Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
5 leves állapotban Dithane M45, Thiovit Jet. Virágzás előtt (Június 10) Quadris, Karathane Star, Topas 100 EC, Full 5cs. A dózisra figyeltem, a megengedett értékig használtam a szereket. A Karathane Star a meleg miatt kicsit megperzselt néhány hajtáscsúcson lévő levelet, de a fotón lévő fertőzés más. Jellemzően a fürtig elhelyezkedő leveleken, és néhány esetben a fürtön is jelentkezik a fertőzés. A fürt utáni levelek nem fertőzöttek (legalábbis eddig). Mellékellek még néhány fotót, olyat is ahol a levélen, és a virágzó fürtön is látható a ferőzés.
Öcsémnek küldte az alábbi képet horvátországban élő magyar barátja. Elmondása szerint egész ültetvények fürtjeit zabálták le ezek a dögök. Ezt írta a kép mellé:
Ezt a képet Várdarócról kaptam. Ezek a kis fekete valamik megeszik a szőlőt nyersen. Várdaróc onnan kaptam, közelednek. A másik baj, egy sima rovarölőt kinevetik.
Nem tudom, milyen arányban virágzik, de ha jelentős én elengedném. Szinte biztos, hogy nem tennél jót a virágzásnak, az időjárás nem tűnik vészesnek, szerintem kisebb károkkal megúszhatod, ha most békén hagyod. A megelőzés elmaradt, de a virágzás utáni szereknek is lesz kuratív hatása, talán még lehet kockáztatni. Ha eddig jól gondoztad és szellős akkor jók az esélyeid.
Úgy gondolom, károk lehetnek, de marad termésed is.
Most kezdenek a szőlőim virágozni. Tegnap még kötöttem fel pár vesszőt és azt vettem észre, hogy egy egy fürtkezdeményél még a virágzás előtt álló kis virágocskák mind lehullanaok ahol éppen hozzáértem. Nem mindegyik fürtkezdemény esetén, csak némelyiknél. Mennyire normális ez? Ha nem az, tudok e még valamivel segíteni rajta?
Sikerült lecsúsznom a lugasommal a virágzásról. Az általam figyelt fürt még mindig nem nyílt ki, a fürtök jó része viszont a vadszőlőt is beelőzve virágzik. Az volt a másik támpont.
Mozduljak el bio irányba (vagyis ne permetezzek), mert magát a kötődést veszélyezteti a permetezés, vagy csak hagyjam ki a rovaroknak szánt összetevőt? Tudom, volt már szó erről, de nem találtam sem itt, sem a neten a választ. Ami talán rémlik, hogy a méheket esetleg nem engedik vissza a permetszer miatt a kasba. Kb. 1 km-re vannak ládák, a vadszőlőnél tavaly őrült nagy döngicsélés volt, nem tudom háziméhek voltak-e. A csemegeszőlőn mondjuk nem rémlik, úgy tűnik, az tényleg a szélre van bízva, de azért arra is ránéznek, gondolom.
Az sem tragédia, ha kiderül mi történik közvetlen virágzás előtti permetezés nélkül. Ez csak egy lugas, és még csak a második évem.
Szúnyogból több faj van, és nem egyformán viselkednek. A nagy, csíkos potrohú az, ami nappal nem mozog (csak tilos hozzáérni a bokrokhoz). Ők azonban este tíz körül elülnek. Van azonban egy apró termetű rohadék, aki valamelyik évben a nádasban, ahol kikötöttünk, harmincöt fokban, teljes napsütésben, erős szélben is támadott.
Amúgy a szúnyogok éjjel mozognak témához csak annyit, hogy pont téma itt a Balatonnál, hogy sok az invazív szúnyogfaj, ami nappal is mozog, így már nem csak éjszaka kell tartani tőlük. :(
De, hogy ne legyen a téma teljesen off topic: a szőlőben nálunk nincsenek, vagy csak nagyon kevés, noha rovarölőt minimálisat fújunk ki.
Én a tuják belsejébe szoktam fújni a maradék rovarölős szereket otthon, mert ott előszeretettel ülnek a szúnyogok. A hatás egész jó, érezhető a változás, de sajnos csak 1-2 hétig. (nem utolsó sorban a kullancsokat is legyalulja)
Régebben a rovarölős kezelés után szoktam fújni egy Peridox nevű szerrel, de az sajnos nem kapható pár éve. :(
A módszer egészen jól működött, hogy amikor Júniusban felszaporodtak a szúnyogok kaptak rovarölőt, majd ezt a riasztó szert fújtuk kb. havonta, ami elriasztotta őket, elég jól akadályozta a visszatelepülésüket.
Lett volna honnan, mert 2-300m-re van tőlünk patak ártere, illetve erdős rész is.
A fecske soha nem evett számottevő mennyiségű szúnyogot. A fecske nappal vadászik, nyílt terepen, amikor a szúnyogok a bozótosban lapulnak. Amikor a szúnyogok előjönnek, akkor a fecskék már a fészkükben várják a holnapot. Talán, esetleg van öt perc átfedés a korán kelő szúnyogok és a későn fekvő fecskék között, de ez a szúnyogállományra nincs hatással. A denevér az éjszakás repülő rovarevő.
Bármelyik piretroid öli a szúnyogot, ha van rá engedélye, ha nincs. Viszont kis területen nem igazán érdemes, mert nagyon hamar betelepülnek a kezeletlen területről. A profik pl. Deltasect Plus 1,2 ULV-t használnak, de annak a kijuttatásához speciális gép kell.
Régebben ezt a szert fecskenek meg békának hívták, mindkettő kipusztult. Jelenleg a repülőgépekben lehet reménykedni, de már abban sem mindig és mindenhol.