Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Én nem szorongok egyáltalán, mert nincs min. Kisgyerekekkel egyáltalán nincs kontaktusom. Ha mondjuk bölcsődei dadus lennék, akkor megfontolnám a javaslatot,de így? Minek?
Egyébként én már egyáltalán nem csodálkozom, hogy képtelenek vagytok megérteni, és nem is várom. Ha már a saját anyám sem képes megérteni, akkor vadidegen emberek miért tennék.
Viszont egyre nagyobb szánalommal figyelem, ahogy az emberek kivetkőznek önmagukból, és kivillantják a foguk fehérjét, a téma kapcsán. Kb, mint az ókori Rómában, amikor a kolosszeum lelátóján ülők lefelé fordították a hüvelykujjukat: vesszenek a renitens keresztények, mi pedig hadd gyönyörködjünk a szenvedéseikben. Szenvedjenek, lehetőleg minél jobban, aztán dögöljenek meg.
Hát nemtom. Szerintem örüljenek velem azok, akiket én akarok. Ha epeműtétem lett volna, szerintem ahhoz sincs köze senkinek, nem szeretném a szeméremcsonttól mellkasig tartó átlós hegemet mutogatni senkinek.
Vagy ezt kéne?
És akkor is velem örülnének, hogy jaj de jó, hiszen nyugodtan, persze, végülis tényleg marhajó, hogy kivették az epeköveimet????
Pusztán az, hogy LÁTSZIK egy terhesség (és ugye néha félre!!!) jogot ad bárkinek ahhoz, hogy hozzám érjen (nénikéket látok néha villamosmegállóban idegen terhes anyukák pocakját tapizni, brrrrrrrrrrrrrrrrrr), vagy olyan kérdéseket tegyen fel, ami ABSZOLÚT mértékben a saját magánügyem?????
Ugyanígy én is érdeklődhettem volna, hogy hogy szolgál a kedves petefészke, termel-e még vajon hormonokat. Nem tudom, neki hogy esett volna...
És ha lenne gyereked, gondolod nem szólnának be ezért-azért? :)) Niért sír, miért nem sír, miért alszik, miért nem, miért eszik, miért nem, miért cumiziz, miért nem, miért van rajta sapka, miért nem.... hallod, ilyen gátlstalanok az emberek. :)) Jobb ha megszokjuk. :))
Már-már egészen megadtam magam Nóra érvelésének, amikor ma aszongya az egyik idősebb anyakollegám: Nocsak, a blúzod mutatja úgy, vagy kisbabát vársz? Fenetudja, miért nem küldtem el a nagyonbúsba
Asszem tán mert minden működésem leállt egy pillanatra.
Utólag marha frappáns válaszokat tudok kiötleni, de abban a percben csak az jár az eszemben, mi köze hozzá?
És amikor azt mondom magamnak, hogy ezt így mégse mondhatom neki, utólag jut csak az eszembe, hogy a francba is, hát miért ne??? Mennyivel tapintatosabb az ő elefántlába, amivel éppen keresztülgyalogolt rajtam?
Őrajta van jópártíz kiló, amit leadhatna, és bár hatvan felé jár, esküszöm legközelebb megkérdezem tőle én is ugyanezt!!!!
Komolyan mondom nem is értem. Mit vár? Ha igen, ahhoz semmi köze, ha nem, akkor meg nem iszonytató arcégetően ciki neki a válasz??? Legközelebb azt fogom mondani, hogy most ettem baboskáposztát ebédre.
És az a jóóóó orvos mit csinál? Elmondja, hogy mekkora korcs csökevény vagyok, majd elégedetten hátradől a székében, és elveszi a borítékot? Hű, ennek már aztán nagyon sok értelme van...
Egyébként, már nemcsak a gyerekektől van fóbiám, hanem a gyerekszülésre rábeszélni akaró felnőttektől is...
Már vártam ezt a fajta tipikus gyerek-imádó hozzászólást is (ezerszer hallottam már): "nem tudhatod, milyen anya lennél".
Sért, hogy a TUDATOS gyereket-nem-akarókat öntudatlannak és magukat nem ismerőket nézik az ösztönlény anyák.
Én ugyan minden szempontból rosszul vagyok a gondolattól is, és pár száz oldalas tanulmányt írhatnék, hogy miért nem, de minden bizonnyal "ez nem biztos".
Hallottam már gyerek-imádó ismerősömtől, hogy "el nem tudnám képzelni az életemet gyerek nélkül". Én meg épp hogy nem tudnám elképzelni! Ill. ha néha elképzelem, igazi rosszullétet produkálok. De persze "én nem tudhatom". Lehet, hogy egy kiváló anyát veszít a személyemmel a társadalom, habár párszor már elég naturalista módon leírtam, miket érzek a kisbabák közelségekor, de tudom: "az enyémmel más lenne a helyzet...". Erre mégis mekkora az esély, és egyáltalán: mi értelme van az ilyen mondatoknak?
Ha valaki bejelenti, hogy utálja a kutyákat, eszembe nem jutna ilyeneket mondani, hogy "vegyél kutyát, és majd megváltozik a véleményed". Nem is szoktam ilyeneken gondolkodni.
A gyereknevelés-kutyatartás párhuzam tényleg jókora baromság, a kettő finoman szólva egy napon sem említhető, nem nagyon értem, miért jöttek elő egyesek ezzel. Ötven kutyával garantáltan kevesebb gondom lenne, mint egyetlen gyerekkel, és ezzel nem is mondtam olyan nagy dolgot. A felelősségről nem is beszélve: az az igazi kihívás, amiből én köszönöm, nem kérek. De aki akarja: tegye! Ezerszer leírtam már ezen a topikon: mindenki azt csinál, amit akar.
A gyerek nem az egyik pillanatról a másikra lesz. Nem összeszeded, mert valaki kihajította, hanem a testedben nevelgeted, a testedböl táplálod 9 hónapon keresztül, és van idöd felkészülni rá, hogy érkezni fog. lelkileg is, és hormonálisan is. Nem lehet összehasonlítani egy talált, vagy akár egy tudatosan választott állattal.
Egyszerűen nem értem, min "vesztek össze" éppen, már bocsánat, hogy beledumálok a konverzióba.
A kutyát/macskát/hörcsögöt ne hasonlítsuk már össze gyerekkel, hát nem lehet, felesleges a párhuzam és az ellentét vonása is, elvégre nem akarnak egymással versenyezni.
Egyes nőkben nem támad fel az ivadékgondozó ösztön. Nem félek ettől, ha az ember lánya gyermeket akar, lesz is neki, ha csúnya, ha púpos, ha leszbikus, ha féllábú, akkor is. Mert ezért bármit képesek vagyunk megtenni, úgy gondolom.
Erdeklodve varom hogy idezd, hol olvastad azt a bizonyos parhuzamot.
De ha esetleg a gyereket nem akarok miatt egyszercsak megcsappan a villamosvezetok, orvosok stb. szama, akkor majd egy kicsit lejjebb adtok a rasszizmusbol, a magyarkodasbol, ehelyett megtanultok emberkedni, es megtanitjatok/jak a harmadik vilagban eloket operalni, repulot vezetni stb. hogy _kiszolgaljak_ az igenyeiteket. Igy legalabb nekik is jut lehetoseg...
Mondtam én olyat, hogy egy háziállat helyettesítene egy embert? Nem. Épp az ellen tiltakozom, hogy összeboronáljuk a kutyatartást és a gyereknevelést. Több szempontból sem egy napon említhetők. Talán inkább olvass vissza.
"Mindkettő felelősség, a kutya és a gyerek is, de utóbbi több idő- és energiaráfordítást igényel."
Izgatottan várom az itteni párhuzamosság alapján, amikor az első kutya (Talán Lajka mintájára?) beül majd egy villamos, egy repülőgép, egy mozdony stb. vezetőállásába és tenni kezdi a dolgát, s működésbe hozza a szerkezetet. De öröm lesz azt is nézni, amint kutyák, macskák, papagályok, kanárik stb. hajolnak kémcsövek, operálandó betegek, biztosító berendezések fölé.
Nem erkölcsileg értettem a dolgot, hanem jogilag, meg praktikusan :) A kutyát ki lehet tenni, nem fogják utánad vinni. A gyerektől véglegesen (de még részben is) megszabadulni sokkal, de sokkal nehezebb.
A "több" ráfordítás sem egészen igaz így. Bőven lehet egy kutyával is ugyanannyit foglalkozni, mint egy gyerekkel, meg igényli is. Viszont, ha valaki éppen belefárad, vagy nincs kedve, akkor lehet egészen elenyészően keveset is. A gyerekkel ennyire keveset nem lehet, pontosabban nagyon nehezen kivitelezhető. (Ráadásul a kutya beletörődik az elhanyagoltságba, a gyerek sokkal nehezebben-lassabban...)
És innentől ugyanaz a helyzet: egyik sem felelős, meg mittudomén milyen viselkedés, de nem a dolog erkölcsi megítélése a lényeg. Hanem hogy mi tehető meg, és mi nem.
Szóval a kutyával könnyebb, kevesebb kötelező felelősségviseléssel jár, főleg, könnyebb benne szüneteket tartani.
És innentől egyetértünk, van, akinek épp a kettő közt van a tolerálható felelősség-határ...pl. lehet határ az tudat, hogy a kutya nem muszáj, hogy saját döntés kérdése, és nem kötelezően szól "örökre", míg a gyerek, onnantól, hogy megvan, kb igen. De ez is csak egyik oka a gyerek-nemvállalásnak.
Én is mindig attól tartok, hogy belegázolok mások lelkivilágába, amikor az ember (erkölcsi) magasabbrendűségébe vetett hitet cáfolom, dehát ez is egy vélemény.
Most csak egyet emlitek: nem tudok állatról, ami napokig kínozza az áldozatát, és közben azt mondja neki, hogy elhúzom jól a halálodat, hogy sokat szenvedj mielõtt megdöglesz.
Egy állat nem irt ki módszeresen fajtársakat vagy nem fajtársakat, nem leli élvezetét mások kínjának látványában (a kivétel talán a macska - ha jól tudom, az egérrel való játszadozás célja az, hogy szegény áldozat vérében megemelkedjen az adrenalinszint, ami édesebbé teszi a húsát). Az evolúciós harc - amely a szaporodásban csapódik le főképp - kegyetlen, de soha nem önzélúan az.
Az emberi elmére jellemző még egy nagyon érdekes jelenség: hogy szélsőséges szituációban a viselkedés is szélsőséges lesz, azaz még egy szelíd, háromgyerekes maciapu is vérengző, nőerőszakoló, kegyetlenkedő vadállattá aljasulhat háborús helyzetben.
Ezzel szemben tény, hogy az ember óriási tettekre is képes, képes eggyüttérzésre, képes úgymond önzetlenül segíteni másokon, ésatöbbi. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy az ember minden cselekedetét gyakorlatilag két dolog vezérli: a kegyetlenség és a könyörületesség. Mikor éppen melyik. Ezzel abszolút egyet tudok érteni.
(A kutyát is kiteheted, még ha esetleg okoz is némi lelkiismeretfurdalást) Vagyis egyszerűen felelősségbeli a különbség.
Nem, a kutyát sem teheted ki. Vagyis, kiteheted, de ugyanolyan gerinctelen dolog, mint egy gyereket kidobni a kukába, és ugyebár ezt is megteszik sokan.
(A madárinfluenza kapcsán volt nemrég hisztériakeltés, miszerint a macskák megkaphatják a vírust, és továbbadhatják az embernek. Erre egy csomó idióta elaltatta, agyonütötte, menhelyre vitte, vagy egyszerűen csak kidobta az utcára a kedvencét.)
Igaz, a kutya is lehet fárasztó, kellemetlen, beteg, stb. de nem kell vele egész nap foglalkozni, nem kelt fel ötször éjszaka, nem esel ki miatta a munkából etc. Mindkettő felelősség, a kutya és a gyerek is, de utóbbi több idő- és energiaráfordítást igényel. Márpedig lehet, hogy valakinek épp kettejük között húzódik a határ.
A húgom most vár gyereket. SEMMI MÁSRÓL nem lehet vele beszélni, mint a gyerekről, takarókról, cumikról, babakocsikról, popsikenőcsökről, rugdalózókról. Már síkideg vagyok, pedig én is akarok gyereket.
