Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban – írta a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.
Mert ugye - ha te is elolvastad volna a kormányrendeletet - tudhatnád, hogy nem a Civil Alapoknak járókat fagyasztották be, hanem a többit, a nagyságrendekkel nagyobb falatot.
Aminek a szerződéses része áprilisban lejárt amúgy is, de az elnyert és futó projectek fizetése még 2016-ig folyamatosan (a teljesítések függvényében) történtek volna.
És ezeknek az igazolását, ellenőrzését, kifizetését próbálta átmutyizni a Lázár gyerek.
Mit csináljon szegény?
Ez most nem jött be neki.
Van ilyen.
Majd máshol jobban sikerül - talán az azerieknél, ha próbálkozna!
Hatalmas pofával kiosztasz mindenkit, aztán ideböfögöd, amit a norvégoktól kaptál brossúrát.
A magyar kormány akkor helyezi át a feladatait az általa meghatározott szervekre, amikor az neki tetszik.
Ebbe senkinek nincsen beleszólása, és semmiféle szerződése emiatt nem sérül, ilyen eszetlen ökörséget csak azok tudnak kitalálni, akiknek igencsak a fájdalmas pontját sikerült eltalálni.
A norvégoknak meg nem a seggükben van az agyuk, hát beintettek.
Nem találtad ott?
Pedig volt időd alaposan körülnézni ott jártadban-keltedben.
Ott van eggyel fölötted, csak el kéne olvasni, de ezt már javasoltam, minden hőbörgőnek, de csak a központi eligazító brosúráit hajlandóak lapozgatni:
A kifizetések felfüggesztésének okáról pedig azt írják: a magyar kormány 2014. január 1-jével az EGT és Norvég Alapok forrásainak és programjainak lebonyolításával és monitorozásával kapcsolatos teendőket az állami tulajdonban lévő, de attól szervezetileg független Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-hez helyezte át. Ez Norvégia szerint „a magyar fél egyoldalú döntése volt, mely az EGT és Norvég Alapok szabályaival, valamint Magyarország Norvégiával, Izlanddal és Liechtensteinnel megkötött egyezményeivel ellentétes".
Vagyis a magyar állam átnyomta a pénzzel való törődéseket valamilyen csókos brancshoz, pedig az bizonyhogy éppen a Magyar Államra lett bízva.
Európában is, meg ezen belül nálunk is teljes állami jóváhagyással és apanázzsal működik olyan szekta, amelyik hittételeinek alapja, hogy se cigány, se zsidó, se keresztény, egyáltalán senki sem juthat a mennybe csakis ők. Az egyedüli igazhitűek, a muszlinok.
A MET pedig éppen nem az a féltucat kókler által adócsalási okból alapított szekta, legutóbb éppen pár hét alatt szedték össze az igényelt tízezer támogatói aláírást. És mielőtt a főnököd baromságait szajkózod, ugyan nézz már utána, hogy kik is ezek!
(és csak úgy, tisztán emberbarátilag! Ha legalább odáig eljutnál egyszer, hogy Ő, Aki Soha Nem Hazudott, nem csalhatatlan és nem mindentudó, netán még addig is mint 1905-ben Gapon Pópa, hogy a jóságos cár atyuskát becsapják a gonosz miniszterek, döbbenetes új szellemi horizontok nyílhatnának meg előtted)
Hát igen! A németek is baromira szeretnék a szcientológusokat a határaikon kívül tudni. Pedig azok ugye teljesen eurokonformak. Már nem számítva azt, hogy a hitleráj idején az összes létező vallást üldözték.
De kíváncsi lennék, komolyan, hogy ha egy észlény a betyársereg helyett A romák nem juthatnak a mennybe, csak mi! néven "kisegyházat" alapítana, és felvennének évi százmilliós állami támogatást, lenne-e nagy liberalista tapsvihar. Ja, és mit mondana Strassbourg!
Mert azzal a dumával, hogy 20-30 taggal alapított szekták nem pénzleszívásra szakosodtak, ne nálam próbálj házalni!
Tudjuk, te a vadásznak drukkolsz. Sebaj, gondolom majd elkerekíted a strasbourgi bírák liberbolsimagyarellenes felmenőit amikor két-három év múlva ezeket a pénzeket is büntetőkamatostul kell az adódból kifizetni a civileknek. (mint a kisegyházaknál is, legutóbb)