Egyszerűen imádom ezt a növényt, mindenhol ilyen plantátum vesz körbe, otthon, a munkahelyemen, a kocsiban
<img src=http://www.themagnolias.co.uk/images/july-aug2001/rhododendron-oreotrephes.jpg>
Ekkora térköves felület mellé nem való a rhodi. Írod, hogy nyáron mezítláb nem lehet rajta megmaradni, ami kb. 60 fok. Még a Yakushimanum rhodi is tiltakozna.
A rhodik köré 'dzsungel' kell. Tudod, a mikroklíma. :)
"elég sok virágbimbójából nem virágok, hanem hajtások születtek."
Nem a virágrügyből lettek a hajtások. Lehet, hogy a virágrügyek valamilyen okból elpusztultak (pl. fertőzés). Látszik a képeken, hogy a hajtások 'csokrosan' nőnek, vagyis a csillagszerűen elhelyezkedő levelek tövénél levő rügyekből eredtek.
Eléggé nyúlnak, ami máris felborította a korábbi kompakt hatást.
Előfordul, hogy egyes rhodik két 'emeletet' növesztenek egy nyáron. Pl. a 'Cunningham's White' kifejezetten hajlamos erre. Azért a legtöbb rhodi nem tesz ilyet. Az a tapasztalat, hogy ez nem szokta befolyásolni a jövő évi virágzást, egy bokron belül nem mindegyik hajtásnál fordul elő ilyen.
Az egyik 'Cunningham's White' rhodimon már ilyenek a virágbimbók. Túl fejlettek. Az a gyanúm, ebből másodvirágzás lesz. A másik bokron normális a bimbófejlődés. Ki érti ezt?
Az alábbi fényképeken látszik, hogy vannak a tujasor előtt üres helyek, ahová rhodikat szeretnék ültetni. A földsáv előtt egy térkővel lerakott kb. 50nm-es terület van. A tujasor mögött van a DNy-i irány, a térkővel lerakott területre állandóan süt a nap, igy ez bizony nyáron rendesen felforrósodik, mezitláb nem is lehet rajta járni a kánikulai napokon. A tuják rohamosan nőnek, igy jövőre már sokkal jobban fognak árnyékolni, kb. 14 óra után már árnyékot fognak tartani.
Érdemes-e vajon ilyen körülmények közé rhodikat ültetni, ha igen, milyeneket?
A nagyvirágúaknál már látszanak a virágbimbók. Az egyiken viszont kezdenek a bimbók nyúlni felfelé, hosszabbodnak. Ez netán azt jelenti, hogy virág helyett szárat fog növeszteni?
Nem kell jövő tavaszig várnod, hogy megtudd fognak-e virágozni. Nyár végén látszik, hogy melyik a virágbimbó. Persze a nagyvirágúaknál egyértelműbb, mint a törpéknél.
Igen! Bár ezt kifejezetten a hortenziának csomagolták, de használható a rhodik táplálására is. Na ez az üzlet. A hobby kertész vesz ilyet a hortenzinak és vesz egy másikat a rhodijának. :)
A most használatos rhodotápom gyártója azért elég korrekt, amikor a dobozon felsorolja azokat a növényeket, amelyekhez még használható: hortenzia, hangák, fukszia.
Ugye nálunk eleve nem savanyú a talaj, ezért sem kékek a hortenziák. Ez egy két összetevőből álló vízben oldódó tápanyag. Az egyik 18-6-26 összetételű, a varázslat a másik zacsiban van, az alumínium-szulfát :) Adagolom a rhodiknak is, hadd vágjanak savanyú képet :)
Még valami eszembe jutott a piros foltokkal kapcsolatban.
Ha jól látom a képen, ezek a piros foltok felvannak hólyagosodva. Emlékeztetnek a ribiszke levelén előforduló piros foltokra. A ribiszkénél ezeket a piros foltokat egy szivogató rovar, a levéltetű okozza. Még a neve is az, hogy levélpirosító ribiszke-levéltetű.
A levél fonákoldalát megkellene nézni, hátha van ott valami kártevő.
:)). Hat a microklimatikarol. . .ahol a legszebben fejlodott, legtobb viragot hozott ott semmi nem volt a napon csak a harom picike rhodo. . .azert is akartam elultetni, hogy "microklimaban" legyen. . .aztan azt meg nem szerette :))! Ez egy nagyon furafiu rhodo. . . Nem talaltam hirtelenjeben viragzo kepet - de a mikroklimarol :)) igen.
Zsur esete jól példázza a rhodo - fény viszonyt. Úgy tűnik a fény fontos szerepet tölt be a virágképződésben.
A teljes napfényt is elviselik, de csak bizonyos mikroklimatikus környezetben, vagyis fajtársai és sok más növény társaságában.
A mi éghajlati viszonyainknál a félárnyék, vagy ahogy az angolok mondják a 'foltosárnyék' megfelelő. Amilyet a ritkás lombú fa ad (pl. nyír, hosszú tűlevelű fenyők).
Egyik ismerősöm - egy kertészre hivatkozva - azt mondta, hogy egy gomba okozza, amit a poloskák terjesztenek állítólag. Ellene a dithane45-öt javasolta.
Nézve a fotót, eltávolitanám onnan a rózsát, mert figyelembe véve, hogy minden oda ültetett növény fiatal, két-három éven belül a gyorsabban növők el fogják nyomni a lassabban növőket. Egyszerűbben fogalmazva túl sok minden van ott szerintem.
A földdel biztosan nincs baj, mert savanyúföldel kevert ültetőföldet használtunk, mivel a rhododendron-oknak csak az jó és nem kevés savanyúföldet használtunk fel hisz a képen látható fakerítésből készített tartóban lévő föld 3/4-e savanyúföld. Nem lenne valami más ötlete?
Lenne még egy kérdésem, bár ön amatőr biztosan jobban ért hozzá mint én: