Keresés

Részletes keresés

harpokratesz Creative Commons License 2004.07.19 0 0 1265

na, hát nem tudom meddig vagy távol a nettől, de:

 

a pucér kép bejön, ha beírod a webcímet a böngészőbe. eszméletlen jó fotó, pedig én nem vagyok híve az öncélú pucérkodásnak (ami sajna divat), csak abban az esetben, ha valaki nagyon szexis és ez hozzátartozik az image-hez (az ilyen pedig nagyon ritka, a rock történelemből talán 3 embert tudnék említeni, akinek ez feküdt: Jim Morrison, Prince és Madonna). Gackt egyszerűen gyönyörű meztelenül is (és hihehetlenül sexy). Úgy látom, így szólóénekesként inkább a férfiúi bájait lovagolja meg, csak tegye, mert az is kivételes (különben sem titkolja, hogy nagy nőcsábász). nőies vonás is van benne bőven (talán mert Rák jegyű és a Hold, de a japán fiúk amúgyis jóval femininebbek, na meg a Yin-Yang).

 

fanservice: én úgy látom, hogy ezek a férfiúi összeborulások valami japán sajátosság (és divat), nem vonnék le feltétlen következtetéseket, de ki tudja..., inkább csak színpadi show-elem. különben már többször meglepett ázsiai fiúknál, hogy milyen "szerelmeskedően" szeretik egymást még a barátok is. talán arrafelé ez természetes, csak nekünk furcsa.

 

mi volt ez a Vanilla live, hogy ennyire hányingerkeltő???

(és miket csinált anno Madonna, meg Prince is a színpadon!!)

 

szerintem a japánok úgy általában prüdebbek, mint a többi ázsiai, de ez nagyon ellentmondásos náluk, mert valóban erősen hajlanak a perverz, beteg és kegyetlen dolgok felé (lásd. szado-mazo-SM elemek, stb.), de ez annyira japán sajátosság, annyira a vérükben van, hogy már szinte kuriózumnak számít. én főleg a filmjeiken keresztül érzékelem. szerintem jól áll nekik, csak maradjon a művészet határain belül (ott éljék ki).

 

de ha már itt tartunk, akkor Ando barátunk is okozott némi meglepetést ezzel a photobook-kal (?), ami mostanában jelent meg, bár inkább valami bizarr folyóirat számnak tűnik (Dazed & Confused 2004. 06.). ebben jelentek meg az alábbi fotók (bár azt hiszem tettem be ezekből korábban linket, mindegy most együtt lesz mind):

 

egy kis ízelítő a japán perverzitásból:

 

AM8                AM9

 

 

AM (Dazed)

 

AM2 (Dazed)

 

AM3 (Dazed)

 

AM4 (Dazed)

 

AM5 (Dazed)
Előzmény: ba-bylon (1260)
Sárkány Creative Commons License 2004.07.19 0 0 1264

Qrva jóóó!!

 

Megjöttek a dvd-k a hétvégén filmeztem. Az IA Qrva jó!!!

A Fívér is az. Jó bizniszt csináltam..

:-)))))))))

Előzmény: ba-bylon (1261)
KENU Creative Commons License 2004.07.17 0 0 1263
Milyen régen jártam itt! Azért még rám ismertek??? Hogy vagytok mostanában?
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.17 0 0 1262

*khöm-khöm*

...ne lepődj meg, hogy mégsem kaptál újabb levelet, mivel nem ment át...

:-/

Előzmény: ba-bylon (1261)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.17 0 0 1261

Harpokratesz:

Nos, kedvem támadt küldeni neked egy Malice dalt. :-) Ne lepődj meg, ha az emailedben megleled.  Remélem , nem bánod.  Épp hallgatom, s olyan jó vidám dalocska! :-) Kis napfény a sok depresszív zene közt, amit amúgy szeretek .

Aztán most egy darabig nem leszek netközelben.

Au revoir!

 

 

Sárkány: neked hogy teccett a zene?  :-)

Előzmény: harpokratesz (1258)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.17 0 0 1260

A pucér kép sajna nem jön be, de sejtem, melyik lehez az.:)

 

Asszem a japik, a japán fanok nem prűdek! Sokkal inkább használnám a  perverz jelzőt! :-)

Akik a forumon nemtetszésüknek adtak hangot, - megjegyzem, általában az ellenvélemény a hangosabb,  a Gacktot kedvelők viszont kitartók :-) a forumos beírásokat illetően -, azoknak is van vmi más énekes/ énekesnő mániáuk.

 

És találtam egy olyan képet, amikoris Gackt nőiességén még én is elképedtem. Pedig azt hittem, már semmin nem lepődöm meg. A katonai ruhásat kell nézni.

 

De  a fekete-fehér képen se semmi.

 

 

 

Lenn egy kis fanservice a Malice-os korszakból. Amely biz. vélemény szerint, sokkal jobb volt, mint amit G. most csinál. A Malice színházat csinált , a hozzávaló jelenetekkel.  A képen Mana a "gyönge hölgy" :-)))

 

Valójában szóló-Gackttól én még nem láttam ilyesmit.  Asszem meg kell szerezzem a Vanilla c. dal live felvételét. Ajánlom neked is. :-) Sokan attól lettek Gackt fanok, s sokan attól kaptak hányingert. :-))

 

Node, itt az igért kép:

 

Előzmény: harpokratesz (1258)
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.16 0 0 1259

nem elérhető a link, úgyhogy itt a webcím:

http://www.angelfire.com/realm/bloodncandy/gacktnopants.jpg

Előzmény: harpokratesz (1258)
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.16 0 0 1258

na, hát átnyálaztam a Gackt fórumot, mert kitartó vagyok, ha valaki felkelti az érdeklődésemet.

 

az hogy ennyire eltérő vélemények vannak róla, szerintem nem meglepő:)

1. nem tud angolul - biztos tud, mert ők tanulnak a suliban, csak a kiejtése lehet vacak, talán ezért nem beszéli szívesen. az köztudott, hogy a japik nehezen tanulják az angolt. Gackt meg írja az önéletrajzában, hogy sokat lógott a suliból. hát istenem, nem volt egy eminens. ez szimpi benne.

2. a médiában a vízcsapból is ő folyik - ez így szokott lenni. felkapnak valakit és orrba-szájba nyomatják. nemcsak ő tehet róla. pl. ott van a filmes Kitano, aki állandó szereplője a japán médiának, egy csomó show műsorban vendég, mégis japán egyik legnagyobb filmrendezője. nem feltétlen negatívum, ha nem megy a művészete kárára.

3. fanservice - hát ezen meg röhögnöm kell, hogy a japik és japán fanok milyen prűdek. Ázsiában ez teljesen természetes dolognak számít, a hongkongiak is ezt csinálják, semmi más, mint szerep, hülyéskedés, rájátszás egy kényes témára. ha valaki jól, ügyesen és eladhatóan csinálja, akkor egyáltalán nem megvető. meztelenkedés dettó ugyanez, csak akkor nevetséges, ha valaki primitíven csinálja. Gackt nagyon szexis pasi, ezt nyilván ő is tudja magáról és egy kicsit meglovagolja a dolgot. hát istenem...

4. pop-idollá süllyedés - ez már lehet ciki, de szerintem ő van annyira tehetséges, hogy nem lesz tartós a dolog, csak átmeneti. ebbe a szerepbe a nyugati sztárok is könnyen beleesnek, de általában a tehetségesebbje ki is evickél belőle.

 

egyébként az önéletrajzából kiderül, hogy nagyon tudatosan építette a karrierjét, szeret mindenkit legyőzni. ő egy ilyen alkat, van benne exhibicionizmus is jócskán. szerintem nem bűn, ha valaki ilyen, csak ne szálljon az agyába a dicsőség. ő erős egyéniség. nincs ezzel semmi baj.

 

remélem, nem tesznek be minket a korhatáros topikba, ha ezt a képet most beteszem:))

 

 

Gackt7   ezt már csak linknek merem:   Gackt meztelen
Előzmény: ba-bylon (1257)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.16 0 0 1257

Nagyon örülök, hogy meghallgattad Közit! A leggyönyörűbb a Promenade. A Nocturne pedig Malice Mizer-es.   Incoherents -et is nagyon szeretem! S minden zűrzavarosságával együtt , ill. épp azért  belszerettem az egész Katarzisba. Szóval nálam, most Közi a nyerő. 

Gackttól a Mizerable a kedvenc, meg a Secret Garden.

Hallottam már tőle cikis dalt is, vmi Karácsonyi dalocska 12gatsu (no love song). Le is töröltem a gépemről. ehh. Szóval sokfélét csinál .

Nos, érdekes dolgokat lehet megtudni a nálamnál szakavatottabbaktól itt:

 

http://soundofjapan.hu/forum/viewtopic.php?t=15

 

szerintem érdemes végiglapozni a fennti fórumot.  itt megismerhető sok Gackttal kapcsolatos trendi  pletyka: hogy nem tud angolul, s úgy ejti ki a Magical szót egy dalban , hogy macska. Hogy  a japán média -sokak számára idegesítően- vele van tele.  Hogy túl sok a koncertjein a fanservice ( értsd, a zenekar többi férfi tagjával való enyelgés, a fangirl-ök heccelésére, ami mellesleg nagyon átlagos dolog keletre (is))

nem kiábrándításul, dehogy! csak, gondoltam, hátha érdekel, mit pletykál a jónép Gacktról-ráadásul hazai viszonylatban.

 

S, igen az lesz az a Gacktos oldal! Meghát,tényleg, nincs is több magyarul.

 

Jajj, nehogy hálálkodj,  csak tréfásan elpatetizáltam a dolgot a "beavatásról". :-)  De igen, jól jön egy kezdőlökés. :-) De, hogy pont Gackt "karjaiba vetettelek", azért még megkapom a fejmosást valakitől ! :-)  Szóval, Gackt egy olyan figura, akiről mindenkinek megvan a véleménye. jó-vagy rossz.  Gacktról, mint médiasztárról, főleg.

Előzmény: harpokratesz (1254)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.07.16 0 0 1256

Na, én belehallgattam, egészen pontosan az első számot hallgattam meg (Mizerable), és nem rossz. Az elején tetszett az a hegedűs-téma, meg ahogy később a másik dallamba belekombinálták. Hát úgy összességében szerintem azért nem az én stílusom, de majd meghallgatom a többi számot is, most már kíváncsiságból is.:)

 

Lórien véleményét egyébként előre tudnám Neked borítékolni (de inkább nem teszem, hátha meglepetést okoz), vagy ha nagyon szeretnéd, akkor mailben megírhatom, hogy mit tippelek...:)

 

Ja, és az 1250-es kérdésemre plíz, válaszolj!!!

 

Egyébként fejlődök ám ázsiai kultúra terén! Már megtanultam 2 egész japán kifejezést!:)))) (Bár az egyiket már nem tudom, hogy pontosan mit is jelent...)

Előzmény: harpokratesz (1254)
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.16 0 0 1255
jaj, hát Lust for Blood is eszméletlen jó szám!
Előzmény: harpokratesz (1254)
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.16 0 0 1254

na, folytatom, mert nem fejeztem be.

 

ez a magyar Gackt oldal, ahol egy tucat letöltés van, 5 szám és 12 zip-fájl (még nem csomagoltam ki őket, mert rengeteg szám) + egy csomó fotó.

mindegyik nagyon tetszik, de a Cube, Mizerable és a Marmalade különösen. utóbbi elbűvölően aranyos és játékos.

klippeket ezen nem találtam, de a saját site-ján vannak, csak le kell töltenem a Macromedia Flash Player-t hozzá.

Moonchild oldal is nagyon klassz, megpróbálom majd beszerezni a filmet és talán a CD-t is, ha lesz honnan.

 

Gackt magyar lapja

 

(vírust nem kaptam be, de ez ne nyugtasson meg, mert munkahelyi gépről netezek, ahol többszörös tűzfalak, profi vírusírtók, stb. védik a rendszert).

 

---

 

meghallgattam Közi Katharsis c. albumát, amit ajánlottál: baromi jó, fantasztikus zene, a hangja is nagyon jó a srácnak, bár Gackt-é tényleg jobb, ez kétségtelen.

birom ezt a stílust, különleges zenei élményt ad.

 

Gackt-hoz visszatérve: álomszép a pasi (földöntúli), így a sok fotó alapján már bizton állíthatom, és rendkívül férfias jellem, női image ide vagy oda. hihetetlen zenei tudás van mögötte, ez egyértelműen érződik. a hangjától meg teljesen kész vagyok, a zenészei is csodálatosak (a hegedűs fiúval You-val hónapra, napra megegyezik az én születési időm).

Gackt-ba csak beleszeretni lehet időtlenül. elképesztően tegetséges.

 

kénytelen leszek jpop-pal is foglalkozni, ill. elmélyedni egy kicsit benne, mert nagyon, nagyon fekszik. eddig ázsiai zenékből csak canto-pop-ot hallgattam, mivel minden ismert hongkongi színész popsztár is egyben, de ezek kissé nyálas, érzelmes dalok többségében, bár vannak kivételek.

a jpop egész más, minthogy a japánok is egész mások, mint a kínaiak.

 

nem győzők neked hálálkodni Ba-bylon, hogy beavattál ebbe a világba, nem biztos, hogy magamtól eltaláltam volna ide.

 

(Lórien, Ofélia nektek is ajánlom, hallgassatok bele, ez nem püfölös nyugati rockzene. ti zenéltek is, kiváncsi lennék a véleményetekre).

 

 

 

Előzmény: ba-bylon (1247)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.15 0 0 1253

Akit érdekel, még több Yoshi itt:

http://www.x-japan.de/main.htm

Előzmény: ba-bylon (1252)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.15 0 0 1252

 

 

Hiperérzékeny és érzéki  ;) finom művészlélek. Yoshiki.  

harpokratesz Creative Commons License 2004.07.15 0 0 1251

természetesen nemcsak a színészbe szerettem bele, hanem magába Vigo-ba is:))

imádom az ilyen túlérzékeny lázadozókat, pláne ha fiatalon halnak meg:)

sajnos nem láttam egyik filmjét sem, nem is tudtam, hogy volt Vigo filmhét valamikor, de reméljük lesz még egyszer. annyi tudtam róla korábban is, hogy egy újszerű stílust alakított ki, és nem véletlenül emlegetik a mozgókép egyik sajátos művészének.

 

hogy rossz volt-e film életrajzi szempontból, azt nem tudom eldönteni, ahhoz kevéssé ismerem Vigo-t. lehet, hogy tényleg nem ilyen volt, de a film akkor is csodálatos, még ha sok benne is a fikció. szerintem nem is annyira a romantikus vonal benne a vonzó, hanem az a túlfűtött szenvedély, ami ezt a két embert és kapcsolatukat jellemezte, meg Vigo "szerelmét" a filmezéshez. ez volt benne olyan lenyűgöző és hatásos, plusz két remek színész.

 

holnap folyt. köv., most rohannom kell...

Előzmény: ba-bylon (1247)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.07.15 0 0 1250

Na, hát az az éneklés!:))))

De nem baj, jól el voltunk... Pl. éjjel a kölni dómnál... Már lassan mindenről erre asszociálok, de útközben tényleg énekeltünk, mert először VV megtanulta szöveggel úgy a felét, aztán meg elkezdted tanítani nekem a dallamát...:)))) És jót szenvedtünk a különböző hangmagasságunkkal...:)))))))

 

De könyörgöm, hallgass már hegedűdarabokat is, ez így nem mehet tovább, hogy csak zongora! Ez így nem normális!!! Vegyél példát rólam, én nem hallgatok nur hegedűt, mert nekem a többi hangszer is nagyon tetszik, pl. oboa vagy kürtversenyt is szoktam hallgatni, és azok is hihhhhhetetlenül jók!!!!

 

De ha már Bartóknál tartunk, az ő hegedűversenyei egyszerűen fantasztikusak! Mindig történik bennük valami váratlan (mármint zeneileg).

 

Ja, és megígérted nekem azt a bizonyos (emlékeim szerint Nr. 4-es) román táncot a Te előadásodban kazin!!! Plíz, azt csináld meg! Annak egy részét furulyán is el tudom játszani, épp ma próbáltam ki, és irtó aranyosan hangzik...:)))

 

Harpokratesz: Alternatív zenén belül mit hallgatsz???

És a world music is érdekelne, mert szoktam azt is hallgatni... Pl. egy afgán barátnőmtől kaptam afgán zenét, és nagyon tetszik, valahogy olyan érdekes hangzása van, csak azt sajnálom, hogy egy szót sem értek a szövegből! De ez van...:)

Előzmény: Lórien Úrnője (1248)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.15 0 0 1249

Nem, nem kék Gackt szeme!

:)

Előzmény: harpokratesz (1246)
Lórien Úrnője Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1248

:)) OK, nem érzem még helyenként, de vannak olyan Bartók darabok, amiket imádok, pl. Allegro barbaro, Román népi táncok.. mhhmmm :))

 

Túl egyszerűek??? Hát, nem tom... mondjuk én ha csak Schubert op. 1-ét hallgatom meg, lehidalok, hát az annyira tele van modulációkkal, hogy önmagában kiénekelhetetlen (pedig próbálkoztam vele Oféliával együtt :)) Eredeti nyelven... :)))

Beethoven... na, hát pl. az op. 110... asszem, amelyiknek két tétele van, és a második, Arietta c. tétele olyan jazzes, hogy még! Nagyon sokszor hallottam normálisan, komolyzenésen eljátszva, de volt olyan zongorista is, aki direkt még rátett egy lapáttal, és tök jazzes volt. Liszt meg... Liebesträme? Zongoraversenyek? Ezek aztán nem egyszerű dolgok!!! De Lisztet szvsz nem lehet nem szeretni. Totentanz! Meg stb. Jó, Chopin egy külön világ, egyik legnagyobb kedvencem, főleg a Fantasie-Impromptu, keringők, etüdök, Nocturnök... szóval minden :)) Ja, g-moll ballada!! Óóóóh! Jaja, benne én is mindig el tudok mélyedni. Sztem a mazurkák a legnépiesebbek, van egy plusz töltetük, olyan lengyeles tényleg. És olyan melankolikusak, vidám-szomorúak, és olyan nagyon jellegzetesek, jajj, nagyon szeretem őket! :))

 

Ahha. Én főleg a tiszta, pure magyar zenéért vagyok oda. Táncolok is 11 éve, és imádom :))) Tanulni nemigen tudok, mer apu bőgős... :)) Meg hát persze a zongorával kezdte, de zongizni zongizom, ezenkívül ő tangoharmonikázik, picit csellózik, gardonozik... kihagytam valamit? Meg klezmer zenét is játszik egyébként. Az nagyon furi sztem.

 

Hmm, úgy érzem, már belemagyarázhatatlanul OFF-topic vagyok, bocs :)))

De olyan jól elbeszélgetünk :)))

Előzmény: harpokratesz (1239)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1247

Hűűű, én is azért kaptam fel annyira a fejem a Vigo filmre, mert hasonlított benne a színész a "legnagyobb szerelmemre" :-)))) Azután  Vigo mániákus lettem . Sajna pont a lényegről, a Vigo filmhétről maradtam le , pedig volt az Örökmozgóban.

 

Sok kritikus rossz kritikával illette a filmet ( magyar cím nem is ugrik be, vmi Szenvedélyek...), hogy pocsék életrajzi alkotás. Viszont én imádtam, hisz romantikus filmnek kiváló, hullattam érte könnyet, és még arra is képes volt ösztönözni, hogy a megformált valódi művész iránt érdeklődjek.

 

 

Gackt:

ŐŐŐ, valami Gackuto a site neve? Akkor tudom melyik az, de tudod, azért nem ajánlottam azonnal , mert legutóbb 3, azaz három vírust kaptam be attól az oldaltól egyszerre! Tök ideg lettem. De ha azt mondod, most okés, akkor rákattintok! :-)

 

A szeme színéről nem tudok nyilatkozni :-), de megkérdek vkit. :-)

Előzmény: harpokratesz (1246)
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1246

akkor nem jártam messze a valóságtól, bár láttam, hogy van ott valami felirat, de nem gondoltam, hogy a neve.

 

jujjj, őt ismerem, láttam a filmet többször is, IMÁDTAM benne, teljesen beleestem,

mert nagyon hasonlított a legnagyobb szerelmemhez, úgyhogy amikor először megláttam, teljesen lementem alfába.

igen, fantasztikusan játszott és a film is csodálatos.

a nevét sosem jegyeztem meg, ezek szerint ő angol.

a honlapját jó, hogy betetted.

 

------

 

Gackt-al kapcsolatban: találtam egy magyar oldalt róla (biztos ismered), azon van egy csomó letölthető zene, úgyhogy élvezkedek. amiket eddig meghallgattam, nagyon tetszettek, a keményebb számok is. FANTASZTIKUS a pasi!

lenne egy kérdésem: ugye neki nem kék a szeme, az kontaktlencse lehet, mert egy színtiszta japánnak nem lehet kék szeme.

Előzmény: ba-bylon (1245)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1245

Közi! Amúgy aszittem , hogy jól befürödtem-hisz az egyik képen ott a neve. 

Ex-Malice Mizer tag, Eve of Destiny gitárosa ( voltak hazánkban is! csak akkor még fogalmam nem volt az egészről! remélem jönnek hamarosan! :-) Szólóban két kislemezt adott ki egyszerre-melyek hangzásban egymás tökéletes ellentétei, s nemrég albumot jelentetett meg Katarzis címmel. 

Ennyit egy lélegzetvétellel. S akkor most irány Anglia:

 

James Frain

 

Legjobb fansite-ja: www.aboutjamesfrain.com

innen vannak a képek is

 Jean Vigo szerepében , romantikus filmben, csodásan játszott. Emiatt a film miatt szeretem a pasit. :-) 

Előzmény: harpokratesz (1242)
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1244

tőle csak egy számot ismerek, de attól ELOLVADOK:

 

BF BF2BF3 BF4BF5BF6

 

BF7
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1243

ő nagy kedvencem, de nem szépségben (haláli egy figura): Tom Waits

 

TM
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1242

foghalmam sincs, de szerintem Gackt, vagy legalábbis olyasféle:)

biztos nem ismeri egyikünk se, nem vagyunk járatosak efféle műfajokban.

 

az én mexikóim is parlagon maradt:(

 

tegyél csak be nyugodtan európaiakat, mert velem nagyon kifogták itt a kedves topiklakók:)

Előzmény: ba-bylon (1241)
ba-bylon Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1241

Aki kitalálja ki ő, kap egy csokit. :-)  Hmmm, amúgy tennék szép európaiakról is képet, de lusta vagyok keresni! 8)

 

 

 

harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1240

a kínaiak is gyönyörűek, ráadásul Nicki-be van valami japános is:

 

 

TN2 TN3 TN3

TN4 TN5 TN7TN8 TN8 TN9TN10 TN11 TN12TN13 TN14 TN15
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1239

háát, pedig Bartók már klasszikusnak számít:)

jaj, hát a zenét nem érteni kell, hanem érezni (csakis érezni):))

 

Beethoven, Schubert, Liszt - velük az a bajom, hogy nekem túl egyszerűek, de ettől még elhallgatom, csak nem kedvencek.

 

Grieg - kösz, hogy kijavítottál, éreztem, hogy rosszul írom a nevét. nekem van tőle egy lemezem, nagyon fennkölt, különleges, északi hangulatú, vagyis szép.

Chopin érzelemvilága pedig nagyon közel áll hozzám, ezért szeretem.

 

a népzenét azért tágabban értelmezném, nemcsak magyarra vonatkoztatnám, talán inkább világzenét kellett volna írnom, de természetesen ebbe beletartozik a mienk is. tulajdonképpen úgy tisztán ritkán szoktam hallgatni, inkább a jazz-zenével vegyítve, ennek van egy ilyen etno változata, amit világzenének neveznek.

én táncikálni nem szoktam, így táncházakba sem járok/jártam.

 

az jó, ha a családodban van zenész, lehet tanulni tőlük, az enyémben is van, de ő a könnyedebb műfajokban (jazz, blues, pop-rock).

 

 

 

Előzmény: Lórien Úrnője (1238)
Lórien Úrnője Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1238

Ahh :)))

Nekem a legmodernebb, amit elbírok, az Bartók. Sokszor még őt se nagyon értem, dehát a Mikrokozmosz/Gyerekeknek tananyag, tehát nem idegen tőlem.

 

Jaja, Chopin, Debussy nálam is favorit :)) Meg nekem még naaaagyon nagyon nagy kedvencem Beethoven, Schubert Liszt. (Ha valaki most felszisszenne, ők is pasik voltak!! :)) )

Grieg. Én neki egyetlen darabját ismerem, egy kis zongoradarabot, az volt a sikerdarabom anno, azt állítólag nagyon jól játszottam :)) De már több éve, még kicsi voltam. Különleges hangulata van.

 

Népzene!! Magyar, ugye? Hmm... abban én is otthon vagyok. Apukám népzenész, egyébként meg sokat járok táncházakba. :)) Te?

Előzmény: harpokratesz (1236)
harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1237

ez a mexikói szépség senkinek sem ismerős?

 

igaz, csak moziban lehetett eddig látni a filmjét, meg az HBO-on.

harpokratesz Creative Commons License 2004.07.14 0 0 1236

ÁÁÁÁ, de már alig emlékszem valamire, nagyon rég vót. A nyolcvanas években rengeteget szerepelt a különböző médiákban, nagyon fel volt kapva, rengeteg interjút adott, sok koncertjét közvetítették, stb., sőt irodalmi folyóiratokban is publikált, pl. Jelenkor, Új Írás, Alföld. Nagy barátságban volt Pilinszky János költővel,

vele több interjút is készített, ezek megjelentek.

Szóval, mindezekből kiderült számomra, hogy jófej, nyitott minden irányban. De mondom, ezek már csak halvány emlékek. Egyébként is zsenigyereknek kiáltották ki,

persze nem alaptalanul.

Biztos jobban játszott fiatalabb korában klasszikusokat, később modernebb dolgokkal is foglalkozott. Emiatt is szeretem, hogy nem beszűkült, mint a legtöbb előadó. A szombathelyi Bartók Fesztiválra is meghívják minden évben, ott kurzusokat is tart.

Ennél többet nemigen tudok róla, nem kísérem figyelemmel már régóta a magyar zenei életet, ill. a modern kortárs zenére azért odafigyelek, ha valami megérint belőle.

 

Klasszikusok közül sokat szeretek, de talán elsőként Bach-ot, Chopin-t, Debussy-t, Ravel-t, Wagner-t, Mahler-t, az oroszok közül Prokofjev-et, Sztavinszkij-t, de a norvég Graig-et is (lehet, hogy nem jól írtam a nevét). Magyarok közül Bartók és a modernebb vonal (Ligeti, Eötvös, Kurtág).

Az az igazság, hogy ma már nem hallgatok klasszikusokat úgy direkte, mert annyi más zenei műfaj van amit imádok még, ezek könnyebb kategóriák, mint jazz, blues,

pop-rock, alternatív zene, népzene stb. Úgyhogy inkább ilyeneket.

 

Előzmény: Lórien Úrnője (1235)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!