Ez a végzetügy megjelenik szinte minden nép ősi legendái között. Illusztrációképpen íme kettő. Az indiai változat: Az agrai maharadzsa kertésze egy hajnalon rémülten ébreszti az urát. - Add, kérlek, leggyorsabb lovaidat, menekülnöm kell! - Mi történt? - Kertedben munkálkodtam éppen, amikor találkoztam a Halállal, aki felemelt karokkal megfenyegetett engem. Hadd induljak el sebes harci szekereden, akkor estére Delhibe érhetek, és ott elrejtőzöm a rengeteg ember között, hogy ne lelhessen rám. - Jó - mondja a maharadzsa -, indulj el máris! A nap folyamán azután a maharadzsa is sétálgat a kertjében, és ő is találkozik a Halállal. Megszólítja: - Te Halál, miért ijesztgeted az én kertészemet? - Uram - feleli a Halál -, én nem ijesztgetem őt, csak égnek emeltem a karomat csodálkozásomban: hogyhogy ő még itt van, amikor ma este Delhiből kell őt elvinnem?! A zsidó változat: Rabbi Eliézer és rabbi Akiba együtt vándorolnak. Esteledvén, egy fogadóban a két szegény rabbi egyágyas szobát vesz. Aludni térnek. Belül alszik Eliézer, kívül Akiba. A fogadóban lakodalmat ünnepelnek. Éjféltájban részeg duhaj legények törnek be a szobájukba, s megkínálják őket az ételből. A két rabbi vonakodik megenni a disznóhúst, mire a feldühödött lakodalmasok elpáholják a kívül fekvő Akibát. - Egy félóra múlva visszajövünk. Ha addigra sem eszitek meg, amivel megkínáltunk, jaj lesz nektek a sértésért. Azt mondja Eliézer: - Nézd, ezek visszajönnek, feldühödnek, ha itt látják érintetlenül a tálat, és megint neked esnek, mert te vagy a kezük ügyében, Cseréljünk helyet, hadd szenvedjek én is a hitért. Helyet cserélnek, most Akiba fekszik belül, kívül Eliézer. A legények berontanak, látják, hogy a rabbik nem fogadták el a kínálást, nekiesnek Eliézemek. Azt mondja az egyikük: - Fiúk, ez a külső már kapott eleget az előbb. Most verjük meg azt, aki belül fekszik!... Persze ha a dolog elintézhető lenne az ilyen naiv fatalizmussal, akkor viszonylag könnyű lenne az ember tájékozódása az életben. A senecai bölcselet azonban bonyolultságokra figyelmezteti. "Ducunt fata volentem, nolentem trahunt!" - mondja az agg mester, valószínűleg már korzikai száműzetésében, eltöprengve Néró sikertelen humanizálásának okain, s egyáltalán azon, hogyan is került ő vénségére a távoli szikár partvidékre. Fordítsuk szó szerint: "Vezetik a végzetek az akarót, a nemakarót vonszolják!" Vagyis: Barátaim! Az ember sorsalakulásában nem lebecsülendő az észrevevés, a sorstendenciák felismerésének a szerepe. Jobb dolgod lesz, ha beleegyezel a végzetedbe, mert ha kapálódzol ellene, ugyanoda jutsz el, de közben jól összetöröd magad! A gondolat messziről érkezik, onnét, ahol még többet tudtak annak idején ezekről a kérdésekről. Íme egy taoista legenda: "Három ember sétál az erdőben. Egyszer csak szembe jön velük egy tigris. Azt mondja az egyik: · - Barátaim! Imádkozzunk az ég Urához, hogy mentsen meg minket ebből a veszedelemből! Ez az ember jámbor. A másik így szólt: - Semmit nem kell tennünk. Ha az a végzetünk, hogy a tigris karmai között pusztuljunk el, akkor meghalunk. Ha a sors könyvébe megmenekülésünk van beleírva, valahogy életben fogunk maradni. Ez az ember fatalista. Végül a harmadik: - Gyorsan másszunk fel a legközelebbi fára! Így mindannyian megmenekülhetünk. Ez az ember valóban szereti az Istent." Vagyis hogy a sorsalakulásba beleszövődik saját cselekvésünk is. Tulajdonképpen ez a híres-nevezetes vu-vé (vu-vei) elv, az akarat nélküli cselekvés elve. Azaz, ne erőltessük vágyaink sodrában különböző helyzetek kialakulását. A helyzetek majd eljönnek hozzánk, és belőlük fakad a helyes cselekvés módja. Csakhogy honnan jönnek a helyzetek? Mi vagy ki alakítja őket? Természetesen ez a kérdés lényege. Később majd feldereng a hinduizmus válasza. Az egzisztencializmus más oldalról vizsgálja a problémát. Vajon igaz-e, hogy "ki-ki a saját szerencséjének kovácsa"? Lássuk Sartre példázatát: A Gestapo foglyul ejt egy francia partizánt. Ki akarják belőle szedni, hol rejtőzködik a maquisardok vezetője. A fogoly retteg a kínzástól, tudja magáról, hogy nem tűri a testi fájdalmakat, köpni fog. De árulóként nem akar élni, mert bár gyenge, de tisztességes ember. Ezért úgy dönt, hogy gyorsan megöli magát. A halált vállalni tudja, a megkínzást nem. Kifundálja, hogy fel kell dühíteni az SS-legényeket, hogy indulatukban agyonlőjék. A következő tervet eszeli ki: Ismer egy közeli pusztán egy elhagyott, kiszáradt kutat. Azt fogja hazudni, hogy ott van a partizánvezér rejtekhelye. Oda viszik, látják, hogy orruknál fogva vezette őket, dühükben lelövik. Igen ám, csakhogy a parancsnok sem bízik az elfogott partizán hallgatásában. Ő is ismeri a kiszáradt kutat. Elhagyja rejtekhelyét, és ott bújik el. A fogoly partizán nagy lelki nyugalommal vezeti a kúthoz a Gestapót, a partizánvezért elfogják, őt szabadon engedik. Az eredmény tehát ugyanaz, mintha árulóvá vált volna. Ám akkor ez az ember erkölcsi kétségbeesésében biztosan megöli magát. Ő azonban árulás helyett a halált választotta, nem rajta múlt a partizánvezér balsorsa. Ezzel a tudattal már tovább lehet élni. Fölfénylik tehát a választás, a döntés jelentősége az ember életében. Első gondolat: Aki nem dönt, tehát sodródik, az kiengedi kezéből az élethelyzetek alakítását. Aki választ és dönt - az is! Mert a körülmények és helyzetek alakulása olyan sokrétűen és bonyolultan meghatározott, hogy összhatásuk áttekinthetetlen, az ember nem tudja kiszámítani döntéseinek távolabbi következményeit, néha a közelieket sem.
Hááát, van úgy, hogy megkérdem magamtól: Hogy lehettél ilyen állat? Vagy (ritkábban): Hogy lehettél ilyen zseniális? De ha van időm és kedvem (többnyire nincs) analizálni a történteket, rá szoktam jön- ni a magyarázatra. Persze azért is más lehet a véleményünk, mert én öreg vagyok, Te meg fiatal!
Az embert õk alkotják ugyan, ám jövõjét maguk az istenek sem képesek alapvetõen meghatározni, hiszen minden a sors hatalma alatt áll. A halhatatlanok tehát hatnak ugyan az emberi sorsra és feladatuk ítéletet mondani az ember felett, ám maguk is puszta végrehajtói annak a 'rendnek', amelynek minden - isteni, emberi és természeti - létezõ a hatalma alatt áll. Ebbõl adódik az a szemlélet is, amely szerint a görög istenek nem urai, hanem csupán patrónusai, pártfogói az embernek, akiknek módjában áll vetélkedni vagy szembeszállni is a halhatatlanok világával. Alighanem az így kialakuló sajátos relativizmus a görög vallásfejlõdés egyik legfontosabb vonása: az istenek világa a mitológiai és a költõi képzelet közegébe kerül, a lét és a sors problémáival való intellektuális szembenézés pedig nem-vallási - bár szakrális fogantatású - keretek között, a dráma és a filozófia világában érdekli a görög embert.
"Az ember élete, ha az valódi élet, az örökkévalósággal határos. Platón szerint a pillanat az a „csodálatos lényeg” (atopon), amely a mozgás és a nyugalom között van. A jelent a pillanat határozza meg, a pillanatnak viszont az ad tartalmat, hogy nem az időhöz tartozik, hanem az öröklét atomja, „az öröklét első visszatükröződése az időben”. A pillanatban a jelen örök és az örökkévaló jelen, ez az egyidejűség az igazság. A külvilágban ilyen pillanat nincs, az idő tehát csak az ember számára létezik. Az ember élete egymástól teljesen független transzcendens pillanatok sorozata."
"Viszont ez nehéz terheket ró majd a politikusokra és az ifjúságra, hiszen a rengeteg idős embert - minket - el kell tartaniuk, akik majd neteznek, utazgatnak, társkeresnek, bringáznak, fociznak és teniszeznek."
- Hoppá, valamit összekevertek a szerkesztőségben - ez nem a jövő!
Persze, hogy van sors is, végzet is! Csak ezekről nekem nem a Nornák, Moirák, Párkák meg a "Gondviselés" jutnak eszembe. Nem gondolom, hogy bármiféle "felsőbb akarat" működne, inkább törvényszerűsé-gek, meg véletlenek. Szabad akarat is van! Csak nem teljesen szabad. Hogy hogyan döntök egy adott helyzetben, azt nagyrészt meghatározza a neveltetésem, a tapasztalatom, képzettségem, pillanatnyi helyze- tem meg még egy rakás egyéb tényező. Szabad választásom megjósolható.
Ha van kedved, elmagyarázhatnád nekem, mit jelent az eleve elrendelés, mert a linkek alapján, amiket a református topikban kaptam, sajnos egy szót se értek belőle...A reformátusok szerint létezik Végzet és Sors?
Abban az értelemben "van" sorsuk, hogy 200 év múlva nulla valószinűséggel .... szarnak. Persze megérne egy misét az is, mi az, hogy "van". Pl egész számok "vannak"? ... a valószinűség "van"? ... mert kb ebben az értelemben van sors és végzet is (szvsz)
