2020 augusztus 13. (csütörtök) és 14. (péntek) 20:00
Az utánozhatatlan humorú Rejtő Jenő írói fantáziája külön világot teremtett a magyar regényirodalomban. Legnépszerűbb műveinek egyike, A tizennégy karátos autó új előadása az idei budapesti nyár egyik szenzációját ígéri: Vanek úr, a Szahara, a francia idegenlégió és egy szerelmi történet körül zseniális ponyvaparódia szövődik a Városmajorban.
Több generáció kedvenc szerzője egy olyan zenekart is megihletett, amelyik stílusával, zenei sokoldalúságával minden korosztályt elbűvöl: az előadás ikonikus jeleneteihez a Budapest Bár zenészei írtak dalokat, így lett Gorcsev Iván, Vanek úr és Vendier őrmester legendáriumából igazi, varázslatos összművészeti élmény.
A tavalyi évad nagy sikere, az Ilf és Petrov művéből készült, és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal koprodukcióban létrehozott Tizenkét szék című előadás után idén A tizennégy karátos autó tizenkét dallal kísért groteszk kalandjain kacaghat a közönség a Városmajorban. Mivel a koncertszínház legalább annyira színházi, mint zenei élmény, a dalokat nem énekesek, hanem hat kitűnő színművész adja elő. A produkció rendezője a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás, ő tervezte a díszletet is, a regény színpadra adaptálása is Divinyi Rékával közös munkája. A zenekar élőben, koncertszerűen játszik, a dalokat színpadi jelenetek, etűdök fűzik össze. Ám nemcsak a zene és a színjáték, hanem a Keresztes Tamás által létrehozott látvány is fontos része annak a vállalkozásnak, amelyik Rejtő írói világából új műfajt, zenés „képregényszínházat” teremt.
Köszönöm mindenkinek :) Azt hittem, hogy éppen csak átcsúszok, mert sok kifejtős kérdés volt, és nem minden jogi szakszót bírtam megjegyezni, ezért esélytelennek gondoltam, hogy sikerül beleírnom pont a pontot érő szavakat az esszébe, de vagy kishitű voltam, vagy a tanár bele se nézett, csak pofára osztogatta a jegyeket. :D