Akár tetszik, akár nem, a Jobbiknak komoly esélye van arra, hogy olyan párttá váljon, mint amilyen a csupa nagy betűs FIDESZ volt 1989-ben. Jelenleg csak ő tudja a fiatalok nyelvét beszélni. És ha kezelni tudja a Budaházy Györgyöket, a gárdistákat meg a neonáci futballhuligánokat, akár hosszú távon is sikeres lehet, mert hatalmas tartalékai vannak, és egyre nagyobbak lesznek, ahogy újabb és újabb nemzedékek érkeznek be a politikába.
Senki sem mondta, hogy az ország összes problémáját megoldja, de ezt az egyet igen. Márpedig akinek nem macskaszar van a kertjében, annak ez igenis probléma, mert bármi is van a kertjében amit ellopnak, azzal ő dolgozott. És ez jelenti a valsó megfélellítést, nem a Jobbik.
Vona és bandája egy csapat hazug, bűnöző, újfasiszta pöcs. Esetükben bárminek a megvalósításáról beszélni ugyanolyan irreális mint erőszakról karattyolni.
Nem érezné magát elsőrendűnek, csak éppen éjszakánként nem aggódna amiatt, hogy mit lopnak el a kertből, nappal pedig nme kellene félnie attól, hogy verbális és/vagy fizikai erőszak éri az utcán. A boltosok nem félnének attól hogy életvitelszerűen jának a boltjukba lopni, és a rendőrség nem tesz semmit, mert a kárérték nem haladja meg a 20.0000 ft-ot. A tanár nem félne attól, hogy a diák megrugdossa, a diák pedig attól, hogy agyonverik. Szerintem kábé ezeket várják az emberek a Jobbiktól, és ez nem nem valami nagy extra.
Magad is pontosan tudod, hogy a feltett kérdésre nem lehet válaszolni olyan formában, ahogyan itt erőlteted. A számszerűen adott válasz ráadásul csak olaj a tűzre, mert egyszerűen értelmetlen, megindokolni pedig ebben a formában képtelenség.
Senkinek a programjában, politikai célkitűzésében ilyen direkt kapcsolatot nem lehet megtalálni, azért, mert ilyet nem is lehet felépíteni és politikai célként kitűzni és megvalósítani sem lehet. Ugyanis az emberek általános közérzetének egyik összetevője is igen sok élménytől függ, ami egy összetett és igencsak szubjektív tapasztalat-sorozat megítélésének eredménye.
Nem általános volt a kérdés, hanem arra vonatkozott, hogy most minden második ember másodrangúnak érzi magát. A jobbikos időkben hányan éreznek majd így, és mitől változik az érzésük?
Miért lenne ez csapda? A lakosság fele a beírás szerint másodrangúak érzi magát. Mi fog változni ahhoz a Jobbik szerint , ami miatt első rangú lesz az ember?
Eddig is a Jobbikra akartam szavazni, de most már biztos hogy rájuk ikszelek...Nadehát én nácifasisztanyilas vagyok, nekem ez kötelesség :) Tudhatnak valamit, ha az undorító libbantak ennyire hisztiznek miattuk :P
"Rasszista indítékból elkövetett támadásért ítéltek három, illetve négy év börtönre három romát Csehországban. Még két éve brutálisan megvertek egy 35 éves férfit, és a segítségére siető barátját.
Három romát ítéltek el pénteken a nyugat-csehországi Plzenben rasszista indítékú támadásért. Ketten közülük három, míg a harmadik négy év szabadságvesztést kapott amiért két éve megtámadtak és brutálisan megvertek egy 35 éves férfit, miközben "fehér disznónak" nevezték. A bírósági döntés nem jogerős."
A kisebbik fiam Für Lajos minisztersége alatt volt sorkatona. Hazaszeretetre nevelésről szó sem esett, inkább ivászatokra, egymás csicskáztatására "nevelte" őket a sok bunkó őrmester. A kiképzés semmi egyéb nem volt, mint a sorkötelesek basztatása. Ennyit a jótékony, hazaszeretetre nevelő honvédelemről.