Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
A nagy aszály miatt gyakorlatilag szinte nem is voltak gombabetegségek. Azonban a zivatarok utáni meleg, párás levegő annál inkább kedvez nekik. A permetezés nagyon sürgős. A boltokban többnyire vannak megfelelő szerek. Nagyon fontos, a gyári vagy az otthoni kombinációja a felszívódó és kontakt szereknek. A ként ebben a hőségben nem ajánlom mert perzselhet. Helyette a Karathane a megfelelő. A szakirodalom ennek a perzselő hatását 30 foknál húzza meg- A perzselés egyébként fajtától is függ. Bizonyos fajták, mint az Otelló leperzselődnek a kéntől hőfoktól függetlenül is.
Vigyázzunk a tapadást fokozó szerekkel is mert erősíthetik a perzselő hatást, ez saját tapasztalás, ezért csupán fél vagy negyed adaggal dolgozom, vagy kihagyom, hiszen a szárazságban a cseppek azonnal a levélzetre száradnak. Többnyire mechanikusan 10 naponként permetezek.
Ha olajos foltokat találunk néhány levélen az a peronoszpóra jele. Sürgős beavatkozás kell. Nekem úgy tűnik a legerőteljesebb hatást a Ridomil plus hozza, az egyik leghosszabb tartamhatással, amely 14 nap. A metalaxil hatóanyag ennyit tud de vigyázni kell csak 2x szabad egymás után használni. különben rezisztencia alakulhat ki.
Csak azért, hogy a szomszéd ne lásson át kihúztam egy drótra egy 3 m hosszú Saszla vesszőt.
A Saszla az egyik leghálásabb szőlő a házikertekben. Több oka is van ennek, többek között a rügyek termékenysége. Ezen a 3 méter hosszú vesszőn 55 db fürtöt számoltam meg, melyeket ki is fog nevelni ez a fehér Saszla tőke.
Nincs benne mankoceb. Ez ellen nem hatásos. Lehet, elég lesz ledobni azt a pár levelet, bogyókat is figyeld, napégéshez hasonló, besüppedt foltokat okoz. Azokat is vágd le. Sok helyen jelen van már, a Dithan jó volt a megelőzésre, csillapításra, de most már mást kell keresni, ha valakinek elfogyott.
Köszönöm a válaszodat ! Igen csak pár levél érintett . Egyébként most terveztem a hétvégén permetezni , a maradék Rdomil plusszal . ( de akkor az nem lesz jó ??? )
Én szerintem túl sok permetlét juttattam a fürtzónára :/
Ha jól értelmezem, akkor csak esztétikailag fog hátrányt szenvedni a szőlőm? Ha jól látom a képen nálad is csak zsendült a szőlő, amikor megperzselted. Esetleg tudnál felrakni képet egy perzselést szenvedett beérett fürtről?
Tavaly én is leperzseltem a szőlőmet ,(okát nem tudom ) . Ráfogtam a keserűsóra ,de az is lehet hogy 25 foknál melegebb volt , lehetett a Ridomil + is az is lehet hogy a nagy lémennyiség .
Tény hogy a szőlő beérett ,nem potyogott le ,de a szemek árulkodtak a nem hozzáértésemről .
Tegnap este lepermeteztem a szőlőt Ridomil Gold Plus-al.
A mai nap szemügyre vételezve a permetezést észleltem, hogy némely fürtre több réz került a kelleténél és az megperzselte a bogyókat. Lerúgjatja ezeket a bogyókat, fürtőket a szőlő vagy ettől nem kell tartanom, max csak csúnyánykább lesz a szőlő beérve vagy esetleg ki is növi?
Fénykép nélkül ez olyan mint autót szerelni telefonon keresztül.
:-))))
A jelenlegi időjárás úgy gondolom hatalmas stressz a növényeknek, nem csak a szőlőnek.
Úgy ahogy már a kötődést is nehezítette egy egy fajtánál a 40fok, úgy a következő szakaszban is probléma lehet, hogy a növényi élet alap működése a fotoszintézishez, nincs megfelelő állapot.
....a "vízben oldott tápanyagok"....
Nincs víz!
A gyokernemes szaporítóanyag és az oltvány most elválik egymástól. A sátorgyökerezésről biztos vannak akik nem is hallottak. Akik hallottak, azok között is biztos sokan vannak akik nem csinálják. Az ilyen időjárás miatt kell a növényt arra kényszeríteni, minél melyebbre menjen a gyökérzet, minél inkább legyen esélye túlélni ezeket a kritikus időszakokat. A szeretgetés címszó alatt történt "locsolgatás" (direkt nem öntözés szót használtam) most meg tudja magát bosszulni, ha a gyökérzet a talaj felső rétegében fejlettebb mint kellene.
Ma két Pölöskei tőkén láttam pár körkörösen felpöndörödő levelet. Eddig nem találkoztam ilyennel nálunk, majdnem teljesen be voltak csukódva. Ezek kisebb, fiatal levelek voltak, körülöttük minden szép, a tőke erőteljes. Emlékszem, hogy a neten találkoztam már ilyen képpel, persze most nem találom.