Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban – írta a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.
Látom, hogy egyesek személyiség torzulás elkerülése érdekében inkább hülyének mutatják magukat (a becstelenség helyett), ezért álljon itt néhány mondat:
Az inkriminált civil szervezetek a demokrácia és egyéb fennkölt eszmék kiterjedése érdekében tevékenykednek. Ebből fakadóan soha, sehol nem azt állították, hogy nem kritizálnak tevékenységeket, kormányokat.
A fontos alapállás az, hogy az adott kormány döntéseit kritizálják rengeteg módon (pl. tüntetések szervezésével, azokon való részvétellel), de nem egy párt érdekében. Ezért pl. a támadott civil szervezetek rengeteg esetben kritizálták az MSZP kormányt is.
Viszont soha, semmilyen módon nem buzdítottak egy párt, vagy bármilyen politikai formáció támogatására.
Egy dolgot tesznek: kritizálják a regnáló hatalmat olyan társadalmi kérdésekben, melyek fontosak számukra.
Aki ezt nem látja, vagy egyszerűen kizárja a civil szervezeteket a társadalmi problémák megfogalmazásából, kritizálásából, az vagy hülye, vagy becstelen (szerintem rengetegen meg hülyék és becstelenek is).
Akkor visszatértünk oda, ahonnan kiindultunk. A Krétakör kapott valami pénzt, amiből (sok egyéb mellett) vagy egy évvel később költött egy tüntetésre is.
Nem így van, nem vagy tisztában a tényekkel.
A "Krétakör"-ről mindenki úgy tudja, hogy egy független színház, és miért volna baj, hogy ilyesmi támogatást kap. Jó, hát becsúszott egy tüntetés is, na és.
A valóságban az egésznek semmi köze színházi dolgokhoz. Teljesen közéleti-politikai témára pályázott a Krétakör Alapítvány (a "Demokrácia és emberi jogok" kategóriában) - és kapott 2 évre kb. 40 millió HUF-ot.
A projectjük tartalma az, hogy létrehozzanak és működtessenek egy Humán Platform nevű országos hálózatot, és láttuk is őket résztvevőként szinte minden kormányellenes demonstráción, megmozduláson az utóbbi évben. A Lázár-ellenes tüntetés szervezése nem kicsúszott dolog volt, hanem a fő tevékenységük szerves része.
Itt van a pályázatuk:
https://norvegcivilalap.hu/hu/tamogatott/4152
Ebben tehát az a gigantikus sunyiság, hogy a Krétakör bejáratott színházi név alatt építenek és finanszíroznak echte politikai, kormánybuktató szándékú szervezetet és akciókat.
Külön szép a project vállalásának 9. pontja, "Vádirat" elkészítése; na mi ellen? Azóta elkészült, hát persze, hogy a csúnya, diktatórikus kormány ellen.
Vagy esetleg úriembernek lenni, és azt mondani, hogy egyszer megtörtént, megtörtént, de ha még egyszer, akkor legközelebb kizárunk a pályázatból. Vagy ilyesmi.
Már 2012-ben, igen udvarias hangú levelekben többször megkérték őket ennek a gyakorlatnak a felhagyására.
Ehhez képest akkor hol is van az, hogy az Ökotársra ötven kommandós töri rá az ajtót?
Ha így történt volna (de nem így történt amúgy, csak mondom, ha) akkor is a helyén lenne.
De amikor külföldről támogatják a hazai belpolitikai ellenfeleit ...
Erre valami konkrétum van? Mármint, hogy politikai ellenfél. Mert kritizálja a kormány intézkedéseit? Az már ellenfél? LMP befolyás???? Akkor a kormány és a fidesz vezérkara MSZMP befolyásolásu, a tagságát tekintve? (Listát nem hozok) HMM.
Érdekes lett volna a Krétakör választási vitaműsora, ha pl. a meghívottak közül a Fidelitas nem utasítja vissza. Kapott egy lehetőséget, nem élt vele. Ha az MSZP nem hagyja ott, mert jelen volt a Jobbik. Ki járt jól? Nyilván, aki maradt. A moderátor nem alkotott véleményt, hanem szembe állította az érveket, nem a sajátjával, hanem a résztvevőékével. Mi ebben a kivetnivaló? Ja, hogy politikai választási vita? Túl liberális az ilyesmi?
Akkor visszatértünk oda, ahonnan kiindultunk. A Krétakör kapott valami pénzt, amiből (sok egyéb mellett) vagy egy évvel később költött egy tüntetésre is. Akkor most a norvég kormány tüntetést finanszírozott, vagy mi is van?
Ilyenkor, ha közmegállapodás van arról (de nincs amúgy, csak mondom, ha), hogy ilyet nem szabad a norvég civil alap pénzéből csinálni, akkor az a teendő, hogy vissza kell kérni a kérdéses összeget, és megdorgálni a Krétakört. Meg azt mondani, hogy a jövőben nem. Vagy esetleg úriembernek lenni, és azt mondani, hogy egyszer megtörtént, megtörtént, de ha még egyszer, akkor legközelebb kizárunk a pályázatból. Vagy ilyesmi.
Ehhez képest akkor hol is van az, hogy az Ökotársra ötven kommandós töri rá az ajtót?
Egy kicsit elbeszélünk egymás mellett, mert ezzel egyetértek.
De amikor külföldről támogatják a hazai belpolitikai ellenfeleit és ezt nem a nyílt politikai csatornákon keresztül teszik, akkor nem engedheti meg magának, hogy a hazai pálya előnyeit ezzel szemben ne érvényesítse.
Arra akartam utalni, ha harc, legyen harc! Az elmék harca. Nem hátulról és sunyi módon, hanem szemtől szembe, érvekkel. Mindenki küzdjön a saját eszközeivel, de tisztességesen!
Ez a te véleményed, még az is meglehet, hogy helytálló, ám ez abszolút magyar belügy.
Igen, és? Pusztán a "kormány pénzeli az ellenfeleit" meglátásodra volt válasz. Igen, a kormánynak pénzelnie kell az ellenfeleit is. Ez a dolga. Miután megválasztották, a kormány nem a választást nyert párt kormánya, hanem az országé. Ebből következik, hogy nem csak a saját politikai oldalára kell költenie.
És -mivel én a liberalizmusból a valódi értéket valóban vallom -, azt sem kifogásolom, hogy a Norvégpénzekből explicit politikai, kormányellenes akciókat is finanszíroztak. Szemét dolognak tartom a Gulyás Mártonék ilyen tevékenységét, de szerintem nem kell őket benne akadályozni, a szabadságba belefér ez is.
A politikai pártok finanszírozhatók külföldről minden további nélkül, ebbnen a magyar kormány nem akadályozza meg sem a donor, sem pedig a fogadó oldalt.
Ebben a pillanatban akármekkora tüntetést is rendezhetnek a kormány ellen, még rendőrségi biztosítást is kapnak.
Viszont nyíltan tisztázni kell a hátteret. Ne hazudhassák le a dolgaikat.
Egy kormánynak van apparátus, van médiája és lennie kell szellemi erejének ahhoz, hogy le tudjon takarítani magáról minden, amit ellenzéki egyesületek rászórnak.
Emellett mindenki harcoljon nyílt rostéllyal, derüljön ki, mit akar, mert enélkül a szava pusztába fingott delej és kár a pénzért, akkor is, ha külföldről kapják.
A rendőri fellépést, főleg annak demonstratív, sunyi módját - megállunk az ablak alatt stb. - nem tudom minősíteni. Minősíthetetlen. Ebből már a Magyarországon élők kaptak eleget.