Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
Nagyon jó gondolatmenet, a szívemből szólt. A barokk tényleg nagyon szerteágazó. És én ezért is tartom nagyon fontosnak a kapcsolódási pontokat, amiket említettem is. Visszautalnék a "slágerek" témájára is (amiről korábban már beszélgettünk), reneszánszhoz képest a barokkban ugrott meg először igazán (szerintem) a slágerek máig tartó népszerűsége: külön figyelmet érdemel(het) akár a megtalálásuk, akár az elkerülésük, a barokkal való ismerkedéskor. A nemzeti sajátosságok mentén való felfejtés akár könnyebb is lehet, mint a kronológia mentén való felfejtés. (Lásd spanyol-olasz mediterránumot) A tánczene például tényleg egy remek fókusz lehet egészen addig is, amíg eljut az ember Bach stilizált tánctételeiig (szvitek, partiták stb.) Az egyházi zene is döbbenetesen izgalmas - teljes pompájukban olykor nagyon nehéz - szépségeket tartogat. Amúgy nem tudom mennyire közismert, és most sajnos nem tudom pontosan idézni Schopenhauert, aki szerint Bach a zenei _gótika_ csúcsa.
Apropó: mit jelent az, hogy 'semiopera'? (esetleg elírás?) a wikin írták Purcellel kapcsolatban, kései operái megnevezéseként...mint pl. a King Arthur, vagy Diocletianus...stb.
>...Domenico Scarlatti pl. nagyon érdekes... Míg apjáról Alessandróról gyakorlatilag én se tudok semmit, addig e topikból is kideríthetően, nagyon nagy rajongója vagyok Domenicónak. (Ő Domenico, a nagy triász harmadik tagja Bach és Händel mellett, aki 1685-ben született -> 1985-ben e jubileum révén volt egy szenzációs TIT-sorozat Földes Imrével, aki zsenális zenetörténész és előadó: máig emlékszem rá).
Életének fő műve az a kb. 555 egytételes csembalószonáta ami fennmaradt és mára már van gyűjteményes kiadás is belőle (több is). Scott Ross a fiatalon elhúnyt csembalista nálam Scarlatti-etalon (Amíg ő nem volt, addig Ruzickova volt, gyengébb recsegős Supraphon-lemezes kivitelben). Aki szereti a csembalót és ezt a zenei formát, annak kihagyhatatlan. Nem mondom, hogy minden darab egyformán csúcsot ostromol, de nagyon jó hallgatni, és egy némelyik bachi-szinten zseniális (nekem). Olykor az invenció valóságos diadala/ünnepe.
Pár felvétel van fenn a youtube-n, és még ott is elég jól szól. Scott Ross, hangszerben, tempóban, felfogásban, interpretációban, felvételtechnikailag nálam abszolút csúcs. Óriási értéke a legújabb cd-korszaknak. (Ráadásul én még rosszat nem hallottam tőle más szerző esetén sem)
Domenico Scarlatti pl. nagyon érdekes, mert kissé kilóg a sorból. Nem egészen úgy komponált mint a kortársai, lazábban kezelte a formai sémákat. Egy-egy jól hangzó frázist megismételgetett egyszer-kétszer, leginkább erről lehet felismerni a műveit. A késői reneszánsz Gesualdo szintén kilóg a sorból. Őneki a disszonanciái érdekesek, a "kollégái" a 20. században kezdtek hasonlókat írni. Sok szerzőnél nem egyértelmű, hogy a temérdek sok kis darabjaikat fejből szerezték-e vagy másoktól. Pl. Praetorius, Attaignant, Susato, Phalése, Speer (Nörmiger, Heckel, Arpinus, Jacobides, Jan Lublin, Mainerio stb.) tánczenekiadványai akár általuk összegyűjtött, rendberakott, de szájhagyományból merített táncdallamok gyűjteménye is lehet. Ezek között elég primitívek is akadnak, ez azonban nem negatív jelző, mert egy háromhangos dallamra is lehet jót ugrabugrálni, és még jól is szólhat. Néha a legegyszerűbb zenének van a legnagyobb hatása.
Ma Purcellt hallgattam, ha már ajánlottátok (pontosabban Eref ajánlotta, Funthomas nem), illetve nézegettem barokk zenéket, zeneszerzőket.
És Purcell zenéje nagyon sokban különbözika az általam ismertektől (elsősorban Bach, és Vivaldi), illetve valahogy számomra teljesen más kort idéz (filmek alapján), és valóban.
A barokk zene korszakának kezdetét már 1600-tól teszik, a végét pedig Bach halálához fűzik 1750-re. Purcell jóval korábbi zeneszerző Bachhoz képest, ráadásul angol (a kevés angolok egyike/legnagyobbja)
És, ha belegondolok ott van pl. Albinoni is, aki (egyetlen Adagiójávl számomra) még teljesen mást tud képviselni ,mint az előzőekben említettek.
Valahol Purcell zenéjéről az ún. 'kosztűmös" filmek jutnak eszembe, most kezdek ráeszmélni, hogy milyen zenéket játszanak a filmekben :), főként a tánczenékre gondolok itt...
és, bár ahogy olvasom, a barokk zenét 3 korszakba sorolják, és P. már a középsőbe tartozik, számomra még érződik talán a reneszánsz hatása a zenéjén, míg a későbbiekben pl.Bachnál már jóval érettebb ez a zene, talán a hangszehasználat is...nem is tudom, valahogy óriási különbséget érzek közöttük. Pedig eddig olyan egyformának tűntek :)
Ráadásul pillanatnyilag még hallgatnom is jólesik valami oknál fogva (úgy látszik ma nagyon el vagyok szállingózva valahol az éterben)... :)
Hát, valóban érdekes lenne összehasonlítanom másokkal, akiket Thomas itt felsorolt, mert ráadásul utánanéztem, és időben is vannak eltérések köztük, ami a munkásságot befolyásolja... TAlán érdekes, hogy Pergolesi a legkéseibbek közül való, bár előbb halt meg, mint Bach (bocsi, hogy Bachot vettem etalonnak a gondolatmenetemhez, de még a korszakot is hozzá igazították)
Na, ezek után már csak Petyus reneszánsz kedvenceire kellene nagyobb figyelmet szentelnem, és akkor ki tudnék alakítani egy egész összképet a zenei korok/stílusokról...
(ez inkább csak olyan hangosan gondolkodós hozzászólás volt részemről; viszont jólesett így kigondolkodnom magamból, mert eléggé összezavarodtam most így zeneügyileg)
>>>>Az a nagy baj, hogy nem érzékelem, hogy Pergolesiben mi volt a kapcsolódási pontotok. Ez számomra olyan derült égből villámcsapás jellegű eseményként ért engem.
Mondjam azt, hogy én sem...egyszerűen megfogott, és kész, ennyi :)))
Talán, mert amikor épp meghallottam, olyan lelkiállapotban voltam, hogy tudott hozzám szólni.
Nehéz megmondani, hogy egy zene miért épp akkor tud hatni rám, amikor, illetve, hogy miért éppen az a zene hat rám ,ami...
Egyetlen dolog biztos, hogy korábban (akár egy éve is) még semmilyen módon nem hatott volna rám, egyszerűen továbbléptem volna megborzongva az éneklés miatt...
Mondhatnám, hogy a klipben jól lettek összeválogatva a képi anyagok, de már korábban a Duna Tv-n láttam/hallottam meg, és ott éreztem rá...
Ez érdekes. Én Purcellt (vagy legalábbis az általam alant ajánlott műveket!) kifejezetten könnyűnek, elsőre is könnyen befogadhatónak tartom. (Én a Didót teljes egészében pl. egy repülőúton hallottam először, s rögtön beleszerettem. Pedig egyáltalán nem voltam operajongó (most sem vagyok az). Aztán amikor elkezdtem a régizenével rendszeresen foglalkozni, az elsők egyike volt a beszerzendők listáján.)
Barokkot próbáltam keresni, de semmi nem maradt fenn a szűrőn, amit jó szívvel tudnék ajánlani (youtube-ról), pedig több irányból próbáltam közelíteni. Csomó minden nincs fenn, ami fennvan, az meg borzalmas: tökre lefáradtam beléjük. Az a nagy baj, hogy nem érzékelem, hogy Pergolesiben mi volt a kapcsolódási pontotok. Ez számomra olyan derült égből villámcsapás jellegű eseményként ért engem. Egyébként tanult kollégáimmal szemben én - egy nem kifejezetten barokk-fanatikusi körben - nem kezdeném az ajánlási listámat Purcellel. Akkor már inkább Rameau, Boccherini vagy Soler: ők ugyanúgy elég távoliak mégis elég könnyen képesek érzékeltetni a barokk meglepő oldalát is akár a teljes érzelmi skálán. Szerintem Purcell jóval nehezebb, terhelőbb.
Újabban nagyon menős a srác, a Mezzon állandóan műsoron van, idén nálunk is koncertezett...sőt még Nürnbergben is láttam a plakátját... Az a baj, a hangját méltatlan módon tudnám csak jellemezni ;)))
[tudod, elég kellemetlen módja a hangképzésnek ;)]
Ez azért nem ennyire egyszerű ám :))) Előszöris jobb, ha konkrét művet ajánlasz, mert most rákerestem, és van bőven választék... Másodszor: az, hogy épp beleszerettem Pergolesi művébe, nem jelenti, hogy hirtelenjében megkedvelek minden ilyen "kornyikálós" ;) zenét... ;)))))))) Most épp belehallgattam egybe, és úgy érzem magam, mintha belecsöppentem volna Veronába, Rómeó éss Júlia társaságában...
Nem ismerem ezeket a járatokat; de a buszvezető mellet áll majd egy jegyellenőr, illetve a buszon utazik még két biztonságiőr...azaz +3 ember. Minden buszon!!!
Mindamellett növekszik az utazási idő, mert lassabb lesz a le-és felszállás...tehát romlik az utazás minősége (mesterségesen!)
(Egyszer volt ,hol nem volt) Valamikor régesrégen, még emlékszem én is utaztam olyan buszon, ahol külön kalauz volt (saját fülkével), és nála kellett felmutatni minden felszállónak a jegyét, ha nem volt neki, ott tudott váltani (persze normális áron!), ezt megszüntették gazdaságossági, és egyéb okokra hivatkozva...most újra visszajönnek a régi idők ?!
én eredendően nem zárkózom el semmitől, csak az eddig általam ismert barokk zenében kevés volt a kedvemrevaló (bár ismereteim elég szűkösek)... illetve eléggé egysíkúnak érzem az akkori kor zenéjét (merthogy az is), zeneszerzőktől függetlenül.
Sőt Pergolesi Stabat Materét egy éve még a lehető legnagyobb ellenszenvvel utasítottam volna vissza (ahogy magamat ismerem).
Ugyanis pont az ilyen jellegű kórusművek azok, amiket ki nem állhattam soha...
Ez valahol a lelki-tudati változásomnak köszönető, hogy felismertem a bennerejlő szépséget....
Valójában én eddig ezt a darabot nem ismertem, úgyhogy hasonlítani sem tudom, épp azért kérdeztem rá... Apropó (ezt is kérdeztem már) erről mi a véleményed, mert nekem kimondottan tetszik (persze a szerző maga az előadó): http://www.youtube.com/watch?v=mlwYfMU-kkM&feature=related (remélem, hogy ezaz, mert nem tudok belépni az accountomba /valami ki van írva, de nem értem/)
Ja, és láttad, hogy megtaláltam a "Kocka-rap"-et?! És, ha van egy kis időd, érdemes a SzÓsz?!:-) legalább a legutolsó részét megnézni, az egyik legjobban sikerült epizód. (ha más nem is, még az 5. és 6. rész érdekes)
Az tény, hogy én sem értem a 30 másodperces különbséget. A te első linked és az én harmadik linkem között. Az enyém úgy rövidebb, hogy a középrészt tényleg túlnyújtottnak érzem. Egyébként az én ízlésem szerint is "levegőtelien" kell játszani a középrészt.
