Hadd ne fejtsem ki, milyen apró különbség volt a bajnok és későbbi BL-döntős Sampdoria oda-visszavágós megszorítása és a tét nélküli meccs az EL-ből és (jó eséllyel)a bajnokságból is kieső genovaiak legyőzése között, vagy a mostani bolgár, szlovák, svéd topcsapatok elleni párharcok és mondjuk a Honvédnál maradva 89-ben a jugoszláv (nem szerb vagy horvát vagy bosnyák) bajnok kiverése vagy a Fradi Real elleni döntetlenje, az Anderlecht kiverése, vagy a Newcastle legyőzése között. Attól tartok, hogy nem érdemes erről beszélgetni, mert ha szerinted a klubcsapataink olyan erőt képviselnek, mint a 90-es években, akkor nincs értelme a további diskurzusnak.
Igen, az erőnlét, a tempó nyilván sokat javult. Csak ez kicsit olyan, mint mikor nagyanyámnak kell elmagyaráznom, hogy attól, hogy a háború romjaihoz képest a kommunizmus alatt fejlődött az ország, az nem azt jelenti, hogy az klassz dolog volt, mert ha egy picit nugatabbra tekint, akkor láthatja, hogy mások, hasonló romokból a többszörösét építették fel. Tehát érdemlegesen fejlődésről beszélni csak a környezet viszonylatában lehetséges, ilyen szempontból pedig tetemes lett a lemaradásunk.
De mesélhetsz arról, hogy hol vannak most a magyar bajnokságban az épkézláb magyar csatárok (mint a 90-es évekből pl. Vincze Pilu, Horváth Feri, Fodor Imi), vagy a légiósok között - Szalait is beleértve - hol vannak Kiprich vagy Kovács Kálmán hatékonyságú csatáraink.
Én csak Bayern-meccsen voltam ott. 4-0 a Stuttgart ellen. Állat nagy hangulat volt. A stuttgartiak az utolsó pillanatig őrjöngve szurkltak, pedig nagyon hamar eldőlt a meccs. Vettem egy Bayern sálat, amit a nyakamba véve jártam a várost a meccs után. Ha betértem egy kocsmába, mindenhol hatalmas őrjöngés tört ki, és azonnal ittak egy kört (nyilván anélkül is ittak volna, de így volt konkrét apropó). Szerencsémre 1860-as felségterületen nem jártam akkor.
Előszörre amúgy egy 70-es évek közepéből való portugál válogatottat kaptam, meg valami magyar csapatot, amiben ilyen nevek voltak: Rothermel, Zámbó, Tóth...
Vilagosan emlexem a Karl-Marx-Stadt varosabol kozvetitett akadalyversenyekre...alig vartam a kovetkezo fordulot...izgalmakban mar az akkori bajnoki focimeccseket is felulmulta...;)
Gyönyörű. A cserék közül egy-kettő már nekem sem mond sokat. A többiek viszont azért legendák a számomra. Érdekes módon nekem soha nem volt Aston Villa gombfoci csapatom. Angolok közül volt Ipswich, Liverpool és Man United. Magyarok közül a Honvéd és a Dózsa, azon kívül Juventus, Real Madrid, Benfica, Bayern München, Hamburg, Hajduk Split, Boca Juniors, Cosmos. Többre nem emlékszem.
Nézd, Feyd, mit találtam neked. Ha jól nézem, ez a BEK döntős csapat. Az már szomorú rámnézve, hogy a csapatból a két kapusra, a csk-ra és a góllövőre emlékszem, illetve ismerném fel.
Hiába, abban az időben az ember Nottingham és a Pool játékosokat ismerte arcról. Illetve rémlik még Kerry Dixon a Chelsea-ből és Peter Reid az Evertonból. Kábé, ennyi volt akkor az angol labdarúgás.
Emlékszem volt 1 fószer egyfolytába basztatta "Boci a kisfröcccccs sok volt"egyszer már berágott rá azt kiszólt neki,hogy menj a faszba vissza a kocsmába.Dőltünk a röhögéstől.
Bocinak mindig gondok voltak a súlyával, lehet akkor sem volt elhízva. :-)
Bodnár jó kapus volt, volt egy nagyon jó idénye, ha jól emlékszem 89-90-es, mikor ősszel mindössze 7 gólt kapott, és akkor volt Déli által említett góltalansági rekordja is, persze ha jól emlékszem. És ezt tényleg nem úgy érte el, hogy nem volt védeni valója, hanem nagyon is jól védett. Hetes, nyolcasokat kapott sorozatban a sportban. Bociról olyan pletykák is terjengtek (hmm), hogy sokszor mérkőzés előtt lehúzott pár felest (ez a feles nem 100%, de ezt emlegették), és úgy jött ki melegíteni. Volt, hogy össze is kapott a B középpel, mert azok viccesen kérdőre vonták. Sokszor elküldött minket a halál faszára! :-)
Bodnár László,1986 augusztusa és októbere között 732 percen keresztül nem kapott gólt NB I-es mérkőzésen. Ezenkivül volt egy 649 perces góltalansági sorozata is.A csúcsot Szűcs Lajos döntötte meg pár éve.
