Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
A Bolerót nehéz úgy játszani, hogy ne üljön le. Cihésen nehéz tartani a tempót, és úgy kell felépíteni a dinamikát, hogy apránként fokozódjon, sose ugorjon túl nagyot, hogy maradjon tartalék a végére.
Egyelőre felvettem dvd-re a két darabot (mármint a Bolerót, és a Haláltáncot)
Csajkovszkíj4-et nem vettem fel.
Háát, lehet, hogy a tv-n keresztül nem olyan erőteljes csak a hangzás, de csak így a magam érzéseire építve: kicsit gyengének, unalmasnak éreztem mindkét művet.
Boleró nem, hogy felcsigázná az embet, inkább altató hatású... :)
Haláltánc a kezdésnél még viszonylag jó, és a legvége is tetszett, a közepe viszont nagyon langyoska...jellegtelen (szvsz)
Azért majd felrakom, már csak azért is, hogy kínlódjak egy kicsit, jutub ügyben :))), hátha sikerül összejönnie egy több részletben felrakható mű feltételének
Úgy gondoltam, felveszem a Bolerót is! Sőt, lehet, hogy Csajkovszkíj IV. szimfóniát is, de azt nem fogom feltölteni :))) (annyira nem vagyok/leszek profi) Viszont mindegyiket külön veszem majd föl, nem pauseval, hanem stoppal.
Megjöttem egy egész napos konferenciáról, és csak nem hallgatta meg a Youtube-ra feltett Haláltáncot, aki kérte. :o( /Rengeteg cinikus/pikirt megjegyzés tolult az agyamba, pedig nem szokásom: lehet, hogy a fárasztó és lehangoló konferencia eredményeként?/
PS: Vannak audio és video stream leszedő progik. Én egyszer kísérleteztem ilyenekkel. Volt egy honlap is, ahol egy csomó free és nem free össze volt szedve.
Néhány fura kérdés merült fel bennem: Részben a snooker topikból, mert kérdezte valaki, hogy streamet hogyan lehet WMP-re átkonvertálni? Lehet-e egyáltalán? (a srác tv-n szeretné nézni... pedig egész jó minőség, így monitoron keresztül is. Lehet, úgy nagyobb a képernyő)
Ilyen livestreamből lehet valahogyan felvenni/letölteni a gépre? Vagy pl. az MTV videotárból lehet letölteni a gépre? (valójában nem gondoltam még ilyenre, csak úgy eszembejutott)
Apropó: a Mezzo nem nézhető neten keresztül valahol, nem tudtok ilyet? Leginkább csak sportközvetítésekről tudok, meg van néhány hely, ahonnan több (néhány magyar is) csatorna nézhető. (pl. wwitv.com)
Na ezt utálom ebben a mai csupadigitalizált világban...ezt a sok mindenféle kütyüt, amihez ráadásul külön érteni is kell, és mind másra használható, és állandóan fejlődik, hogy ki kelljen cserélni.... Maradok az eredeti verziómnál. Bár még nem találtam meg a műszaki leírást, de felvenni tudok, legfeljebb megnézem, hogyan lehet nem véglegesen lezárni, és csak utána próbálom meg feltölteni yu-ra. Az is jó kis munka lesz! Főleg, ha nem fér rá egyben...ettől már előre félek (remélem ahhoz nem kell külön valami szerkesztőprogram, mert akkor jajjjj) Illetve, hogyan lehet kettévágni a filmet, pláne úgy, hogy épp attól a ponttól folytassa?!
Szövőkereten én is tanultam szőni játszóházi képzésen (az szőnyegszövő volt), de csak egy kis tarisznyát szőttünk. Az az igazi szövőszék nyüstökkel, meg mindennel, az nagyon tetszik, egyszer úgy kipróbálnám...
Volt egy játszóházi oktatólány, amikor tanultam: tartott 2 birkát, ő maga nyírta meg, és sajátmaga csinált a gyapjából fonalat, és szőtte meg (mondjuk az volt akkor még az első ilyen, amit csinált)
> ... és valahogy valamilyen USB-vel összekötnénk, akkor a számítógép dvd-írójávl is lehetne felvenni műsort?
Nem. Ahhoz kell egy video-digitalizáló készülék. Az asztali dvd-írós videofelvevőkben ez eleve benne van, a számítógépekben általában nincs. A monitor-vezérlő kártyák némelyikében van, de többségükben nincs. De olyan monitorvezérlő is van, amiben a tv-tuner is benne van. Ebbe csak be kell dugni a koax kábelt amin a tv-műsor jön, és lehet vele felvenni, még tv készülék sem kell hozzá.
Esténként kiviszem a kutánykat pisiltetni (23:00 óra tájékán) Mostanában olyan istenien finom illata van azidőben a levegőnek, kifejezetten élvezet beleszagolni. Igaz mostanság kezd virágozni az orgona, és talán az akác is. Viszonylag közel van egy akácos erdő /természetvédelmi terület/, onnan jön az illat. Ott van különben a Szilas patak duzzasztója, egy kis tó; halakkal telepítve, szoktak ott horgászni is. Google Earthre csodaszép képeket tettek fel róla (sokkal szebbeket, mint a valóság) Állítólag valami védett növények vannak arrafelé. Különben a kerületünknek van még egy híres természetvédelmi területe: a Merzse-mocsár (legszomorúbb dolog, hogy ott még soha nem jártam)
Azt hiszem, a családom ki fog tőlem bukni teljesen:)))))
Na, szóval: ( a számítógépen is van dvd-író) ha a gépet odavinném a tv mellé(mert rövid a zsinór), és valahogy valamilyen USB-vel összekötnénk, akkor a számítógép dvd-írójávl is lehetne felvenni műsort?
Sőt továbbmegyek, akkor viszont esetleg közvetlen a gépre is lehet?
Viszont ahhoz lehet, hogy nem elég egy egyszerű USB...(?)
Á, nem jó, mert a gép tele van mindenféle zsinórokkal, amit kihuzigálni, meg visszadugdosni kész őrület...ezen még töprengek kicsit, mert az alapötlet még jó is lehet
Kb. 10 éves lehettem, amikor anyám vett egy lengyel gyártmányú varrógépet, amelynek a használati utasítását a lengyelek írták magyarul is. Érdekes játék volt megfejteni. Kb. azóta tudok varrógéppel varrni.
Már majdnem azt hittem, hogy értem :))) Megpróbálok utánanézni a dvd-lejátszónkon, hogy van-e olyan, hogy 'sávlezárás'; mert eddig ilyet még nem próbáltunk. És így nem csoda, ha ez nem is működött. Sajnos eddig még el sem olvastam a használati utasítását, pedig ált. azzal szoktam kezdeni, minden új készüléknél. CSak sokszor a fordítás sem jó...főleg az ilyen bonyolult rendszereknél...
Lezárt lemezt nem lehet továbbírni, de törölni és újraírni lehet, ha újraírható alapanyagra készült. Nem ismerem a dvd-író készülékek lelkivilágát, de azért gyanítok még egy félreértést. Kétféle lezárás van. Van a sávlezárás, és a lemez lezárása. A többmenetben felírt lemezeknél minden felírási menet végén történik egy sávlezárás, amely után a lemez olvasható lesz más olvasókészülékékben is, de még tovább lehet írni, vagyis újabb sávokat lehet rá felírni. A lemez lezárása után nem lehet további sávokat felírni. Gyanítom (de nem tudom biztosan), hogy bizonyos dvd-író készülékekkel abba lehet hagyni a felírást úgy, hogy nem történik sávlezárás sem, majd lehet folytatni a felírást és le lehet zárni a sávot. Az ilyen abbahagyott felírású lemezeken általában nem igazodik el a többi lejátszókészülék.
Először is, a már megbeszélt "rendszerösszeomlás"...így miért nem tudják kifizetni a nyereményt?! Vagy a bilétán nincs feltüntetve semmi? (mondjuk, ha csak vonalkód van, talán elképzelhető...)
Másik: a patkoló kovácsot állandóan agyondicsérik, hogy a világ legjobbja... most eszerint, már másodszor bénázik ezzel a lóval: a múltkor túlpatkolta és lesántult, most meg leesett róla a patkó... nem semmi...
Ezek után végképp JAJJ! Az első felét értettem, sőt egyértelmű, hiszen mindig így használtuk eddig az összes típusú lemezünket.
>>>Újraírni csak az újraírható lemezeket lehet, de az azt jelenti, hogy először minden korábbi tartalmat törölnek róla a megfelelő íróprogram megfelelő műveletével, és attól kezdve úgy lehet használni mint egy új üres lemezt.
Gondjaim itt kezdődnek... Önmagában ez is egyéertelmű. és eddig ezt is így használtuk. Viszont: azt mondtad az előzőekben/pontosabban én úgy értelmeztem, hogy már lezárt lemezt (DVD-t) is lehet - természetesen újraírhatót - törölni, és újraírni, vagy esetleg tovább írni...(?) most ez az amit nem értek...
Ismét félreértést gyanítok. Az újraírás más mint a tovább-írás. Tovább-írni minden olyan lemezt lehet, amelyet eleve többmenetes írásra készítettek fel az elején és még nincs lezárva és még van rajta hely. Akár újraírható, akár egyszerírható lemez. Újraírni csak az újraírható lemezeket lehet, de az azt jelenti, hogy először minden korábbi tartalmat törölnek róla a megfelelő íróprogram megfelelő műveletével, és attól kezdve úgy lehet használni mint egy új üres lemezt.
WoW! Hú, de jó, hogy írtad! Már néhány éve használunk ilyeneket, és eddig mindig azt hittem, hogy az már akkor 'betelt'ként fog működni, és már nem írható többször. Eddig úgy is kezeltük :))) (a nemszaxerű leírásod érthető számomra, és ez a lényeg)
A lezárás nem azt jelenti, hogy az újraírhatót nem lehet utána újraírni, hanem azt, hogy megcsinálja a be- és kivezető sávokat, amiből majd érteni fogja a többi készülék is, hogy mit csináljon azzal a lemezzel. Addig csak az író készülék igazodik el rajta. (Nem szaxerű amit írtam, talán nem is igaz teljesen, csupán a félreértés eloszlatására irányul.)