseges, csak keresni kell, mert jo zene is van sok.
cure-hallgatás:
-fogékonynak, és INTELLIGENSNEK kell lenni, aki ezt a zenét felfedezi.
unintelligens ember nem hallgatja, hidd el.
( az más kérdés, hogy köcsög-e)
de a Cure is 'csak' egy szint. érdekes, de fejlődési állomásként fogom fel, és ez az idővel van kapcsolatban. az öregedéssel.
pl. sopor aeternus már egy megint előrehaladottabb állapotot tükröz, öregebbet, megállapodottabbat, és áérettebbet, mint a Cure.
a depi-cure-depi körforgás tehát megdől. mert nem ezek közül kerül ki az inditó sejt, hanem magában az egyénben, és a hozzáállásában.
aki 15-16 évesen jelen pillanatban cure-t hallgat, minden tiszteletem iránta!!! ennyi sok szar között megtalálni a jót nem könnyű. sok a csábító egyáb semmitelen út, ami elviheti az ember személyiségét, és aztán onnan nehéz kikecmeregni...
lehet,hogy a bakancstól büdös lesz a láb, de meg kell mosni.:)
egyébként szerintem is előbb volt a depressziv hangulat, utána jött a zene kiválasztása.
hat nem tudom melyik volt hamarabb, a depressziv hangulat vagy a cure, :).
de az biztos hogy nekem is ha rosszkedvem van jobban segit egy bauhaus vagy joy division es smiths szam mint barmi mas zene.
kinezetben en sem vagyok mar "igazi" dark, bar a regi feket cuccaim nagyresze megvan meg.
(a feher, magasszaru torncipot mar kidobtam :)))
most pedig eppen, bebujos merrell cipo (mamusz), rovidgatya es polo (fekete!!!!)
bevallom a szigeten nem szivesen megyek legelolre, mert nem igazan birom mar a nagy lokdosodest es legelol annyira szarul szol a hang hogy teljesen elvezhetetlen, inkabb oldalt meghuzodva, kicsit talan befele fordulva, egyutt enekelve fogok "elvezkedni". persze ez nem csak rajtam mulik...:)
robertekrol meg csak annyit hogy nekem mar volt alkalmam 3szor interjuzni veluk es mindharomszor nagyon jo fejek, kozvetlenek es kedvesek voltak. szoval biztosan most sem lesz maskepp.
mitől lesz valaki depresszív? a cure-zenétől? vagy az hallgat cure-t, aki eleve depresszív? hat-e a zene a gondolkodásra? ha valaki boldog és életvidám, a sok joy division hallgatástól lehet-e életunt?
Hát, engem már zúzott össze könnyekig egy közömbös napomom a Pornography...
nos az öltözködés:
- a magasszárú bakancs lenne mindig a legjobb lábbeli, ha nem lenne lábszag, és nem folyna a lábamról a víz -már most, május 17-én is.
a legkénylemesebb lábbeli.
- más göncök:
póló, mert azing az ollan nemrámvaló, utálom.
fekete farmer.
azt kész.
1x mint a gazdája...
amúgy meg néha teljesen én is félreinformálódok-akit cure-osnak tűnő kinézetben látom, kiderült hogy valami más, abszolút szarságot követ.
ez van.
mán az ember semmiben nem lehet ebben a nagy demokráciában biztos. jába va, 89-90-ben azé kontrasztosabb volt a kép.
1989 május, Szegedről Bp.-re tartó vonaton történt az eset: szóval utazunk a koncertre, persze Kkunfélegyházánál már a büfékocsit kellett keresnünk, az egyik kupéban 8(!) Robert alterego, ajtó kiránt, kérdés: Ti is a koncertre jöttök? mire ők: jaja menjük együtt! válasz: O.K. nyóckor Cegléden Pokolgép!!! Visszafelé poroltó levesz, ajtó kiránt, befúj, elképesztő Robert klónok havas környezetben... és nem volt nálam fényképező!!!
Az "épp miben vagyra" csak ma tudok felelni: fekete-fehér rövid ruha, és fekete körömcipő. Igen, az én ruhatáram is sok feketével rendelkezik, meg drappal, kékkel is:)) Akkor ez most a lelkem színei?
És épp nem vagyok depis.
Segíccség, akkor most curos vagyok, vagy nem? :))))))))))))))
szóról szóra, mintha én írtam volna.:) kivéve a gyereket és a hosszú hajat.
nem hallottam még divat-depiről. az milyen? van olyan is? szerintem aki nem depis, az miért akar az lenni? ha meg már az, akkor nem divatból. szsz a család és a világ miatt. de vannak rokon lelkek, ez legalább megnyugtató. és boldogsággal tölt el!!:))
