Azért ez érdekes. Aki egy picit is képben van a Cure "munkásságát" ill. zenéjét illetően az elismerően nyilatkozik a koncertről.
Aki nincs képben, az meg így:
hmmm...örülök, hogy ha ennyire tetszett neki a közönség...!
kicsit persze furcsa volt, végülis ez nem éppen bulizós-pörgős zene, de mégis nagyon tombolt a közönség..és iszonyú sok tizenéves..egészen meglepő volt...mondjuk, meg tudom érteni, én aztán végképp tomboltam...
na ugye, hogy kellettek a slágerek?
juj, vki már írta lent: a Forest-ben az again and again and again and again...az valami állati volt...és a Hundred Years mennyire szakított....
azzal is egyetértek, hogy pár maratoni szám talán nem kellet volna...pl Watching Me Fall......
azért kivánsci lettem volna, hogy mekkorát robbant volna a közönség, ha lett volna Lullaby..na mind1
és egy nagyon örömteli dolog: majdnem 23:20-ig játszottak...eddig nem sok zenekar lépte túl a kőbevésett 23 órás limitet. (az általam eddig látott előadók egytől egyig szigorúan leléptek 23 előtt pár perccel)...:)
Most hívott Kelemen Peti.Roberték most repültek el.
Szívélyes volt,kedves és közvetlen Robert
Iszonyúan oda volt a magyar közönségtől.
Azt mondta ez volt a legjobb fesztiválja,a legjobb közönsége.De nem csak Ő,de az egész együttes megvolt elégedve a tombolásunkkal :)
Hírek: állítólag ősszel 3 Secret Gig koncert lesz: Párizs,London és Hamburg.Jövőre lemez és turné.
Most ezt mondják,aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.
Waters megtudlak érteni!!!Azt se tudtam mit csináljak!!!!
Csók
Én csak Perryvel beszéltem mobilon.Kedvenc barátunk Peti felhívott hajnali 1 órakor,hogy itt vagyunk a szállodában a Cure-al. Jót bulizunk és adok vkit beszélj vele.Perry volt az a valaki.
Meglepődtem.Köpni-nyelni sem tudtam.de azért sikerült leküzdenem a zavaromat :)
Snakepit és én délután találkoztunk személyesen is Perryvel a szállóban.De előtte még Jason-el a Lánchídon :)
Mázli!
Egyébként Petinek sikerült összehoznia a kerek számot a Cure koncert látogatások sorában.A Sziget volt a SZÁZADIK!!!!!! Igen 100.! Cure koncertje! Vagy inkább ez a mázli? Szerintem igen!
Jó volt találkozni személyesen is a topic tagjaival.Mi jól éreztük Veletek magunkat.
A koncertről csak annyit,hogy hihetetlenül jó volt, de nekem még mindig az olasz a szívem csücske koncert.Eddig 3 koncerten voltunk (Bécs,Conegliano, és Sziget),de mindegyik más-más volt hangulatilag.Az eső viszont alig esett szerintem.Bár az olasz zuhéhoz képest minden eső kis esőkezdemény azóta :)
Én is tekintgettem hátrafelé,de csak olyan prózai ok miatt,mert Kedves elől elsodródtam és szerettem volna megtalálni az arcát a tömegben,de ez nem sikerült.De azért nem sírtam a bánattól a második-harmadik sorban.:)
Én a Wantnál jöttem hangulatba és a Plainsongnál elöntött a boldogság. Ez egy csoda. További csúcspont a Kiss, nagyon vártam, óriási volt. A legnagyobb durranás részemről a 100 years. Végig ugráltam, üvöltöttem, eszemenet eksztázisban. A szám előtt már kiabáltam többször, hogy hundred years, majd amikor elkezdték egy német arc oldalba bökött és mondta: itt van, ez a kedvenced.
A deep green sea szintén nagy volt, siamese twins kellemes meglepetés.
Hiányzott a pornography, de a 100 years és a the kiss kárpótolt.
Honnan az infó, hogy este interjú a tv2-n?
Más:
Mit gondoltok a szigetesek nem rögzítik a kamerák felvételelit? A szerződésben nagy valószínűséggel ki van kötve ez+az. (hátha van valami felvételük)
Megvolt életem első Cure-koncertje! Ahol „természetesen” sz*rrá áztam… De nem bántam meg, tetszett a koncert – bár nem minden! Elgondolkodtam, hogy vajon utoljára láttam a fiúkat? Remélem nem!
Valami hihetetlen véletlen szerencsének köszönhetően részese lehettem a Mission és a Cure sajtótájékoztatójának. A Mission énekese nagyon nagy arc, végig poénkodott – annak a pár embernek, aki ott volt. Robert viszont 50 percet késett!!! Sokan nem várták meg, pedig dugig volt a sátor… Végül megérkezett: felkészítettem magam egy szétcsúszott alkoholista látványára, ehhez képest kifejezetten jól nézett ki, kipihentnek tűnt, kedvesen és részletesen (igaz sablonosan) válaszolt a sokszor bugyuta kérdésekre. Volt egy nagyon kedves grimasza, amit kétszer is bevetett, nevetésre késztetve ezzel a sajtó munkatársait…Szóval kellemes csalódás volt!
Aztán a koncert… Simán, minden „trükk” nélkül felsétáltak a színpadra, Robert köszöntött minket: „Hello”, majd belecsaptak az első dalba…
Out Of This World: Mindjárt az egyik kedvencem a nyitószám! Nem egy nagyon lendületes nyitány, de nagyon szeretem a dal hangulatát… Pontos, szép ütemek, az együttes is kitett magáért!
Watching Me Fall:Várható volt, hogy ez a 11 perces alkotás lesz a folytatás, aminek nem örültem túlzottan. Úgy érzem, hogy ez a dal nem tartozik a koncertszámok közé… Itt vettem észre először, hogy a dalok összeválogatásában mintha fő koncepció lenne, hogy minél hosszabbak legyenek és minél több gitárszóló legyen bennük… Én, akit nem lehet feltétlenül a hosszú gitárszólók legfőbb barátjának nevezni, ez nem nagyon tetszett… Jellemző, hogy a szám végénél azok, akikkel bent voltam a sűrűben, és csak érdeklődés szintjén nézték meg a Cure-t, ennél a számnál kimentek és nem is jöttek vissza többé…
Want: Nagy-nagy kedvencem!!! Nagyon bejött most is, bár szerintem nem igazán sikerült visszaadni az albumhangulatot. Egy picit szétcsúszottnak tűnt nekem ez a dal…
Plainsong: Az első nagy sikítozás a közönség soraiban!!! Ezt a gyönyörű dalt kár lett volna kihagyni, bár amikor az Out Of This World volt a nyitány, akkor aggódtam, hogy kimarad ez a dal… Szerencsére nem! Ragyogó alkotás, Robert pedig megszeppent kisfiút játszott alatta, amikor éppen nem volt szövege (tehát szinte az egész dal alatt). Vicces volt – a dal pedig gyönyörű!
Open: Az első igazán pörgős szám! Az eső is itt kezdett rá igazán… Jót ugráltam a dalra, örültem, hogy eljátszák. Magam körül viszont nagyobb tombolásra számítottam!
Trust: Kicsit meglepődtem ezen a dalon, bár már lehetett látni a setlistben. Ezzel a dallal egyetlen probléma volt, hogy az eső zuhogott, ami ellen csak intenzív ugrálással lehet védekezni, de ez ennél a dalnál kizárt. Szóval bevallom, vártam már a végét…
The Kiss: Talán a legkevésbé ez a dal jött be: amúgy sem szeretem, de most legalább 10 percesre nyújtották. És azok a gitárszólók… És az eső esik…
Shake Dog Shake: Ez az! Visszatér a régi hangulat – wake up in the dark! A közönség vevő rá, jót tombol. Feltűnően sokkal többen tudják a 85 előtti dalok szövegét, mint az azutániakat! Remek dal! Gondolkodtam, hogy vajon végigmennek az összes album nyitószámán?
From The Edge To The Deep Green Sea: Vissza a Wish-hangulatba…ami ezúttal talán nem is annyira tér el a Shake Dog Shake hangulatától! Egyik kedvenc Cure-számomat szerintem nem feltétlenül koncertekre találták ki, de nagyon jót ugráltam rá!
End: Egy újabb gitárszólókkal tömött szám… Robert vicces refrénjével: „Stop loving me… loving me… I am none of these things…”
Siamese Twins: Csilingelős kezdés után vissza a Pornography-hangulatba! A közönség jól hallhatóan örül ennek… Ráadásul az egyik legjobb szám ez az albumról szerintem!
One Hundred Years: Hú, ez de kellett!!! Megkockáztatom, hogy – talán a Shake Dog Shake mellett – erre volt a főprogramban a legnagyobb tombolás! Nagyon jó szám, pörög, kemény, igazi Cure! És egy újabb album-nyitószám…
39: Sejtettem, hogy enélkül nincs koncert… Bár a közönség meglepően örült neki, és nekem is jobban bejött, mint bármikor, amikor hallgatom… Természetesen gitárszólók forever…
Bloodflowers: A „papírforma-zárószám”. Robert újfajta szöveggel lepett meg minket, bár abban nem vagyok biztos, hogy a „flowers” előbb „dead”, és csak aztán „fade”… Itt mintha Robert egy kicsit szétcsúszott volna, fogta a fejét, a fülét, és nem lepődtem volna meg, ha már nem jönnek vissza ráadásokat adni. Aztán szerencsére tévedtem…
3 Imaginary Boys: Végre egy rövid szám!!! És elő is hozza az első album kellemes hangulatát… Remek dal, a közönség vevő rá és egy jót tombol…
M: A Seventeen Seconds egyik kevésbé borult pillanata ez a dal, ami alatt elgondolkodtam, hogy mióta is vannak már a reflektorfényben az együttes tagjai, és hogy milyen régi is a szám (mivel ilyesmiken volt időm filózni, sejthetitek, hogy ez a szám nem feltétlenül a favoritom…)
Play For Today: Újabb Seventeen Seconds dal! Egy picit többet vártam a közönségtől: a jellegzetes „Paris”-os éneklésre számítottam, ehhez képest semmi nem volt… Vagy legalábbis nem olyan hangosan, hogy azt én is halljam!
Forest: Hát a Cure ezt is megcsinálja… Az első ráadás utolsó száma az első kislemez a programban!!! Hihetetlen, erre is csak a Cure képes… Ez a dal nem nagy kedvencem, de most nagyon bejött!!! Kemény dob, pörgős ritmus, és a végén az „again and again and again…” résznél óriási tombolás! Külön brilliáns a szám lezárása… aki ott volt, tudja, mire gondolok, most így nem tudom igazán lefesteni, mire is gondolok…”
Lovesong: És a második ráadás: innentől slágerparádé… És ha megköveztek is érte, ideírom: VÉGRE!!!! Elég volt a depresszióból, a tízperces gitárnyúzásokból, a végére kellenek slágerek, és kell a könnyedebb, barátságosabb Cure-feeling… Félre ne értsetek, én is nagyon szeretem mondjuk az Out Of This World-öt, a From The Edge-t, vagy a Plainsongot, de most már jólestek a kis ugrálós, kellemes dalok… főleg, hogy én jobban is szeretem a Cure vidámabbik, mint a sötétebbik oldalát…
Inbetween Days: Ez az!!! Óriási ugrálás kezdődik. Mintha a közönség is úgy gondolná, ahogy én az előző bekezdésben… Vagy én látom rosszul? Robert is végre mosolyog, nem olyan szenvelgő az arca… Az együttes többi tagja nagyon morózus végig… A közönség pedig boldogan énekel: „go on, go on, just walk away…” És 82-től kezdve a Let´s Go To Bed kivételével felhangzott már minden album nyitószáma! Ez sem akármilyen setlist…
Just Like Heaven: Újabb kedves sláger, amire megintcsak nagy a tombolás! Nagyon bejött Robert refrénje: „You you you – soft and only – you you you – lost and lonely…” És ez a dal átfolyik a zárószámba…
Boys Don´t Cry: Jól tudom, hogy még nem is játszották ezen a turnén? Hát most nagyon jól esett!!! Óriási tombolás, talán most a legnagyobb! Robert mosolyog… kitűnő zárás! „Thank You!” – búcsúzik…
Szigetnyitó nap nem is lehetett volna jobb. Talán a Sziámi egy kicsit gyenge volt, de már Wayne bácsi is nagyot alkotott fél hattól (kicsit átrendezte a színpadot), aztán este a Cure szolíd esővel aláfestve nagggggyon ott volt. A hangulat szerintem nem nagyon adható vissza így szavakkal, de az sokat elmond, hogy (a körülöttem állóknak is ez volt a véleménye) kicsit meglepte a zenekart a tömeg lelkesedése. Látszott, hogy a roadok is csak egy visszatapsra voltak felkészülve, mert elkezdték volna lepakolni a színpadot, de a srácok mégis visszajöttek egy második menetre. És szerintem Robert is kicsit meghatottnak tűnt a végén (nem hiszem, hogy marketing púder lett volna - arra nem nagyon volt szükség).
Kicsit olyan volt az egész, mint egy utazás vissza az időben: vagy tíz évet biztos fiatalodtam erre a két órára. :)
Mindenesetre nagyon egyben volt az egész zeneileg és a hangosítás is sokkal jobb volt, mint a Mission alatt (talán addigra sikerült beállítani a technikát).
hmérdekes h nincsis igazi meglepetés ebben a setlistben mégis annyira kellemesen kerek egészet alkot itten a monitoron. télegszép. nemtom pl ha németo-ból v bárhonnan hasonló setlisthír érkezik ki mennyit fanyalgott volna h "jááj nemisjáctták a forevört pedig szeretem" minn1 ez teljesen jóvolt eső pedig csak növelte az élmény "valódiságát".
a kjúrtalákozó a jate padnál érdekes vót majd máskor. téleg ménemvolt maybesomeday??! :ß
personal gedvencek tennap: watching me fall (nemgonnoltamvón), trust, thekiss, shakedog, rájadástsoda, M+PLAYFORTODAY+BOYZ AAAAaahhhhh...
qrva jó koncert volt tegnap!! főleg the kiss, want, bloodflowers és a ráadások, m, three imaginary boys, hát szuper! és az eső végig esett, tök jó hangulatom volt tőle! nagyon-nagyon állat volt, köszi robert!!
Tehát:
BUDAPEST, SZIGET FESZTIVÁL 2002.07.31.
Out Of This World, Watching Me Fall, Want, Plainsong, Open, Trust, The Kiss, Shake Dog Shake, From The Edge Of The Deep Green Sea, End, Siamese Twins, One Hundred Years, 39, Bloodflowers
1. ráadás: Three Imaginary Boys, M, Play For Today, A Forest
2. ráadás: Lovesong, In Between Days, Just Like Heaven, Boys Don't Cry
