Hiába no, tanult embernek, művészembernek nincsen párja. Most legalább láthatjuk végre, micsoda értéktől lennénk megfosztva, ha nem lenne Krétakör. Többek között nem láthatnánk többé Schilling Árpád löttyedt, petyhüdt faszát, a többiről meg inkább nem is ejtenék szót.
Tényleg! Hol van ehhez képest Marton László művészete, ugyan kérem, sehol!
Ez a szép új világ: a CEU-n elkészítik a budapesti szado-mazo közösség kulturális szokásai című tényleg hiánypótló munkat, a Krétakör pedig bemutatja végre Schilling Árpád lottyadt faszát és becses neje sztereo faszverését.
Fürdünk a kultúrában.
Fel is ütöm boldogságomban Benda mestert: Az emberiség ugyan cselekedni mindig a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta. Aztán bekövetkezett az írástudók árulása, és az emberiség azóta nem csak cselekszi, de méltányolja is a rosszat.
Nem stimmel, mert Soros közel 18 milliárd dolláros, mintegy 4712 milliárd forintos kampányt nyom! Ennyit tilt bele múlt kedden az általa létrehozott Nyílt Társadalom fedőnevű országrontó, nemzetietlenítő, orbántalanító alapítványnak.
És bármelyik csatornára kapcsolsz, mindenhol kikerekedett szemekkel csodálkozik mindenki, hogy: "jé, ilyen megtörténhetett"?
Mint ha eddig nem tudtak volna róla...
Közben meg megy a 3,4 milliárdos Soros kampány, de már semmi sem hallatszik belőle, mert ez azt is elnyomja, még-inkább kidobottá téve a milliárdokat...
Szóval: be,- ki,- le,- fel,- meg,- el,- át,- rá,- ide-oda,- szét,- össze-vissza van b@szva itt minden...