Azt tudom, hogy akit eddig feljelentettek azoknál mindig megszüntették az eljárást.
Érdekes hogy a fiamat reggelente nem állítja meg a rendőr az iskola előtt, de amikor én mentem a járgánnyal egyből félreállított. Sokszor igazoltattak már, de még a leg agrasszívebben fellépő rendőr is lecsillapodott amikor a "jogszabálygyűjteményt" oda adtam. Nekünk eddig semmi kellemetlenségünk nem volt a mopedautózásból, soha nem büntettek meg, de lehet ez területenként változik. Azt én is hallottam, hogy Pécs környékén nagyon nyírják a mopedautósokat.
Akkor már csa khonosították a 24/2002 EU-t egyébként, ha tüzetesen átvizsgáljátok a 6/1990 KÖHÉM rendeletet, az igenis rendelkezik a különböző járműkategóriák műszaki feltételeiről, nemhogy a kormányról, de még a hangjelző berendezésekről és gumiabroncs típusokról is, úgyhogy sz.tem. hülyeség amit leírtak, hogy csak azért, mert zárt azért meg egyebek már szgk.
Bárhogy kerestem, nem találtam olyan jogszabályt, amely a segédmotoros kerékpár kormányberendezésének, utasterének, csomagterének, kezelőszerveinek típusát meghatározná.
Ezt ma kaptam. Mit szóltok hozzá!
Ikt.sz.:
2202/1/2006
Tárgy:
tájékoztatás
Előadó:
Gál István
Kapitány Rihárd
részére
kapitany@gokt.sulinet.hu
Tisztelt Kapitány Úr!
Az Aixam gyártmányú négykerekű járműre vonatkozóan az alábbiakban tájékoztatjuk.
Az Ön által azonosított jármű a 4kW-os, egyéb motor kategóriába sorolt dízel motorjával megfelel a segédmotoros kerékpár ismérveinek.
Az idézett KRESZ előírás esetleg félreérthető lehet azonban, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (továbbiakban: MR.), és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet is meghatározza a segédmotoros kerékpár fogalmát. E rendeletek meghatározásaiban alkalmazott (szikragyújtású motor, illetve egyéb belsőégésű motor, vagy külső gyújtású motor, illetve más motortípus) kifejezések egyértelműen meghatározók.
A járművel kapcsolatosan további tudnivalókkal kell szolgálnunk.
Az Európai Közösségben a nevezett négykerekű járműre az EU 92/61/EK irányelve alapján kapható jóváhagyás, amit az MR. módosításáról szóló 34/2004. (III.30.) GKM rendelet B. Függelékében honosított 2002/24/EK irányelv alapján hazánk is elfogad.
Tekintve azonban a kialakítását (2 személy szállítására kialakított gépkocsi jellegű zárt felépítmény, továbbá raktér) a kezelőszerveket (áttételes kormányberendezés, pedálok, kapcsolható hátrameneti fokozat) Magyarországon e jármű a közúti forgalomban nem segédmotoros kerékpárként, hanem személygépkocsiként közlekedhet. Azaz csak személygépkocsiként helyezhető forgalomba, "B" járműkategóriára érvényes vezetői engedéllyel vezethető és utast is csak így szállíthat mivel a KRESZ vonatkozó előírása (54.§ (8) bek. b) pont) a kétszemélyes kialakítástól függetlenül segédmotoros kerékpáron nem engedélyezi az utas szállítást.
A járműnek rendelkeznie kell rendszámmal és forgalmi engedéllyel.
Tájékoztatjuk, hogy a nevezett jármű egyedi forgalomba helyezése jogszabályilag a területi közlekedési felügyeletek hatáskörébe tartozik. Ezért a továbbiakban minden az adott jármű forgalomba helyezésének feltételeivel, és az eljárással kapcsolatos kérdéseivel szíveskedjék a lakóhelye szerint illetékes területi közlekedési felügyelethez fordulni.
A forgalomba helyezés tárgyában a Közlekedési Főfelügyelet nem rendelkezik hatáskörrel.
Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét.
Budapest, 2006. szeptember 8.
Dévai Pál sk.
osztályvezető
És a B1 jogsi hány évtől lesz? Mert az én srácom tizennégy és fél, de az M kategória már megvan. Amúgy tegnap bementem a gödöllői kf telepre, és ott a góré annyit mondott, hogy már kértek a megyétől állásfoglalást, és szerintük szgk. A neten pedig fenn van a közösségi joganyag, abból idézek: a tagállamok nem tagadhatják meg a smk-k EK típusjóváhagyásának megadását,.......... nem tilthatják meg a nyilvántartásba vételét...... vagy forgalomba helyezését, amennyiben a jármű legnagyobb tervezési sebessége és legnagyobb hasznos teljesítménye megfelel............. 95/1/EK.....követelményeknek.
Úgy tűnik most annak érdemes várni, akinek van B kat. jogsija.
Akinek viszont még nincs, vagy már lejárt és az orvos nem hosszabbítja meg, annak ez az egyetlen ésszerű megoldás, hogy rossz időben is tudjon közlekedni.
Biztos vagyok benne, hogy egy segédmotor fenntartása jövőre is lényegesen kevesebb lesz mint egy személygépkocsié. Most is le lehetne vizsgáztatni egy mopedautót lassú járműnek, a biztosítása akkor 12e lenne évente, és ötévente kellene műszakiztatni, de úgy le lehet vizsgáztatni 10-15e-ért, hogy a vizsgabiztos meg sem nézi az autót.
Ha itthon ellehetetlenítik a mopedautósokat, legfeljebb kiviszem a megmaradt járgányokat Hollandiába, ott qrva drágán adják még a régebbieket is. Csak akkor teljesen rendbe kell rakni mindent, mert ha valami szavatossági probléma merül fel, könnyen ráfaraghat az eladó.
Na jó, jó csak mi lesz jan. 1 után az átírásokkal? Lenyúlnak majd ezekért is 10-15.000 Ft-ot átírásért? Mert ha rendszám lesz, akkor tuti átírási díj is, sőt v.színűleg eredetvizsga is. Lenyúlják a magyart ahol lehet. Meg aztán kitalálják majd a kötelező műszaki vizsgálatot és a környezetvédelmi vizsgát ezekre is mint a motorokra aztán ua.ott leszünk mint ha kisköbcentis kocsit vennénk. Arról nem is beszélve, hogy a sok külföldről behozott járműre még kitalálják, hogy regisztrácijjjóóós adót fizessen, ha forgalomba akarja helyezni és rendszámot akar, mert ugye motorkerékpárnál kell! Valószínű várok jan.-februárig, aztán lehet, hogy Seicento lesz belőle.
Na jó max. 500e-et számok rá. Ennél sokkal többet nekem nem ér, mert 200e-el ha több az már egy olyan összeg ami fedezi egy kis 900 ccm-es Seicento kb. 5-6 évi fenntartási költségét és az azért mégiscsak szgk., 5 személy és a fogyasztása is csak 5-6 l/100 km Az átiratása meg egyszer még kibírható ( ~40e Ft.) és 500e-ért kapok egy '99-2000-est.
Téged már elkaptak 4 nap alatt? Mi ez, talán rögtönitélő bíróság? Tessék fellebbezni, ne hagyd magad!
A mopedautok ma magyarországon segédmotornak számítanak. Ez tény. Ha a rendőr nem hiszi, jelentsen fel, úgyis megszüntetik az eljárást, és még egy bocsánatkérő levelet is kell írniuk.
Egyetlen esetben jutott el a bírósági szakaszba egy ilyen ügy, de akkor sem a rendőröknek adtak igazat. Mo.-n ugyan nincs precedensjog, de azért a bíróságok figyelembe veszik a korábbi itéleteket, kizárt dolog hogy máshogy itélnének egy hasonló ügyben.
Szerintem most felesleges lobbizni, meg kell várni a 2007 január 1-et, mert elvileg akkor lép hatályba nálunk is a 24/2002-es EU rendelet, ami sok mindent megváltoztat. Lesz B1 jogsi, amivel ezeket a kiskocsikat lehet majd vezetni, lesz azonosító jel minden segédmotoron, stb. Remélhetőleg nem horibilis összegeket fognak az üzembehelyezésért kérni, mert egy simsonra v. babettára senki sem fog több 10e ft-ot költeni. Az biztosnak tűnik, hogy az új robogók már rendszámosak lesznek, a régebbiekre biztos lesz valami türelmi idő.
Szerintem szükségtelen, mert a 6/1990 KÖHÉM rendelet foglalkozik a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával. Ennek 2.§-a azt mondja ki, hogy az általad hivatkozott 1/1975 KPM-BM rendeletet kell alapesetben alkalmazni a meghatározott járműkategóriákra, azonban amennyiben a 6/1990 KÖHÉM függelékeiben feltüntetett fogalmak ettől eltérnek, akkor az az irányabó. Javítsatok ki, ha tévednék, de nekem ez az értelmezés a helytálló. Érdemes átböngészni a segédmotor kerékpárra vonatkozó részeket ez foglalkozik ugyanis az SMKP-k és motorkerékpárok un. "L" osztályokba sorolásával (esküszöm eddíg nem is hallottam ezekről) és azokkal szemben támasztott összes követelményeivel az irányjelző berendezéstől a szélvédő és szélvédőmosó berendezésen keresztül a gumiabroncsokon, terheléseken át a motor és annak teljesítményéig mindennel. Le van ez már szabályozva, csak ez még nincs a köztudatban.
"1. § (1) A rendelet hatálya - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a Magyar Köztársaság területén közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton (a továbbiakban együtt: közút) közlekedő járművekre terjed ki. ... 2. § (1) A rendelet alkalmazásában jármű: a gépjármű, a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, ezek pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a kerékpár, az állati erővel vont jármű és a kézikocsi. A járművekkel kapcsolatos fogalmakra - a rendelet Függelékeiben meghatározott eltérésekkel - a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben, valamint a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben (a továbbiakban: ER) meghatározottakat kell alkalmazni. A járművek egyes kategóriáit a rendelet Függelékei határozzák meg."
Én a magam részéről küldtem egy e-mailt, kresz módosításra.
Jó lenne, ha többen elküldenénk kiki a saját képviselőjének!
Hátha a választás előtt lesz még belőle v.mi.
A levél:
Tisztelt Semjén Zsolt!
Ön, mint Kalocsai Országyűlési képviselő, kérem, próbáljon meg segíteni az ügyemben.
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy 2006. szeptember 3.-án vásároltam egy Aixam 400 típusú járművet. Ennek Uniós besorolása Segédmotoros-kerékpár.
Paraméterei:
Saját tömeg: 349 kg
Legnagyobb sebesség: 45 km/h
Motor 400 ccm dízel
Teljesítmény: 4 KW
Ez majdnem beleilleszthető a KRESZ következő rendelkezésébe.
II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmakr) Segédmotoros kerékpár: olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.
A probléma az, hogy a dízel motor belső égésű.
Ezt a típust gyártják ugyan ilyen teljesítménnyel, 50 ccm-es benzin motorral is, ami belefér a kategóriába.
Lehet-e valamilyen módon a Kresz változtatását indítványozni, hogy ez a jármű is besorolható legyen.
Indítványom:
r) Segédmotoros kerékpár: olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.
Kérem segítsen ez ügyben.
Előre is köszönöm:
A 400 az határeset. Beeshet egy jó is, de inkább csak lomos van ennyiért dieselben. Kereskedők jót nem adnak ennyiért az biztos, de esetleg tulajdonostól...
Én nem tartom magam autokereskedőnek, csak mostanában adok el idegeneknek, de nagyon ár alatt én sem adnék oda egy jót.
Esetleg egy egyhengeres léghűtéses diesel férne bele a 400-ba, de 300-ért már láttam négykerekű 50ccm-is benzines piaggiot szép állapotban. A fűtés ezeknél inkább csak páramentesítésre jó, de ha nem kell sokat menni, ki lehet bírni. A piaggioba bármilyen robogó blokkot bele lehet tenni, mert csak egy hardy tárcsával vannak az irányváltóhoz csatlakoztava. Akár egy 250-es 4 ütemű vizes blokk is beleférne, és akkor már volna fűtés is.
A motorokról még néhány sor: a mopedautókba épített ipari diesel motorok nem autókhoz lettek kifejlesztve, ezért kissé hangosabbak mint a korszerű személygépkocsik motorjai, de nekem nagyon tetszik az "igazi" diesel hang. Ezekkel a motorokkal legtöbbször szivattyúkat, agregátorokat, hajókat, traktorokat, erőgépeket, takarítógépet, stb hajtanak. Megfelelő szervizelés mellett szinte elnyűhetetlenek, láttam már 180e km-t futott mopedautót, aminek még szépen ketyegett a motorja. Egy ismerősöm Kubota motorja 2 éven át hajtott egy agregátort éjjel nappal.
A Yanmar és a Mitsubishi motorokkal nincs tapasztalatom, de biztosan nagyon jók. A Kubota is legendásan megbízható, bár ez a leghangosabb, de az én 8 éves motoromon még sehol sincs egy csepp olajfolyás sem, és úgy ketyeg mint egy svájci óra. A legtöbb járgányba a Lombardini LDW502 van beépítve. Ez korszerűbb mint a Kubota, pl. a hengerfejbe van integrálva az adagoló, a generátor pedig a lendkerékbe van beépítve, és csendesebb is. A hátránya, hogy olasz, és mint minden digó motornál, állandóan szivárog valahol az olaj. Nem tócsákra kell gondolni, max 1-2 csepp naponta, de nagyon koszos tud lenni tőle a motor. A Lombardini alapból jobban megy, de a Kubotát könnyebb tuningolni, mert nem kell megbontani a hengerfejet az adagoló faricskálása miatt.
A motorok szervizigénye nagyobb mint amit a személyautóknál megszoktunk, az olajat illik 5000 km-enként cserélni. Én 5W-50-es fullszintetikus olajat használok, ezzel el szoktam menni 7-8e km-t is. A szűrőket min. minden második olajcserénél cserélni kell, de felesleges megvenni a drága gyári szűrőt, pl. a kubotához jó az utángyártott clio szűrő.
Vásárlásnál meg kell nézni a kartergázt, semennyi sem lehet, nem szabad elhinni ha az eladó azt állítja, hogy ezeknek a motoroknak új korukban is van kartergáza. A motornak hidegen és melegen is pöccre kell indulni, füstölés csak beindulásnál, és hirtelen gázadásnál lehet egy kicsi. Néhány percig járatni kell a motort, és figyelni hogy a kipufogó mögött a földön nincsennek-e olajcseppek. Egy tiszta papírzsebkendő is jó erre a célra. Ha egy cseppet is látsz nem szabad megvenni a kocsit, akár milyen jól néz ki. Hacsak nem engedi el a piaci árból egy bontott motor árát (kb. 120e Ft) Gyanús a tisztára suvickolt motor, a plomba hiánya, a megbontott hengerfejcsavarok, és az is ha már meleg a motor, amikor ki akarod próbálni.
Nekem szerencsém van, mert apósom 40 éve szerel diesel motorokat, és azonnal hallja a motor hangján ha valami gáz van. Sajnos ez telefonon keresztül nem működik, pedig jó sok bosszúságtól megkímélt volna.
Ha még nem unjátok, a következő fejezetben írhatok pár sort a mopedautók gyenge pontjáról, a váltótóról):
Köszi, egyenőre csag magunknak akarunk a heverral (pontosabban én az asszonynak) de nem akarok 5-600e Ft-ot kiadni itthon egy olyanra amit Te is mondod, összegányolnak és végül is ez is elég lutri. Ha tudsz megbízható, szép állapotút 400e körül akkor érdekelne.
A labancokban nem lehet megbízni, hiába küldenek képeket a kocsiról, még akkor is lehet törött a kaszni, csak sziloplaszttal hátulról öszeragasztják. A motor, váltó, futómű, stb meg teljesen lutri. Engem már szivattak meg így, amint megláttam a kocsit egyből tudtam hogy potyára autóztam el 2 tank benzint. Ha meg már kint vagy muszáj hozni valamit, de kereskedőtől jót nem kapsz 2500 euro alatt. A negatív rekord nálam, 3 nap kocsiban alvás egy autóért. Azótan én nem voltam kint, akik a határ mellett laknak, jobban értenek ehez, inkább kifizetek 200 eurot a neppernek.
Bécs, Graz környékét a lomisok már teljesen levadászták, nekem most Tirolból hoznak 2 db-ot.
Az olcsóbb sérült járgányokat nem hirdetik, azokat szervizekből, bontókból hozzák, de ehez partnerek kellenek. Ha kereskedni akarsz a mopedautókkal lehet megéri kiépíteni Ausztriában a kapcsolatokat, de ahoz többet kell venned, 1-2 darabnál semmi kedvezmény nincs. Az első járgányt még én is 700e Ft-ért vettem, most meg már két szépet kapok 1 milláért. Persze lehet venni olcsóbbakat is, de én hulladékokkal nem foglalkozok. Ha az alvázon látom hogy egy kicsit is meg van csavarodva, már nem érdekel, még akkor sem, ha rendesen ki van egyengetve (ami elég ritka). Sokkal inkább jellemző, hogy valamennyire helyre rakják az elemeket, a hézagokat meg kifújják purhabbal. Egy ilyen kocsinál szinte lehetetlen beállítani a futóművet, aztán eszi a gumit, meg folyton le akar szaladni az útról. Ha csak a műanyag elemek sérültek, de az alváz ép, nem nagy ügy a javítás Csak jól meg kell hegesztetni az idomokat, a festék nem fog megrepedni, és a korrózióval sem lesz gond. A felemás üléses, plexiből gányolt szélvédős, vagy rohadós alvázas, éppen működőképes motorú járgányok tényleg olcsók, de előbb-utóbb jobbat akarsz, és könnyen ráfizetéses lehet a csere. A szép mopedautók elég jól tartják az árukat, ha nem töröd meg, szinte ugyanannyiért el lehet adni évek múlva is, mint amennyiért vetted.
Köszi, az összehasonlítást. Látszik, hogy nem ma kezdtél mopedekkel foglalkozni :) Esetleg nem tudnád megmondani, hogy Ausztriába mennyiért lehet ilyeneket beszerezni jó motorral. A kasztni lehet sérült, azt megcsinálom magamnak, csak a motor legyen megkímélt.
Ha vásárolni akarsz csak az aixam vagy a ligier tipusokat javaslom, a többivel én már nem foglalkozok.
A legszebb mopedautó szerintem a chatenet media/baroder, pláne a kabrió, de az 1mm-es sajtolt acéllemezből hegesztett alváza nagyon könnyen rozsdásodik, és javítani lehetetlen, mert leolvad a műanyag kaszni. Az üléspoziciója is eléggé kényelmetlen, bár az ülések dönthetőek. A fiam mai napig siratja az övét, a legjobb csajozós kocsi egy elsős gimnazistának.
A belliernek is acél az alváza, de az legalább vastagfalú zártszelvényből van, amit nem esz meg olyan hamar a rozsda, egy kis drótkefe meg az alvázvédő csodát tesz. A kaszni üvegszálas műgyanta (a padló is) könnyű javítani házilag, nem kell hegesztetni. Nagyon jó a hangszigetelése, a legcsendesebb mind között, de talán a legrondább is.
A microcarnak tulajdonképpen nincs is alváza, ez meg is látszik a kocsi merevségén, de emiatt könnyen ki is szakadnak az alkatrészek. A hátsó szélvédőjére nagyon kell vigyázni, mert 80e ft, bontott meg nincs, plexiből meg csak gányolni lehet.
A ligier ambra szerintem egy jó választás, az ára is jó, csinos a formája, aluminium az alváza, tágas a beltere. Kényelmes az üléspozició is, de nem dönthető az ülés háttámlája. A ligier épít pályaversenyautókat is, talán ez is garancia lehet a minőségre.
Az én kedvencem az aixam, ennek is alumínium az alváza, és ABS a kasznija. Még a lengőkarok is présöntött alumíniumból vannak. A motortartó készül csak acélból, de az 25x25x2-es zártszelvény, a rozsdásodást jól bírja. Az üléspozició ebben a legkényelmesebb, a háttámla is dönthető, de 2 m-nél magasabb vezetőnek kevés a fejtér. A motorja a legjobb, made in japan Kubota. Kicsit hangosabb mint a többi tipusba épített Lombardini, de sokkal hosszabb az élettartama, kevesebbet is fogyaszt, és nincs sehol rajta olajszivárgás. Eladni kicsit nehéz ezt a tipust, mert kicsit ósdi a firmája, de nekem mindig tetszett a Twingo, ez meg nagyon hasonlít rá.
Ez nagyon jó, hogy beírtátok ezt a joganyagot, nagyjából átböngésztem, és sokkal okosabb lettem. Elvileg ezek segédmotors kerékpár kategóriába sorolható un. könnyű járművek. Elvileg SMKP-ként használhatók, bukósisak nem kötelező (az 1/1975 KPM-BM rendelet szerint zárt utastérrel rendelkező SMKP-k esetén nem kötelező) és a 6/1990 KÖHÉM rendelet szerint létezhet olyan SMKP melyen/ben utazhat 2 személy is max 200 kg-ig (sőt utánfutót is húzhatnak!!! max. saját súlyának 50%-ig):
"4.3. A gyártó által meghatározott teherbírás három- és négykerekű járművek esetén legfeljebb az alábbi lehet:
háromkerekű segédmotoros kerékpárok: 300 kg,
...
négykerekű olyan gépjárművek, amelyek személyszállításra szolgálnak: 200 kg,..."
Debrecen környékén nincsenek nagy dombok, de a felüljárókra gond nélkül megy fel.
Nagy szélben még nem mentem városon kívül, de a 60-at 3/4 gázzal tartósan tudja. A variátor szíj a gyenge pontja, mert nincs burkolva, ha vizet kap csúszik, és a sár is hamar megeszi. Nekem kb. 10e km-t szokott bírni, de mi minden nap megyünk vele hóban sárban. A fűtése az kiváló. A fogyasztás télen felmegy 3,5-3,8-ra.
Légyszives irj pár sort a viselkedéséről, emelkedőt bírja e a szél mennyire tolja el..... szeretnék én is eggyet venni télire a motorom helyett, mellé.