OK, hogy a tömegek meggörbítika teret, de hogy magyarázod a vonzást? A valóságban a gumilepedön két golyó a gravitáció hatására kerül egymás mellé, de a gravitció magyarázatában nem hivatkozhatunk a gravitációra!
A tehetetlenségről már írtam egy másik topicban (Kérdések a tehetetlenségi erőről), most nem akarom megismételni.
A gravitonok az általános relativitáselméletben (vagyis a gumilepedő-modellben) lépnek fel, de csak akkor, ha a gravitációs hullámokat részecskeképben akarjuk leírni. A newtoni modellben a gravitációs hatások sebessége végtelen: ha itt elmozdítok egy tömeget, tőle százmilliárd kilométerre azt azonnal érezni lehet. Az ált.rel.-ben ez nem így van, abban úgy képzeljük, hogy a tömegek rázogatása körkörös hullámokat indít el a gumilepedőn, s ezek a hullámok fénysebességgel terjednek. Nomármost minden hullámjelenséget le lehet írni részecskék segítségével is, ahogyan a fényt (ami elektromágneses hullám) is le lehet írni fotonok segítségével is. Ezt hívják kvantálásnak. És ahogyan az elektromágneses hullámoknak megfelelő részecske a foton, úgy a gravitációs hullámoknak megfelelő részecske a graviton.
Szóval a graviton a gumilepedő-modellhez tartozik, de csak akkor van rá szükség, ha a lepedő hullámzásait részecskékkel akarjuk leírni. Einstein ilyet még nem csinált, neki jók voltak a hullámok hullámként is, aztán később valakinek eszébe jutott, hogy ha valami hullám, akkor leírhatjuk részecskékkel is, és így találták ki a gravitont. A gravitonok tehát csak az einsteini modellben érvényesek, a newtoniban nem, de az einsteiniben is nélkülözhetőek. Aztán ha egyszer lesz valami rendes kvantumgravitációs elmélet, abban biztosan kelleni fognak majd.
Kedves Silan!
Részemről engedj meg még egy 'miért' kérdést, ezután tényleg a 'hogyan'-ra koncentrálok. Van-e arról valami fizikai elképzelés, hogy a tömegnek miért van tehetetlensége? Tehát amikor megpróbálok megmozdítani egy tömeget, olyan mintha valamiféle sajátos közegellenállást kellene legyőzni. Szoktak a fizikusok ennyire alapkérdésen gondolkodni, vagy ez axioma, és kész.
A miértekről még egy érdekes megfigyelést: akinek van gyereke, tudja mi az a kérdezős korszak egy gyereknél. Apu miért így, apu miért úgy? Az első miértre még csak-csak van válasz, amit érthetően elő tudok adni. Az adott témában a második miértre már nagyon nehéz még nem gyerek szinten is választ adni. A harmadik miértre a válasz: tudja a Teremtő! Szerintem legfeljebb két miért szintű a tudásunk. Lehet, hogy ez nem is olyan rossz eredmény.
Lenne még valami. A szomszéd topicban (Fény ami gyorsabb a fénynél) rendesen ki lett vesézve a gravitáció mibenléte, és mintha már kezdett volna összeállni a kép számomra. És most megint itt van ez a téridő görbület, ami szerinted nem gravitációs mező, ezek szerint nem is a gravitonokból áll. Vagy a gravitonok váltják ki, illetve közvetítik a téridő görbületet? Mi az igazság ezzel a fránya téridő görbülettel?
Megpróbálom elmagyarázni a kétféle modell, a vonzóerős (newtoni) és a téridő-görbületes (einsteini, gumilepedős) közötti lényegi különbséget. A vonzóerős modell szerint a Föld egy gravitációs erőteret hoz létre maga körül, és ez az erőtér az, ami a vonzást okozza. Tehát a normális, euklidészi, nem görbült teret kell elképzelni, amiben egy speciális erőtér jön létre (a gracitációs mező). Olyan ez, mintha a gumilepedő nem volna képes besüppedni, mert mondjuk alatta van egy kemény betonlap, de a ráhelyezett tárgyak olyan különleges erőteret keltenek, aminek révén vonzzák egymást. A téridő-görbületes modellben ilyen speciális vonzó erőtér nincsen, hanem egy besüllyedni képes gumilepedő van, és a tárgyak ezen gurulnak. Vagyis ebben a modellben nincsen gravitációs kölcsönhatás, ami leírható lenne egy F=G*m1*m2/r^2 képlettel, nincsen gravitációs mező sem, hanem a tér képes begörbülni, a tömegek begörbítik maguk körül a téridőt, és mozgásukkor pedig mindig a téridő görbületét követik.
A két modell ekvivalens mindaddig, amíg nem kell leírni az elektromos és mágneses kölcsönhatásokat is egymáshoz képest mozgó vonatkoztatási rendszerekben. Ha ilyeneket is le kell írni, akkor már csak a gumilepedős modell fog helyesen működni.
A tehetetlen és a súlyos tömeg kérdésére majd később visszatérek, szóljatok ha elfelejtem.
Nehéz szívvel mondok ellent egy fizikusnak, ha a fizikáról beszél, pláne ha ilyen jó elöadó, de néhány dolog böki a csöröm:
Miért esik lefelé az alma?
Merre van az a lefelé? A "lefelé" nem egy abszolút irány, hanem megfigyelések szerint a Föld középpontja felé mutat. Nyilvánvalónak tünik ezért, hogy az esést maga a Föld okozza. (Legalábbis logikusabb, mint az, hogy a 'semmi' taszítja az almát, a Föld pedíg leárnyékolja a semmi hatását.) Mi az esés? Mozgásállapot változás. Tehát a Föld megváltoztatja az alma mozgásállapotát. A mozgásállapot változtató hatás pedig definíció szerint erö, tehát a Föld vonzóeröt fejt ki az almára, és ez nem csak egy modell, hanem a fizika alapvetö definícióira és megfigyelésekre épülö tény.
A gravitáció gumilepedö-modellje igen érdekes gondolatmenet, ugyanis az új modell magyarázatához felhasználja a már elvetett modellt: a süppedö gumilepedön a gravitáció húzza befelé a tárgyat. Vagy egy második (n-edik) gumilepedöt kéne elképzelnünk? Jó, tudom, hogy ez csak szemléltetés volt, de sajnos túl nagy a veszély, hogy a laikusok (mint én) szó szerint veszik.
Azzal viszont, hogy a fizika nem tud választ adni a miértre, teljesen egyetértek, de szerintem lehet hogy maga a kérdés értelmetlen, mint ahogy a kvantummechanika kapcsán rájöttünk, hogy egyes kérdések értelmetlenek. Talán az egyetlen helyes kérdés a hogyan?.
Végül, hogy én is megszabaduljak a szálkámtól: tényleg megegyezik egymással a tehetetlen és a súlyos tömeg? Számtalan kisérlet igazolja a két mennyiség arányosságát, de vajon azonosak-e? Vagy ez már lejárt lemez?
Igen, és a kis újonan született földi 'amőba' (kellő idő és tér távlatból nézve) már szemcsápjait nyújtogatja a naprendszer széle felé is. Majd később osztódásnak indul (kolóniák szakadnak le), előbb-utóbb megtelepszik szinte mindenhol.
Kedves V.László!
Egy régebbi hozzászólasodban emlitetted, hogy az evolúció folytatásaként, kiegészítéseként tekinthető az internet elterjedése. Ezzel a szemléletmóddal én teljesen egyetértek, söt, azt hiszem az evolució elve kiterjeszthetö az izlésre, társadalomra, tudományra, gépekre, minden folyamatra, amiben az új dolgok a régiekböl keletkeznek, és lehetöség van a változásra.
Azt hiszem, a problémát az okozza, hogy a pörgettyü a tengely elfordulása ellen igazából nem eröt, hanem forgató nyomatékot fejt ki, ami (mint biztosan tudod) egy eröpár, ahol a két erö összege 0, de a hatásvonaluk nem egyezik meg. Szóval nem lehet fonállal, vagy alátámasztással modellezni.
Igen, csakhogy ezt a látszólag kibillent egyensúlyi helyzetű pörgettyűt a már többek által is szemléletesen leírt erő mégiscsak egyensúlyban tarja, mintha valahol alá lenne támasztva, vagy inkább mintha egy fonal tartaná. Aha! Ezt mintha már a topic elején is írtam volna, és ebből az következik, hogy mégsem értettem meg valamit teljesen a magyarázatokból. Megyek, és mégegyszer átnézem... (Azt azért megmondom, hogy a súlyerő csökkenést nem igazán hittem komolyan én sem :-))
Most látom csak, hogy túlkomplikáltam a dolgot, íme az egyszerü magyarázat:
Az elsö esetben a pálcikával a pörgettyü fölsö felét, az alátámasztással pedig az alsó felét tartod. (Mintha kettévágtad volna.) Viszont ha pörög, akkor az 'alsó felet' nyomja a felsö, ezért ismét az egész súly nyomja az asztalt.
Ha megengeded, kezdem a végén: szerintem nyilvánvalóan meg kell egyeznie a két súlyértéknek, a forgástól ez független. Inkább képzeld el, hogy az álló pörgettyüt valaki nem függöleges, hanem vízszintes irányú erövel egyensúlyozza ki a fölsö végen. Láthatóan a súlyban nem lesz eltérés a függölegesen álló esethez képest, hiszen csak vízszintes irányú erök adódtak hozzá. Ebben az esetben persze az alátámasztási pontban egy ellentétes irányú eröt kell biztosítani, de ahogy látom, TE már eleve fix de súrlódásmentes rögzítést képzeltél el. Ennek a kisérletnek felel meg a forgó pörgettyü is, ahol a szükséges kiegyensúlyozó erö(pár)t a pörgettyü elforgatással szemben tanusított nyomatéka biztosítja.
"az előző dőlésszöggel megegyező legyen a precessziós mozgást végző tengely dőlésszöge ( a precessziós kör közepe és a tengely alsó pontja által alkotott egyenes)?"
Szerintem ennek az egyenesnek a súlyerő irányába kell esnie, tehát (hacsak nem gyorsul a rendszer egy irányba) függőleges. Ha egyáltalán jól értettelek.
Már-már érteni véltem a pörgettyűt, és tessék: mi a helyzet a súlyával? Ha mérlegre tennénk egy ilyen megdőlt tengelyű, precessziós mozgást végző pörgettyűt, vajon hogyan alakulna a súlyerő? A probléma a következő: ha egy álló helyzetű (nem forgó) pörgettyű tengelye eltér a függőlegestől, eldől, mert súlypontja kívül esik az alátámasztási felületen (ponton). Ha olyan dőlészögű tengelyállásban akarjuk megmérni a súlyát, mint ami dőlésszög körül végzi a precssziós mozgást, akkor a tengely felső végét alá kell támasztani egy elhanyagolható súlyú pálcikával, és így helyezni a mérlegre. Nyilván a súlyerő két ponton adódik át a mérleg serpenyőjének: az alsó tengelyvégen (aminek a függőleges irányú komponense a dőlésszögtől függ), és a pálcika által nyomott ponton. A két ponton átadott erők függőleges irányú összetevőik összege adják ki a súlyerőt. Mi lesz a helyzet, ha ezután a mérés után megpörgetjük a pörgettyűt úgy, hogy az előző dőlésszöggel megegyező legyen a precessziós mozgást végző tengely dőlésszöge ( a precessziós kör közepe és a tengely alsó pontja által alkotott egyenes)? Most nincs pálcika az alátámasztásra, mégsem dől el a pörgettyű. A tömege azonos, a súlypont helyzete viszont a precessziós pálya pillanatnyi állapotától függően lehet ugyan az, mint amikor két ponton volt alátámasztva. Azonban most csak a tengelyvégen átadott erő függőleges irányú összetevőjét lehet figyelembe venni, ami nyilván kevesebb, mint a súlyerő. Vagy nem?
És vajon mit mond errol a tudomány? Mert úgy tunik, ez a jelenség tudományos eszközökkel és módszerekkel tanulmányozaható, nem csak bizonyos lelkiállapotban áll elo a jelenség. Vagy nem így van?
És most át ne küldjetek valami para topicba: Kirlián fotókról szeretnék többet tudni. Láttam most néhányat a Neten, és nem erre számítottam. Én eddig azt hittem, hogy valami szimpla nagyfrekvenciás, nagyfeszültségu koronakisülésrol van szó, amikor errol írnak. Soha nem is értettem, miért kell ezen ámulkodni? Azonban ez a változatosság még egy személy esetén is, azért meglepo. Valahogy azt várná az ember, hogy mindenkinek hasonló kép jelenik meg, csak a kicsi embernek kisebb, a magasabb embernek nagyobb. A képeket nézegetve az az érzésem, tényleg lehet benne valami para, amit a nagyfeszültség csak megjelenít, mint az ujjlenyomatot a gázkorom. Van valakinek véleménye, esetleg közvetlen tárgyilagos tapasztalata ezzel kapcsolatban?
Az, hogy a gravitáció is szükséges az embrionális fejlodéshez meglepo, nem? A magzatvíz (azt gondolnánk) kvázi úgy is súlytalanságot teremt, ráadásul a magzat még lebeg is benne.
Ha jól tudom folytak kísérletek ürállomáson morulákkal,embriókkal, és súlytalanságban torzszülött lények fejlődtek. Tehát a gravitáció az egyik irány-meghatározó.
Ami még fontos, hogy a sejtek "tudják", hogy a peremen vannak, vagy belül. A belső rész elfolyósodik a fejlődés során - emberben kb. az 5. napon (blastocysta).
Tekintsünk egy pontot a pörgettyü kerületén. Ez egy sikban mozog (körbe-körbe).Ha a pörgettyü tengely-irányát változtatod, akkor az új pályasík szöget zár be az előzővel. A (tömeges)pont menne tovább a korábbi irányban, tehát a pörgettyü 1ik oldalán felfelé, a másikon lefelé kényszeríted.(A kerületi sebesség-vektorát) A mozgásállapot-változás pedig erőt kíván, tehát az ellenerőt érzed a tengelyen.
Tehát ugy vizsgáld a kérdést, hogy a pontok "pillanatfelvétel-szerü" egyenes vonalú mozgását elemzed.
Engem az fogott ebben meg, hogy a később kilépő fény ugyanolyan irányú, tulajdonságú stb. volt, tehát "emlékezett". Erre persze azt mondták, hogy jó lesz kvantummemóriának. De álljunk meg itt egy kicsit. A fény a körülötte lévő téridő állapotait mutatja a mi számunkra, ezt úgy értem, hogy pl. a korábban említett fényelhajlás is a téridő elhajlása, melyben a fény "egyenesen" halad. Ezek szerint ezek az időt állították meg? :-OOOO
Most meg megállították a fényt! Az ember esze megáll!(Ja, az nem.) (origo/tudomány) Régesrég olvastam egy scifit, arról szólt, mi lenne, ha létezne olyan nagy törésmutatójú üveg, amin évek alatt ér át a fény. Ilyenbol volt az ablaküveg. Egyszer még ezt is megcsinálják. Fény, amit egy csiga is leeloz, persze kis kerülovel. Nem rossz!
Most jövök rá, hogy nekem milyen szálkás az agyam...!
Itt a legújabb:
Bevezetés: Figyeljünk meg egy 20 cm hosszú rézdrótot. Vannak benne réz atomok, és szabad elektronok, stb. Az elektronok látszólag össze-vissza nyüzsögnek benne. Tedd ezt az elektronoktól nyüzsgo drótot egy rádió antenna bemenetére. Hirtelen a nyüzsgésbol rádió adások százait lehet kihangolni, csak jó vevo kérdése az egész. Lehet ugyanez a drót mobil telefon antennája is. Akkor meg a fél világ információja benne van(?) csak vevo kérdése az egész. Hát ha még internetezik is a mobilod! Menjünk tovább! Legyen ez a drót most egy olyan speciális vevo antennája, ami a világurbol érkezo zajokat szuri ki. A kis drótban ez is benne(?) van. Ez hihetetlen. Azt, hogy hogyan lehetséges ez, megtanultam, de lehet, hogy teljesen mégsem értem. Nem a rádió technikájára gondolok, hanem a dolog filozófiájára! Hiszen csak nyüzsgo elektronok látszólag kaotikus mozgásáról van szó, mégis minden pici mozgási irány a világ ráhatásának eredoje.
És most jön a Svédcsavar: az emberi agy nem egy ilyen antenna lehet? A világ 'káoszából' sok-sok pici hangolt körök arra rezonálnak, ami az adott agy felépítésébol következik. Ezért mindenki 'vevokészüléke' egy picit más adást vesz, mint a másik. De tulajdonképpen a kozmoszban meglévo zagyvaságbol hangol ki valamilyen bonyolult adást.
Jó, tudom, akkor miért nem lehet leárnyékolni, stb. Nem is akarom eröltetni a tudományos megalapozottságát az agyrémemnek, csak úgy megfogott, hogy egy rézdrótban mi minden van, az egyszeru szerkezete ellenére. Akkor az agyban miért ne lehetne hasonló: káoszból rend.
Jó irányba tapogatózol. Mindezt azonban sokkal megalapozottabban és tudományosabban, rendszerszerűbben kifejtette már Csányi Vilmos az Evolúciós rendszerek - Az evolúció általános elmélete c. könyvében. Erről van egy recenzióm.is.
Szia NO1
"mire iranyulo hatekonysag? Darwinizmusra gondolsz? Honnan tudod, hogy helyes ez a teoria? "
Eszembe nem jutott semmiféle -inizmus! Bár tudat alatt lehet, hogy nem tudok kellőképpen elszakadni a tanult dogmáktól, de nagyon igyekszem (és ime, megint egy újabb -inizmus gyanús dolog: tudat alatt). Egyszerűen csak úgy próbáltam gondolataimat leírni, mint ha egy kicsit kívülről és felülről szemlélhetném azt, ami az emberekkel történik történelmi korszakokon is átívelve. És ha tök marhaságot írtam, rögtön hozzáteszem: saját kitaláció az egész, lehet, hogy rosszul látom, de most így látom. Ha nagyon nem értesz vele egyet, még csak meg sem tudom védeni... Lehet, hogy nem is a társadalmi evolúció az amiről írtam, inkább egy új lét és tudatforma létrejöttéről van szó. Aztán ennek majd lesz valamilyen evolúciója, aminek a törvényszerűségeit 5-10 ezer év múlva le is lehet vonni.
A Darwinizmusról mostanság olvastam valahol olyan véleményt, hogy az akkori érvrendszere ami alapján elfogadott lett, manapság semilyen tudományos vizsgálat kritériuma szerint sem állná meg a helyét. De nincs ebben semmi csoda, azóta azért csak dolgoztak más tudósok is, és születtek újabb eredmények, amiket akkor még nem lehetett tudni.
Gravitáció: eddig én is csak hallomásból tudok erről az 'inverz' elméletről. De engem is érdekelne!
Az elozohoz: mire iranyulo hatekonysag? Darwinizmusra gondolsz? Honnan tudod, hogy helyes ez a teoria? Kezdodott azzal, hogy a fajfenntartas a lenyeg, eljutott odaig, hogy a genfenntartas. Mindegyiknek ugyanaz a kapitalista utilitarizmus az alapja, amit Darwin csak adoptalt az elovilagra, filozofiailag mar B. Russel atvilagitotta, mennyire szubjektiv (persze hivatalosan meeg mindig nem fogadjak el cafolatnak).
Par honapja tartott nalunk eloadast R. Dawkins, az onzo gen teoria szuloatyja. Az eloadas vegen felszolalt egy szociopszichologus, kifejtette, hogy az o teoriajat fejlesztik tovabb es alkalmazzak a tarsadalomszociologiai folyamatokra. Be se fejezhette, Dawkins a maga udvarias modoraval belefojtotta aszot: esze agaban sincs azt gondolni, hogy a Darwinista teoria alkalmas az ember es az emberi tarsulasok evoluciojara. Szvsz amit kifejtesz az szerntem mechanikus gondolkodas, az elethez nincs sok koze.
A gravitaciohoz: hallott valaki arrol a matematikusrol, aki egy modellt dolgozott ki ra abbol kiindulva, hogy nem a testek vonzzak magukhoz egymast, hanem az uer 'tasztja' magabol a testeket?
Üdvözlök mindenkit!
Most csak egy kis 'hangos' gondolkodás következik. Gondoltatok már arra, hogy az önmagát a törzsfejlődés csúcsára helyező ember mint gondolkodó lény milyen irányban fejlődik (fejlődhet)tovább? A gondolkodást, mint a földi élet fejlődésének legutóbbi találmányát követheti-e valami újabb fejlődési lépcső. Nem merném ugyanis azt képzelni, hogy az emberi gondolkodás a törzsfejlődés utolsó trükkje a magasabb szintekre való törekvésben. De mi lehet még? Nyilván nehéz lehet azt elképzelni, ami még nincs is. A tyúk sem tudná elképzelni az ABC-t. De talán a gondolkodás képessége segít ebben. Az azért már látszik, hogy az emberi társadalom sokkal többre képes, mint az egyén. És ez bele is illik az eddigi törzsfejlődés képbe: a sejtek szervezetté állnak össze, és így sokkal hatékonyabban veszik fel a harcot a külvilággal. Csakhogy az emberek összeolvadása csoportokká biológiai módon már nem hoz előnyt, inkább jelentős hátrány lenne. Sokkal inkább meg kell őrízni a társadalom 'testén' belül az egyén hatékony mozgékonyságát, de ahhoz hogy szervezet kialakulásáról beszélhessünk, az egyének mint sejtek közti kommunikációt meg kellet oldani a természetnek. És szépen ki is alakul a 'sejtek' közt a maguk által létrehozott, idegrendszerhez hasonlatos kommunikációs hálózat (Net, telefon, stb). Egyre inkább összerendezett testként működik: az új idegrendszeren keresztül a társadalom teste pillanatokon belül reagál. Szerintem a törzsfejlődést egy pillanatig sem zavarja, hogy az eddig alkalmazott szerves anyagból készült biológiai hálózatát egy rézdrótokból, optikai kábelekből álló hálózat egészíti ki, köti össze. Ez is a fejlődés része. Lényeg a hatékonyság. Ha az egyik irány lehetőségei kimerültek, keres egy másik megoldást.
Csak úgy elgondolkodtam ezen....
A szálkádat csak részben lehet kihúzni. Az a válasz, amit most leírok, a legtöbb állatfaj esetében érvényes, de az emlősökre sajnos nem (tehát az emberre sem).
Szóval a dolog lényege az, hogy a petesejt nem olyan sejt, mint a többi, testi sejt. A petesejt általában sokkal nagyobb, gondoljunk csak a tyúktojásra. Miután megtörtént a megtermékenyítés, a megtermékenyített petesejt (zigóta) elkezd osztódni. De ez az osztódás nem olyan sejtosztódás, mint amilyennek általában a sejtosztódást képzeljük. A szokásos sejtosztódásnál ugyanis az eredeti sejtből két ugyanakkora sejt keletkezik, mint amekkora az eredeti sejt volt. A zigóta osztódásánál azonban az utódsejtek kb. feleakkorák, mint a kiinduló sejt, tehát voltaképpen az egész sejttömeg mérete nem változik az osztódások során, hanem csak belső elválasztó falak alakulnak ki. Hat osztódás után elérjük a kb. 64 sejtes állapotot, ami még teljesen szimmetrikus. Ez a kb. 64 sejtből álló sejthalmaz nagyjából ugyanakkora, mint a kiinduló sejt, a megtermékenyített petesejt volt. A 64 sejt mindegyike már normál méretű sejtnek tekinthető. A 64 sejt mindegyike egy kis darabkáját tartalmazza a megtermékenyített petesejt citoplazmájának (citoplazmának nevezzük a sejtek belsejét kitöltő anyagot, kivéve a sejtmagot és az egyéb üreges sejtszervecskéket). Mármost az aszimmetria kifejlődésének a kulcsa az, hogy a petesejt citoplazmája nem homogén: egyes területein más-más fehérjékből, ill. hírvivő RNS-ekből van több. A petesejt ugyanis direkt így van megkonstruálva: maga a petesejt aszimmetrikus. Amikor aztán a sejtosztódások során a petesejt citoplazmája földarabolódik és bekerül az utódsejtekbe, nyilvánvaló, hogy ezeknek az utódsejteknek a citoplazmája nem lesz egyforma. A DNS-állomány persze mindegyikben ugyanaz, de a sejtmagot körülvevő citoplazmában más-más fehérjék, ill. hírvivő RNS-ek vannak. Ezek a citoplazmában lévő komponensek pedig befolyásolják a gének kifejeződését, és ezáltal megindulhat a mintaképződés.
Egy példa erre: A muslicapete egyik végében sok van a "bicoid" nevű fehérjét kódoló hírvivő RNS-ből, a másik végén kevés. A "nanos" nevű fehérjét kódoló hírvivő RNS-sel pedig éppen fordított a helyzet. Mármost a "bicoid" fehérje a fejképződést, a "nanos" a farokképződést segíti elő. Ha egy muslicapetének abból a végéből, ami a "bicoid" RNS-éből tartalmaz sokat, eltávolítunk valamennyi citoplazmát, és egy másik muslicapetének a "nanos" RNS-eket tartalmazó végéből vett citoplazmával kipótoljuk, akkor olyan muslicalárva fog keletkezni, aminek két farka van és nincs feje! Persze ez csakhamar elpusztul.
Vagyis az embrió aszimmetriája a petesejt aszimmetriájára vezethető vissza. A petesejt aszimmetriája pedig genetikailag szabályozott folyamatok révén jön létre. A muslicában a peték a petefészekben képződnek, ahol egy egész sereg különféle segédsejt gondoskodik arról, hogy a petesejt megfelelő felépítésű legyen.
Szóval mindez igaz a legtöbb állatra (kétéltűek, rovarok, madarak, stb.), az emlősökre azonban nem. Számos kísérlet és megfigyelés tanúsága szerint az emlősembrió polaritása a fejlődés olyan szakaszában alakul ki, ahol a zigóta belső szerkezete már nem érvényesülhet. Az emlősembrióknál tehát valami más mechanizmusnak köszönhető az aszimmetria kialakulása. De ezt ma még nem ismerjük. Sokáig az volt a hipotézis, hogy a polaritás csak az embriónak a méhfalba való beágyazódása után jön létre, és akkor talán a beágyazódás irányíthatja a polaritás kialakulását. De egyes újabb megfigyelések ezt megcáfolni látszanak. Ez nyitott kérdés, ami intenzív kutatások tárgyát képezi ma is, főleg egérembriókon kísérleteznek.
