"...tájékoztatom, hogy a "mopedauto", mint járműkategória nem létezik. A gyakorlatban ezen járművek négykerekű motorkerékpárok műszaki követelményeit elégítik ki, azonban konstrukciós jellemzőik miatt személygépkocsiként kell regisztráltatni /vizsgáztatni/ és ennek megfelelően személygépkocsi vezetésére érvényes jogosítvány kell a közlekedésben való részvételhez."
Ezzel szemben a KRESZ kimondja,:
Gépkocsi: olyan gépjármű, melynek négy vagy több kereke van; a négy kerekű motorkerékpár azonban nem gépkocsi. Személygépkocsi: személyszállítás céljára készült olyan gépkocsi, amelyben - a vezető ülését is beleértve - legfeljebb 9 állandó ülőhely van. Na ehhez mit szóltok?
Nem birom a pdf doksit átmásolni wordbe, a mobi mouse meg így nem működik:)
Nekem úgy tűnik, ez egy tanulmány, a mopedek tuningolásáról, ami miatt nem felelnek meg a típusbizonyítványuk szerinti feltételeknek. Pl. motorteljesítmény, sebesség, stb.
xeniah, neked ez csak egy könnyű esti olvasmány, nem néznéd át hogy miről szól pontosan?
Megnéztem az oldalt, vegyesek az érzelmek. Az összes Aixam és majd minden Ligier átkerült az L7e kategóriába. Viszont ilyen kategóriát a 6/1990 nem sorol fel. Az Európai Parlament és a Tanács 2002/24/EK irányelve szerint: "az a) pontban említetteken kívüli négykerekű motorkerékpárok, amelyek terheletlen tömege nem haladja meg a 400 kg-ot (L7e kategória) (az árufuvarozásra szánt járművek esetében az 550 kg-ot), az elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek legnagyobb hasznos teljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot. Ezek a járművek motoros tricikliknek minősülnek, és teljesíteniük kell az L5e kategóriába tartozó motoros triciklikre alkalmazandó műszaki követelményeket, kivéve ha külön irányelvekben ettől eltérő rendelkezés szerepel." Ha jól értelmezem, rendesen megszopatják a mopedautós társadalmat:-((
ezt a fenti oldalt most találtuk és benne van a mi JDM-ünk EU-s tipusbizonyítványa, de van benne AIXAM és MICROCAR is. Sőt az is benne van ,hogy milyen kategóriába esik az adott brumi. Ja és utalások arra, hogy ezeket az adatokat elküldték a magyar felügyeleti szerveknek, nem csak a KF-nek.
Köszi az infót a szíjról.
A fenti oldalt jó lenne, ha többen megnéznétek, hátha vki többet tud nálunk angolul.
Egyébként az EU-s tipusazonosítót írtuk be a keresőbe és ezt dobta ki.
Most hívtak Ausztriából, van egy eladó 2004-es Microcar MC-1, 3400 euro az ára. Egy kicsit biztosan lehet még alkudni belőle, de a legjobb esetben sem lenne 850e alatt az ára a hazaszállítással együtt. Ez nekem egy kicsit drága, eladni nehéz ilyen áron, a gyereknek nem tetszik a formája, pizzát kiszállítani meg luxus lenne.
Szóval, ha valakinek esetleg kellene, szivesen átpasszolom a járgányt.
Nekem ajánlottak egy JDM kasznit valszeg a szélvédő is jó benne. Berhidai mopedautó kereskedők voltak. Bővebbet sajna nem tudok. Bazárban kellene megkeresni a számukat, szerintem most is hirdetnek.
Nekem viszont JDM-re új meghajtószíj kellene, aki tud vmi infót azt köszönettel veszem.
Segitsetek nekem légszi milyen jogszabályt keresek meg és tegyek bele a kocsiba amivel meg lehet (esetleg)gyözni a rendőreit és lehet bizonyitani hogy mi is ez valojában SMK vagy TRICIKLI vagy valami ha már ennyire nincs jogilag tisztázva. Nézegettem az régebbi beszégetéseket de ugy látom nincs egyetértés köztetek sem.
Ha esetleg valakinek volna egy JDM szélvédöje jelezhetné nekem emilen kovacsa76@freemail.hu-ra vevő vagyok rá.
Közben sikerült rájönni: a Microcarnál az önsúlyt 70kg-os sofőrrel együtt számolják. A legutolsó oldalon fel van tüntetve az üres súly (leermasse), ami 350 kg. Szóval a törvény szerint nem köthetnek bele. Egyébként pénzre akkor sem büntethetnének, ha nem lenne igazunk, mert a tévedés büntethetőséget kizáró ok. Az inerneten meg csak olyan infot lehet találni, hogy ezek segédmotorok (pl. hirdetések). A KFF állásfoglalását keresve sem találtam meg a honlapjukon.
Csocsi! Ezer éve nemjártam itt. Itt az 1988/1 1988. évi I. törvény
a közúti közlekedésről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel ....................................
Tv. 25. § E törvénynek
a) a hatósági engedélyre, jelzésre, nyilvántartásba vételre és a hatósági vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései a kerékpárokra, az állati erővel vont járművekre, a kézikocsikra és a lassú járművek külön jogszabályban meghatározott egyes fajtáira,
b) a hatósági engedélyre, nyilvántartásba vételre és az időszakos vizsgálatra vonatkozó rendelkezései a segédmotoros kerékpárokra,
c) a hatósági jelzésre, a típusvizsgálatra és típusbizonyítványra vonatkozó rendelkezései az egyedileg behozott, előállított (összeépített) vagy átalakított segédmotoros kerékpárokra, illetőleg a forgalomba helyezés előtti vizsgálatra vonatkozó rendelkezései az egyéb segédmotoros kerékpárokra
nem terjednek ki.
Vhr. 18. § A segédmotoros kerékpár, a kerékpár, az állati erővel vont jármű, a kézikocsi, továbbá a forgalomba helyezés előtti vizsgálatra nem kötelezett lassú jármű rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát a gyártó, illetőleg a kereskedelmi forgalmazó tanúsítja.
"nem rendelkezik érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel".
azt jelenti hogy nincs forgalmija és rendszámja
a rendorseg azért jelent fel, mert ezek a brummik autóra hasonlító négykerekű tárgynak látszanak.
a közeg úgy veszi hogy ezzel hatosági jelzés hiánya nevű szabálysértés szerinte megáll. A kpm a besorolást elvégezné, de
mivel ez neki "autó"-ként több pénzt hoz, autóként készek örömmel besorolni.Ami maga után hozza a többi csöppnyi terheket is és már egyből nem éri meg a vásárlás.
Brumik szerintünk nem autók hanem zárt utasfülkével rendelkező kismotorok.
és mint ilyen, jelenleg nem rendszámköteles.
szerintem ezzel lehet érvelni.a kpm re nem lehet hivatkozni.
A rendszám is egy necces ügy.EU-ba se egyforma a helyzet hol van hol meg nem kell.De mindenütt mopedautók(Broemmobil;Leichtfahrzeug-azaz könnyűjármű.)
A teljestménye miatt nem alkalmas az autó kategóriához.
Nyugaton "mopedautó" nevű önálló kategóriát képeznek.
A benzin motorokat nem gyakran használják ezekbe.Ilyen méretbe is beváltabbak a dieselek- összehasonlítható a kispolskij motorjával
A súlykorlát miatt,-bár kiváló ötlet: a kis diesel mint áramforrás+elektromos hajtás
nem fér bele. a villanymotor és az aksikészlet a Yanmarral nehezebb lenne mint egy 1.6 golf diesel.
(2007.be a Toyota fog ilyen megoldást kihozni a Priusok mellé) >de ott nincs 400 kilós korlát
az EU-ban egy járműhöz csak egyetlen tagállamban lehet a típusbizonyítványt kérni, a többi tagállam köteles mindenféle vizsgálat nélkül azt elfogadni.
A gond a CM jelzés hiányával van, ui. nálunk a vázba beütött CM betű és a hengerűrtartalom ccm-ben, a hatósági jelzése a segédmotoroknak (pl. CM505). Ez még mindig hatályban van, ha ezt kérik akkor gáz van, mert a KF nem hajlandó beütni. Be kellene Őket perelni, de kinek van kedve egy hosszadalmas jogi procedúrához.
A cm jelzést beütheti a gyártó és a hivatalos forgalmazó is, de biztosan kellene rá valami engedély a KKF-től.
Állítólag volt vagy van egy jogszabály, ami azt mondja ki, hogy a típusbizonyítvánnyal rendelkező segédmotoros kerékpároknál hatósági jelzésként elfogadható a gyártó neve és a jármű tipusa, de még nem találtam rá. Azt mondták az 1988 I. törvényben van, de abban nem találtam, lehet már módosították, és kivették a szövegből. talán az eredeti közlönyben kellene keresni.
Szvsz érdemes arra hivatkozni, hogy Brüsszelből minden hónapban minden tagállamnak megküldik az újonnan kiadott és a visszavont típusbizonyítványok számát, tehát Mo-n is lennie kell egy adatbázisnak, amiben a mopedautónk EU-s azonosítójának szerepelnie kell. CSak meg kell keresnie a szabálysértési előadónak hogy benne van-e és érvényes-e, és rögtön nincs miről vitatkozni. Csak akkor néznénk nagyot, ha esetleg időközben valamelyik tipusnak visszavonták az engedélyét mert vmi miatt nem felelt meg a megváltozott előírásoknak.
Vannak 50 ccm-is benzines mopedautók, még a teljesítményük is nagyobb (7kW) mint a diesel motoroknak, de mégis kisebb a végsebességük, rosszabb a gyorsulásuk, gyengébb a fűtésük, és még a fogyasztásuk is több. A régi aprilia robogóm csak kb. 80 kg tömegű volt, és mégis 5 litert fogyasztott.
Megtaláltam a Köhém rendeletben a Jóváhagyó hatóság definícióját. Szerintem ezt fogom idézni a levelemben. Eszerint a KFF-nek el kell ismernie egy másik EUs ország által kiállított típusjóváhagyási okmányt is. Vagy nem jól értelmezem? Szóval ezzel úgy tűnik, megtámadható az a mondat a határozatomban, hogy "...nem rendelkezik érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel".
„Jóváhagyó hatóság”: a Központi Közlekedési Felügyelet, a Közlekedési Főfelügyelet, valamint az Európai Közösség valamely tagállamának illetékes hatósága, amely a járművek, jármű-tulajdonságok, alkatrészek és önálló műszaki egységek típus-jóváhagyási eljárásáért, különösen a típusbizonyítvány, illetve a típusjóváhagyó okmány kiadásáért és visszavonásáért felelős, továbbá kapcsolatot tart a többi tagállam jóváhagyó hatóságaival, és jogosult a gyártó berendezéseit ellenőrizni, a jóváhagyottal egyező gyártás biztosítása céljából.
Laikus vagyok de a sorokat olvasva, egész megtetszett nekem is ez a kis autó, valamint elméleti síkon felmerült bennem 1-2 gondolat.
Vannak már olcsó 50cm3-es robogók 4-5kw teljesítményűek igaz fele nyomatékkal, na meg nem mennek étolajjal sem,de benzinből 3-3,5öt esznek. Nem lehetne-e a kettőt összehozni, formás kisautó+ robogó motor.
Vagy az autót 4kw-os villamosmotor hajtaná, a dizel maradna, csak áramot termelne,vagy akkut töltene.
Szerintem egy kölcsönadási szerződés elég a rendőrnek, de valószínűleg meg se állítanának, ha egy osztrák v. cseh azonosító tábla rajta lenne a járgányon.
Sajna én az ország keleti határánál lakom, kicsit macerás lenne kétévente áthurcolni Ausztriába a járgány műszaki vizsgára, de majd megnézem a románoknál mi az ábra a mopedautókkal. Könnyen lehet, hogy ott rendezettebb a helyzet, és januártól már Románia is EU-s tagállam.
Van ami nem számít bele az üres tömegbe, de a 420 kg akkor is soknak tűnik. Szerintem azt kell hangsúlyozni, hogy a járgánynak van EU-s típusbizonyítványa, és azt itthon is kötelesek elfogadni, bármilyen vizsgálat nélkül.
Ezt a súlydolgot nem értem. Találtam egy osztrák oldalt: http://www.autotouring.at/archiv/export/September_2000/at_index_3_1_6.html ami egy 1998-as osztrák törvényre hivatkozik a 4-kerekű könnyű jármű meghatározásánál, és ez pedig 350kg-ot jelöl meg max. üres tömegként. Azt nem értem, hogy ha ez volt a törvény már 1998-ban, akkor 1999-ben hogy sorolhatták az én Microcaromat könnyű jármű kategóriába, ha több mint 350 kg az önsúlya.
elküldöm mailben amit én írtam legutóbb, azt át tudod fogalmazni.
Ma lemérték az egyik Virgómat, és üresen 420 kg a súlya. A gépkönyvben is ennyit írnak, de nekem azt mondták az a menetkész tömeg, és abból még le kell vonni a vezető súlyát (70 kg). Szóval a Microcar a túlsúly miatt elvileg nem lehet segédmotor, kérdés, hogy akkor ausztriában hogyan lehet az, vagy ott talán mások a szabályok?
A Ligier Ambra üres tömege is 380 kg, de annál meg van csillagozva, és a megjegyzés rovatba 350 kg van írva, valami jogszabályra való hivatkozással.
Éppen ma kaptam meg a "várva várt" határozatot. 18.000-re büntettek. Lehet, hogy a másik ügyem került ahhoz az előadóhoz. Végülis csak a KF-es állásfoglalásra hivatkoznak. Elég, ha a Köhém rendeletre hivatkozok fellebbezésnél? Woodoo, esetleg el tudnád küldeni, hogy te mit írtál nekik? Nekem a második ügyemnél egyébként elkérték a gépkönyvet is, aztán le akarták fénymásolni, de szerintem csak kiírták az adatokat. A tesómat megpróbálom megfűzni, hogy fordítsa le nekem a gépkönyvet. Ha meglesz, szólok.
Átnéztem a mai napon hatályos 6/1990-es rendeletet, és a segédmotorok kategóriábasorolása nem változott, maradt L2 a négykerekű könnyű jármű. A könnyű négykerekű tricikli besorolás, L6e, amit a 71/2006-os rendeletben olvastunk, az az EK-s szövegben van, úgy tűnik, ezt nem vették át.
Ma megjött a fiam szabálysértési ügye, nem róttak ki rá pénzbírságot, csak figyelmeztetésben részesítették, pedig a bírság maximális összege 149e Ft lehetett volna. Felhívtam az előadót, egy nagyon kedves őrnagy hölgy vette fel a telefont, és elmondta, hogy fogalmuk sincs milyen járművet vezetett a gyerek, nekik a rendőr semmilyen fényképet, adatot, stb. nem adott meg.
Kértek állásfoglalást a KF-től, de azok sem adtak semmilyen felvilágosítást. Azt beszéltük meg, hogy nem fellebbezek, de küldök neki egy fénymásolatot a jármű adatlapjáról, meg mellékelek hozzá néhány fényképet és az érvényes jogszabályokból egy gyűjteményt. Ja meg a másik ügyben született megszüntető végzést is elküldöm.
xeniah:
a Te feljelentésed is éppen most került ehez az előadóhoz (Microcar Virgo), fogalma sincs mi is ez a jármű, bár internet biztosan van a kapitányságon, simán rá tudna kereseni:) Mi volna, ha szóról szóra lefordítanál egy gépkönyvet, és azt is elküldeném neki? Talán előbbre vinné a Te ügyedet is.
Én is olvastam a 71/2006 (IX.28) GKM-rendeletet, Magyar Közlöny 118. szám. Szerintem a jármű kategórián belül, könnyű négykerekű tricikli amihez elég a segédmotorkerékpáros jogsi. Mivel jármű és nem gépjármű.
épp ma nézegettem én is az autójogász válaszát a 3 kerekű járgánnyal kapcsolatban. A jogász véleménye se "kötelező érvényű" a bíró számára:)
Fogalmam sincs hány literes a Virgo üzemanyagtartálya, de elvileg van egy kis sárga visszajelző az órában, ha világít sürgősen tankolni kell, mert ha belevegősödik a rendszer, nehezen fog beindulni a motor.
Ma találtam egy nemrég kihirdetett jogszabályt, ami a 6/1990-es MR-t módosítja, és sokminden változik a segédmotoros kerékpárokra vonatkozóan.
71/2006. (IX. 28.) GKM rendelet, innen töltöttem le:
Végigolvastam, de úgy tűnik főleg az új tipusengedélyek kiadása változik. Viszont a "B" függelék úgy módosul, hogy a négykerekű max. 350 kg tömegű, 45 km/h tervezési végsebességű járgányokat "könnyű négykerekű tricikli"-nek nevezi, ami se nem segédmotor, se nem motorkerékpár. Nálunk viszont ilyen kategória jelenleg nincs, kérdés hogy akkor most hova tartozik, és milyen jogsi, biztosítás, stb. szükséges hozzá.
A következőt tapasztaltam az Ligier Abrámon: Mentem vele és a következő indulásnál. Adom neki a gázt és iszonyú lassan gyorsul. egy kis emelkedőn sem képes felmenni.