Korábban már érte inzultus az MTK szurkolókat Debrecenben.
Egyébként is nem a kérdésre válaszoltál: aki itt terel az te vagy. Különben is mire húztad úgy fel magad? Talán megszólalt benned a lelkiismeret és kezd marni?
Én Egervári helyében sürgősen elhagynám a klubbot.Nem tűrném tovább a megaláztatásokat.Persze,hogy nem ő felelős,hanem Várszegi,de ha hülye akkor marad.
2003. április 17., csütörtök, 15:02 | Utolsó módosítás: 2003. április 17., csütörtök, 16:42
Hatalmas meglepetést okozott a szombati Videoton-ZTE bajnoki mérkőzés megkezdése előtt, amikor Bicskei Bertalan bejelentette, nyártól nem marad a fehérváriaknál. A Videoton szakvezetője nem indokolta elhatározását, többen viszont tudni vélték, hogy Bicskei nyártól az MTK, az Újpest vagy a Kispest kispadján ül majd, ezért távozik Székesfehérvárról. A szakvezető határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket, és még az is lehet, hogy mégis marad a Videotonnál.
"Becsületszavamat adom, hogy sem fővárosi, sem vidéki klubbal nem állapodtam meg" - mondta Bicskei Bertalan. "Ez teljesen alaptalan feltételezés, különben pedig ha így lett volna, akkor inkább csendben maradok a szezon végéig."
A Videoton vezetői és Bicskei Bertalan közös közleményben tisztázták a félreértéseket. Az elöljárók kijelentették, hogy maximálisan elégedettek a tréner munkájával, míg utóbbi elhamarkodottnak ítélte a távozásáról szóló megnyilatkozását. A felek aztán egyöntetűen jelezték, hogy tárgyalni fognak a közös jövőről.
A nagy kibékülést azonban jottányit beárnyékolta, hogy a Videoton vezetői időközben telefonon felhívták Vass Lászlót, a Siófok pályaedzőjét, és puhatolóztak nála, hogy Bicskei esetleges távozása után elvállalná-e a csapat irányítását.
A félreértésekről pedig csak annyit: a fehérvári klubnál állítólag azért alakult ki kisebb feszültség Bicskei és a vezetők között, mert a szakember az egyik edzőmérkőzésen tanúsított magatartása miatt megbüntette a csapat két játékosát, Pompert és Monyét, ám az egyik elöljáró felülbírálta Bicskeit, és elengedte a pénzbüntetést. Nos, ezt az esetet cáfolták közleményükben a Videoton vezetői, Bicskei pedig - mint azt fentebb nyilatkozza - nem a biztos állás tudatában jelentette be távozási szándékát.
Bánki József
Most már biztos nem lesz Berci az edzőnk, de nem is baj.
Maradjon csak Egervári Sándor. Továbbra is állítom, hogy nem ő a felelős a kudarcokért.
A vihart azzal keltettem volna, hogy benyomtam egy képet meg egy cikket, amire más hivatkozott?
Az utolsó mondatod viszont nem értem. Mit nehogy máshogy gondoljak?
Ne haragudj, de ezt nem hagyhatom szó nélkül. A hozzászólásod első két mondatát semmiképp. Engem SENKI, SOHA, SEHOL, SEMMILYEN INDOKKAL NE ZSIDÓZZON LE! Egyszer már megtették egy fórumon (nem itt), és akkor annyival elintéztem, hogy tartsa meg magának a véleményét. Azért, mert az MTK-nak szurkolok, még NEM VAGYOK ZSIDÓ! És jobb, ha ezt mindenki tudatosítja magában, hogy hiába MTK szurkoló valaki, attól még nem feltétlenül kell zsidónak lennie. És elegem van a rasszista, gyülölettel teli hozzászólásokból!
Akkor megszününk,de már unom.
Kicsit se gyanús senkinek,hogy az utolsó pillanatokban mindig elbukjuk a bajnokságot.Szépen leadogatjuk a pontokat.Leigazoltuk Szilit,4 játékost adtunk át a Vasasnak és csak úgy ingyen átengedtük a fradinak.Egyébként Sowunmi,Zováth,Kiss is nálunk kötött volna ki,csak Várszegi átirányította a fradihoz.Mi nem vásárolunk senkit,csak ingyen vagy olcsó pénzért,a fradi meg az utánpótlás csapatában játszatja azokat a játékosokat,akik akármelyik csapatba beférnének.Kezdenek olyan taktikát kialakítani,hogy megvesznek minden játékost csak azért,hogy gyengébbek legyenek az ellenfeleik.
Kiraktunk egy palesztin és egy iraki zászlót. Ellenetek, mert mindenki tudja, hogy kik vagytok, és mit csinál, ill. csinált a népetek. ÉS? ezek NEMZETI zászlók, tehát nem ütközik törvénybe kiakasztásuk. Legközelebb a MAGYAR zászló ellen is lázadni fogtok??? Foglalkozzatok inkább a hat gólotokkal, mert biztosan nehéz lehetett hazacipelni!!! Szánalmas, amit a klubbotok művel és egyszerűen felháborítónak tartom, hogy minden mérkőzés után hisztiznek valamiért! SOHA nem volt horog, és nyilaskeresztes zászló a szektorunkban! Találjatok új indokot.
Amúgy, nálunk legalább van szurkolótábor, lehet, hogy a vezetőiteknek inkább arra kellene figyelnie, hogy 1000 nézőnél több legyen a mérkőzéseiteken.