Szóljon ez a topic csak a MANDOLINról. Nem igaz, hogy az egész országban 3 év alatt nem sikerül 2-3 embernél többel találkoznom, akinek van ilyen hangszere. Úgyhogy írjatok bármiről, a mandolinotokról, kedvenc zenéről, példaképekről, itthoni koncertekről, tapasztalatokról.
Szia Rover,
én kértem a próbát hangszerről, ami Petyus szerint cuatro egyébként. Charangóm már van :)
Köszi szépen, akkor nem szemezek vele többet a Vaterán!
Mindenesetre köszönjük az észrevételeket! Én is úgy láttam, hogy az íres dalra mozogtak a fejek. Még a gyerkőcök is nagyobbakat szökelltek rá, mint előtte :-)
Attee szegény egy kölcsöngitáron játszott, ami elég kényelmetlen volt, ahogy elmondta. Azon felül meg sztem nem szereti a "sikamikás" akkordozós gitározást, csak az én két szép szememért tanulta meg a két dalt, amiér' hálás is vagyok neki :-) egyébként is engem kellett volna nézned, mer' azokban mandolinoztam, hehe
Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál!
A műsort megnéztük, tetszett, OK. Utána pakoltál, OK. Utána söröztél, csajoztál, fütyültél rám. Még egy bepakolást nem vártunk meg, hanem elmentünk a várig, meg vissza, akkor épp a harmadik bepakolás folyt, aztán haza.
Két hét múlva a klubon ott leszek. Normál Dunlop pengetőket használok, ha ezek valami más anyagból vannak, akkor esetleg érdekes lehet kipróbálni. Én persze attól sem leszek jobb...
Hahó!
Szerintem jól szólt mindegyik hangszereden.
A banda is jó volt! Nekem persze legjobban a kántri szerű nóták tetszettek, meg az írszerűek. Főleg amiben buzukin játszottál, az Atti meg herflin. Hát az tök jó volt. És a bőgős meg az ütős is kolléga is rendben volt.
És hogy valami rombolót is mondjak: Atti sokkal jobb herflin, mint gitáron, de ez bizonyára nem újság. Nekem úg ytűnt, hogy nem mindig sikerült tisztán lefogni a dolgokat. De ha szándékos volt, akkor bocs, akkor jó volt.
Hello, ne haragudj, hogy nem sikerült beszélni, meg pengetősdi, de nem gondoltam/tudtam, hogy ilyen hamar elmentek. Majd valahogyan megoldjuk, bár méretileg nem vagyok benne biztos, hogy neked jó lesz, mert ez a mini széria, viszont szerintem hangra jobb mint a nikkeles. Ha esetleg jössz Veszprémbe, szólj, aztán megoldjuk valahogy a dolgot. Remélem legközelebb jobban jön ki a lépés. Amúgy én is kíváncsi vagyok minden észrevételre :)
Valaki nagyon-nagyon régen, még márciusban keresett, hogy próbáljam ki a charangót a veszprémi hangszerboltban. Először is bocsánat, tényleg ma jártam azóta először ott. Még megvan, 22.000 körül van az ára, mad in germany, de bűnrossz. Ha az első bundot lefogod, egész hang szól (szóval mintha a 2.-at fognád, na). Nem ajánlom
kipróbáltuk ma élesben. Tegnap kb. 20 helyre feltettem a hangszerre (ráadásul 3 hangszeren váltogattam) nagyon tisztán szól, érzékeny, de van egy alap dobozhangja, amivel nem tudok mit kezdeni, midnenhol ott van. Egy kondis mikivel kombináltuk, fogalmam sincs, kifelé hogy szólt a kettő együtt (Slowfinger?), mindenesetre valamelyik nagyon könnyen gerjedt a kontrollban, és a kondis mikibe állandóan belefújt a szél.
Hahó, értettem ám a viccet, csak azt hittem, hogy azért írtad, mert esetleg ismered a terméket, és ironikusan írtad a dolgot :-) dehogy volt ez bonyodalom
Kár, hogy nem tudtunk beszélni ma buli után! Attee is keresett a pengetőkkel.
Tőled is várnánk ám majd kritikát, kell a feedback minél több embertől, hogy mit csináljunk máshogy.
Atti jól gondolja, úgy értettem, hogy 1) a Tomy Emanuel gitárján biztos jól szól, 2)minek egy akusztikus gitárra hangszedő?
Egyébként fogalmam sincs róla, hogy az a bigyó jó-e, illetve hol lenne a legjobb.
Bocs, csak viccelni akartam, nem gondoltam, hogy ilyen bonyodalmakat okozok.
Atti, hozz holnap a pengetőkből, lécci! Nem biztos, hogy odaérek, de ha mégis, akkor megnézném!
Szerintem ez csak szimplán csak annyi akart lenni, hogy Tommy Emmanuel gitárjára érdemes rárakni, mert ott tuti jól szól :) (na de ezt úgy is nézhetjük akkor hogy a tiedre nem érdemes(?) de azért ezt nem feltételezzük OldSlow-ról :) )
De sajnos most kicsit szarul állunk anyagilag (nagyon túl kéne adnom az egyik gitáron) :( , úgyhogy nem is gondolkodom tovább (pláne ebben az árkategóriában.
Ezt a kiscsajt ismeri valaki? Tök jó a myspace-en az a pop-nóta a Sounds Like sorban. http://www.youtube.com/watch?v=po5SYTZU1Vk http://www.myspace.com/sarahjaroszmusic
Aham, az antikváriumok során van, zeneműbolt. Nagy ritkán betévedek. A könyvtárközi kölcsönzés meg kerül vagy kétszáz forintba amúgy, szal az sem hülyeség.